2009/9-10.
Tartalomjegyzék

Figyelő

BENDA KÁLMÁN: A kálvinizmus és Magyarország
16-17. század

Magyarország lakossága a 16-17. században nagy többségében valamelyik protestáns egyházhoz tartozott. Magyarországon és Erdélyben a parasztságnak mintegy 10-15%-a tartozhatott a katolikus egyházhoz. A városok szinte teljesen, a nemesség pedig legalább kilenctized részében protestáns volt. Az ország nyugati felében a nemesség jó része lutheránus, keleten viszont szinte teljes egészében kálvinista volt.
A katolikus egyház a világi hatalom isteni eredetét hirdette, és az uralkodó iránt teljes engedelmességet követelt. A világi hatalom elleni támadás Isten elleni lázadásnak minősült. Ezt a tanítást lényegében Luther is átvette, amikor hangsúlyozta a világi felsőbbség iránti engedelmességet. Az uralkodói hatalom isteni eredetét vallotta Kálvin (1509-1564) is, azzal a kiegészítéssel, hogy az uralkodók nem önmagukért, hanem a köz javára rendeltettek, s a hatalommal kötelességek is járnak. Aki elmulasztja kötelességeit, vagy aki túllépi jogait, az szembe­helyezkedik Isten parancsával, uralma törvénytelen, ő zsarnok. Kálvin tanait az ellenállásról még ­tovább fejlesztette tanítványa, Béza Theodor (Théodor de Beze), aki nemcsak megengedte, hanem bizonyos esetekben kötelességgé tette a zsarnok uralkodóval szembeni fegyveres ellenállást.
Kálvin és Béza munkái az 1550-es években tűntek fel Magyarországon. A kálvini tanok elterjedésével magyarázhatjuk meg, hogy korábban szokatlan hang jelentkezik a Habsburgok uralma alá tartozó országrészben már az 1560-as években, amely valósággal számon kéri a katolikus uralkodótól kötelességei ­el­mulasztását. De nemcsak a kálvini uralkodói eszmény volt ismert, hanem az isteni törvény útjáról letért uralkodóval szembeni ellenállás joga is. Bocskai István 1604-es felkelésekor a kortársak szemében a kálvini értelemben Istentől küldött szabadító, aki fellép az "isteni törvényt semmibe vevő zsarnokkal szemben", és visszaállítja az Istentől kívánt rendet. Ez a rend az évszázadok során kialakult nemesi jogok és kiváltságok restaurálása volt az uralkodó ellenében, így a felkelők soraiban, sőt annak főnemesi élvonalában nemcsak kálvinistákat és lutheránusokat, de katolikusokat is találunk. Ugyanakkor a kálvini ideológia azáltal, hogy Bocskait Isten felkent küldöttévé magasztosította, megkönnyítette a polgárság és parasztság megnyerését is.
A teljes cikk a nyomtatott kiadásban olvasható.
Ha a képet nagyobban szeretné látni, kattintson rá.

MOLNÁR ANTAL: Reformáció a hódolt Magyarországon
A törökök és a vallási sokszínűség

Magyarország a török hódítás időpontjában fél évezredes nyugati keresztény örökséggel bíró középhatalomnak számított. A 16. század második felében területén jelen volt valamennyi európai vallási és szellemi áramlat.     
Az oszmánok sajátos valláspolitikája kezdetben egyáltalán nem szabályozta a reformáció által megindított folyamatokat, de nem üldözte a régi egyház híveit sem. A hódolt Magyarország Európában párját ritkító vallási sokszínűségben élt, ennek részleteiről a korabeli utazók, diplomaták és misszionáriusok tudósítanak. Az iszlám vallásjog előírásai szerint az Oszmán Birodalomban a zsidók és a keresztények fejadó fizetése ellenében élet- és vagyonbiztonságot élveztek, megtarthatták vallásukat és helyi intézményeiket, nem lehetetlenítették el a keresztény egyházak életét a megszállt országokban.
A stratégiai szempontból fontos katolikus egyházmegyei és társaskáptalani központok, kolostorok megszűntek működni, a plébániákon szolgáló papok jelentős része azonban helyben maradt. A katolicizmus túlélése szempontjából a legsúlyosabb problémát az utánpótlás hiánya jelentette: a régi egyház a török területen "ragadt" papok kihalása után új erőket csak a 17. század első felétől kezdve tudott biztosítani. Addig viszont a megürült helyekre már az új tanok képviselői érkeztek. A legjelentősebb fegyverténynek az obszerváns ferencesek helytállása bizonyult: a Ferenc-rendi barátok az alföldi magyar katolikusság legfontosabb lelki-szellemi támaszai maradtak.
Az egyházi reformok első szószólói a török hódítással egy időben, az 1540-es években jelentek meg a megszállt országrészben. A késő középkorban megerősödött mezővárosi parasztpolgárság örömmel fogadta a külföldi tanulmányokból hazatérő ifjakat, akik átvették a hódoltsági települések megürült plébániáit. Az első reformátornemzedék feladatának az úttörést, a hagyományos egyházi intézmények és vallási eszmények felszámolását tekintette. Ehhez minden eszközt bevetettek: hitvitáztak, prédikáltak, tanítottak, zsoltárokat fordítottak és drámákat írtak, közben pedig igazi vándorprédikátor módjára egész országrészeket bejártak. Az 1550-1560-as évekre a ferences kolostoroknak otthont adó mezővárosokon kívül valamennyi fontos hódoltsági magyar település a reformáció követőjévé vált. A megreformált tanok hirdetését a következő nemzedék az egyházszervezet létrehozásával teljesítette ki. Az egyházi intézményeket a hódoltságban és a Tiszántúlon olyan vezetők szervezték meg, akik a reformáció svájci ágához tartoztak. A magyar evangélikusok a török területekről szinte teljesen kiszorultak, kevés képviselőjükkel a dunántúli, illetve az észak-alföldi peremvidékeken találkozunk.
A 17. században a protestáns egyházak sokat vesztettek lendületükből, és néhány kivételt leszámítva inkább az ­intézmények megbízható működtetése jellemzik ezt az időszakot. Ekkor a hangsúlyosabb a katolikus felekezet, mindenekelőtt a jezsuiták expanziója, amellyel szemben a protestáns prédikátorok és iskolák sokszor alulmaradtak. Végül, a hosszú török háború olyan mértékű pusztítást eredményezett, amelyet a magyar mezővárosok parasztpolgársága, az egyházi és oktatási intézményeik nem tudtak kiheverni. Ezek ellenére a 17. században a hódoltsági református egyház jól kiépített egyházszervezettel működött.
A teljes cikk a nyomtatott kiadásban olvasható.
Ha a képet nagyobban szeretné látni, kattintson rá.

