ÉRSZEGI GÉZA: A déli harangszó

A harangok használatával párhuzamosan kialakultak azok alkalmazásának szabályai is. A 10. századig az egyetlen harang jelenléte a jellemző, később a monostorok és a jelentősebb templomok tornyaiban több harang várta, hogy - a helyi szokásoknak megfelelően - megkonduljon.

A harangozás alkalmai

A hagyomány szerint Zakariás († 742), illetve II. István († 757) pápa idején kezdték használni Rómában a harangokat. A középkorban Sabinianus pápának (604-606) tulajdonították azt a rendelkezést, ami szerint a nap óráit harangütés jelezze. Ez ugyan nem igazolható, ám a harangszó, a harang megkondítása az idő múlásának, az istentiszteletek kezdésének jelzésére hamar kialakult rendet követett.

A szerzetesi közösségekben lényegesen több alkalommal és több harangszerű alkalmatosság szólalt meg, mint a világi papok templomaiban, figyelmeztetve, egybegyűjtve őket kötelességük végzésére.

A nappal első órájakor, reggel 6 órakor kétszer harangoztak, a harmadik órában, vagyis délelőtt 9 órakor háromszor. Az első hangja hívott, a másodiké egybegyűjtött, a harmadik a kezdést jelezte. Hasonló módon történt a hatodik órában, azaz délben, és a kilencedikben, délután 3 órakor. A miséhez és a vesperáshoz (este 6 óra) két haranggal lehetett harangozni, a vasárnapokon és ünnepnapokon az összes harang megszólalt. Nagycsütörtöktől a húsvéti ünnep beálltáig minden harang, csengő hallgatott ("Rómába mennek a harangok"), mert Krisztus szenvedése, kereszthalála, sírban nyugvása idején az emberi öröm megszólaltatója el kellett hogy némuljon.

Az emberi gyászt szintén harangszó hirdette. A haldoklóért szól a lélekharang. Ha nő volt a földi életből távozó, kétszer, ha férfi, háromszor szólalt meg a harang, a végén pedig valamennyi, hogy a hívek kezdjék meg az imádságot a halott lelkéért. Ha papról szólt a gyászhír, az egyházi rendben elért fokozatainak számához igazodott a harangszó.

Örömteli alkalmak: esküvők, keresztelők, körmenetek szintén lehetőséget adtak a harangozásra. S hálaadáskor, amikor a Te Deumot énekelték, ugyancsak meghúzták a harangot.

A szerzetesi és papi közösségek templomainak tornyaiban a harangok nappal négyszer, estétől hajnalig háromszor szólaltak meg. A 13. századtól az esti, majd a 14. századtól a reggeli harangszó is imádságra buzdított, de imajelző szerepe csak a 15. századra vált általánossá. Ezt követte a déli harangszó beilleszkedése a naponta mondott imák sorába.

 

Harangszó és ima a pogányok ellen

III. Callixtus pápa (1455-58) 1456-ban a keresztény világ főpapjaihoz intézett levelében leírja, milyen nehéz helyzetbe került a kereszténység azáltal, hogy Konstantinápoly elesett (1453). A pápa felsorolja az addig tett intézkedéseit. Az egyháziakra tizedet vetett ki, hogy legyen miből fedezni a védekezés költségeit. Követeket küldött mindenfelé, hogy keresztes hadjáratra készüljenek, a keresztény fejedelmek pedig béküljenek ki egymással. A katonaság parancsnokát (Lodovico Trevisano) pedig megbízta, hogy tengeri hajóhadat vezessen.

Előírta, hogy bíborosig bezárólag minden pap misében emlékezzen meg a veszélyről, és imádkozzák el az "Omnipotens sempiterne Deus" kezdetű, pogányok elleni imát.

De hogy ne csak a papság, hanem minden hívő részt vehessen ebben, meghagyta, hogy mindenütt a nona (délután 3 óra) és a vesperás (este 6 óra) közötti időben félóránként, háromszor egymás után húzzák meg a harangokat és imádkozzanak el egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet. Az egy alkalommal imádkozók 40 nap, a háromszor térden állva könyörgők 100 nap búcsúban részesülnek.

