TÓTH ÁGNES: A svábok kiűzése, internálása 1945
Földreform és a németek kisemmizése
A magyarországi német kisebbség második világháborút követő jogkorlátozása,
kollektív felelősségre vonása, majd kitelepítése kapcsán mind az ideiglenes
kormány, mind az egyes politikai pártok elvi, ideológiai okokra hivatkoztak.
A kollektív felelősségre vonás ideológiája
Hivatkoztak a német kisebbség háborús bűneire, s emiatt a magyar nemzet azon
igényére, hogy e kisebbségi csoporttól megszabaduljon. És hivatkoztak külpolitikai
kényszerekre, nagyhatalmi előírásokra. Mindezeknél azonban sokkal nagyobb súllyal
esett latba, hogy az egyes politikai pártok hatalmi céljaik elérése érdekében
élni kívántak azzal a gazdasági potenciállal, amellyel a hazai német
kisebbség rendelkezett. [...]
Nemzetiségi színezetű földreform
A hazai németség felelősségre vonásának kérdése 1945 márciusában - a földreformrendelet
elfogadását követően - került a politikai és a törvényhozási viták középpontjába.
Az 1945. március 17-én elfogadott 600/1945. ME. sz. rendelet kimondja, hogy
"teljes egészében és nagyságra való tekintet nélkül el kell kobozni a hazaárulók,
a nyilas, a nemzetiszocialista és egyéb vezetők, a Volksbund-tagok, továbbá
a háborús és népellenes bűnösök földbirtokait".
A rendelettel a hazai német lakosság széles rétegeinek vagyoni korlátozása vált
lehetővé, tekintet nélkül a személyes felelősségre és a külön lefolytatott egyéni
eljárásokra. [...]
A vagyonelkobzások, illetve a vagyonjuttatások végrehajtását egy a vagyonuktól
megfosztott svábok összeköltöztetését lehetővé tevő belügyminiszteri rendelet
(110.136/1945) is segítette.
A földreform végrehajtását az e célra létrehozott népi szervek, az Országos
Földbirtokrendező Tanács, a Megyei Földhivatalok és a községi földigénylő bizottságok
végezték. [...]
A földigénylő bizottságok 1945. május végére országszerte megalakultak, és már
az első hónapokban a gazdasági érdekérvényesítés legfontosabb színtereivé váltak.
[...]
A német nemzetiségű községekben sajátos helyzet állt elő. A rendelet nem tett
különbséget nemzetiségi hovatartozás szerint a nincstelen vagy szegényparaszt
földigénylők között, így természetesen ők is helyt kaphattak a bizottságokban.
Ezt azonban az Országos Földbirtokrendező Tanács saját hatáskörében igyekezett
megakadályozni, azaz sok német többségű községben a földigénylő bizottságok
működését felfüggesztették. Ez azonban nemcsak azt a célt szolgálta, hogy az
egyébként jogosult, ám német nemzetiségű családokat a juttatásból kizárják,
hanem egyben biztosítani kívánták a kommunista pártnak azt a törekvését, amely
a tiszántúli agrárproletár családokat az Alföldön, illetve a Dunántúlon kívánta
letelepíteni. [...]
Az országon belüli településre jelentkezettek kiválasztása toborzás útján történt.
Bár - a rendelet értelmében - "telepítésre csak mezőgazdasági foglalkozású,
föld nélkül maradt, sokgyermekes, politikai szempontból megbízható" személy
jelentkezhetett, a gyakorlatban a telepítés egyedüli kritériuma a jelentkezők
pártpolitikai megbízhatósága volt. Nagy számmal jelentkeztek olyanok is, akik
a földhöz nem értettek, és sok esetben néhány hónap elteltével, a sváb vagyonok
felélése után, vissza is költöztek eredeti lakóhelyükre. Az önkormányzatok,
a járások vezetői fölkészületlenül álltak az önkéntes-önkényes föld- és házfoglalókkal
szemben.