A reformáció kronológiája, 1514-1648 (Molnár Antal)

1514 X. Leó pápa (1513-1521) elrendeli a bűnbocsátó búcsúcédulák németországi árusítását. Az egyháznak nyújtott alamizsna fejében a cédula tulajdonosa bármely gyóntatótól feloldozást nyerhet.
1517. október 31. Luther Márton Wittenbergben nyilvánosságra hozza 95 tételét, amelyben fellép a búcsúcédulák árusítása ellen és összefoglalja a valódi bűnbánatról és isteni kegyelemről szóló nézeteit. Rómába rendelik, hogy eretnekként perbe fogják, de Bölcs Frigyes szász választófejedelem (1468-1525) védelmébe veszi.
1520 Thomas Münzer német teológus radikális prédikációkat tart Zwickauban. Nagyobb jelentőséget tulajdonít a Szentlélek általi megvilágosulásnak, mint a Szentírásnak. Szembefordul a "megigazulás csak a hit által" (sola fide) tanával. 1522-ben radikális nézetei (vagyonközösség, a világi és egyházi hatalom teljes elutasítása) miatt ­szembe­kerül Lutherrel.
1521. január 3. X. Leó pápa eretnekként kiközösíti Luthert, akit V. Károly német-római császár birodalmi átokkal sújt. Luther Bölcs Frigyes wartburgi várában kap menedéket.
1521 Melanchthon megjelenteti a reformáció első rendszerező dogmatikai munkáját (Loci communes rerum theologicarum). - A hagyomány szerint ekkor tűnnek fel a lutheri reformáció első hívei Magyarországon, mindenekelőtt a német polgárság soraiban és a királyi udvarban. (Főként az erasmusi keresztény humanizmus jelenik meg.)
1522 A wittenbergi egyetemre beiratkoznak az első magyarországi diákok. - Megjelenik a Luther által németre fordított, értelmező és magyarázó szövegekkel ellátott Újszövetség.
A teljes cikk a nyomtatott kiadásban olvasható.
Ha a képet nagyobban szeretné látni, kattintson rá.

Egyházreform - reformáció - protestáns egyházak
(M. A.)

