FARKAS ILDIKÓ: Mohamed próféta

Mohamed 570 körül született a Kurais törzs egyik elszegényedett mellékágából Mekka város közelében. Küzdelmes gyermekkor után tevehajcsár lett. 25 évesen a Kurais törzs Aszad nemzetségéből származó 40 éves jómódú özvegyasszonyt, Khadídzsát vette feleségül. Mohamed sikeresen vezette felesége szíriai kereskedelmi vállalkozásait. Az asszony haláláig hű társa volt, hat gyermekkel ajándékozta meg Mohamedet, akik közül csak négy lány maradt életben, köztük Fátima, Ali későbbi felesége.
Útjai során Mohamed gyakran találkozott zarándokokkal és szerzetesekkel. (Az arabság hosszú időn keresztül élt különböző vallású népek mellett, ismerte és tisztelte például a Koránban a "könyv népének" nevezett zsidókat és keresztényeket.) Mohamed egyre intenzívebben foglalkozott vallásos kérdésekkel. Negyvenéves kora körül egy Mekka környéki barlangba vonult elmélkedni. A muszlim források szerint ez alatt látomásai voltak: Gábriel (Dzsibríl) arkangyal buzdította őt Allah nevében az igehirdetésre.
Ezután Mohamednek haláláig ismételten voltak látomásai, és ezeket a számára kinyilatkoztatott tanokat hirdette 12 évig Mekka lakóinak, akik alig hallgattak rá. (Azt vetették szemére a városi előkelők, hogy tanításai nagyban eltérnek az ősök szokásaitól.) Mohamed így máshol keresett támogatókat. 620 körül az egymással viszálykodó medinaiak között talált pártfogókat. (Medina városának eredeti neve Jathrib, és csak később, éppen Mohamed miatt kapta a "Próféta városa" /medinat al-nabí/ nevet.) 622-ben Mohamed átköltözött (nem menekült) Medinába híveivel együtt (hidzsra). Itt Mohamed jelentős tevékenységet folytatott muszlim közössége megszervezése érdekében.
630-ban Mohamed híveivel Mekkát is meghódította. A Kába szentélyét Mohamed és követői megtisztították a bálványoktól, és az iszlám vallás szent zarándokhelyévé építették ki.
Mohamed még megérte, hogy több arab törzs küldöttei keresték fel, hogy bejelentsék csatlakozásukat az iszlámhoz. Ezekkel a törzsekkel szerződéseket kötött, amelyek körvonalazták egy muszlim társadalom és állam szervezetét.
A próféta haláláig (632) egyszerű körülmények között élt.

Vissza a tartalomjegyzékhez