Már 1945 nyarára nyilvánvalóvá vált, hogy a telepítések folytatásához a Volksbund-birtokokon
túli, számottevő, felosztható földbirtok szükséges, mert az országban földre
várók telepítése még jószerével el sem kezdődött.
Az eljárás alá vonható német nemzetiségűek körének kiszélesítését szolgálta
a nemzethűségi igazoló bizottságok fölállítása, s ezzel egy időben a Népgondozó
Hivatal hatáskörének kiterjesztése (amelynek eredetileg a szomszéd országokból
érkező menekültek elhelyezése volt a feladata). A járási nemzethűségi igazoló
bizottságok 1945 szeptemberében kezdték meg munkájukat. A rendelet értelmében
minden 16. életévét betöltött német nemzetiségű személyt eljárás alá kellett
vonni, és aszerint, hogy Volksbund-vezető, -tag, -támogató vagy kívülálló minősítést
kapott, különböző szankciókkal sújtották. A Volksbund-vezetőket és -tagokat
teljes vagyonelkobzásra ítélték, a vezetőket internálással sújthatták, a tagokat
pedig munkaszolgálatra, illetve másokkal való összeköltözésre kötelezhették.
Tolna és Baranya vármegyékben a törvényhatósági testületek működését felfüggesztették,
ezzel az állam a tervezett jogkorlátozásokat a legcsekélyebb kontroll nélkül
végre- hajthatta. Ugyanezt szolgálta a tisztviselői kar minden indoklás nélküli
szabad mozgatása is. A Népgondozó Hivatal hatáskörének kiterjesztése és megyei,
körzeti szervezeteinek 1945. július végi felállítása után, a járási nemzethűségi
bizottságok minősítései alapján igyekezett fölmérni az elkobozható föld- és
házingatlanok nagyságát. Ezzel párhuzamosan a telepítésre jelentkezők összeírását,
illetve toborzását végezték. Ezt követően kezdődhetett volna meg a szervezett
telepítés.
Ezzel ellentétben [...] több helyütt már a járási nemzethűségi igazoló bizottságok
vagyonelkobzó határozatai előtt végrehajtották a telepítést, míg más területeken
az egy-egy községbe elhelyezhető személyek többszörösét irányították.
Az országon belüli telepítések-települések túlnyomó része 1945 márciusa és 1946
nyara között lezajlott, s keretében mintegy 120-130 ezer ember cserélt lakóhelyet.
(Végleges lezárására csak 1948-ban, a tényleges birtokba helyezéseket követően
került sor.)
Falvak kiürítése, kényszermunka
A földreform végrehajtásával párhuzamosan kellett megoldani a bukovinai székelyek
elhelyezését is - ugyancsak a svábság rovására.
[...] Tolna megye területére 1944. október közepén érkeztek az első székely
menekültek.
A megye kommunista főispánja 1945. március 31-én kelt jelentésében tett javaslatot
a Megyei Földbirtokrendező Tanács vezetőjének a bukovinai székelyek csoportos
letelepítésére. Az április elején végrehajtott telepítésekről Várhegyi György
és Horváth József május 9-i, az MKP vezetőinek írt jelentésükben már így számolnak
be:
"[...] az elkobzást úgy oldottuk meg, hogy akinek házában egy bundos, vagy
háborús bűnös SS-katona van, az e házban lakókat mind kitelepítettük. [...]
