TÓTH ÁGNES: A svábok kiűzése, internálása 1945

Földreform és a németek kisemmizése

A magyarországi német kisebbség második világháborút követő jogkorlátozása, kollektív felelősségre vonása, majd kitelepítése kapcsán mind az ideiglenes kormány, mind az egyes politikai pártok elvi, ideológiai okokra hivatkoztak.

A kollektív felelősségre vonás ideológiája

Hivatkoztak a német kisebbség háborús bűneire, s emiatt a magyar nemzet azon igényére, hogy e kisebbségi csoporttól megszabaduljon. És hivatkoztak külpolitikai kényszerekre, nagyhatalmi előírásokra. Mindezeknél azonban sokkal nagyobb súllyal esett latba, hogy az egyes politikai pártok hatalmi céljaik elérése érdekében élni kívántak azzal a gazdasági potenciállal, amellyel a hazai német kisebbség rendelkezett. [...]

Nemzetiségi színezetű földreform

A hazai németség felelősségre vonásának kérdése 1945 márciusában - a földreformrendelet elfogadását követően - került a politikai és a törvényhozási viták középpontjába. Az 1945. március 17-én elfogadott 600/1945. ME. sz. rendelet kimondja, hogy "teljes egészében és nagyságra való tekintet nélkül el kell kobozni a hazaárulók, a nyilas, a nemzetiszocialista és egyéb vezetők, a Volksbund-tagok, továbbá a háborús és népellenes bűnösök földbirtokait".
A rendelettel a hazai német lakosság széles rétegeinek vagyoni korlátozása vált lehetővé, tekintet nélkül a személyes felelősségre és a külön lefolytatott egyéni eljárásokra. [...]
A vagyonelkobzások, illetve a vagyonjuttatások végrehajtását egy a vagyonuktól megfosztott svábok összeköltöztetését lehetővé tevő belügyminiszteri rendelet (110.136/1945) is segítette.
A földreform végrehajtását az e célra létrehozott népi szervek, az Országos Földbirtokrendező Tanács, a Megyei Földhivatalok és a községi földigénylő bizottságok végezték. [...]
A földigénylő bizottságok 1945. május végére országszerte megalakultak, és már az első hónapokban a gazdasági érdekérvényesítés legfontosabb színtereivé váltak. [...]
A német nemzetiségű községekben sajátos helyzet állt elő. A rendelet nem tett különbséget nemzetiségi hovatartozás szerint a nincstelen vagy szegényparaszt földigénylők között, így természetesen ők is helyt kaphattak a bizottságokban. Ezt azonban az Országos Földbirtokrendező Tanács saját hatáskörében igyekezett megakadályozni, azaz sok német többségű községben a földigénylő bizottságok működését felfüggesztették. Ez azonban nemcsak azt a célt szolgálta, hogy az egyébként jogosult, ám német nemzetiségű családokat a juttatásból kizárják, hanem egyben biztosítani kívánták a kommunista pártnak azt a törekvését, amely a tiszántúli agrárproletár családokat az Alföldön, illetve a Dunántúlon kívánta letelepíteni. [...]
Az országon belüli településre jelentkezettek kiválasztása toborzás útján történt. Bár - a rendelet értelmében - "telepítésre csak mezőgazdasági foglalkozású, föld nélkül maradt, sokgyermekes, politikai szempontból megbízható" személy jelentkezhetett, a gyakorlatban a telepítés egyedüli kritériuma a jelentkezők pártpolitikai megbízhatósága volt. Nagy számmal jelentkeztek olyanok is, akik a földhöz nem értettek, és sok esetben néhány hónap elteltével, a sváb vagyonok felélése után, vissza is költöztek eredeti lakóhelyükre. Az önkormányzatok, a járások vezetői fölkészületlenül álltak az önkéntes-önkényes föld- és házfoglalókkal szemben.
Már 1945 nyarára nyilvánvalóvá vált, hogy a telepítések folytatásához a Volksbund-birtokokon túli, számottevő, felosztható földbirtok szükséges, mert az országban földre várók telepítése még jószerével el sem kezdődött.
Az eljárás alá vonható német nemzetiségűek körének kiszélesítését szolgálta a nemzethűségi igazoló bizottságok fölállítása, s ezzel egy időben a Népgondozó Hivatal hatáskörének kiterjesztése (amelynek eredetileg a szomszéd országokból érkező menekültek elhelyezése volt a feladata). A járási nemzethűségi igazoló bizottságok 1945 szeptemberében kezdték meg munkájukat. A rendelet értelmében minden 16. életévét betöltött német nemzetiségű személyt eljárás alá kellett vonni, és aszerint, hogy Volksbund-vezető, -tag, -támogató vagy kívülálló minősítést kapott, különböző szankciókkal sújtották. A Volksbund-vezetőket és -tagokat teljes vagyonelkobzásra ítélték, a vezetőket internálással sújthatták, a tagokat pedig munkaszolgálatra, illetve másokkal való összeköltözésre kötelezhették.
Tolna és Baranya vármegyékben a törvényhatósági testületek működését felfüggesztették, ezzel az állam a tervezett jogkorlátozásokat a legcsekélyebb kontroll nélkül végre- hajthatta. Ugyanezt szolgálta a tisztviselői kar minden indoklás nélküli szabad mozgatása is. A Népgondozó Hivatal hatáskörének kiterjesztése és megyei, körzeti szervezeteinek 1945. július végi felállítása után, a járási nemzethűségi bizottságok minősítései alapján igyekezett fölmérni az elkobozható föld- és házingatlanok nagyságát. Ezzel párhuzamosan a telepítésre jelentkezők összeírását, illetve toborzását végezték. Ezt követően kezdődhetett volna meg a szervezett telepítés.
Ezzel ellentétben [...] több helyütt már a járási nemzethűségi igazoló bizottságok vagyonelkobzó határozatai előtt végrehajtották a telepítést, míg más területeken az egy-egy községbe elhelyezhető személyek többszörösét irányították.
Az országon belüli telepítések-települések túlnyomó része 1945 márciusa és 1946 nyara között lezajlott, s keretében mintegy 120-130 ezer ember cserélt lakóhelyet. (Végleges lezárására csak 1948-ban, a tényleges birtokba helyezéseket követően került sor.)

