2008/8.
Tartalomjegyzék

FIGYELŐ

SZ. BÍRÓ ZOLTÁN: Konfliktusok a Kaukázus térségében
18-20. század

A Kaszpi- és a Fekete-tenger között Kelet-Nyugat irányban húzódó Kaukázus mindkét oldalát különböző nyelvű, etnikai és felekezeti kötődésű csoportok népesítik be.
A térséget indoeurópai nyelvet beszélő népek (oszétok, örmények), ill. a kaukázusi nyelvcsaládhoz (déli oldalon élő grúzok és abházok, valamint az északi oldalt benépesítő kabardok, cserkeszek, csecsenek és ingusok), vagy az altáji család török csoportjához tartozó közösségek (délen élő azerik, északon élő karacsájok és balkárok) lakják.
Az etnikai-nyelvi sokszínűséget tovább színezi a régió felekezeti megosztottsága. A Kaukázus északi oldalát többségében szunnita muszlimok lakják, a déli oldalt keresztények (ortodox grúzok, keresztény örmények) és szunnita (abházok és adzsárok) és síita muszlimok (azerik).
Az örmények és a grúzok történetük középkori periódusában hosszú időn át önálló államisággal bírtak. A Kaukázus vidéke a 18. századra vált az egymással rivalizáló birodalmak - az orosz, a török és a perzsa - ütközési pontjává. Az Orosz és a Török Birodalom között 1774-ben megkötött béke nyomán a Kaukázus északi oldalának stratégiailag legértékesebb középső területei orosz felügyelet alá kerültek, majd a déli oldalának orosz felügyelet alá vonása is megkezdődött a 18. század utolsó harmadában. Miközben a törökök és perzsák elleni háborúkban a Kaukázus déli oldalát már az 1820-as évek végére sikerült Oroszországnak megszereznie, aközben az Észak-Kaukázus "pacifikálása" egészen az 1860-as évek végéig elhúzódott. Észak-Kaukázus etnikai térképe még a transzkaukázusinál is összetettebb képet mutat, az itt élő népek egyetlen kivételtől eltekintve muszlimok. Az itt lakó legfontosabb etnikai csoportok száma meghaladja a félszázat. Ezt a nyelvében, etnikai kötődésében és szokásaiban egyaránt felettébb változatos térséget Pétervár csak óriási áldozatok árán tudta felügyelete alá vonni. (Az évtizedekre elhúzódó kaukázusi háborúnak voltak időszakai, amikor a pétervári udvar nagyobb erőket tartott a térségben, mint amiket pl. Napóleon ellen felvonultatott.) Az 1860-as évekre befejeződött a Kaukázus mindkét oldalának orosz adminisztratív rendszerbe történő beillesztése.
Az I. világháború végső szakaszában a térségben - mind a Kaukázus északi, mind déli oldalán - rövid életű államalakulatok jöttek létre. A bolsevik hatalom az 1920-as évek elejére erőszakkal valamennyit felszámolta. Az egységes transzkaukázusi köztársaság egészen 1936-ig állt fenn, amikor is három önálló szovjet tagköztársaságra bontották szét. Ekkor jött létre szovjet tagállamként Grúzia, Örményország és Azerbajdzsán. Grúzia két autonóm köztársaságot, az abházt és az adzsárt, valamint egy autonóm területet, a déloszétot,  Azerbajdzsán pedig egy autonóm köztársaságot, a tőle területileg is elválasztott Nahicsevánt, valamint az örmények lakta ún. Hegyi-Karabah-i Autonóm Területet foglalta magában. Ez a területi konstrukció lényegében a Szovjetunió felbomlásáig érintetlen marad, miközben az 1980-as évek végétől fontos színterévé válik különböző elszakadási törekvéseknek.
A teljes cikk a nyomtatott kiadásban olvasható.
Ha a képet nagyobban szeretné látni, kattintson rá.

