Hadifogság és malenkij robot a Szovjetunióban

Fogolygyűjtés, táborok, "túlélési akciók"

A Szovjetunióba szállított magyarok tragikus sorsa történelmünk alig ismert fejezetei közé tartozik. A tragédiát a szovjet vezetés és a magyar kormányzat úgy próbálta leplezni, hogy a polgári személyek elhurcolását és a szovjetunióbeli kényszermunkát egyszerűen "hadifogolyügy"- ként kezelték, és így mutatták be a korabeli sajtóban. [...]

Külföldi foglyok táborrendszere

A szovjet vezetés a háború kezdetétől törekedett arra, hogy a fogságba esett katonákból és az elfoglalt területek civil lakosságából nagyszámú kényszermunkásseregre tegyen szert. Lavrentyij Berija belügyi népbiztos 1939. szeptember 19-én, néhány nappal a Szovjetunió Lengyelország elleni inváziója után, rendeletet adott ki a hadifoglyokat és a külföldről internált civileket dolgoztató új táborrendszer felállításáról. A hadifoglyok és elhurcoltak egyaránt a Belügyi Népbiztosság Hadifogoly- és Internáltügyek Igazgatósága (UPVI) által irányított új lágerekbe kerültek.

1945 februárjában a táborrendszert kiegészítették és átszervezték. A Hadifogoly- és Internáltügyek Igazgatóságából 350 főtábort és mintegy 4 ezer melléktábort irányító Főigazgatóság lett. A fő- és melléktáborokon kívül speciális munkabrigádok, kórháztáborok, elkülönített munkabrigádok, büntető munkatáborok, politikai elkülönítő táborok és börtönök is működtek. Szovjet adatok szerint több mint 4 millió külföldi rab fordult meg a táborokban. [...]

1943 augusztusában a Külügyi Népbiztosságon belül Ivan Majszkij korábbi londoni nagykövet vezetése alatt megalakították a "Szovjet jóvátételi programot kidolgozó bizottság"-ot. A bizottság által a jaltai konferenciára (1945. február) készített részletes terv 5 millió német kényszermunkás 10 évig történő dolgoztatásával számolt. Sztálin a jaltai, majd a potsdami konferencián (1945. augusztus) is kifejtette, hogy az ellenséges országok fogságba esett katonáit a Szovjetuniót ért hatalmas emberi és anyagi veszteség legalább részleges pótlására a Szovjetunió területén kívánja dolgoztatni. [...]

Fogolygyűjtő akciók

A Magyarországról történő elhurcolások áttekinthetőségét megnehezíti, hogy időszakonként és térségenként változott mind az összeszedés módja, mind pedig a deportálást elrendelők és végrehajtók köre, valamint az áldozatok összetétele is.

A szovjet fogolygyűjtő kampányoknak három formáját lehet elkülöníteni.

1. Gyakran előfordult, hogy a szovjetek egy-egy település elfoglalása után rövid időn - sokszor napokon - belül összeszedték és elhurcolták a civil lakosság egy részét.

2. A helységharcokat szórványosan követő elhurcolások mellett az ország háború alatti területén olyan fogolygyűjtő akciókra is sor került, amelyek esetében nem csupán a leendő kényszermunkások számának a növelése, hanem az adott régió "pacifikálása" és etnikai arculatának megváltoztatása volt a cél. [...]

3. A deportálások harmadik típusa egy időben pontosan körülhatárolható és egész Kelet-Európára kiterjedő kampány keretében zajlott. Ez az akció a német nemzetiségűek ellen irányult, de a Magyarországról "németként" elhurcoltak nagyobb része még csak német anyanyelvű sem volt - és ezzel mind a szovjet végrehajtók, mind a magyar segédkezők tisztában voltak.

De mitől függött, hogy honnan hány embert vittek el? [...]

[...] A kárpátaljaiak és felvidékiek elhurcolásának különböző hullámai, a "németek" elhurcolásának eseményei, valamint a lakosság szelektálásának lefolyása mind arra utal, hogy a szovjet belügyi csapatoknak területekre lebontott fogolykontingenst kellett kiállítaniuk és a Szovjetunióba szállítaniuk. Ha a kontingenst a német nemzetiségűekkel nem lehetett feltölteni, akkor összegyűjtötték a német nevű, majd pedig a magyar nevű magyarokat is. Ha azonban a kontingens már összeállt, akkor - úgy tűnik - "terven felül" már nem hurcolták el a még helyben lévő német nemzetiségűeket sem. [...]

