SZOMBATHY ZOLTÁN: Kultúra, magatartásforma, életszemlélet

Kr. u. 8-13. század

A keresztény időszámítás szerinti 750. évben az Abbászida nemzetség Irán felől előrenyomuló seregei megdöntötték az addig uralkodó Omajjád kalifák hatalmát, s maguk ültek a kalifátus trónjára. Ekkor még aligha láthatta bárki is, milyen mélyreható változásokat jelent majd ez a dinasztiaváltás. A rákövetkező évszázadokban ugyanis - az Abbászidák korában (uralmukat majd csak a Bagdadot 1258-ban elfoglaló mongolok döntik meg) - gyakorlatilag az egész közel-keleti muszlim társadalom példátlan átalakuláson ment át,^* amely nemcsak a politika, hanem a kultúra és a társadalom terén is átformálta az iszlám világát.

Elitváltás a politikában

Az egyik legfontosabb változás: a politikai elit lecserélődése igen hamar megtörtént. Az új dinasztia fekete lobogói alatt számtalan kelet-iráni származású katona és hivatalnok érkezett a birodalom nyugatabbi területeire, mindenekelőtt Irakba és Szíriába. [...] A birodalom súlypontjának keletre tolódását jelzi az is, hogy az Omajjádok fővárosa, a szíriai Damaszkusz helyett az Abbászidák Irak területén alapítottak új fővárost: Bagdadot, amely nem esik távol a régi perzsa birodalmi központtól, Ktésziphontól.
A perzsa származásúak növekvő politikai hatalma azonban mérhetetlenül dühítette az államigazgatásból egyre jobban kiszoruló arab nemzetségeket, ám túl sokat nem tehettek ellene. Az Abbászida kalifák egyébként maguk is szinte kivétel nélkül idegen (perzsa, török, bizánci, afrikai) rabnők gyermekei voltak; [...]
Al-Mámún diadalával nemcsak az arab-iszlám kultúra egyik aranykora köszöntött be, hanem a perzsa, török és egyéb idegen származású katonai réteg korlátlan hatalmának hajnala is. Az Észak-Iránból, a Kaszpi-tenger déli partjainak hegyvidékéről származó perzsa zsoldosok (dajlam) és a török rabszolga-katonák ereje - és hataloméhsége - nőttön-nőtt, míg rövidesen nyíltan a kezükbe kaparintották a politikai hatalmat, a kalifákat puszta bábbá degradálva.
Ez a hatalmi berendezkedés aztán hosszú századokra jellemzővé vált az iszlám világban: különféle dinasztiák de facto uralkodnak egy-egy terület fölött, ám de jure elismerik a valós hatalommal nem rendelkező kalifák fönnhatóságát.[...]

Sokszínű, kozmopolita kultúra

A társadalom és a kultúra területén ugyanolyan alapvető változások következtek be, mint a politikában. Röviden azt mondhatjuk, hogy a ma iszlám kultúraként ismert, hihetetlenül gazdag és változatos kultúra - a zenétől az irodalmi formákig, a főzéstől az öltözködésig - gyakorlatilag ebben a korszakban jött létre, mégpedig elsősorban Irak nagyvárosaiban (Bagdad, Kúfa, Baszra stb.). Egy alapvetően zárt, egységes és nomád alapokra építkező kultúrából kinőtt egy nyitott, rendkívül sokszínű és határozottan kozmopolita kultúra.
Alapvetően fontos folyamat volt az erőteljes urbanizáció, a nagyvárosi életmód és kultúra térhódítása. [...] Bagdad és a többi iraki nagyváros pezsgő szellemi élete, hatalmas (és ingyenes) közkönyvtárai, irodalmi, tudományos "szalonjai" és összejövetelei igazi világvárosokhoz méltó szellemi légkört teremtettek.
Az urbánus, kozmopolita kultúra kialakulásának egyik fő tényezője - akárcsak a politikában - a perzsa és egyéb nem arab származásúak növekvő hatása és befolyása volt. [...] Az Abbászida-kori arab filológia nagyjai között szinte mutatóbasem találunk arab származásúakat, [...] Az idegen származásúak az irodalom és a költészet terén is rendkívül fontos szerepet játszottak. [...]
De nem a tudósok, irodalmárok és előkelők személyes származása miatt erősödött föl az idegen hatás az Abbászida-kor kultúrájában. Addig nem tapasztalt mértékben nőtt meg az érdeklődés az időben vagy térben távoli kultúrák iránt, s ennek a földrajzi irodalom megjelenése éppúgy egyik jele, mint a görög, perzsa és szír nyelvű források elképesztő számban készülő arab fordításai. [...] Nemcsak görögből készültek azonban fordítások; mindmáig híres darabja az arab irodalomnak az indiai Pancsatantra meséire visszavezethető, középperzsából fordított Kalíla és Dimna című fabulagyűjtemény. [...]

"Konzervatívok", "modernek"

Az Abbászida-korban látványos ellentét alakult ki a régi hagyományok hívei és az újítók között. A régi hagyományok hívei eleve vesztes csatába kezdtek: az egykori beduin költészet témáit és kliséit kívánták továbbra is követendő példaként az írástudók elé állítani, illetve egy letűnt társadalmi berendezkedés formáit konzerválták volna. [...]
Az iszlám előtti és korai iszlám költészet sivatagot és sivatagi élővilágot, hősi cselekedeteket és harcokat leíró költeményei helyett most új, városias témák kerültek előtérbe (miközben az arab verstan alapvető formai elemeit változatlanul megőrizték). A bordalok (khamrijja), a tivornyázások leírásai, a rabszolgalányokhoz és -fiúkhoz írt szerelmes versek, a szellemes és gunyoros darabok, a vadászat és a kertek szépségét zengő költemények lettek a fő irodalmi műfajok. [...]
A rengeteg újításba, frivolitásba, könnyedségbe és merészségbe belefáradt közönség egy része a 9-10. századtól ismét kitüntette figyelmével a neoklasszikusnak nevezett irányzat költőit, akik részben visszafordultak a régi arab költészet stílusához. [...]

Nyitottság, türelem

A társadalmi érintkezésben a régi beduin hősi ideálok és a fennkölt, méltóságteljes stíl helyett immár a műveltségen, a szellemességen, az elegancián van a hangsúly. [...]
A könnyed, toleráns, sokszínű szellemi élettel szemben persze fölléptek a türelmetlenebb áramlatok is. [...]
Mégis: a korszak legszembeszökőbb jellemzője egyértelműen a nyitottság és a türelem, a különböző etnikumok, vallások, gondolatok békés egymás mellett élése. A Bújida-dinasztia egyik vezírjéről, Abú Hilál asz-Szábiról olvashatjuk, hogy élete végéig megtartotta családja sajátos vallását (egy Harrán városában élő vallási kisebbség tagja volt), s a tudását és emberi nagyságát elismerő muszlim udvaroncok csupán sajnálkozni tudtak, hogy egy ilyen kiváló embernek eszébe sem jut az iszlám hitre térni.

Vissza a tartalomjegyzékhez