FAZAKAS GERGELY TAMÁS: Kálvin, a reformátor
Kálvin és a kálvinizmus eszméje

Kálvin nevéhez kötődik egy, az 1540-es évektől már nemzetközivé terebélyesedő vallási irányzat, pontosabban teológiai, kegyességi, liturgiai, egyháztani, ­erkölcsi, nem utolsósorban pedig ­poli­tikai, társadalmi, gazdasági és kulturális mozgalom, a kálvinizmus.
A reformáció mind a Svájci Államszövetséghez tartozó területeken, mind Franciaországban és a Német Birodalomban erősen urbánus jelenség volt. A megújulás élére az ipari és kereskedelmi központokká váló városok álltak, a 16. század közepén néhány évtizedre Genf vált a svájci és francia, s egyre inkább az európai reformáció meghatározó centrumává.
Az 1530-as évek elejére a városi tanács vált Genf legfontosabb hatalmi tényezőjévé, és itt is a lutheri ­re­formáció ­tanait kezdték hirdetni ­evangélium­követő prédikátorok. Kálvin e városban kezdett munkálkodni 1536 nyarától.  Miről volt ismert az ekkor 27 esztendős, néhány éve már reformátori tanokat követő Kálvin, és miért tartóztatták Genfben? Elsősorban a még Franciaországban elkezdett, majd 1536 márciusában Bázelben megjelent latin nyelvű könyvéről, az Institutio Christianae religionisról (A keresztyén vallás rendszere), amelynél alaposabb összefoglalását senki sem adta még a reformátori teológiának. Egy ilyen rendszerező elmét láthattak szükségesnek Genfben, ahol a katolicizmust már elutasították, de még hiányzott az új egyházi rend kiépítése. Genf vált Európa egyik legfontosabb protestáns nyomdai központjává. Kálvin felkarolta a bibliafordítás ügyét, részt vett a hitoktatását segítő katekizmusok kiadásában, az úgynevezett genfi zsoltárok megjelentetésével és terjesztésével jelentősen hozzájárult a protestáns gyülekezeti éneklés reformjához. Mindezeken túl istentiszteleti rendtartást szerkesztett a genfi egyház számára. E tényezők liturgiai reformot eredményeztek. Kálvin Genfbe érkezésétől kezdve haláláig dolgozott reformátor társaival egy egyházszabályozási rendszeren, amely ­szigorúan az evangéliumi tanításokon alapul és amelynek betartását a genfi egyházvezetés szabályozná. A genfi egyházfelfogás és egyházfegyelem jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a kálvini eszmerendszer nemzetközi diadalútjára indulhasson.
A teljes cikk a nyomtatott kiadásban olvasható.
Ha a képet nagyobban szeretné látni, kattintson rá.

Luther Márton
(M. A.)

Kálvin János
(F. I.)

BALÁZS MIHÁLY: Kálvin és Szervét
Mítosz és valóság

Az 1530 júliusában Bázelba érkező spanyol orvos, Miguel Serveto roppant felkészült és kidolgozott teológiai elképzelésekkel jelent meg a vezető svájci teológusok környezetében. 1531-ben adták ki első teológiai munkáját, a De trinitatis erroribus (A Szentháromság hibáiról) című könyvet, amely erőteljes biblicizmus jegyében utasítja el a Szentháromságnak azt a felfogását, amely a nikaiai zsinat (Kr. u. 325) óta a nyugati kereszténységben általánosan elfogadottnak számított. 1532-ben Hagenauban jelent meg Szervét másik könyve: Dialogorum de Trinitate libri duo (A Szentháromságról írott dialógusok két könyve), amelyben frontális támadást intéz a lutheri és az éppen formálódó protestáns emberkép egésze ellen.
Az 1530-as években Michael Villanovanus néven Párizsban, Lyonban, ­Montpel­lier-ben s a burgundiai Charlieu-ben orvosi, asztrológiai, földrajzi tanulmányokat folytatott. 1540 táján véglegesen letelepedett a dél-franciaországi Vienne-ben, ahol tekintélyes orvosként és sokoldalú tudósként szerzett magának hírnevet. Kálvinnal 1546-ig nem állt kapcsolatban. Az ember Szervét szerint szabad akarattal rendelkezik, s szerinte a szolgai akarat, illetőleg az "eleve elrendelés" tana ellentmond a Szentírásnak.
Szervét Jean Frellon lyoni hugenotta könyvkiadó közvetítésével vette fel a kapcsolatot Kálvinnal. Mindketten álnevet használva írták meg leveleiket. Az általa írottakban Szervét megsemmisítő kritikában részesítette a reformátorok tanításait, míg Kálvin egy idő után elunta a válaszolgatást, végül pedig megszüntette a levelezést. Szervét később Genfben egyértelműen és határozottan Kálvint tette felelőssé mindazért, ami vele történt, letartóztatásáért és vád alá helyezéséért. Nem vitás, hogy Kálvin szerepet játszott az események komolyra fordulásában. Miután ugyanis az első házkutatás semmi eredménnyel sem járt, a vádlók megkapták Kálvintól annak a 17 levélnek a kéziratát, amelyeket annak idején Szervét írt neki. Nehéz megadni arra a választ, miért kereste fel Genfet a letartóztatásból megszökő spanyol, ha tisztában volt azzal, hogy éppen a genfiek - így Kálvin - hathatós közreműködésével lepleződött le - talán Kálvin ellen kívánt szemtől szemben vitázni. Ez nem következett be, mert nem Kálvin, hanem titkára lett a vádló. Az 1553 őszén Genfben Szervét ellen meghozott halálos ítéletet a Szentháromság és a gyermekkeresztelés ellenében ­meg­fogalmazott istenkáromló és gyalázatos eretnekségek, illetőleg ezek terjesztése miatt mondták ki.
Eljött a beállt felekezetek uralmának az időszaka. A dogmatikai útkeresésnek Európa központi régióiban vége szakadt, legalábbis egy időre.
A teljes cikk a nyomtatott kiadásban olvasható.
Ha a képet nagyobban szeretné látni, kattintson rá.

