1. A hatalomváltás, kisállamiság hátrányairól, előnyeiről. A kisállamiság - amely létrejött a Monarchia területén 1918-1920-ban - hátrányairól sokat beszélünk. De arról szinte semmit, hogy milyen előnyöket hozott a térségben élő népeknek. (Lehet, hogy azért, mert nekünk, magyaroknak csak hátrányt hozott: mind gazdasági, mind kulturális, mind igazgatási-politikai kultúránk szempontjából.) Beszélünk a térség minden államában bekövetkezett gazdasági és az ezekkel együtt járó szociális megrázkódtatásokról, hátrányokról. (Joggal. Hiszen a térség széttagolódása kis nemzetállami piacokra éppen akkor következett be, amikor az ipari-technikai forradalom újabb hulláma, például a sorozatgyártás valóban a nagy kiterjedésű piacokat igényelte volna, amelyeken szabadon áramlik a munkaerő és az áru.) Beszélünk a világpolitikai hátrányokról: arról, hogy a térség új kis államai mennyire ki voltak szolgáltatva a nagyhatalmi játékoknak. És beszélünk a kisebbségi problémákról mint társadalmi jelenségről. (Amelyeket lehetőleg úgy tüntetünk fel, mintha kollektívumok problémájaként most keletkeztek volna, 1920-ban. Ami nem igaz.)De nem beszélünk az új rendszer előnyeiről, a kedvezményezettekről. Arról például: mekkora előny volt, hogy a térség több kis nemzetének - a szlovák, a román és a délszláv polgárok - gyermekei ezután anyanyelvükön teljes körű képzésben részesülhettek. Arról sem beszélünk, hogy a népnyelvi felsőfokú képzésnek az addigi hiánya szociális hátrányba hozta 1920 előtt a nem magyar és nem német lakosságot. (Bár nálunk még a svábokat is.) Tény: az 1919-1920. évi új nemzetállami rendszer jelentős szociális és kulturális emelkedést hozott a történeti Magyarország lakossága 50%-ának. …És nem beszélünk arról sem, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiát, illetve a történelmi Magyarországot széttörő mozgalmak egy, a korábbinál demokratikusabb rendet hirdettek meg. Nemcsak a magyar októberi forradalom, de a szlovákság, románság kiszakadását kimondó turócszentmártoni, gyulafehérvári nyilatkozatok is. Amelyeket mind a magyar, mind a szlovák és a román történetírásban csak etnikai-nemzeti nyilatkozatként szeretünk idézni. (Természetesen ellenkező előjellel.) Pedig ezek pontjai a társadalmi-szociális berendezkedésről nagyon is rokoníthatóak a Budapesten megfogalmazott politikai programokkal.
2. A kisebbségi kérdésről. A magyar történetírás 1920 után természetesen a trianoni sokk hatása alatt állott. Ahogy az ország egésze is. Nem utolsósorban a középosztályok, a szellemi élet. Talán ezért is nem vettük számba feszítőerőként annak idején a történeti Magyarország 19. századi történelmében a kollektív nemzeti kisebbségi jogok hiányát. Ahogy hangsúlyoztuk és hangsúlyozzuk: sehol Európában kollektív nemzeti kisebbségi jogvédelem nem létezett. Ami igaz. De feledve: azért még fel nem ismert feszítőerőként, követelésként a társadalomban élt. A századforduló óta. (Hangsúlyozva - jogosan - a Monarchia idején nálunk a kisebbségi jogok egyéni szinten európai módon voltak biztosítva. Ausztriában pedig közösségi formában is.) Úgy tűnhetett, mintha a kisebbségi kollektív jogok követelése, mint politikai probléma, csak 1920-ban keletkezett volna. Azután jött egy korszak - 1949-1980 között -, amikor a Monarchiát a "népek börtönének" mutatták be. Így a szovjet szellemű magyar történetírás is. A hazai szakirodalomban rég hangsúlyozzuk: a Monarchián belüli kisnemzetek fejlődése még a 19. században elérkezett ahhoz az állapothoz, amikor a nemzeti kívánságok már közösségek igényeként, kollektív jogok politikai követeléseként jelentek meg. Igenis vizsgálni kell a nem magyar népek fejlődésében a nemzetté válás tényezőit, így nem utolsósorban az akkori a határokon kívüli szlovák, délszláv és román értelmiségiek szervezkedését és azok nemzeti programjait. A Monarchia - és így Magyarország - nem magyar népeinek történelmét, nem egyszerűen a "többségi államnemzet" és a kisebbségi, úgynevezett "nemzetiség" történelmeként kell látni, hanem mint egymással versengő nemzetek fejlődését. Amelyek között volt fáziseltolódás - a magyar korábban jutott el a kollektív nemzeti intézmények kifejlesztésének programjához. De amelyek ugyanazokat a követeléseket fogalmazták meg, ugyanazokat a jogokat kívánták maguknak. Csak fél századdal később. A Monarchia liberális rendjét minősíti, hogy a kisnemzeti mozgalmak a birodalom államkeretében aránylag szabadon kifejlődhettek. Legalábbis más európai államokhoz - így Franciaországhoz, Spanyolországhoz, Németországhoz, különösen Oroszországhoz - viszonyítva szabadon. A Monarchia két államában nem ment végbe a nemzeti-etnikai kisebbségek olyan elnemzetlenítése, mint ami a nyugat-európai államokban végbement.