Ezenkívül minden hónap első vasárnapján tartsanak a pogányok ellen mondott ünnepi misével egybekötött körmenetet, ezen mind a nép, mind pedig a világi és szerzetes papság vegyen részt, s ha valaki jó hitszónok, tartson prédikációt. Magyarázzák el a népnek: a szorongattatások, szenvedések javukra válnak.

 

Miért szól délben a harang?

A pápai bullának többnyire nyomtatott változata ismert, ami a Vatikáni Titkos Levéltárban őrzött Registri Vaticani kötetében lévő szövegre megy vissza. Ismert azonban a bulla eredeti példánya is. A kisebb-nagyobb különbségeket nem számítva a keltezésben tér el egymástól számottevően a két szöveg. Míg a Registri Vaticaniba másolt szöveg Szent Péter és Pál ünnepén, azaz június 29-én kelt, a bulla másfél héttel korábbra, június 20-ra van keltezve. A napi keltezés azonban az eredeti pápai bullában más tintával van írva, ami azt jelenti, hogy az ismeretlen időben meghozott pápai döntés nyomán az eredeti bullákat különböző időpontokban kezdték terjeszteni, s csak az utolsó néhány elküldését regisztrálták a Registri Vaticaniban. Ez érthető is, hiszen a terjedelmes és nagy jelentőségű bulla nem kevés munkát róhatott az Apostoli Kancelláriára, s ezek elkészítése és expediálása jelentős időt vett igénybe. Nem lehetetlen tehát, hogy a pápai bulla első példányainak kiadása akár hetekkel is megelőzte a Registri Vaticani sorozatba iktatott szöveg kiadását. Ámbár aligha kétséges, magyar vonatkozású ez a pápai bulla, mégis egyetlen szóval sem említik benne a veszélynek leginkább kitett Magyarországot.

Ennek alapján vannak, akik úgy vélik: mivel III. Callixtus pápa a nándorfehérvári diadal (július 22.) előtt adta ki híres bulláját, a déli harangszó nem a nándorfehérvári csatáról való megemlékezésül szól nap mint nap. Számtalan jele van azonban annak, hogy III. Callixtus pápa és a kortársak az ima erejének tulajdonították, hogy a Kapisztrán Szent János gyújtó hatású beszédeinek hatására összegyűlt keresztes seregek Hunyadi János vezetésével 1456-ban megvédték a kereszténység védőbástyáját, Nándorfehérvárt. Többek között ennek emlékére 1457. augusztus 6-án rendelte el a pápa az Urunk színeváltozása ünnepét.

A győzelemből fakadó lelkesedés azonban hamarosan lelohadt, s alig fél évszázad múltán VI. Sándor pápa (1492- 1503) a jubileumi Szentévben, 1500. június 1-jén, ismét bullában hívta fel az egész keresztény világ figyelmét a veszélyre. A jubileumi évet 1501 vízkeresztjéig (január 6.) meghosszabbította, és bevételeit a keresztes hadra rendelte. (Hogy ez nem kevés pénz lehetett, jól mutatja: a Szentév kezdetén csak Magyarországról mintegy kétszázan, az év folyamán még háromszázan iratkoztak be a római Szentlélek Társulatba.) Összehívta a pápa a keresztény fejedelmek követeit is, megpróbált szövetséget összekovácsolni a kereszténység védelmére. Ennek eredményeként 1501. május 27-én ünnepi misén hirdették ki a pápa, a magyar király és Velence hármas szövetségét. Elrendelte továbbá, hogy szóljon ismét az egykori győzelemre emlékeztető, imára serkentő harangszó. VI. Sándor pápa azonban változtatott a III. Callixtus által elrendelteken: attól kezdve a harangszó délben, és nemcsak a keresztes hadjárat tartama alatt, hanem örökre szólal meg, jelezve, hogy a kereszténység védelme nem pillanatnyi feladat, hanem minden időben és minden helyen fontos kötelesség.

Az tehát, hogy harangszó szólítsa imára a híveket a kereszténység védelmében, III. Callixtus pápának köszönhető, s hogy ez minden délben így legyen, azt VI. Sándor pápa rendelte el több mint fél évezrede. Hogy ez a közös hagyomány meg is maradjon, rajtunk, utódokon múlik.

Vissza a tartalomjegyzékhez