RENDSZERVÁLTÁS ÉS GAZDASÁG

BEREND T. IVÁN: A piacgazdaság bevezetése Magyarországon
1990-2008

Az államszocializmus összeomlását követő gazdasági átalakulás mindenhol - így Magyarországon is - járatlan utakon indult meg. A súlyos eladósodás és a külkereskedelem azonnali átcsoportosításának követelménye, az államszocializmus, sőt a megelőző egész évszázad elmaradottságának tehertétele kényszerpályára szorította az országokat.
Magyarországot és az egész térséget az I. világháború óta a gazdasági nacionalizmus vezérelte. Az 1930-as években a náci Németország "életterébe", majd a szovjet tábor izolált regionális piacára szorította ki az országokat. Az új átalakulásban az egyik napról a másikra a nemzetközi gazdaság részévé vált közép- és kelet-európai országoknak követniük kellett a nemzetközi pénzügyi intézmények és vezető hatalmak nemegyszer elhibázott "tanácsait", mert szükségük volt a pénzügyi támogatásukra.
A térség minden országa újabb válságokat élt át, a növekedés megállt, vagy jelentősen lefékeződött.  Manapság - 2007-2008-ban - Magyarország van hasonló válságban, azonban az ilyen megtorpanások-visszaesések nemcsak az első években, de az átalakulás egész útján megismétlődhetnek. A megtorpanás átmeneti jellegét bizonyítja, hogy 2008 legfőbb gazdasági mutatói már egyértelműen a kilábalásra utalnak. Magyarország hosszú távú átalakulási folyamatai sikeresebbek, mint a legtöbb átalakuló térségbeli ország esetében, és ezeket a folyamatokat az átmeneti megtorpanás vagy visszaesés sem teszi semmissé.
Magyarországon igen hamar megjelentek azok a multinacionális vállalatok (pl. a General Electric és a General Motors), melyek korszerű húzóágazatokba, az elektronikába és az autógyártásba fektettek be. Kevés országban épültek ki a nemzetközileg verseny- és exportképes modern iparágak olyan mértékben, mint Magyarországon. Kevés helyen mutatható ki a külföldi befektetések olyan továbbgyűrűző hatása is, mint Magyarországon, ahol a külföldi óriásvállalatok körül széles körű hazai bedolgozóhálózat jött létre. Kevés térségbeli országban figyelhető meg Magyarországon kívül az is, hogy a külföldi vállalatok értékesítő, szolgáltató, s ami még fontosabb, kutatólaboratóriumi központokat is létrehoznak, sőt nemzetközi kutatási kapacitásaik jelentős részét is áttelepítik. Magyarországon játszódott le tehát a leglátványosabb gazdaságszerkezeti átalakulás.  Az átmenet a magasabb fejlettségbe hosszú történelmi út. Az Európai Unióhoz való felzárkózáshoz pedig még a legjobb esetben is további negyedszázados, három évtizedes útra van szükség.
A teljes cikk a nyomtatott kiadásban olvasható.
Ha a képet nagyobban szeretné látni, kattintson rá.