Falvak kiürítése, kényszermunka

A földreform végrehajtásával párhuzamosan kellett megoldani a bukovinai székelyek elhelyezését is - ugyancsak a svábság rovására.
[...] Tolna megye területére 1944. október közepén érkeztek az első székely menekültek.
A megye kommunista főispánja 1945. március 31-én kelt jelentésében tett javaslatot a Megyei Földbirtokrendező Tanács vezetőjének a bukovinai székelyek csoportos letelepítésére. Az április elején végrehajtott telepítésekről Várhegyi György és Horváth József május 9-i, az MKP vezetőinek írt jelentésükben már így számolnak be:
"[...] az elkobzást úgy oldottuk meg, hogy akinek házában egy bundos, vagy háborús bűnös SS-katona van, az e házban lakókat mind kitelepítettük. [...] Húsz rendőrrel kezdtük meg a munkát. Naponta két falut ürítettünk ki, mégpedig a gyakorlatban a következőképpen: a rendőrség hajnalban megszállta ezeket a falukat, és a falu népét dobolás útján egy rétre összegyűjtötték. [...] Ez idő alatt a pécsi Volksbund-listáról a Földigénylő Bizottságokkal megállapítottuk, hogy teljes-e. A falu népéből kiválasztották a listán szereplő bundosokat és hozzátartozóikat, és ezek részére összeállítottak a nekik szükséges holmikból és élelemből egy nagy csomagot, és kocsikkal elindították őket Lengyel községbe, ahol egy nagy kastélyba lettek ideiglenesen elhelyezve. Mikor ott több ezer bundos össze lett gyűjtve, a munkabírókat a rendőrség kiválasztotta, s ezeket a vármegye különböző helyein használják fel munkára. A munkaképteleneket kb. 70 km-re lévő Györköny, Bikács, Németkér sváb községekbe szállították. A megérkező székelyekből azonnal megalakítjuk a nemzeti bizottságot és a földigénylő bizottságot."
Bodor György, az NPP egyik szervezője április 25-29. között Bonyhád környékén tíz községet ürített ki, és mintegy 1500 családot (hatezer fő) telepített le. [...]

A "sváb" Tolnából "székely" vármegye

A "székely vármegye" szervezésének híre gyorsan terjedt, és napokon belül útnak indultak a zalai, a bakonyi falvakban maradt székelyek is. A Tolna megyében történő gyülekezés tervét alátámasztotta erős összetartozás-érzésük és a németek kitelepítéséről szállongó hírek.
A német nemzetiségű lakosok internálására a telepítést végrehajtóknak 1945 júniusáig (a 138.000/1945. BM sz. rendelet kiadásáig), illetve július 1-jéig, a járási nemzethűségi igazoló bizottságok felállításáig semmilyen jogszabályi felhatalmazásuk nem volt.
Internálótáborban
A lengyeli internálótábor felállítására 1945. április 20-a körül került sor. A megye területén internálótáborok működtek még Nagymányok, Tolna, Bátaszék, Szekszárd, Györköny, Simontornya településeken. A községi orvos április 29-én egészségügyi vizsgálatot tartott a lengyeli táborban, amelynek során 140 embert megvizsgált. Nyomatékosan felhívta a figyelmet a fertőző és lázas betegek azonnali elkülönítésére, lehetőség szerint kórházba szállításukra, a tetvesség terjedésének megakadályozására, valamint a gyerekeknek az édesanyjukkal közös helyiségben való elhelyezésére. Ezen helyiségeknek hűvös időben való fűtését, a csecsemők - a táborban volt egy hathetes csecsemő is - fürdetéséhez melegvíz és szappan biztosítását, továbbá napi 1 liter forralt tejjel való ellátásukat alapvetőnek nevezte. Külön kérte egy 24 éves, teljesen vak és egy 93 éves összetört ember elbocsátását is.
Május elejétől ipari üzemek, magánszemélyek, gazdálkodók kérvényezhették internált személyeknek munkára való kiadását. A kérelmeket teljesítették, mert így az internált őrzéséről és ellátásáról a munkaadónak kellett gondoskodnia. A munkaadónak az internáltak után, az ellátáson túl, napi 10 pengő napszámbért is be kellett fizetnie munkabér címén a járási főjegyzői hivatalba. [...]
Az első napok teljes kiszolgáltatottsága és bénultsága után az internáltak, illetve családtagjaik mind nagyobb számban ostromolták szabadon bocsátási kérelmeikkel a hatóságokat. A kérelmezők községi önkormányzataiknak, a nemzeti bizottságoknak, a földigénylő bizottságoknak, vagy egyszerűen tanúknak a nyilatkozataival igazolták ártatlanságukat, a magyar társadalomhoz, illetve államhoz való lojalitásukat, azt, hogy a Volksbundnak nem voltak tagjai. [...]
Ezekben a hónapokban az ország más, németek lakta területein hasonló módon végrehajtott internálásokra és összeköltöztetésekre került sor. A Lengyelben, illetve Tolna megyében történtek az egész folyamatot jellemzik. [...]

Vissza a tartalomjegyzékhez