GLATZ FERENC: Az iszlám "három virágkora"
7-13. század, 15-19. század, 20. század
"Szeptember 11. az a nap, amely megváltoztatta a világot" - írtuk a Históriában
a 2001. évi megrendítő merénylet után. Írtunk arról, hogy még a legmélyebb gyász
közben sem lehet visszatérni 1938-1945-höz, a "kollektív felelősség" gondolatához.
Balgaság lenne azért, mert a merénylők az iszlám vallási mozgalmak egyikének
nevében jártak el, kollektív elmarasztalást kimondani az iszlámról, netán arab
népekről. Sürgettük viszont az okok keresését.
A világfaluban nem lehet manapság harmonikusan élni - mondottuk -, ha az "alvég"
és a "felvég" között akkora szociális és kulturáltsági különbség létezik,
mint ma a Föld népei között. Mondottuk: fel kell hagyni a fehér ember arroganciájával,
amely palástolja gazdasági érdekeit (a fosszilis energiahordozók iránti igényét)
az 1910-es évek óta, amióta robbanómotorokat használunk, és nyomul az olaj után
a közel-keleti térségben. Míg a világ más részein megtanulta tolerálni a zsidó-keresztény
hitvilágtól és erkölcsi tanításoktól eltérő életelveket, a Közel-Keleten nyolc
évtizede akarja a fehér ember elveit elfogadtatni. Ideologizált erőszakkal.
Ennek az intoleranciának feltehetően akkor lesz vége, ha a fosszilis energiahordozókat
a motorokban felváltja valami más energia. (Addig is áldozatnak - előőrsnek?
- ott van egy másik, igaz, származását tekintve az arabokkal rokon sémi, de
zsidó-keresztény kultúrájú nép, a zsidóság.)
Írtuk 2001 novemberében: a fehér ember Európáján, Amerikáján kívüli népeket
alaposabban kell tanulmányozni. Történelmüket, művészetüket, évezredes életcélrendszerüket.
A 21. század kultúrája az identitások pluralizmusára épülhet csak fel (etnikai,
vallási, szociális, ökológiai és más identitások), és ezeken belül is egy kozmopolita
toleranciára. Egymás kölcsönös tiszteletére.
E szellemben kértük fel az akadémiai nagygyűlésen az iszlámról előadni a téma
legjobb magyar ismerőjét, Maróth Miklós akadémikust (2001. november). Mutassuk
meg, hogy az iszlámnak milyen szellemi-kulturális tartalékai is vannak a 21.
század emberisége - és a mai iszlám irányzatokban élők - számára! Mutassuk meg
az iszlám első virágkorának politikai, harcászati és mindenekelőtt kulturális
hagyatékát! A 7-13. század történelmét. Amelynek nyomait mindig tisztelettel
tanulmányozzuk, keressük fel akár Dél-Spanyolország, Szicília vagy a Közel-Kelet
műemlékeit, olvassuk a kereskedők (Mohamed is kereskedő volt), utazók leírásait.
Amit már részben a magunk kulturális örökségének érzünk. Mert az első iszlám
állam az Ibériai-félszigettől kiterjeszkedett Indiáig. Közös vallási tanításba
szorította bele az arab, a kopt, a perzsa, a török népek törzsi-etnikai különbségeit.
Kozmopolita kultúrát hozott létre. Ez örököse volt a kifinomult arab kereskedői
érdekszámításnak, a sivatagi természet rájuk kényszerítette bölcs nyugalomnak.
Örököse a "Termékeny Félhold" (Tigris, Eufrátesz) és Belső-Ázsia évezredes,
magas szintű iráni-perzsa kultúrájának (a fémműves és matematikai intelligenciának).
Örököse a szeldzsuk-törökök harcművészetének. Amit mi ma "arab" kultúrának nevezünk,
azt arab nevek mögött rejlő, részben arab, de többnyire perzsa, szír, kopt és
egyéb etnikumú-kultúrájú népek alkották. (Nem szólva a fekete bőrűekről.) És
máig nem értékeljük azt a feledésbe merült etnikai toleranciát - és ezzel teremtő
erőt -, amit az iszlám alkotott.
Nos, így készítette el a 2001. novemberi megkeresésre a Maróth-csapat az iszlám
első virágkoráról a kis tanulmánygyűjteményt, a História jelen számába.
A második virágkor
És mi történt később?... És hogyan folytatjuk ennek bemutatását?
Azután jött a második nagy iszlám "államalkotás", amikor az oszmán-török etnikum
vezetésével a 14-19. század nagy világbirodalmát hozták létre. (Aminek a Kárpát-medence
közepe is 150 évig része volt.) Ezt jövő évi megjelenésre "rendeltük meg"
kiváló oszmanistáinktól (Fodor Pál, Dávid Géza, Hegyi Klára, Káldy-Nagy Gyula,
Sudár Balázs, Ágoston Gábor).
Harmadik virágkor
És a harmadik korszak? A 20. század. Amikor az iszlám a hagyományos észak-afrikai, kis-ázsiai területeken túl megerősödik Közép-Afrikában, Kelet-, Délkelet- és Belső-Ázsiában. (A Szovjetunió iszlámpolitikáját azért sem érti sok politológus, mert nem tanulmányozták a Szovjetunió történelmében az iszlám vallású népeket és szállásterületük stratégiai fontosságát az 1960-70-es években.) Nos, ebből a harmadik iszlám korszakból tevődik össze majd - terveink szerint - az újabb História-szám 2008-ban. Benne a már most megírt "vezércikk" ismerteti felfogásunkat a politikai "energiamegmaradás" törvényéről. Ha hatalmas energiával támadunk egy tőlünk eltérő kultúrát, akkor eddzük annak ellenálló képességét. És visszavág. Az anyagi világ tényezői, éppígy az emberi kulturális tényezők, kölcsönhatásban élnek. Az iszlámon belül feltehetően soha nem jutottak volna előtérbe a szélsőséges irányzatok, ha nem folytatnak ellene "felszabadító háborút" a jól ismert ideológia ("szabadság" stb.) jegyében. Háborút - mindenki által ismert módon - a fosszilis energiahordozókért és a térség stratégiai-katonai birtokbavételéért. A világpolitika urai az egyik vagy a másik oldalon...
*
Mi a célunk? Megismertetni a Földünkön élő népek sokféle életcélját. Tágítani a gondolkodás rádiuszát. Figyelmeztetni a politikusokat: az egyoldalú szovjet külpolitikai irány után ne essenek az egyoldalú Nyugat-orientáció kútgyűrűjébe, ahonnan csak az égbolt csőszerű látására nyílik lehetőség. És még valami: a 21. század Európán kívüli - arab, iráni, kínai, indiai, afrikai, dél-amerikai - civilizációinak emancipálódása ne vezessen a "civilizációk összeütközéséhez" (az amerikai Samuel Huntington agyonpropagált felfogása), hanem az általunk kívánt "civilizációk együttműködéséhez".