KÖZÖS DOLGAINK

ÁDÁM MAGDA: Esterházy János koncepciós pere, 1947
Egy ítélet továbbélése

Esterházy Jánost 1947. szeptember 16-án Pozsonyban koholt vádak alapján a Szlovák Nemzeti Bíróság háborús bűnösnek nyilvánította és kötél általi halálra ítélte. (Később az ítéletet életfogytiglan tartó börtönre változtatták.) A koncepciós ítélet szerepet játszik abban, ahogy Esterházyt mindmáig nem rehabilitálták és így pl. zsidómentő tetteiért sem tüntették ki.
1947 szeptemberében a vádirat két pontban mondta ki Esterházy bűnösségét: az egyik vádpont Csehszlovákia "szétveréséért", a másik Szlovákia fasizálódásáért tette felelőssé. Esterházy János valóban támogatta az autonóm szlovák kormány létrejöttét, de ezért valamivel később a szlovák politikai és kulturális elit, a szlovák nép jelentős része síkraszállt - s ma, 2008-ban immár 15 éves európai realitás. Csehszlovákia szétesésében akkor a meghatározó szerepet a kül- és belpolitikai tényezők, nem pedig Esterházy János játszották. Így az Esterházyt ma is elmarasztaló történészek szükségszerűen torz képet festenek a magyar politikusról.
Másrészt Esterházy számára idegenek voltak a náci eszmék; a sajtó hasábjain, hivatalos nyilatkozatokban határolta el magát és pártját, a Magyar Pártot a nemzetiszocialista eszméktől és politikai irányvonaltól. A Tiso-féle fasiszta Szlovákiában Esterházy a szélsőjobboldali parlamentben egyedül szavazott a szlovák zsidók deportálása ellen (1942. május 15.). Náciellenes és zsidómentő magatartása miatt a szlovák hatalom és Berlin is ellenségnek tekintette. 1944 utolsó hónapjaiban a Gestapo körözést adott ki ellene, s bujkálni kényszerült.
Esterházy a magyar kisebbség számára nemzetközi szerződésben biztosított, de be nem tartott jogokért harcolt. A magyarság helyzetét, a müncheni válságig, mindig is Szlovákián belül kívánta megoldani. Programjában az önrendelkezés, ill. a népszavazás gondolata csak 1938 őszétől kapott helyett, amikor a nagyhatalmak a csehszlovák válságot ez úton kívánták megoldani, s készek voltak megadni e jogokat a szudétanémeteknek. Esterházy ebben a helyzetben követelte az önrendelkezést és a népszavazást a magyar kisebbség számára is. Az Esterházy rehabilitációját még ma is ellenző szlovák történészek ezt tartják a magyar politikus egyik legnagyobb "bűnének". A népszavazási és önrendelkezési jogok, vagyis a wilsoni elvek melletti kiállásért azonban semmiképpen nem jár halálos ítélet, de még életfogytiglani börtön sem.
Reméljük, hogy manapság, amikor már minden lehetőség adott a politikamentes történetíráshoz, Esterházy tevékenysége is előbb-utóbb az őt megillető helyre kerül.
A teljes cikk a nyomtatott kiadásban olvasható.
Ha a képet nagyobban szeretné látni, kattintson rá.

CAMIL MUREŞANU: Népi mozgalmak Erdélyben 1918 végén
A Habsburg Monarchia felbomlásának okairól

Az Osztrák-Magyar Monarchia 1918 végén bekövetkezett felbomlása, a területén létrejövő nemzetállamok megalakulása, ill. a Monarchia területei jelentős részének a szomszédos országokhoz (Olaszország, Szerbia, Románia) történő csatolása az egyetemes történetírás sokat vitatott témáihoz tartozik - és e kérdéskör a mai napig nem tűnik kielégítően tisztázottnak. Számos nézet látott napvilágot a birodalom szétesésének okairól.
Első megközelítésben birodalom összeomlását csaknem kizárólag általános világtényezőkre - I. világháborúban elszenvedett vereségre - vezették vissza. Egy katonai vereség azonban önmagában még nem vonhatta maga után a Habsburg-birodalom szétesését. Ezt követően a jelenség magyarázatának súlypontja a nemzeti mozgalmakra tolódott. A "baloldali" történetírás pedig a Monarchia felbomlásának okait egyértelműen a társadalmi, ill. rögtön második helyen a politikai tényezőkre vezette vissza. Eszerint a háború megpróbáltatásai, melyek különösen az utolsó években a parasztságot sújtották, kirobbantották a felszín alatt megbúvó, a földtulajdon egyenlőtlen elosztásából fakadó szociális feszültségeket. 1918 novemberében azonban aligha történt volna ekkora robbanás a külső körülmények (háborús vereség) hatása nélkül, s ha a frontról és a Monarchia központi területeiről érkező hírek hallatán mindjobban elbátortalanodó állami apparátus nem veszti el tekintélyét. Az 1918-ban a Monarchián belül kibontakozó mozgalmak szerepét nem szabad eltúlozni, célravezetőbb ezeket a központi hatalmak általános válságával összhangba hozva vizsgálni. Kétséges, hogy az 1918. őszi katasztrofális katonai-politikai válság nélkül a társadalmi és nemzeti mozgalmak képesek lettek volna-e megdönteni a Monarchiát. Ami 1918 novemberében Magyarországon és Erdélyben történt, a belső és külső körülmények kölcsönhatásának következménye volt.
A Habsburg Monarchia felbomlásában és a november közepén kikiáltott Magyar Köztársaság megalakulásában a döntő tényezők a következők voltak: a külpolitikai helyzet, a háború elvesztése és a győztes hatalmak elhatározása, hogy etnikai alapú, lehetőleg homogén nemzetállamok kialakítását támogatják.
A teljes cikk a nyomtatott kiadásban olvasható.
Ha a képet nagyobban szeretné látni, kattintson rá.