CSEPREGI ZOLTÁN: A magyarországi reformáció kezdetei
Dévai Mátyás, a "magyar Luther"

A lutheri reformáció első jelei 1521/22-ben jelentkeztek Magyarországon: az 1523. és 1525. évi országgyűlések egy-egy törvénycikkben foglalkoztak az új eretnekség "veszélyei"-vel. Az eszmék terjedésében, akárcsak Európában, ­Magyar­országon is komoly gátat jelentettek a nyelvhatárok. A mohácsi csata előtt kizárólag a német városi lakosság körében jelentkezett a mozgalom. Első jelentős magyar nyelvű hirdetője, Dévai Mátyás 1530-ban kezdte reformátori tevékenységét.
A reformáció tanítását elsőként Dévai Mátyás képviselte Magyarországon ­teológiailag rendszerezett formában, átütő erővel. Határozottan ­érvényesí­tette a hit által való megigazulás tézisének és a szentírási elvnek gyakorlati következményeit az egyházi és társadalmi életben. A Dévai megfogalmazásában fennmaradt "Nagyváradi tézisek" (1544) a keresztény szabadság rétegeinek a struktúráját vázolják föl: szabadság a bűntől és haláltól, szabadság az élet viszontagságaitól, szabadság a mózesi törvénytől, végül pedig szabadság az emberi hagyományoktól. A kötöttség és szabadság egymáshoz való viszonyának ilyen markáns felfogása következetesen tükröződik nála a keresztény élet és istentisztelet egyes részletkérdéseiről, a papok házasságáról, a böjtről, a gyónásról, a miséről, az oltáriszentség két színéről és imádásáról, az ünnepekről szóló tanításban.
A bűnösök számára a mennyei Krisztus az egyetlen közben­járó, de Dévai szerint a földön sincs senki teljesen önmagára utalva: itt kölcsönösen könyörögnek egymásért a keresztények. Ahogy most egyenlők hitben, úgy lesznek egyenlők dicsőségben. A segítségnyújtás, a felelősségvállalás kölcsönös, erre épül egy új közösségtudat és a "nem vagyunk magunkban" önbizalma. Határozottan hirdeti az egye­temes papság létjogosultságát, megengedi az asszonyoknak a prédikálást és a szentségek kiszolgáltatását. A nők szolgálata természetesen csak szükséghelyzetben megengedett, Magyarországon azonban ekkor politikai bizonytalanság és belháborús állapot uralkodott, szükséghelyzet - akár ­lelkész­hiány - valóban és folyamatosan fennállhatott.
A teljes cikk a nyomtatott kiadásban olvasható.
Ha a képet nagyobban szeretné látni, kattintson rá.

A hitviták
(Ács Pál)

HÖRCSIK RICHÁRD: Kálvin és Magyarország
A magyar református egyház megalapozása

A magyarországi reformáció alig egy emberöltő alatt szinte teljesen átformálta az ország vallási-­felekezeti arányait. A 16. század első felében a török hódításai, az összekuszálódott belpolitikai, gazdasági és egyházi viszonyok "táptalajt" teremtettek a reformáció gyors terjedésének. Az ország lakossága ekkor 4 millió volt, amiből közel 80%, 3-3,2 millió lett protestánssá. A reformáció első szakaszában (1520-1540) a mozgalom döntően ­Lu­ther és Melanch­thon nyomdokain haladt elsősorban a német nemzetiségűek között: Budán, a felső-magyarországi bányavárosokban és Erdélyben a szászok között. A második szakaszban (1550-1570) erőteljes svájci hatást tapasztalhatunk: megerősödik a helvét irány. Európában ma is az egyik legnépesebb kálvinista egyház tagjait a Kárpát-medence magyar reformátussága adja, pedig a nagy reformátornak nem volt közvetlen és személyes kapcsolata a magyarokkal. Mégis, tanításai olyannyira meghódították a magyar népet, hogy már a kezdetektől fogva a református (kálvinista) hitet, illetve egyházat magyar vallásnak és egyháznak nevezték.
A reformáció terjedésének egyik fontos csatornája a külföldön tanult magyar diákok voltak. Kezdetben a fő irány Wittenberg volt, majd Kálvin 1559-ben megnyitotta a genfi ­akadé­miát, ahol több magyar peregrinus megfordult. A fennmaradt levelek alapján megtudhatjuk, hogy Kálvinnak voltak értesülései a magyarországi reformáció fontosabb mozzanatairól. Kálvint érdekelte, hogy mi történik a magyarországi török uralom alatt.
A helvét irány magyarországi "áttörése" az 1560-as években tapasztalható, amikor is egyszerre és "összekuszálódva" jelennek meg Kálvin és reformátor társai, Beze és Bullinger tanításai. A 16. századi református zsinatok végzései megerősítik a református egyházat mind szervezeti, mind tanbeli szempontból. Kálvin bizonyos tanításai (például az úrvacsora, a predesztináció kér­dése) markánsan jelen vannak a zsinatokon. Elsőként az 1560-as medgyesi zsinaton fogalmazzák meg az ágostai (lutheránus) és a helvét (kálvinista) úrvacsoratan közötti különbséget. A szövegben "Kálvin követői"-ről van szó. A század végére Kálvin művének az ismerete magától értetődően beletartozhatott a jelentősebb református iskolák curriculumába, hasonlóan, mint tették ezt a 16. századi angol iskolákban.
Kálvin nemcsak az egyházi élet szereplőire volt befolyással, hanem a "magyar vallás" inspirálójaként, a világi értelmiség körében is hatott, a politikai közgondolkodást is alaposan átformálta. A reformátor szerint, aki túllépi jogait, Isten ellen cselekszik. Mindez a kálvini predestináció elvével kiegészítve vezette el a magyarországi rendeket oda, hogy Bocskai Istvánt 1605-ben fejedelemmé választották.
A teljes cikk a nyomtatott kiadásban olvasható.
Ha a képet nagyobban szeretné látni, kattintson rá.