A temesvári elosztótáborban lévők egy csoportja a következő megállapításra jutott: Az új magyar vezetők nevezték meg, döntötték el, ki fasiszta. Annyi személyt neveztek meg, ahányat a katonai parancsnok követelt. Gyakori volt a 30 fő, de mindig öttel osztható számot mondtak, mert a deportáltakat ötösével számolták. A katonai parancsnokok számára érdektelen volt, hogy a deportálandó személy magyar, sváb, német nevű vagy más nemzetiségű. Ők csak a létszám teljesítését követelték."

A civil lakosság mellett a félmilliót is meghaladja a háborút német területen befejező és ott nyugati, illetve szovjet fogságba esett honvédek, leventék száma.

Hányan voltak?

Az UPVI által készített, 1949. december 20-i összefoglaló jelentés a magyar foglyok számát 534 539 főben adta meg. Mivel a fogságba esettek és elhurcoltak kihallgatására és nyilvántartásba vételére a szovjetunióbeli táborokban került sor, így a regisztrált fogolylétszámban nem lehetnek benne azok, akik még a gyűjtő- és tranzittáborokban, valamint a kiszállítás közben meghaltak. Nem regisztrálták a Don mentén 1943 januárjában fogságba esett és heteken belül elpusztult több tízezer magyar katonát sem.

Így nem meglepő, hogy a korabeli magyar források a szovjet adatoknál nagyobb fogolylétszámot adnak meg. A Kárpátalján, Észak-Erdélyben és az 1938-ban visszacsatolt felvidéki területsávban végrehajtott elhurcolásokkal kapcsolatban - a közelmúltban folytatott helytörténeti kutatások alapján - a 600 ezret meghaladó számadatok is megalapozott becsléseknek tekinthetők a háború alatti megnagyobbodott országterületet figyelembe véve.

Aligha lehet pontosan megállapítani, hogy a 600 ezer vagy azt meghaladó számú magyarországi fogolynépesség hány százaléka került civilként, illetve katonaként fogságba. [...] Adataink arra utalnak, hogy a civilként elvitt magyarok száma a fogolynépesség mintegy harmadát teszi ki.

A magyar foglyok zöme a donyeci iparvidéken (a rosztovi terület nyugati része, valamint a vorosilovgrádi, zaporozsszkiji, sztalinszkiji területek), a Krím-félszigeten és Ogyessza környékén, az Uralban (szverdlovszki és cseljabinszki területek), a Volga mentén (sztálingrádi és szaratovi területek), valamint a moszkvai, minszki, kijevi, voronyezsi területeken és a krasznodári kerületben, továbbá Azerbajdzsánban végezte kényszermunkáját. A szovjet adatok szerint jelentős számban dolgoztak Magyarországról elhurcolt foglyok az ivanovi, szumi, leningrádi, sztavropoli és novgorodi területeken, továbbá Grúziában. Sok magyar raboskodott a kazahsztáni Dzsezkazganban, Karagandában. Nagy tömegben kerültek magyar elítéltek is az északi sarkkörön túlra, a pecsorai medencébe, Vorkutára, Norilszkba és a Kolima folyó térségébe. Dolgoztattak magyarokat Dél-Szibériában, Bratszk és Tajset környékén is.

Élet a lágerben

A foglyok élet- és munkakörülményei függtek a parancsnokoktól, az őrszemélyzettől és a helyi lakossággal való viszonytól, továbbá a jórészt ma is ismeretlen "felsőbb utasításoktól". De a lágeréletre befolyást gyakorolt a társadalmi és földrajzi környezet, az éghajlati viszonyok és a rabság időpontja is. A lényeges különbségek ellenére a lágerélet mindenhol a nyomort, a kiszolgáltatottságot, a reménytelenséget és a tömeges halálozást jelentette. [...]

A táborokat a foglyoknak kellett felépíteniük. Az állandó szálláshelyül szolgáló, általában 300 fő számára készült barakkok félig földbe ásott, kohósalakkal kibélelt, egyszerű deszkaépítmények voltak. A nagyobb, 1000-1500 fős fogolytömegek elhelyezésére téglából építettek szálláshelyeket. Ezekben hosszú folyosókról nyíltak a szobák. Az alacsonyabb szobákban egyemeletes, a magasabbakban két-három emeletes deszkasor volt. Az ágynak nevezett tákolmány keresztbe fektetett deszkákból állt. Takarót, matracot, szalmát nem kaptak a rabok.

A foglyokat nem csak az erre a célra épített táborokban helyezték el. Lágerré alakítottak romos gyárépületeket, raktárokat, csűröket, kifosztott kolostorokat, templomokat és kaszárnyákat is. [...]

Az első hónapban többször volt adatösszeírás. A foglyok tisztekből és orvosokból álló kihallgató bizottság elé kerültek, és mindenkiről készült egy 4 oldalas, 52 kérdést tartalmazó adatlap. A kérdések korábbi életük minden részletére kiterjedtek. [...] Több visszaemlékező leírta, hogy a tolmács önkényesen, illetve nyilvánvalóan előzetes parancsra a polgári elhurcoltakat valamilyen harcoló alakulat tagjaiként írta le. [...]