CSALÁD ÉS TÁRSADALOM

PÉTER KATALIN: Házassági piac a 16-17. században
Házasság a régi Magyarországon

A házassági piacot a házasság létrejöttében érdekelt emberek tevékenysége teremti meg, és működését a társadalom házassági szokásai szabályozzák. Magyarországon a honfoglalás idején megvolt, és előtte, majd utána sokáig élhetett a menyasszonyvásárlás gyakorlata. Szókincse mélyen beleivódott a magyar nyelvbe. Az első házasokra használt legfontosabb piaci fogalmak - az eladó lány, eladták a lányt - a 16-17. században is használatosak voltak. A lány eladó voltából következett, hogy a vőlegény, etimológiailag vevőlegény a vásárló volt, aki elvette a lányt, vagy eladták neki a lányt. A magyarországi házassági piacot belsőleg az a szokás szabályozta, hogy az emberek általában megházasodtak. Az erről szóló források a nemek közötti egyenlőséget tükrözik: mind a férfi, mind a nő házasodott. És házas társadalmi hovatartozástól függetlenül lehetett bárki.
A házasodás 16-17. századi, az ország valamennyi népére érvényesen általános voltát bizonyítják a helyi törvények, ill. bizonyítja a házasságra vonatkozó helyi törvények nemléte. Magyarországon nem volt szokás egyedül élni. Egyetemes érvénnyel szólnak erről az alapvető tényről a korszak törvényei.
A teljes cikk a nyomtatott kiadásban olvasható.
Ha a képet nagyobban szeretné látni, kattintson rá.

ÉLETKÉPEK, HÉTKÖZNAPOK

FRISNYÁK ZSUZSA: Munka, üzlet, fecsegés - távbeszélőn
A telefon terjedése Magyarországon, 1881-1912

A közhiedelemmel ellentétben Magyarország lemaradását a telefonellátottság terén nem az ország szovjetizációja vagy a kádári gazdaságpolitika okozta. Magyarország a telefónia világában sohasem tartott lépést a nyugati országokkal. A telefon terjedésének lassú üteme már a 19. századi Magyarországot is jellemezte.
Pedig az első hazai telefonhálózat igen hamar - az 1877-es világelső bostoni hálózat után alig négy évvel -, már 1881-ben megkezdte működését Budapesten. 1888-ra volt telefon Pozsonyban, Aradon, Pécsett, Zágrábban, Debrecenben és Nagyváradon is. Magyarországon a 20. század elején jobbára széttöredezett, egymás mellett és egymástól függetlenül működő, korlátozott használhatóságú hálózatok voltak.
A telefon jelentőségét a korban nem ismerte fel mindenki. A 20. század elején a közgazdászok úgy tartották, a telefonnak nincs akkora jelentősége, mint a távírónak, mert a telefonbeszélgetések jó része fecsegés, nem valódi szükséglet. Gazdaságilag nagy jelentőségűnek egyedül az interurbán távbeszélőket tartották. Az ezeken a vonalakon áramló információ számszerűsíthető anyagi haszna vitathatatlan volt, hiszen így közvetlenül lehetett üzletelni. A telefon-előfizetők alacsony számának mindenekelőtt az lehetett az oka, hogy a telefon ekkor még nem egy erős emberi igény - a jelen idejű, nagy távolságú kommunikáció iránti leküzdhetetlen vágy - kielégítésére szolgáló találmány volt.
Magyarország távközlési infrastruktúrájának kiépítése - minden fontossága ellenére - nem eredményezett olyan mértékű térszervező, társadalmi munkamegosztást elősegítő, városfejlesztő hatásokat, melyeket a vasúthálózat hatásaihoz tudnánk mérni.
A teljes cikk a nyomtatott kiadásban olvasható.
Ha a képet nagyobban szeretné látni, kattintson rá.

