Az arab tudomány öröksége (Mészáros Ernő, Farkas Ildikó, Major Balázs)

LÉGKÖRI MEGFIGYELÉSEK. Az arab tudósokat a légköri optika, különösen a szivárvány jelenségének értelmezése, évszázadokon keresztül foglalkoztatta. Már al-Kindi (800-870?), a korai arab filozófia legnagyobb alakja, foglalkozott optikával, így a tükrök fényvisszaverődésével. Ő vetette fel először, hogy miért kék az ég. Szerinte a kék szín az éjszakai sötétségnek és a nappal megvilágított levegő fényének a keveréke.
Optikával a tadzsik származású, de perzsául és arabul író, neves filozófus, Ibn Színá (Avicenna; 980-1037) is foglalkozott. A légköri szivárványról azt gondolta, hogy akkor lép föl, ha a vízcseppek (esőcseppek) mögött sötét háttér van (pl. hegy, sötét felhő), ami lehetővé teszi, hogy a cseppek tükröt képezzenek. A sötét háttér mintegy foncsorként viselkedik.
Az optikai kutatások talán legnagyobb arab alakja a főleg Kairóban tevékenykedő Ibn al-Haiszam (más átírásban Ibn al-Haitham, latinosan Alhazan: 965-1039?) volt. Ő kísérletileg igazolta, hogy a látást nem a szemből kiinduló sugarak hozzák létre (mint Arisztotelész gondolta), hanem a tárgyról a szembe jutó fény. Kísérleteit úgy értelmezte, hogy a fényforrás kicsiny mozgó testeket bocsát ki, amelyek különböző közegekben terjednek: a fénynek terjedési sebessége van. Kidolgozta a "tüzes" gömb elméletét (a gömb, mint egy lencse, égést okozhat). Ő is nagy figyelmet szentelt a szivárvány jelenségének. Szerinte a szivárvány azért keletkezik, mivel a nedves és sűrű levegő, mint konkáv gömb alakú tükör, visszaveri a napsugarakat. Feltételezte továbbá, hogy a színek ugyanúgy verődnek vissza, mint a fény, s nemcsak a fény forrásának színétől, hanem a felhő, illetve a nedves és sűrű levegő színétől is függnek.
Ibn al-Haiszam elméletét mintegy kétszázötven év múlva al-Fáriszi (Kamál al-Dín néven is ismert; 1236-1311) fejlesztette tovább. Nem fogadta el azt a tradicionális nézetet, hogy a színek a fény és sötétség különböző keverékéből alakulnak ki, azaz a piros több fényt tartalmaz, mint a sárga, a sárga többet, mint a kék. Al-Fáriszi szerint a színeket a különböző beesésű és visszavert sugarak kölcsönhatása hozza létre.
Jóllehet az arab tudósok nem ismerték a fény természetét, a színek keletkezésének magyarázatát, a légköri optika fejlődéséhez azonban jelentősen hozzájárultak.
MÉSZÁROS ERNŐ

Matematika. Az arabok a számtant az indusoktól, a geometriát a görögöktől tanulták.
Az általunk használt számjegyeket arabnak hívjuk. Számrendszerüket az indiai matematikából vették át (770 táján), így ők is tízes alapú, helyiértékes rendszert használtak. (Az Indiában született bráhmi számjegyek, a Mezopotámiában létrejött helyi érték fogalom és a görög vagy kínai nulla használata Indiában állt össze a helyiértékes, 10-es alapú számírássá, amely arab közvetítéssel világszerte elterjedt.)
Az arab matematika erőssége az algebra volt. Foglalkoztak az előjeles számokkal való műveletvégzéssel, először foglalkoztak többismeretlenes egyenletekkel. Mind a hat szögfüggvényt használták és táblázatokat is készítettek róluk. Törekedtek a racionális számok fogalmának kialakítására, de megteremtették az irracionális számok fogalmának lehetőségét is.

Csillagászat. A görögök nyomdokain haladva az arabok legmagasabb szinten a csillagászatot művelték. Ptolemaiosz Almagest c. művét a 8-9. század fordulóján al-Mámún kalifa fordíttatta arabra. A kalifa - aki maga is csillagász volt, kiszámította a Föld kerületét - Bagdadban és (állítólag) Damaszkuszban is csillagvizsgálókat építtetett. Az arab csillagászok a 9. században mérésekkel pontosították Ptolemaiosz munkáját, összeállították az ún. Damaszkusz-táblázatokat. Ez a katalógus a 13. századig a csillagok legpontosabb jegyzéke volt. (Ekkor X. Alfonz király elkészítette az ún. Alfonz-táblázatokat.) Az arab csillagászat korszakának emlékeit idézi jó néhány arab eredetű csillagászati kifejezés és sok csillag arab eredetű neve is.
Az arab csillagászat fejlődésének több mozgatója is volt. A vallási alapon szerveződő fiatal arab birodalomnak célja volt egy iszlám naptár elkészítése, mely a Hold mozgásaira épít. Az imaidők pontos meghatározásai miatt szükséges volt a Nap mozgásainak elemzése is, és az építkezéseknél az égtájak figyelembevétele kötelező volt, hiszen a mecsetet Mekka felé kellett tájolni.
Az arab csillagászok eszközeiről és műszereiről leírásokból tudunk, az európai gyűjteményekben is előfordul az asztrolábium.