1919-1920-ban a nemzeti mozgalmak egyenrangúságának szempontjából vizsgálva a Habsburg-birodalom - és a történeti Magyarország - felbomlásának menetét, több vonatkozásban előrelépés következett be a kisebbségi kérdés kezelésében. A térségben és Európában is. A kollektív etnikai jogok nemzetközi biztosítása ekkor történt meg először. Még ha az erről szóló jogszabályokat nem is tartották be sem Magyarország szomszédságában, sem Lengyelországban, s általában más utódállamokban sem. Kollektív, állami eszközökkel végrehajtott nemzeti elnyomás természetesen létezett a térségben és joggal beszélünk arról ma is. Ezért az 1919-1920. évi nemzetközi szerződések kisebbségjogi előírásai még ma is részben csak papirosmegállapodások. Végrehajtás nélkül. Nem véletlen, hogy a magyar történetírás már az 1980-as évek végén aktuális szándékkal idézte e megállapodásokat. (Vagyis: az 1919. évi előírások a kisebbségeknek nagyobb védelmet helyeztek kilátásba, mint az 1980-as évek gyakorlata azt engedte.)
Nemigen beszélnek történetírásaink a kisebbségi kérdésről más tekintetben sem társadalomtörténeti megközelítésben. Nemcsak a kollektív jogok hiányának szociális kihatásairól, hanem egyben az új és a régi többségi nemzetek középosztályainak problémáiként. Vizsgálatra vár a kézenfekvő hipotézis: míg 1918 előtt a két uralkodó államnyelv következtében kedvezményezett volt a német és a magyar középosztály, addig 1918 után ezek az átkerült területeken szociális vesztesekként élték meg az államrendszerváltást. Szociális nyertesként élték meg persze a szlovák, a román és a délszláv középosztályok. E nemzetek önálló középosztálya az 1900-as évek elején kezdett erősödni, elsősorban annak köszönhetően, hogy az állam peremterületei is modernizálódtak, gazdagodtak: nem utolsósorban azáltal, hogy az állam részt vett e területek iparosításában, vasúti-közlekedési infrastruktúra-építésében, kulturális fejlesztésében. Azaz a jobbára nemzetiségek lakta területeken is. A fokozatosan meggazdagodó nemzetiségi középosztályok azután helyet követeltek maguknak az államigazgatásban, felső-műveltségben stb. A térségben a nemzetek közötti konfliktusok mögött minduntalan meghúzódik e középosztályok harca, versengése. Verseny az adminisztratív-kulturális állásokért. Főleg 1900-tól. Máig. Történetírásainknak nagyobb figyelmet kellene fordítani a nemzeti ellentétek szociális alapjaira. A német és a magyar középosztályok 1918 után visszaszorultak, hivatalnoki állás alig jutott nekik, kevesebb lett a diák a magyar iskolákban, idővel kevesebb lett a magyar nyelvű hívő a templomokban.