BURUCS KORNÉLIA: A jegestől a hűtőszekrényig
Mozaikok a hűtés történetéből Magyarországon

A hűtés modern formája a természetes vagy mesterséges jeget felhasználó jégszekrénnyel került be a 20. századi háztartásokba. A hűtőgépekkel az élelmiszer tárolási ideje jelentősen megnőtt, s lehetővé tette, hogy a mindennapos bevásárlás helyett több napra "készletezzenek" a háztartások.
Az 1920-as évektől került Magyarországra néhány amerikai Frigidaire gyártmányú villamos hűtőszekrény. Az 1930-as évektől a német Bosch több ezer hűtője került forgalomba. A csepeli Weiss Manfréd Művek a svéd Elektrolux licence alapján gyártott néhány száz 45 literes hűtőt. 1945-ig összességében mintegy 8-9 ezer hűtő volt használatban.
1945 után jó ideig nem volt hűtőgyártás. A jászberényi Fémnyomó- és Lemezárugyár 1956-ban kapta feladatul a háztartási hűtőszekrénygyártásra való felkészülést. A konstrukciót nagyrészt szovjet minta alapján fejlesztették ki, 1957 végére elkészült az első széria. 1960-ban a jászberényi gyár elkészítette a 100 literes Lehel háztartási hűtőgép mintapéldányait.
A hűtőgép iránti igény elsősorban a városi háztartásokban jelentkezett, ahol nem volt hely a termények tárolására. A falvakban a fejletlen üzlethálózat, az eltérő étkezési kultúra, nemkülönben a krónikus áruhiány miatt sokáig nem volt nagy igény hűtőre. Az 1980-as évektől menetrendszerűvé vált élelmiszer-áremelések aztán fölértékelték a háztájiban nevelt termények tartalékolását. Az exportkötelezettségei miatt a jászberényi Hűtőgépgyár nem tudta ellátni a magyar piacot, emiatt a keresett nagy űrtartalmú hűtőkből, mélyhűtőkből állandó volt a hiány. Így a világútlevél bevezetése és az enyhülő devizaszabályok miatt egyre nagyobb méreteket öltött a magyarok nyugati bevásárló körútja.
A teljes cikk a nyomtatott kiadásban olvasható.
Ha a képet nagyobban szeretné látni, kattintson rá.