DIENES DÉNES: Kálvin János öröksége Magyarországon
17-18. század

A református teológiában és közgondolkodásban a 17. század során - elsősorban a Genfi Káté és annak szellemében megszületett ­hazai katekizmusok nyomán - Kálvin szel­lemi hatása egyre erőteljesebbé vált. A reformátusok pedig egyre öntudatosabban vállalták Kálvin nevét, a ­református kollégiumok könyv­táraiban megtalálhatók voltak művei, és lelkipásztorok, nemesek, illetve mezővárosi polgárok is olvasták azokat.
Kálvin teológiája magyarországi közvetítésében kiemelkedő szerepet játszott Heidelberg egyeteme, amely a 16-17. század fordulójára vált - a református diákok Wittenbergből való kitiltását követően (1592) - a kálvini teológia fellegvárává, egészen a harmincéves háború során elszenvedett pusztulásáig (1622). A heidelbergi hittudósok által készített kérdés-feleletes hittani vezérkönyv (Heidelbergi Káté, 1563) több kiadásban megjelent a 17. század folya­mán magyar nyelven, és egyre nagyobb tekintélyre tett szert.
A magyar művelődéstörténet 17. századi óriása, Szenci (Szenczi) Molnár Albert, rendkívül sokat tett Kálvin teológiájának magyar nyelvű megismertetéséért. Peregrinációja során tanult többek között Heidelbergben, majd Genfbe is ellátogatott. Szenci ismerte és énekelte a genfi zsoltárokat, arra törekedett, hogy poétikai és ­filoló­giai szempontból egyaránt pontos, színvonalas magyar fordítást készítsen róluk. A zsoltárkönyv már a 17. században csaknem 30 kiadást ért meg. Szintén Kálvin szellemiségének elmélyítését szolgálták Szenci prózai fordításai. Átültette magyarra Kálvin főművét, az Institutiót is, amit a magyar református lelkipásztorok már a 16. században megismertek.
Az eleve elrendelés (predestináció) életszemlélete kifejezetten kálvini hatás a magyar református kegyességben. Nálunk a prédikátorok elsősorban vigasztalásnak szánták a sokféle kiszolgáltatottságban élő 17-18. századi kortársak számára. Mindemellett a predesztinációs hit megingathatatlan reménységet és szilárd küldetéstudatot munkált sokakban. Ez az eleve elrendeléses küldetéstudat gyakorolt hatást Bocskai István, illetve Bethlen Gábor politikai nézetrendszerére is.
A hazai puritanizmus új tartalommal meghatározott teológiai irodalmat teremtett, még ha elsősorban fordítások útján is. Ezzel létrejött egy sajátos, az ortodoxiába ágyazott, személyes elkötelezést, érzelmi azonosulást munkáló, szintetikus teológiai alapokon álló teológiai-irodalmi forma.
A puritánok következetesen küzdöttek azért, hogy az emberek kezébe kegyes olvasmányokat és Bibliát adjanak. Ennek érdekében a társadalom szélesebb rétegeit kellett bevonni az ­írás-olvasás, de legalább az utóbbi ismeretébe. Napirendre került az anyanyelvű népiskolák megszervezésének ügye és a nők iskoláztatásának általános programja. A puritanizmus azzal, hogy tagadta a tekintélyelvűséget, utat nyitott a korszerű műveltség előtt. Ennek köszönhető, hogy a református kollégiumokban egyre határozottabban nyert teret a természettudományok karteziánus keretek közötti oktatása.
A teljes cikk a nyomtatott kiadásban olvasható.
Ha a képet nagyobban szeretné látni, kattintson rá.

ÁCS PÁL: Reformáció és anyanyelvű irodalom
Nemzeti kultúra vagy felekezeti agitáció?