3. Magyarország felbomlásáról.A régi Magyarország felbomlásának menetét csak az I. világháború hozta világpolitikai helyzet és közvetlenül az egész birodalom összeomlásának történéseibe ágyazva érthetjük meg. Ezek meghatározó hatással voltak nemcsak a jövendő államhatárok, a jövendő államrend, de a belpolitikai helyzetre - beleértve a nemzetiségi és szociális, államszervezeti és katonapolitikai kérdéseket - is. Az állami-nemzeti függőségben élő magyar történetírás a győztesek politikáját érthetően abból a szempontból vizsgálja, miként viseltettek azok a magyar nemzeti igényekkel szemben. Talán több figyelmet érdemelne a győztesek politikusgarnitúrájának világfelfogása, gondolkodásuk azon sajátossága, hogy ők egy technicista új világrendalkotásban éltek, hatékonyan működő igazgatást és békét kívántak teremteni a volt Monarchia területein. A nemzeti sérelmekkel szemben általában érzéketlenek voltak. Hozzátehetjük: otthon - Franciaországban, Angliában - is. És természetesen - amit a magyar történetírás régen bizonyított: Németország szomszédságában egy elsorvasztott Ausztriát és Magyarországot szerettek volna létrehívni. Amely tényezőt viszont a szomszédos országok történetírása csak most kezd komolyan felvetni. Ők a határhúzásokat, békeszerződéseket kizárólag amolyan "nemzeti igazságok" törvényszerű beteljesüléseként szerették bemutatni évtizedeken át.
4. A fegyverszünetről. A magyarországi összeomlást alapvetően határozták meg a Monarchiával és a társvesztes Németországgal kötött fegyverszüneti megállapodások, az antant katonai céljai a vesztes államokkal szemben. A magyar kormányzat (Károlyi Mihály) fegyverszüneti különtárgyalásainak (Belgrád) eredménye kedvezőtlenebb helyzetet vetített előre az új magyar állam határainak kijelölése szempontjából, mint a közös hadvezetés által kötött - korábbi - általános fegyverszünet (Padova).
5. Az örökös tartományokról.A belső bomlás az úgynevezett örökös tartományokban kezdődött: mind az államrendváltozás, mind az állam igazgatási átszervezése. Azt az elvet, hogy a korábbi területigazgatási rendet az itt élő nemzetiségek szálláshelye szerint kell átszervezni, az örökös tartományokra mondotta ki az októberi császári manifesztum. Az örökös tartományok nemzetei kezdték a régi államtestből kiszakítani szálláshelyeiket. A magyarországi nemzetiségek követték a világhatalmak által már a háború utolsó szakaszában támogatott önállósulási törekvéseket.
6. Az atrocitásokról és a pogromokról. 1918-ban fennállott annak a veszélye, hogy a térségben egy nemzetállami háború, a nemzetek háborúja tör ki a világháború után. Ez szerencsére nem következett be. A nemzeti atrocitások, amelyek 1918-1920 között estek, folytatásai voltak a világháborúban elvadult magatartásnak. Amely az erőszakot, a gyilkosságot az érdekérvényesítés és az indulatkifejezés természetes eszközének tekintette. Ezt ebben az összefüggésben is kell nézni.
7. A forradalmak történelme. A forradalmak történelmének kutatása az utódállamok közül inkább a volt szocialista országokban lett divatos. A rendszerváltások azonban felszámolták a párttörténeti intézeteket. Ennek a következménye egyrészt: felszámolták azt az elfogultságot is, amellyel a munkásmozgalom és általában a korszak történelmét egyoldalúan, leginkább kommunista szempontból értékelték. Másrészt: eltüntették a szociális szempontot mint "nagy tematikát". Ez utóbbi komoly hátránya a rendszerváltások történetírásának.