BOGNÁR KATALIN: Térbe zárt pillanat

A sztereofénykép kettő, egymástól kissé eltérő képből áll, amelyeket az emberi szem állásának megfelelően két különböző szögből vettek fel ugyanarról a tárgyról. A képpár egy speciális szerkezetben, a sztereoszkópban szemlélve egyetlen térhatású képpé olvad össze a képnézegető tudatában.
Sztereofényképek az 1840-es évektől készültek Nyugat-Európában, ill. Magyarországon. Az 1850-1860-as években már gyakran jelentek meg újsághirdetések, amelyek Magyarországra látogató külföldi fotográfusok sztereofénykép-bemutatóit reklámozták, s már üzletekben is lehetett vásárolni a külföldi felvételeket. A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára számos ilyen felvételt őriz.
A 19. század végén és a 20. század első két évtizedében már műkedvelő fotográfusok is próbálkoztak készítésével. Emellett számos külföldi cég gyártotta nagy mennyiségben és értékesítette világszerte a sztereofotókat. A nagy nemzetközi kiállítások, diplomáciai események, háborúk és természeti katasztrófák fotográfiái mellett sokakat érdekeltek az egyes országokat bemutató felvételek. Az urak körében pedig keresettek voltak az aktokat, lenge öltözetű nőket ábrázoló képek is.
A sztereofotográfiák fénykora az 1910-es évek végén leáldozott, ekkorra már a képes magazinok, a mozgókép, a film gyorsabban tájékoztatta a nagyközönséget a világ történéseiről.
A teljes cikk a nyomtatott kiadásban olvasható.
Ha a képet nagyobban szeretné látni, kattintson rá.

ÉVFORDULÓ

CSORBA LÁSZLÓ: A Rákócziak sasmadara Cservena Vodában
Rákóczi József (1700-1738)

Rákóczi 1700-ban született középső fia, akit szintén a szüleitől elválasztva, Bécsben neveltek, 1734-ben megszökött a császárvárosból. Itáliai és franciaországi tartózkodás után, török hatalmi körök biztatására jelent meg az Oszmán Birodalomban, hogy az 1737-ben kiújuló török-osztrák viszályban politikai szerephez jusson. Sztambulban fogadta I. Mahmut szultán, Erdély fejedelmének jelölte, majd a Dunához küldte, ahol a magyar bujdosók élére állt és Elhadzs Ausszade Mohamed nagyvezír Orsovát ostromló táborához csatlakozott. Betegsége azonban mindinkább erőt vett rajta, és1738. november 10-én meghalt. A bujdosóknak szállást adó falucskában - amelyet Csernavodának neveztek - "egy görög templomban" temettették el.
1973 októberében Bödey József, a bolgár-magyar kapcsolatok történetének neves kutatója a Duna menti nagy kikötővárosba, Ruszéba látogatott. Úgy tudta, hogy a Cservena Voda nevű települést egykor Csernavodának hívták. A templom homlokzatán egy 1 x 1 m nagyságú, homokkő domborművet vett észre, amelyen a Rákóczi család és Erdély címereinek vegyítését látta. Valószínűleg ez a címer Rákóczi József sírkőlapjának felső részét alkotta és csakis azért kerülhetett a Cservena Voda-i templom homlokzatára, mert a tulajdonosát itt, egykori toborzó táborának helyszínén temették el. A mai épület helyén már állott egy korábbi, szerényebb egyház, amelybe temetkeztek egykoron. Itt helyezték el először a betegségben elhunyt fiatal herceg tetemét. Ez a sír azonban 1860-ban, a mai templom alapozásakor már üresen állhatott, mert a koporsó - a legvalószínűbb, hogy a fivér, György segítségével - átkerült Sztambulba,  ahonnan az apáéval együtt 1906-ban Kassára, a végső nyughelyre szállították.
A teljes cikk a nyomtatott kiadásban olvasható.
Ha a képet nagyobban szeretné látni, kattintson rá.