Norma, munka, "bérezés"

A túlnyomórészt alaptalanul, hamis vádak alapján elítélt magyarok zöme nem az újjáépítésekre, hanem a nagy bánya- és iparvidékekre került.

A magyar foglyok zömét szénbányákba küldték, de sokan dolgoztak nehézipari létesítmények építésénél, továbbá vaskohászati üzemekben és szénkokszoló művekben.

[...] Sok bánya egyáltalán nem volt gépesítve, itt még a tárnákba vivő liftet is kézzel kellett felhúzni és leengedni. A kibányászott szenet kézben hordták a csillékhez, amelyeket a munkások maguk toltak ki a bányából.

A munkahelyen eltöltött munkaidő 8-12 óra volt, sőt a Donyec vidéki szénbányákban időnként 16 órát kellett dolgozni. [...]

A magyar foglyok többsége a munka során találkozott először a "norma" szóval, ami lágerenként és földrajzi térségenként eltérő volt, sőt függött a munkavezetőtől és a lágerparancsnoktól is.

A Donbasz vidéki Vorosilovka egyik bányájában a Bodrogközből elhurcolt nőknek a norma szerint napi 25 mázsa szenet kellett lapátolniuk. A Donbasz vidék egy másik bányájában egy műszak alatt - a norma szerint - két nőnek 120-130 csillét kellett kiborítania. Szaratov környékén, erdőirtásnál a kidöntött fákat két méteres darabokra kellett felvágni. Két fogolynak a norma szerint 7 köbméternyi fát kellett feldolgoznia. A fakivágás normája egy másik munkahelyen 5 m3 volt személyenként. [...]

Nehéz fizikai munkát végzőknél a norma 50%-os teljesítése esetén 650 gramm kenyér járt. Ha a normát 50- 80% között teljesítette a fogoly, akkor 700 gramm kenyeret kellett kapnia előírás szerint. 80-100%-os normateljesítés esetén 750 grammra nőtt a kenyérfejadag, 100% feletti teljesítménynél elvben 800 gramm kenyérre számíthattak a foglyok.

Aki nem tudott 100%-ot teljesíteni, az kevesebb ételt kapott, így munkaereje megfogyatkozott, tehát teljesítménye tovább csökkent, ami még kevesebb élelmiszert jelentett. Az elvben mindenképpen járó 300 gramm napi kenyéradag viszont a tábori és munkakörülmények között már nem volt elegendő az életben maradáshoz. [...]

A nagyobb kenyéradag mellett a bér is a norma teljesítését kívánta motiválni. A visszaemlékezések szerint a foglyok többsége csak 1947-től kapott "bért" a munkája után. Ebből azonban a tábor vezetése levonta az "ellátás" költségét, és a foglyok csak a maradék pénzt kapták kézhez. [...]

"A szocializmusban mindenki lop"

A foglyok beszámolói részletesen, olykor szociografikus alapossággal mutatják be a szovjet emberek életét. Egy hivatásos orosz tiszt elmondta a foglyoknak, hogy a gyermekei naponta 30 dkg kenyeret kapnak, ő maga pedig csupán 20 dkg-ot. A foglyokkal bizalmasabb kapcsolatba kerülő "szabad" oroszok állandóan szidták a rendszert és gyűlölték Sztálint.

A magyar foglyok nehezen értették meg, hogy mind a táborban, mind a "szabad" életben a lopás, valamint a törvények, utasítások kijátszása biztosítja a túlélést. [...]

Reggelire általában 20 dkg kenyeret és fél liter híg levest vagy "teának" mondott forró vizet kaptak a foglyok. Az ebéd 20 dkg kenyérből, levesből és kevés kásából állt. Híg leves és 20 dkg kenyér volt a vacsora. A leves és a főzelék csalánból, lucernából, korpából, kölesből, káposztából, cukorrépából, zöldparadicsomból, uborkából, krumpliból és gersliből készült. [...] Sok visszaemlékező említi, hogy kutyákra, macskákra és varjakra is vadásztak. Voronyezs mellett, a Don mentén a békák jelentettek fontos kiegészítő táplálékot. A Fekete-tenger keleti partvidékére szállított foglyok partra vetett delfineket ettek. Húsukat megfőzték, zsírjukat kisütötték. Máshol a sündisznó és a patkány jelentette a húst. Kazahsztánban a Dzsezkazgan város melletti tábor magyar foglyai közül ötven ember mindig útilapu és egyéb vadnövény gyűjtésével foglalkozott. [...]