8. Hadsereg és határvonalak. A határok kijelölése 1915 után a győztesek íróasztalán fokozatosan történt. Az azonban, hogy 1919-ben a cseheknek és a románoknak (illetve a szerbeknek) volt hadseregük, döntő szerepet játszott. Meg lehetett magyarázni a magyar hadsereg feloszlatásának és szétzüllésének okait. (Ebben nemcsak az új szociáldemokrata hadügyminiszter, hanem a háborús magyar kormányok is hibásak voltak, amelyek nem készültek arra, hogy a háború után egy helyi nemzeti háború következik, amelyben a határokat meg is kell védeni.) Szinte biztosra vehető, hogy nem tudták volna sem a románok, sem a szlovákok a tiszta magyar nyelvű vidékek elcsatolását elérni, amennyiben van ütőképes magyar hadsereg. Igaz, mindenki tisztában volt azzal: nem az etnikai elv érdekelte a győzteseket, hanem az életképes állam megteremtése. Ehhez pedig hozzátartoztak Csehszlovákiánál a "dél-szlovákiai" utak, vasutak, ugyanígy Románia esetében az Erdélyen túli, illetve inneni partiumi vasúthálózat. - Az etnikai elv jobbára csak a másodlagos viták teremtménye. 1916-1920 között az etnikai elv csak általános irányelvként élt, konkrétan azonban az életképes állami-igazgatási egységek elve mozgatta a határokat húzó politikusokat, az ő szakértőiket is. A gazdasági-technikai infrastruktúra, stratégia fontosabb volt, mint a nyelvi határ. Az etnikai elv mint egyetlen döntő momentum majd a revíziós propagandában és a revíziós kísérletekben (1920-1942) érvényesült.
9. A kollektív kisebbségi jogokról.A béketárgyalásokon részt vevő politikusoknak egyáltalán nem volt tapasztalata a kisebbségi kérdés kezeléséről. Nem létezett 1918 előtt kollektív nemzeti kisebbségi jog a világon, sem Európában, sem az Egyesült Államokban. Ismételjük: az 1919-1920. évi kisebbségvédelmi szabályozás nemzetközileg is lényeges előrelépés. Más kérdés az, hogy nem volt olyan nemzetközi szervezet - hiszen még csak ekkor születik a Népszövetség -, amely valós szankciókkal tudott volna érvényt szerezni a kisebbségi jogoknak. De ha a mai (2008. évi) helyzetet tekintjük, akkor azt kell mondani: sokkal erősebb nemzetközi jogi rendszer sem képes ezeket a kisebbségi problémákat kezelni. Az Európai Unión belül sem. Ezt 1992-ben ott kellett kezdeni, ahol 1919 táján abbamaradt. Az akkori kisebbségi nemzetközi szerződéseket bele kell illeszteni a világ politikai és jogi intézményei fejlődésének sorába, és akkor ezek úttörőknek fognak bizonyulni. Még akkor is, ha az 1918-ban csapást elszenvedett kis nemzetek - mint például a német-osztrákok, a magyarok vagy a lengyelországi litvánok stb. - csak sérelmekkel tudnak beszélni erről a korszakról. De a kisebbségi jogrendszer nélkül helyzetük sokkal rosszabb lett volna.
10. Az osztrák-magyar közös vagyon felosztásáról. Erről, sajnos, sem az osztrák, sem a magyar történetírás nagyobb műveket nem tudott az asztalra letenni. A szerteágazó témakörök kutatása (államadósság, állami tulajdon átvétele, pénzváltás, nyugdíj stb.) különös feladat az utódállamok területén. A kutatások elmaradásának az is oka, hogy nincs megfelelő nyelvi felkészültségű kutató: németül, magyarul és legalább egy szláv nyelvet kifogástalanul kell bírnia annak, aki ezzel az 1918-1920 közötti periódussal egyáltalán foglalkozik.
11. Az 1918-1920 közötti korszak nemzetközi összehasonlításban. A korszak vizsgálata visszaesett. Korábban részben az államok felbomlása, a béketárgyalások és a forradalmak története képezte az elemzés tárgyát. Az 1980-as évekig tartó munka folytatása lett volna a felbomlási időszak gazdaságpolitikájának minuciózus és kulturális javai történetének átfogó kutatása. Erre azonban már nincsen jelentkező. Tudatos utánpótlás-nevelésre, témakiosztásra és nemzetközi együttműködésre van szükség. Ennek is nyitánya lehet a Párbeszéd. A térség történetírásai "útközben" vannak. De megindultak.
Ha a képet nagyobban szeretné látni, kattintson rá.