Vámos Péter: A magyar forradalom és Kína
A szocialista országok és Kína kapcsolataiban 1956 nagy változást hozott. Februárban az SZKP XX. kongresszusán Hruscsov erőteljesen bírálta Sztálin kultuszát. Ennek nyomán néhány hónapon belül a szovjet zóna országaiban fölerősödtek a rendszerrel elégedetlen hangok. Kínában Mao Ce-tung helyzete meggyengült, amihez a gazdaság megtorpanása is hozzájárult. A "nagy kormányos" szeptemberben, a Kínai KP VIII. kongresszusán közvetett bírálatot kapott, azonban - többek közt a lengyel és a magyar eseményekre hivatkozva - 1957 folyamán képes volt visszanyerni és megerősíteni befolyását, és megnövelte Kína szerepét a szocialista táborban.
A lengyelországi szovjet beavatkozás ellen
1956. október második felében a lengyelországi eseményekre figyelt a világ. Gomulka politikai visszatérése, Rokoszovszkij marsall, lengyel nemzetvédelmi miniszter feltűnő bírálata, majd a szovjet hadsereg felvonultatása, illetve a lengyel és a szovjet vezetők éles vitáját követő visszavonása a kínai vezetőket állásfoglalásra késztette.
Mao Ce-tung október 20-án délután rögtönzött PB-ülést hívott össze a hálószobájába. Ott úgy határoztak, hogy figyelmeztetik az SZKP-t, tartózkodjon a fegyveres erő bevetésétől, és ne avatkozzon be Lengyelország belügyeibe. Mao, aki a nap folyamán végig pizsamában maradt, magához hívatta a szovjet nagykövetet, és közölte vele: "ha a Szovjetunió csapatokat küld, mi a magukkal szemben álló Lengyelországot fogjuk támogatni, és nyilatkozatban ítéljük el magukat, hogy fegyveres erővel beavatkoznak Lengyelországban."
Amikor Mao kijelentése elhangzott, ami jól mutatta elszántságát, Hruscsov már leállította a lengyelországi szovjet csapatmozgásokat, és megállapodott Gomulkával a tárgyalások folytatásában. A kínai források is egyetértenek abban, hogy a lengyelországi válság megoldásában Kínának nem volt közvetlen szerepe.
Kínai pártdelegáció Moszkvában, október 23-31.
A lengyel események megtárgyalására október 23-án magas rangú kínai küldöttség indult Moszkvába Liu Sao-csi, a Kínai Népköztársaság alelnöke és Teng Hsziao-ping, a KKP főtitkára vezetésével. Felhatalmazásuk a szovjet-lengyel tárgyalásokon való részvételre és a szemben álló felek közötti közvetítésre szólt. A magyar felkelésről a kínai delegáció tagjai már Moszkvában szereztek tudomást. Október 24-én Liu Sao-csi - felhatalmazásának megfelelően - csak Lengyelországról nyilatkozott. Alapelvnek mondta, hogy a Szovjetunió a szocialista tábor központja, ám arról is beszélt, hogy a szovjetek hibákat is elkövettek, amelyeket ki kell javítani. Az egyik hibaként a szovjetek Mao Ce-tung által nagyhatalmi sovinizmusként aposztrofált viselkedését jelölte meg, azt, hogy "olykor ránk kényszerítették akaratukat". Liu Sao-csi október 26-án szintén részt vett a szovjet pártelnökség ülésén, de ott - annak ellenére, hogy már értesült a magyarországi fejleményekről, és az ülésen is szó volt Magyarországról - csak Rokoszovszkij és Gomulka ügyében szólalt fel. A magyar eseményekről most sem volt mondanivalója.
Október 30-án a szovjet pártelnökség a Szovjetunió és a szocialista országok kapcsolatáról szóló nyilatkozatról vitázott. Hruscsov ismertette a kínaiak álláspontját, amely szerint a Szovjetuniónak figyelembe kell vennie azon országok véleményét is, amelyekben szovjet csapatok tartózkodnak.
Az október 30-i nyilatkozatban az állt, hogy a Szovjetunió a szocialista országokkal folytatott politikájában a teljes egyenlőség, a területi sérthetetlenség, az állami függetlenség és szuverenitás tiszteletben tartása, valamint más országok ügyeibe való be nem avatkozás elveit tartja irányadónak. A nyilatkozat kiadását a kínai fél saját nyomásgyakorlásának tudta be. Si Csö, a kínai delegáció tolmácsa emlékirataiban azt írja, hogy Liu Sao-csi aktív részt vállalt a szövegezésben, s a kínaiak ígéretet tettek annak nyilvános és azonnali támogatására. A nyilatkozat megszövegezésében játszott kínai szerepről azonban az eddig megismert szovjet források egyike sem tud.
