MAJOR BALÁZS: Az arabok és a kereszténység

Egyes feltételezések szerint az arabok szó szerint jelen voltak már a kereszténység bölcsőjénél is. A források szerint a három királyok valószínűleg arab törzsfők lehettek, akik Dél-Arábia jellegzetes exportcikkeit: az aranyat, a tömjént és a mirhát hozták a betlehemi jászolhoz.
Ennél sokkal megfoghatóbb, hogy miután Pál apostolt hívei kicsempészték Damaszkuszból az életére törő zsidó közösség elől, az apostol hosszabb időt töltött a nabateusok közt. Ennek a ténynek mindenképp szerepe lehetett abban, hogy a 2. századra már virágzó és erős keresztény közösségeket említenek a források az egykori Nabateában.
Az első bizonyítottan keresztény arab uralkodó a 244-ben a római császári trónra került Philippus Arabus volt.
A kereszténység a továbbra is félig-meddig nomád életmódot folytató sivatagi arab törzsek közt is erős gyökeret vert. A leghíresebb iszlám előtti arab király, költő és legendás harcos, Imru’l-Qajsz azért volt kénytelen távozni a Szászánidákkal szövetséges lakhmida állam éléről, mert a 4. század elején felvette a keresztény vallást.
Ha a forrásoknak hihetünk, az elkötelezetten keresztény Tanúkhida foederatusok gyilkolták meg a pogány hitet visszaállítani kívánó és kiváltságaikat megnyirbáló Julianus császárt 363-ban. A kereszténység monofizita ágát valló Tanúkh törzsszövetség 375-ben háborút indított az eretneknek tartott Valens császár ellen is, aki ariánus püspököt akart az arabok fölé állítani. A hosszú harc eredményeként az arabok maguk választották meg püspöküket a sivatagi törzsek körében nagy tiszteletnek örvendő aszkéta Mózes személyében.
A Tanúkh székhelyétől, Kisszaríntől nem messze alakult ki a szíriai szerzetesség egy sajátos formája, az ún. oszlopos szentek megjelenésével. A 4. században pásztorként született Simeon nyomán sok remete oszlop tetejére költözött fel, hogy elkülönüljön a világtól, illetve közelebb legyen az éghez. Mások tornyokban élték életüket. Az észak-szíriai vidéken ma is több száz templom és kolostor maradványa látható.
A törzsszövetség az utolsókig védte Bizánc területeit a muszlim hódítás ellen, és keresztény hitüket még mindig őrző leszármazottaik a mai napig megtalálhatóak Szíria déli területein.
A kereszténység az Arab-félszigeten is hamar elterjedt. 340 körül már a távoli Katar területén is állt egy kolostor, egy 424-ben folytatott zsinaton pedig Omán püspökéről, Jánosról hallunk. Jemen területén is erős volt a kereszténység. A zsidó hitet felvevő Dzú Nuwász himjarita uralkodó a források szerint csak a püspöki székhelyen, Nadzsránban 20 ezer keresztényt mészároltatott le.

Vissza a tartalomjegyzékhez