Az anyanyelvi kultúra a 16. században Európa-szerte fejlődésnek indult. A vallási életben, a tudományban és az irodalomban korábban egyeduralkodó latin mellé ­fokozatosan kezdtek felzárkózni a - sokáig "vulgáris"-nak nevezett - nemzeti nyelvek. Magyarországon a mohácsi csatát követő időktől fogva vált közkedveltté a magyar szó használata a magánlevelezésben, valamint az irodalomban is. Az anyanyelvi megújhodás elválaszthatatlanul összekapcsolódott a vallási reform programjával. Az első magyar reformátorok közvetlenül a néphez fordulva, a nép nyelvén megszólaló "isteni Ige erejével ostromolták a római katolikus vallás omladozó falait".
A reformáció nyelvi programja nem volt irodalmi indíttatású, és mindvégig közvetlenül a vallási alapelveknek volt alárendelve. A magyarországi reformáció műfajaiban, formáiban és beszédtárgyaiban mégis rendkívül gazdag irodalmi termést hozott létre már Balassi Bálint és Rimay János fellépése előtt. Oktató-tanító, feddő énekek, verses történeti és ­bib­liai históriák, a folklór határain mozgó, jóízűen humoros házasénekek hosszú sorát alkották meg neves és névtelen protestáns versszerzők. A reformáció kezdeteitől fogva virágzott és fejlődött a zsoltárköltészet. Virágzott a hitvitázó dráma, egymás után keletkeztek a traktátusok, a vitairatok, a postillák, vagyis prédikációskötetek.
A teljes cikk a nyomtatott kiadásban olvasható.
Ha a képet nagyobban szeretné látni, kattintson rá.

BUZOGÁNY DEZSŐ: A reformáció Erdélyben
Reformfolyamat, egyházszerkezet, nemzettudat

A 16. századi vallási változások eredményeként létrejött erdélyi református egyház szerkezeti felépítésében és működési gyakorlatában bizonyos mértékig tovább éltek a középkori római katolikus egyház hagyományai. A református egyház a középkori nagy egyháztest törzséből nőtt ki, fejlődése első néhány évtizedében megtartva annak számos elemét.
A reformáció korában a korábbi gyulafehérvári püspökség, nemzetiségi törésvonalak mentén, két részre szakadt, és lett belőle lutheránus szász, illetve reformált magyar egyháztest. Ez utóbbi, először területi-politikai beosztás szerint, ugyancsak kettőre (erdélyire és a ­par­tiumi egyik részére) oszlott fel, az erdélyi rész pedig, állami beavatkozásra, megint kettőre: reformátusra és ­unitá­riusra. Mindez alig negyed század alatt történt meg.
A reformációt nem lehet nemzeti keretek közé merevíteni. Az, hogy ennek ellenére nemzeti egyházak születtek, ugyancsak a reformáció lényegéből érthető: a prédikátori hivatás- és küldetéstudat, szolgálat és feladatvállalás hatott lelki kényszerként akkor, amikor Isten akaratát szerették volna megértetni a néppel, a saját anyanyelvén. Egyszerűbb volt nemzeti nyelven prédikálni, mint az akkor használt közös európai nyelvre (latin) megtanítani mindenkit. A reformáció eredményeként megszületett egységes nemzeti irodalmi nyelv hozzásegítette népünket ahhoz, hogy nemzeti egységét a három részre szakadt országban megőrizhesse.
A teljes cikk a nyomtatott kiadásban olvasható.
Ha a képet nagyobban szeretné látni, kattintson rá.

FEKETE CSABA: Református énekek, éneklés és szertartás
Éneklőszék és pelikán

Megmagyarosodott a szertartás, és a reformáció mozgalma a nép addig szertartásba nem tartozó, legfeljebb eltűrt (paraliturgikus) éneklését a liturgia szerves és nélkülözhetetlen részének tekintette, mégpedig kizárólag magyar nyelven. Kálvin az éneket a könyörgés díszes változatának mondta a zenét dicsérő előszavában (1543). Milyen volt a kialakult magyar énekkincs? Kik voltak a szálláscsinálói? Kalmárokat, bányavárosok és mezővárosok polgárait említhetjük elsősorban, mert közöttük sokan voltak iskolázottak, azaz nem csupán magyarul, de latinul is tudtak írni-­olvasni. Velük együtt a végvárak vitézeiről sem feledkezhetünk el, mert ők szerte megkövetelték, hogy protestáns prédikátoruk legyen. Mindenekelőtt azonban a református iskolahálózatban tanuló diákságot kell megneveznünk, akik a helyi templom liturgikus énekkarát is alkották.
A megmagyarosodott zsoltárokat a hazai környezet hamar befogadta és néhány évtized alatt beleilleszkedett a reformátusok gyakorlatába és tudatába. Először a felvidéki evangélikus gyülekezetek, aztán a puritán prédikátorok törték útját. A 17. század vége felé már az alkalmi énekek (például ünnepélyes vizsgára vagy temetésre valók) zömében genfi zsoltárok dallamára születtek. Általánosan része volt a református iskolázásnak a zsoltárok, azaz a teljes zsoltárkönyv éneklése és fejből való ismerete. Dallamokkal 1652-től jelentek meg itthon is Szenci Molnár külföldi kiadásai után (1607, Herborn; 1608, Hanau; 1612, Oppenheim). Biblia mellett is mindenkor kinyomtatták a genfi zsoltárokat 1805-ig. A 18. század végéig minden protestáns (református, evangélikus és unitárius) gyülekezeti énekeskönyv elhagyhatatlan részét alkották.
A teljes cikk a nyomtatott kiadásban olvasható.
Ha a képet nagyobban szeretné látni, kattintson rá.