A szovjet beavatkozás mellett
A kínaiak véleménye a csapatkivonásról október 30-án megváltozott - a kínai memoárok szerint azután, hogy Liu telefonon konzultált Maóval. E memoárok arról számolnak be, hogy 30-án Mao Ce-tung a szovjeteket egyrészt azért bírálta, mert Lengyelországban be akartak avatkozni, amikor nem kellett, Magyarországon pedig ki akartak vonulni, amikor pedig beavatkozásra volt szükség. A rendelkezésre álló forrásokból azonban úgy tűnik, hogy ha október 30-a után megváltozott is Mao véleménye, az minden bizonnyal nem volt hatással a szovjet döntéshozókra. A szovjet vezetők egyetlen utalást sem tesznek arra, hogy a kínaiak a beavatkozás mellett álltak volna ki. A 30-i ülés folytatásán, ahol a kínai küldöttek ismét részt vettek, Liu Sao-csi ismertette a KKP KB véleményét, amely szerint a csapatoknak Magyarországon és Budapesten kell maradniuk. Liu azonban, Mao utasításainak megfelelően, nem arról beszélt, hogy a szovjet csapatoknak be kellene avatkozniuk. Si Csö szerint Mao telefonon azt mondta Liunak, hogy mindkét lehetőséget meg kell fontolni, a kivonulást éppúgy, mint a beavatkozást. Mao az utóbbi felé hajlott, azzal a kitétellel, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha várnának egy keveset, amíg az ellenforradalmárok kitombolják magukat, és amikor a nép már tisztábban lát, csak akkor kell cselekedni. (1957 tavaszán Mao ugyanezt a taktikát alkalmazta a "száz virág" mozgalom, majd az azt követő jobboldalellenes kampány idején.)
A kínai szerep hangsúlyozása ellen szól az is, hogy a moszkvai döntésről a budapesti kínai nagykövetség semmit sem tudott, és Hao Tö-csing nagykövet a szovjet beavatkozás előkészületeiről is csak Nagy Imrétől értesült november 2-án. Ráadásul, mivel a budapesti kínai nagykövetségnek nem volt saját rádió adó-vevőkészüléke, és október utolsó napjaiban nem volt biztosítva a távírókapcsolat Budapest és Peking között, a nagykövetségi jelentések csak több napos késéssel jutottak el Mao kezébe. Október 28-31. között a budapesti nagykövetségről egyáltalán nem érkezett jelentés Pekingbe. Véleményünk szerint Hruscsovék nem kínai nyomásra, hanem a magyarországi események és a megváltozott nemzetközi helyzet következtében módosítottak álláspontjukon. A szovjetek október 30. után már nem tehettek több engedményt a Nagy Imre-kormánynak annak érdekében, hogy az képes legyen a helyzetet a kommunista rendszer keretein belül és a szovjet blokk egységének megtartása mellett konszolidálni. Ezt igazolja Hruscsov október 31-i megjegyzése: "Ha kivonulnánk Magyarországról, ez felbátorítaná az amerikai, angol és francia imperialistákat. Ezt gyengeségünknek fognák fel, és támadásba lendülnének. [A kivonulással] pozícióink gyengeségét demonstrálnánk. Pártunk ez esetben nem értene meg bennünket. Egyiptomon felül odaadnánk nekik Magyarországot is. Nincs más választásunk."
Hruscsov október 31-én este még egyszer találkozott a hazainduló kínai delegációval, és elmondta nekik, hogy a magyarországi fegyveres beavatkozás mellett döntött. "Olyan sok egységünk van ott, hogy ha most, ilyen körülmények között odavetjük Magyarországot, és megengedjük, hogy az ellenforradalmárok szerezzék meg a győzelmet, az egész világ forradalmárai és kommunistái szidni fognak minket, és azt mondják, bolondok vagyunk. Ezért döntöttünk a támadás mellett" - mondta.