KALÁSZATOK

FARKAS ILDIKÓ: A Koczó-ügy
Egy sikertelen beszervezés története

Koczó Endre ügydossziéját 1970. április 28-án nyitotta meg a BM III/I. Hírszerző Csoportfőnökségének 2-D alosztálya. A III/I. csf. 2-E alosztályának 1967. június 6-i jelentése szerint 1966. június óta foglalkoztak Koczó személyével. A jelentés szerint a "feldolgozás" - azaz Koczó Endréről és családtagjairól, kapcsolatairól folytatott nyomozás, információgyűjtés - során arra a megállapításra jutottak, hogy Koczó Endre gyanúsítható azzal, hogy kiutazó magyar turistákat "disszidálásra csábít és ellenséges propagandát fejt ki a Magyar Népköztársaság ellen". A felderítések, feljegyzések alapján az ügyosztály úgy vélte, Koczó Endrét felelősségre kell vonni, ill. lehetségesnek tartották, hogy ügynöknek beszervezzék, elsősorban a Bécsbe kiutazó fiatalok disszidálásának szervezéséről szóló információkért. A feljegyzések szerint a magyar hatóság megkísérelte felvenni a kapcsolatot Koczóval abból a célból, hogy megnyerjék és beszervezzék. Az akcióra - azaz Koczó letartóztatására -1967. június 5-én került sor, amelynek során Koczó nem mutatott hajlandóságot az együttműködésre, valamint osztrák professzorának beszélt az incidensről. Az ügy lezárására tett javaslat (1972. március 17.) így összegezett: "Ellenőrzése során megállapítottuk, hogy a köztünk folyó beszélgetésről széles körben említést tett, amelynek következtében dekonspirálódott." Koczó személyével így nem foglalkoztak tovább, ügyét lezárták, dossziéját irattárba tették.
A teljes cikk a nyomtatott kiadásban olvasható.
Ha a képet nagyobban szeretné látni, kattintson rá.

Gyarapodó közgyűjtemények

DÖMÖTÖRFI TIBOR: "Teltkarcsú" istennők?
A Willendorfi Vénusz és társnői új fényben

Kereken száz éve, 1908. augusztus 7-én került felszínre Alsó-Ausztriában az emberiség őstörténetének egyik jelentős tárgyi emléke, a lelőhelyéről Willendorfi Vénusznak nevezett szobrocska, amely azóta világhírre tett szert. A mintegy 11 cm nagyságú nőalak a legnagyobb részletességgel megformált őskori kisplasztika, amelyet valaha is feltártak. A szobrocska egy mezítelen, erősen túlsúlyos női alakot jelenít meg, akinek vékony karjai nagyméretű, súlyos mellein nyugszanak. Hasa, csípője, hátsója feltűnően telt, combjai erősek, lábfeje hiányzik.
A régészettudomány álláspontja szerint a szobrocska az ún. gravetti kultúra (Kr. e. 27 000-22 000) terméke, amely a felső paleolitikum időszakában Európa egész jégmentes területén elterjedt. Egyesek szerint erotikonokról lenne szó. A legelterjedtebb vélekedés szerint termékenységi szimbólumokról van szó, sőt, a teltkarcsú hölgyábrázolásokban némelyek terhes nőket vélnek látni. A népszerűsítő irodalomban felbukkanó nézetek egy része az őskori matriarchátus bizonyítékának tekinti a "madonnákat", viszont erre a teóriára sincs bizonyíték.
Egy újabb felfogás a természeti környezet történeti változásait használja értelmezési keretként. A jégkorszak beköszöntével, az állandó jéghatár egyre délebbre húzódásával az egyre növekvő ínségben a széles csípejű, teltséget, bőséget és termékenységet sugárzó ősvénuszok ábrázolásai mintegy megtestesítették a törzs reményeit a túlélésre és a fennmaradásra - bálványokként, istennőkként tisztelhették őket. Biztosan azonban csak azt állíthatjuk, hogy érett, középkorú, gyermeket szült nő művészi megformálásai maradtak ránk a paleolitikumból. Nem tudhatjuk azonban, hogy az őskori ember milyen gondolatokat, kívánságokat, elvárásokat kapcsolt e figurákhoz.
A teljes cikk a nyomtatott kiadásban olvasható.
Ha a képet nagyobban szeretné látni, kattintson rá.

Címlapon:
A bosszú. Zichy Mihály színes litográfiája a Kaukázusi jelenetek című sorozatból, 1852-1853 (Magyar Nemzeti Galéria)