PÉTER KATALIN: "Tudós tanító mesterek és jámbor tanítványok"
A prédikálni tanítástól az iskoláig

Luther tanításai nyomán egész Európában laikus prédikátorok sokasága támadt. És felléptek prédikátorként nők, a papi szentségtől legtávolabb álló laikusok. Luther a laikusok lelkipásztori működésére több fontos teológiai tételt épített. Alapvetése az volt, hogy a keresztség minden keresztényt egyenlővé tesz. Minden keresztény egy egyházi rendet alkot, és nincs közöttük különbség, a keresztség mindannyiunkat pappá avat. Ezt nevezik, nevezték már Luther kortársai is az egyetemes papság ­téte­lének. Az egyetemes papság tétele idővel, az egyházszervezés során a reformáció elveszett tanításai közé került. A kálvinista tanításokban már nincs benne, Kálvinnak és híveinek kezdettől az volt az álláspontjuk, hogy a Bibliát csak tanult, a feladatra felkészült emberek magyarázhatják. Az iskolák jelentősége megnőtt mind a gyakorlatban, mind az emberek tudatában.
A katolikus iskolákban a papságról szóló teológia folyományaképpen a papságra, illetve szerzetességre és a ­laikus létre készülő fiatalok oktatását elkülönítették egymástól. Az evangélikusoknál, ugyancsak a papságot illető, de ott lutheránus teológia értelmében, mindenki együtt tanult, mert mindenkiből lehetett pap. A reformátusoknál a jó tanulás és a világi értelemben vett jó magatartás volt a lényeges, mert a legkiválóbb tanulókból - Isten akarata szerint - lehetett lelkész.
Az iskolákat a települések, a település lakóival azonos gyülekezet vagy a település által választott ­ma­gisztrátus tartotta fenn. Az iskolák a hívek akaratából működtek, és igen nagy anyagi ráfordítást igényeltek. Fizetni kellett, lakással ellátni a tanítót, illetve sok helyen több tanítót. Emellett gondozni kellett az iskolaépületet, illetve gondoskodni kellett olyan helyiségről, ahol tanítani lehet. A tanítás szintjét vizsgálva: az iskolák nem valami formális besorolás, hanem a tanárok képzettsége szerint működtek.
A teljes cikk a nyomtatott kiadásban olvasható.
Ha a képet nagyobban szeretné látni, kattintson rá.

GLATZ FERENC: Református örökség a modern kori Magyarországon
Felekezet és társadalom, 1867-1988*

A magyarországi reformátusok országos arányszáma a két világháború között 20-21% között mozgott. (A katolikusoké 63-64%.) Mely foglalkozási ágakban találjuk a reformátusokat országos arányszámukat meghaladó mértékben? Mindenekelőtt az őstermelésben, vagyis a mezőgazdaságban. Itt arányuk 25-26%. (Az 1920. és 1930. évi statisztikai adatokat vesszük alapul.) A hadseregben - azaz a ténylegesek között - 22%. Megfelel országos számarányuknak a napszámosok és a házicselédek közötti 20-21% is (itt a katolikusok aránya 67-68, illetve 70%). Az országos átlagot közelíti meg arányszámuk - 16-19% - az állami nyugdíjasok között (vagyis az alkalmazott-tisztviselő szférában). Számarányuk az országos átlagoknál éppen a modern kapitalizmushoz kötődő foglalkozási ágazatokban feltűnően alacsony: az iparban 16% (a katolikusoké 66-69), a bányászatban 8,3-9% (a katolikusoké 84-85), a kereskedelemben 10-11% (itt a katolikusok is alulreprezentáltak - az izraelita felekezetűek nagy száma miatt - 39-41%). Vagyis: már ezek az adatok is mutatják, hogy a reformátusság nem elsősorban a "polgári" foglalkozásúak vallása, hanem a parasztoké. Mégpedig, ha a birtokstatisztikákat nézzük felekezeti szempontból, szintén első pillanatra feltűnő: a kis- és középbirtokosoké. Az 5 kat. hold alatti birtokosok 22,2%-a, az 5-20 kat. hold közötti birtokosok 33,7%-a, a 100 holdon felüliek 32,2%-a református. A katolikusok viszont átlagon felül reprezentáltak az agrárszegénység és a nagybirtokosok között. Egészítsük ki a foglalkozási és birtokstatisztikákat az életmód, életkörülmények vizsgálatával - illetve annak töredékét mutató városstatisztikával -, s a következőt látjuk: a világváros Budapest lakóinak csak 10,8-12,1%-a református, és a dunántúli városokban még alacsonyabbak e számok: Pécs 4,6-6,1%, Sopron 1,3-1,6%, Győr 5,2-5,5%. Ezek a legpolgárosultabb városaink aránylag fejlett építkezési kultúrával, közművesítéssel rendelkeztek (csatornázás, közvilágítás, köves utak hossza stb.). Az alföldi városokban - melyeknek kézenfekvő magyarázatára majd még visszatérünk - Debrecenben 65,9-67,7%, Hódmezővásárhelyen 59,2-60,4% a reformátusok aránya. S ezen városok fejlettségét hasonlítva a fővároshoz vagy a dunántúliakhoz, az ezekben biztosított életkörülmények is inkább a szépirodalomban gyakran jelzett "nagy falu" jelzőket juttatják a történész eszébe. Tehát a reformátusság mind a modern kapitalista foglalkozási ágazatokban, mind a legpolgárosultabb életviszonyokat adó városokban a legalacsonyabb. Mi ennek - a Max Weber-i gondolati modelltől diametriálisan eltérő - jelenségnek az oka? >>
Ha a képet nagyobban szeretné látni, kattintson rá.