A halál árnyékában

Az állandó éhezéstől, nehéz munkától legyengült és a hazamenetel reményét elvesztett foglyok könnyen megbetegedtek. Legtöbbjük szervezete nem bírt ellenállni az élősködők által terjesztett fertőzéseknek, így gyakoriak voltak a tömeges halálozást okozó járványok.

A leggyakoribb betegségek a krónikus gyomorbélhurut, fagyási, verési sérülés, tüdőgyulladás, végelgyengülés, skorbut és tífusz voltak. [...]

A foglyok a nélkülözés, az örökös rettegés és lelki gyötrelmek miatt nemcsak fizikailag, hanem szellemileg is leépültek. Az idősebb, családos foglyok közül sokan estek depresszióba.

A fogolyélet elviselhetetlensége sokakat öncsonkításra és betegségek mesterséges előidézésére ösztönzött. [...]

A szükségből egymást kezelő foglyok és az orvosok a rendelkezésre álló alapanyagokból próbáltak gyógyszert készíteni. Mindenféle gyomorbántalom ellen "széntablettát" használtak. Fenyőt égettek, lekaparták róla a szenet, és azt ették. Elszenesedett kenyérdarabokat is rágcsáltak hasmenés ellen. Ugyancsak gyomorbántalmak ellen itták az égetett kenyérből és fából főzött teát. A rühességet kénnel kevert gépzsírral "gyógyították". Farkasvakság ellen nyers patkánymájat ettek.

A halál állandó kísérője volt a foglyok életének. [...] Nemcsak a kórházakban, hanem a lakóbarakkokban is gyakori volt a halálozás. A tömeges halálozás fásulttá tette a barakkok lakóit. Társaik halálát, ha tehették, csak késve jelentették, hogy felvehessék ételadagjaikat.

A halálozásokról elvben minden táborban készült nyilvántartás. Feljegyezték az elhunytak nevét és azonosítási számát. A halottak azonban sokszor felismerhetetlenek voltak, ezért adataikat gyakran hibásan vagy egyáltalán nem rögzítették. A halálozás valódi okát sem tüntették fel a halotti jegyzőkönyvekben. [...] Előfordult, hogy még jelképes sír sem volt. Kelet-Karéliában télen léket vágtak a táborokhoz közeli tavak jegébe és az elhunytak földi maradványait abba dobták. Egyes temetőkben a sír fölé fejfát állítottak, de ezeken név helyett csak az elhunyt azonosítási száma volt feltüntetve. A táborvilág áldozatainak többsége azonban jeltelen tömegsírokba került. A szovjet táborvilág vezetői még a jeltelen sírokat is igyekeztek eltüntetni. A fogolytemetők fölé fákat ültettek, vagy oda építettek valamit, hogy a foglyoknak még az emléke se maradjon fenn.

Az áldozatok száma

A számbavétel következetlenségei és hiányosságai miatt nemcsak a fogságba esettek, hanem a fogság áldozatainak a számát sem lehet pontosan megállapítani. [...] Ha a teljes fogolynépesség száma eléri, illetve meghaladja a 600 ezret, akkor a fogságba esettek mintegy harmadát a fogság áldozatának kell tekinteni. Viszont az orosz Háborús Emlékbizottság szakemberei a Központi Katonai Irattár adatai alapján 2005 végéig "csak" 66 277, a táborokban meghalt fogoly nevét találták meg és adták át a magyar Hadisírgondozó Irodának. A hiányzó fogolynépesség többségének a halálát nem lehet dokumentálni, mert a gyűjtő- és tranzittáborokban, illetve a kiszállítás közben vesztették életüket. Nem, vagy csak elvétve regisztrálták azokat a haláleseteket, amelyek tömeges pusztulást hozó járványok miatt következtek be a szovjetunióbeli táborokban. Nem jegyezték fel azt sem, hogy az 1943 telén fogságba esett magyar katonák közül hányan fagytak meg vagy váltak járványok áldozatává.

Áldozatoknak tekinthetjük a túlélőket is. A foglyok nagy része betegen tért vissza, és sokan végleg munkaképtelenné váltak. A hazatérő foglyok a megtapasztaltakról gyakran még családi körben sem mertek beszélni - elbocsátásukkor ugyanis megfenyegették őket, hogy könnyen visszakerülhetnek a fogságba.

Legtöbbjük történetéről a nyilvánosság csak 1989 után kezdett tudomást szerezni.

*

A rendszerváltás óta számos településen állítottak emlékoszlopot a Szovjetunióban eltűnt foglyok, "malenkij robotosok" emlékére. [...]

Az egykori kényszermunkások elsősorban erkölcsi és nem anyagi "jóvátételnek" tekintették az 1997 júniusában hatályba lépő személyi kárpótlási törvényt, mely csekély nyugdíj-kiegészítéshez juttatta a fogság túlélőit.

Vissza a tartalomjegyzékhez