Fordulat Pekingben
November 1-je után a kínai vezetés mindent megtett, hogy felsorakozzon a Szovjetunió mellé. November 3-án a Zsenmin Zsipao szerkesztőségi cikke a szocialista országok nagy egységét éltette. A kínai pártlap azt írta, hogy "a kínai nép szilárdan áll a Szovjetunió vezette szocialista tábor oldalán. A Kínai Népköztársaság és a Szovjetunió barátsága örök és megrendíthetetlen." November 5-én a lap szerkesztőségi cikket közölt a szovjet erők magyarországi győzelméről. Az időeltolódás miatt a november 4-i dátummal jegyzett írás akkor született, amikor a szovjet erők éppen csak elkezdték az akciót. Az írás szerint "a magyarországi ellenforradalmi restauráció sikere azt jelentette volna, hogy az európai szocialista országok függetlenségét, szabadságát és biztonságát súlyosan fenyegette volna az imperialista erők agressziója. Ez a fenyegetés nemcsak az európai szocialista országok felé irányult volna, hanem az ázsiai szocialista országok felé éppen úgy, mint a világ szocialista és munkásmozgalma felé [.] Nagyrabecsülésünket fejezzük ki a szovjet nép és a szovjet hadsereg iránt, amely kétszer segített a magyar népnek, hogy elnyerje a felszabadulást." Az írásban tehát már szó sem volt a nagyhatalmi sovinizmusról, a Szovjetunió bármiféle kritikájáról. A belpolitikai problémákkal küszködő pekingi vezetés felismerte, katonailag nem függetlenedhet a Szovjetuniótól. Peking ezután, saját pozícióját javítandó, teljes mellszélességgel kiállt a szovjet katonai beavatkozás, valamint az új magyar kormány- és pártvezetés mellett.
Kína érdeke
Kína számára több szempontból is nagy jelentőséggel bírt, hogy a magyar felkelést elfojtsák, és a szocialista tábor egysége megmaradjon.
Számára fontos volt, hogy "csapást mérjenek az imperialistákra". A kínai vezetés egy esetleges külső támadástól tartott. Ne feledjük: csak néhány év telt el a koreai háborút lezáró, meglehetősen bizonytalan fegyverszüneti megállapodás óta (1953. július 27., Panmindzson). Amerikai csapatok állomásoztak Dél-Koreában, Tajvanon és a Tajvani-szorosban. Ráadásul Kína helyét az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaként Csang Kaj-sek rezsimje töltötte be (1971-ig). Nemzetközileg az ország továbbra is elszigetelt maradt, sőt 1954-től kezdve, a kínaiak agressziója nyomán, a Tajvani-szorosban több fegyveres összetűzés is történt. Ezért Maónak volt oka a félelemre egy esetleges támadástól, amely akár a fiatal népköztársaság létét is fenyegethette.
A kínai belpolitika sem volt viharoktól mentes. 1956 második felében országszerte tízezres sztrájkokra került sor, egyetemisták és középiskolások magasabb ösztöndíjat követeltek, az ország déli vidékein százezrek léptek ki a szövetkezetekből. Az elégedetlenkedők jelszavai között többször is felbukkant a magyar példa.
Az SZKP XX. kongresszusát követően Mao lehetőséget látott arra, hogy teoretikusként és gyakorlati vezetőként nagyobb befolyásra tegyen szert a kommunista mozgalom jövőjét érintő kérdésekben. A lengyel és a magyar eseményeket követően a KKP vezetése új következtetéseket vont le a Szovjetunióval fenntartott viszonyával és a kommunista mozgalom jövőjével kapcsolatban. Mao először is feldicsérte Sztálin szerepét: "Úgy vélem, hogy két kard van: az egyik Lenin, a másik Sztálin. Most az egyik kardot, Sztálint az oroszok eldobták. Gomulka és egyesek Magyarországon felvették ezt a kardot, hogy a Szovjetunióra sújtsanak vele, hogy szembeszegüljenek az úgynevezett sztálinizmussal. [.] Mi, Kínában nem dobtuk el." Mao határozottan fellépett Hruscsov desztalinizációs törekvései ellen. Kijelentette: nem lehet megosztani a kommunista pártot sztálinista és nem sztálinista elemekre, mivel a sztálinizmus nem más, mint (hibákkal teli) marxizmus. Mao első alkalommal tett éles különbséget az SZKP és a KKP véleménye között.
*
A lengyel és a magyar válság megoldását követően a pekingi vezetés kelet-európai befolyása jelentősen megnőtt. Kína arra törekedett, hogy saját vezetése alatt újraegyesítse a szocialista tábort - sikertelenül. A XX. kongresszus után a magyar-kínai kapcsolatokra is közvetlen befolyással bíró ideológiai vita néhány éven belül szovjet-kínai szakításba, katonai konfliktusokba torkollott.
Mao Ce-tung válogatott művei V. kötet. (Kossuth Kiadó, zárt sorozat, é.n.).
Magyar-kínai kapcsolatok, 1956-1959. Dokumentumok. (Az iratokat gyűjtötte, válogatta, sajtó alá rendezte, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta, valamint az annotált névmutatót összeállította Szobolevszki Sándor.) Szerk.: Vida István. Bp., 2001, MTA Jelenkor-kutató Bizottság.
Vámos Péter: Az SZKP XX. kongresszusának hatása a magyar-kínai kapcsolatokra. Múltunk, 2006/2. szám