Disputa

EÖRSI LÁSZLÓ: A Corvin közi emléktáblák
Legendák és tények

Talán nem tévedek: nincs az országban olyan hely, ahol olyan ütemben gyarapodnának az emléktáblák, mint a Corvin mozi falán. Az ezredfordulón 8 tábla volt, ma már 18, elsősorban az Igazolt Magyar Szabadságharcosok Világszövetségének jóvoltából. Az alkotások nagy részét Boroviecz László jegyzi.
Az 1990-es években csak a "pesti srácok"-nak - ezen belül főként a Corvin közi felkelőknek - állítottak emléket, az utóbbi nyolc-kilenc évben azonban már nehezen követhető a koncepció. Povl Bang-Jensen, Losonczy Géza vagy akár Obersovszky Gyula emléktáblájához talán más helyszín illenék, nem az, ahol az 1956-os forradalom és szabadságharc legfőbb fegyveres küzdelmei zajlottak. Ennél lényegesen ­nagyobb probléma az emléktáblákon feltüntetett személyek önkényes kiválasztása, semmivel sem magyarázható összetétele. Ugyanennyire bántó a ­kísérőszövegek tudománytalansága, tényszerűtlensége.
Nézzük át időrendi sorrendben az emléktáblákat!
A teljes cikk a nyomtatott kiadásban olvasható.
Ha a képet nagyobban szeretné látni, kattintson rá.

ASPERJÁN GYÖRGY: Egy "ötvenhat" - sok értelmezéssel
Egy Corvin közi visszaemlékezése

Az 1956-os forradalom értékelése legalább olyan tarka, mint a Corvin mozi falára biggyesztett emléktáblák emlékező-emlékeztető szövege. Már 1956-ban, de később is sokan, sokféle párhuzamot vontak 1848 és 1956 között, mégpedig - véleményem szerint - hamisan. 1848-at a reformkor nagy nemzedéke készítette elő. (Petőfi Batthyányhoz, Kossuthhoz, Széchenyihez képest jelentéktelen mellékszereplő volt és maradt). Bár 1848. március 15-én lett volna miért erőszakos cselekményekig vinni a nemzeti felzúdulást, ez nem történt meg, és ennek (is) lett köszönhető, hogy a forradalom és szabadságharc kibontakozási lehetőséget kapott. Közismert, hogy az erőszak erőszakot szül. (Mellesleg jegyzem meg, hogy negyvennyolcat is igény szerint interpretálták a Monarchia ­fenn­állása idején, majd a trianoni szörnyűség után, s 1945-öt követően. Most, amikor már politikai igények nélkül is szólhatnánk róla, senkit, illetve csak a történészeket érdekli.)
Valami ilyesmi történik 1956-tal is.
A teljes cikk a nyomtatott kiadásban olvasható.
Ha a képet nagyobban szeretné látni, kattintson rá.

Nyílt tér

Stemlerné Balog Ilona: Történelem és fotográfia

Valamennyi képalkotási mód közül a fénykép kötődik legszorosabban a valóság­hoz. A hagyományos képi ábrázolások történeti hitelességét az ikonográfia - amely nem a művészi érték szempontjából vizsgálja a képeket - alapvetően az egykorúság­ra szűkíti. A fényképnél a hitelesség magából a technikából adódik, a fényképet ugyan­is a tárgyáról visszaverődő sugarak hozzák létre a fényérzékeny anyagon.
A fénykép megszületésétől, 1839-től egyre nagyobb számban van jelen és szövi át a társadalom életét, ezért annak számos területéről nyújthat fontos vizuális in­formációt, elsősorban az anyagi kultúrára vonatkozóan. Megőrzi az épített és a természeti környezet változásait, az embert körülvevő tárgyegyüttesek képét. Kü­lönösen jelentőssé válik ez a szerepe a 19. század utolsó harmadától, amikor a fel­gyorsult gyáripari termelés ontja az egyre kevésbé tartós és megbecsült tárgyakat, amelyek jó része nyomtalanul tűnne el, ha nem láthatnánk fényképen létezésük egykori lenyomatát.
A fénykép kiemel, nyomatékosít, felkelti a figyelmet. Egyéni életünk és a társadalom történetének eseményei elevenebben élnek bennünk, könnyebben idézhetők fel, ha fénykép maradt róluk. Természetes tehát, hogy része van a törté­nelemről szóló közgondolkodásban, a kapcsolódó ismeretek rögzítésében.
A teljes cikk a nyomtatott kiadásban olvasható.
Ha a képet nagyobban szeretné látni, kattintson rá.

Címlapon:
Istentisztelet a haarlemi (Hollandia) kálvinista Nagytemplomban (korábban: Szent Bavo katolikus templom). Gerrit Berckheyde festménye, 1673