MAJOR BALÁZS: Az arabok az ókorban
Kr. u. 3. századig
Az arabok a sémi népek családjába tartoznak, mely egy tágabb közösségnek, a sémi-hámi népek csoportjának a tagja.
A sémi-hámi népek közössége
A legelfogadottabb elmélet szerint a középső kőkorszakban, a Kr. e. VIII. évezred tájékán az Északnyugat-Szaharában élt együtt az az ősi népcsoport, melyet a sémi és hámi nyelveket beszélő népek ősei alkottak. Az éghajlati viszonyok kedvezőtlenebbé válásával az évezred végén megindult az elvándorlás; a hámi nyelvcsaládot alkotó népesség zöme (egyiptomiak, csádiak, berberek, etiópok [kúsita, omótikus csoport]) Afrika különböző pontjaira áramlott szét, míg az ún. pre-sémi népesség a Kr. e. VI-V. évezred táján Elő-Ázsiába, főként az Arab-félszigetre vándorolt. [...]
Arábia a bronzkorban
A sémi Közel-Kelet legkevésbé ismert területe az arabok őshazája, az Arab-félsziget.
Szerepére csak a III. évezredtől vetnek némi fényt a régészeti és írott források.
Ezekből kiderül, hogy már a legkorábbi időkben kialakult a nagy civilizációs
központokhoz képest periférián levő félsziget kettős szerepe.
Az egyik fontos szerepkört a "nemzetközi" kereskedelem jelentette. Eszerint
Arábia keleti partjainak kikötői Kr. e. 2500 körül már élénk kereskedelmi kapcsolatot
tartottak fenn mind a mezopotámiai, mind pedig az Indus-völgyi civilizációkkal.
[...]
A félsziget déli partvidékét övező hegyekben, a mai Jemen területén, a déli
arabok alapítottak államokat, amelyek magas színvonalú teraszos földművelésen,
csatornázáson és gondosan szervezett kereskedelmi tevékenységen alapultak. [...]
A kereskedelemben betöltött szerep mellett a félsziget egy másik módon is befolyásolta
a Közel-Kelet történetét. Arábia belső területei a folyamatos kiszáradás és
demográfiai nyomás miatt időről időre nagy seregekben ontották a sémi nomádokat
a Termékeny Félhold területére. Az egyik első ilyen nevezetesebb csoportjuk
az amoriták voltak, akik Hammurapit, a legendás törvényhozót adták a történelemnek
(Kr. e. 1792-50). Az utolsó nagy kirajzásnak az iszlám hódítás tekinthető (Kr.
u. 7. század).
Az arabok korai története
A part közeli területeknél lényegesen szárazabb belső régiókban nomadizáló
törzsek szövetségei éltek. Ők ellenőrizték a szárazföld kereskedelmi útjait,
s rajzottak ki nagy tömegben északi irányban. Kereskedelmi és katonai hatalmuk
fő alapja a száraz éghajlathoz kiválóan alkalmazkodott, nagy teherbírású teve
használata volt. [...] Az arab törzsek folyamatosan terjeszkedtek északi irányba,
s ennek következtében az iszlám megjelenésének idején már Mezopotámia északi
részén is hatalmas etnikai tömbökben éltek. Az expanziót a klímaváltozás és
túlnépesedés mellett az egyre nagyobb szerepet kapó kereskedelmi tevékenység
is motiválta.
A félszigetről kiszakadt csoportok fontos jellegzetessége volt, hogy igen gyorsan
alkalmazkodtak a környezetükhöz, sok esetben hamar letelepedtek, áttértek a
földművelésre, és városokat alapítottak.
A Közel-Kelet első arab államai
Bár a nomád életmódot a törzsek többsége egy idő után feladta, a kereskedelmi
tevékenységet csak kevesen. A gyorsan aramizálódó, hellenizálódó vagy romanizálódó
arabok bonyolították a Közel-Kelet karavánkereskedelmének jelentős részét. Az
egyik leghíresebb ilyen korai csoport a dél-arábiai Sába területéről származó
nabateusoké volt. [...] A nabateus államot Kr. u. 106-ban ugyan felszámolták
a rómaiak, de szerepköre továbbra is arab kézben maradt.
Az arab törzsek konföderációja által irányított Palmyra kereskedővárosa
nemcsak tovább folytatta a kereskedelmi közvetítő szerepét, hanem a 270-es években
egy rövid időre a Levante nagy részére kiterjesztette befolyását. [...]
Az arabok nemcsak a kereskedelemben töltöttek be fontos szerepet, tapasztalatuk
nélkülözhetetlenné tette őket a nagy birodalmak határvédelmi rendszerében,
főként a sivatagos területeken. Róma mindig a legerősebb helyi arab államokkal
és konföderációkkal védte a keleti limes erődítései közti hatalmas területeket.
[...]
A hadsereg páratlan fölemelkedési lehetőséget kínált, főként a katonacsászárok
korában. A föníciai-arab Severus-dinasztia (193-235) bukása után ekkor volt
Rómának először teljesen arab származású császára, a dél-szíriai beduin származású
Marcus Julius Philippus személyében. [...]
A Tömjénút fölértékelődése
A fontos kereskedelmi szerepe ellenére még mindig perifériának számító Arab-félsziget
a 6. század elején jelentősen fölértékelődött, amikor a Bizánc és a Szászánida
birodalom között szinte állandóvá váló háborúskodás egyre inkább lehetetlenné
tette a két birodalom közti közvetlen kereskedelmi érintkezést. [...]
A Tömjénút feletti ellenőrzés a Kr. e. 2. századtól az egész Jement fennhatósága
alá vonó himjarita törzs kezében volt. A himjariták egyrészt kolóniák
láncolatát létesítették a kereskedelmi út mentén, másrészt a nomád törzsek semlegesítésére
saját ütközőállamot hoztak létre a 470-es években. [...]
A gondosan kiépített kereskedelmi rendszer azonban a nagyhatalmi rivalizálás
áldozata lett. [...]
A gyanakvó nagyhatalmak a 6. század végére saját arab kliensállamaikat is felszámolták.
A himjariták, Ghasszánidák és Lakhmidák kiesésével az arábiai kereskedelemben
támadt űrt egy új csoport, a mekkai kereskedők igyekeztek betölteni. Erőfeszítésük
nem várt sikerrel járt, és jelentősen hozzájárult az iszlám birodalom születéséhez.