Húsz rendőrrel kezdtük meg a munkát. Naponta két falut ürítettünk ki, mégpedig
a gyakorlatban a következőképpen: a rendőrség hajnalban megszállta ezeket a
falukat, és a falu népét dobolás útján egy rétre összegyűjtötték. [...] Ez idő
alatt a pécsi Volksbund-listáról a Földigénylő Bizottságokkal megállapítottuk,
hogy teljes-e. A falu népéből kiválasztották a listán szereplő bundosokat és
hozzátartozóikat, és ezek részére összeállítottak a nekik szükséges holmikból
és élelemből egy nagy csomagot, és kocsikkal elindították őket Lengyel községbe,
ahol egy nagy kastélyba lettek ideiglenesen elhelyezve. Mikor ott több ezer
bundos össze lett gyűjtve, a munkabírókat a rendőrség kiválasztotta, s ezeket
a vármegye különböző helyein használják fel munkára. A munkaképteleneket kb.
70 km-re lévő Györköny, Bikács, Németkér sváb községekbe szállították. A megérkező
székelyekből azonnal megalakítjuk a nemzeti bizottságot és a földigénylő bizottságot."
Bodor György, az NPP egyik szervezője április 25-29. között Bonyhád környékén
tíz községet ürített ki, és mintegy 1500 családot (hatezer fő) telepített le.
[...]
A "sváb" Tolnából "székely" vármegye
A "székely vármegye" szervezésének híre gyorsan terjedt, és napokon
belül útnak indultak a zalai, a bakonyi falvakban maradt székelyek is. A Tolna
megyében történő gyülekezés tervét alátámasztotta erős összetartozás-érzésük
és a németek kitelepítéséről szállongó hírek.
A német nemzetiségű lakosok internálására a telepítést végrehajtóknak 1945 júniusáig
(a 138.000/1945. BM sz. rendelet kiadásáig), illetve július 1-jéig, a járási
nemzethűségi igazoló bizottságok felállításáig semmilyen jogszabályi felhatalmazásuk
nem volt.
Internálótáborban
A lengyeli internálótábor felállítására 1945. április 20-a körül került sor.
A megye területén internálótáborok működtek még Nagymányok, Tolna, Bátaszék,
Szekszárd, Györköny, Simontornya településeken. A községi orvos április 29-én
egészségügyi vizsgálatot tartott a lengyeli táborban, amelynek során 140 embert
megvizsgált. Nyomatékosan felhívta a figyelmet a fertőző és lázas betegek azonnali
elkülönítésére, lehetőség szerint kórházba szállításukra, a tetvesség terjedésének
megakadályozására, valamint a gyerekeknek az édesanyjukkal közös helyiségben
való elhelyezésére. Ezen helyiségeknek hűvös időben való fűtését, a csecsemők
- a táborban volt egy hathetes csecsemő is - fürdetéséhez melegvíz és szappan
biztosítását, továbbá napi 1 liter forralt tejjel való ellátásukat alapvetőnek
nevezte. Külön kérte egy 24 éves, teljesen vak és egy 93 éves összetört ember
elbocsátását is.
Május elejétől ipari üzemek, magánszemélyek, gazdálkodók kérvényezhették internált
személyeknek munkára való kiadását. A kérelmeket teljesítették, mert így az
internált őrzéséről és ellátásáról a munkaadónak kellett gondoskodnia. A munkaadónak
az internáltak után, az ellátáson túl, napi 10 pengő napszámbért is be kellett
fizetnie munkabér címén a járási főjegyzői hivatalba. [...]
Az első napok teljes kiszolgáltatottsága és bénultsága után az internáltak,
illetve családtagjaik mind nagyobb számban ostromolták szabadon bocsátási kérelmeikkel
a hatóságokat. A kérelmezők községi önkormányzataiknak, a nemzeti bizottságoknak,
a földigénylő bizottságoknak, vagy egyszerűen tanúknak a nyilatkozataival igazolták
ártatlanságukat, a magyar társadalomhoz, illetve államhoz való lojalitásukat,
azt, hogy a Volksbundnak nem voltak tagjai. [...]
Ezekben a hónapokban az ország más, németek lakta területein hasonló módon végrehajtott
internálásokra és összeköltöztetésekre került sor. A Lengyelben, illetve Tolna
megyében történtek az egész folyamatot jellemzik. [...]