Orvostudomány. Az arab orvoslás - melyet kezdetben nem kötöttek vallási előírások - az indiai, perzsa, babiloni, szír, egyiptomi, zsidó és keresztény ismeretek gyűjtője volt. Az első orvosi főiskolát az arabok hozták létre (Dzsundésápúr). Kezdetben főként az indiai orvoslás volt a meghatározó, később elterjedtek a görög művek is. A legjelesebb arab orvostudósok enciklopédikusan áttekintették a korabeli orvosi ismereteket, és a gyakorlati orvoslás tudnivalóit is lejegyezték.
Idővel azonban vallási tilalom alá került az anatómia, az antropológia; a vértől és a "tisztátalan" nőtől való irtózás miatt háttérbe szorult a sebészet és a szülészet. Idővel elhanyagolták az antik orvostudományok kutatását is. Foglalkoztak viszont az orvoslás gyakorlatias részeivel: pulzus, vizelet vizsgálata, érvágások, hashajtó szerek alkalmazása. (Az arabok diétával, testkultúrával és kozmetikával kapcsolatos ismeretei még a középkor végén is hatottak Európában.) Megfigyelték és leírták a járványokat, bőrbajokat (jól ismerték a himlőt és a kanyarót).
Az arab orvostudomány virágkorát Ibn Színá (Avicenna, 980-1037) korában élte. Ő terjesztette el a ficamok gyógyítását, rendszerezte a gyógyszerészeti ismereteket és leírta a kamilla, a kámfor, az aloe, a rebarbara és az ópium használatát.
Az arab gyógyszertan fejlődését a Korán nem gátolta. Sőt a hatalmas birodalom lehetőséget biztosított a növény-, állat- és ásványtani megfigyelésekre. El-Tarzufi (699-765) alkimista értekezéseiben különböző kémiai eljárásokat ismertetett, pl. a desztillálást és a szublimálást. (Ekkor születtek meg a patikák és a drogériák.)
FARKAS ILDIKÓ

Földrajz. Az arabokat őshazájuk: a nagy tengeri és szárazföldi utak mentén fekvő Arab-félsziget stratégiai elhelyezkedése és ebből fakadó kereskedelmi közvetítő szerepe szinte predesztinálta arra, hogy bensőséges viszonyba kerüljenek a geográfiával.
Az Abbászida kalifák némelyikének személyes érdeklődését és támogatását is maguk mögött tudó muszlim tudósok a 9-11. században forradalmasították a földrajzi világképet. A földrajz iránt különös érdeklődést mutató al-Mámún kalifa (813-833) korában a földet gömbölyűnek tartották, pontosították a méretével kapcsolatos számításokat, világtérképet állítottak össze.
A földrajztudomány ugyanakkor alapvetően praktikus célokat szolgált: a legkorábbi művek a muszlim területek és az ezekkel határos vidékek topográfiájának és úthálózatának leírásával a birodalom közigazgatását segítették. A "muszlim földrajztudomány atyjának" tartott Ibn Khurradádzbih (9. század) maga is a birodalmi posta- és hírszerzőszolgálat vezetője volt. Bár a földrajzi munkák zömmel a muszlim területekre koncentráltak, egyes szerzők, mint a 10. században élt al-Dzsajhání számánida vezír, komoly terjedelemben foglalkoztak a belső-ázsiai és távol-keleti területekkel is, s tőlük származnak a magyarokról szóló első híradások is. A muszlim földrajztudomány megbecsültségét mutatja, hogy egyik legismertebb alakja, al-Idríszí, II. Roger (1130-54) szicíliai normann uralkodó udvarában alkotott.
A földrajz iránti érdeklődést és az ismeretek terjedését a kereskedelem fontossága és megbecsültsége (a próféta maga is kereskedő volt) mellett maga az iszlám vallása is segítette. A mekkai zarándoklatot minden arra képes muszlimnak életében legalább egyszer el kellett végeznie, ami nagyon mozgékonnyá tette a muszlim társadalmat. A korabeli utazások tapasztalatait a földrajztudósok gyakran emelték be munkáikba, de számtalan önálló útleírás is született. Ilyen volt Abú Hámid al-Garnátí 12. századi munkája is, amely értékes beszámolót tartalmaz hosszú magyarországi látogatásáról.
A földrajzzal kapcsolatos középkori muszlim vizsgálódás számos tudományterületet érintett (topográfia, csillagászat, hidrológia, botanika stb.).
MAJOR BALÁZS

Vissza a tartalomjegyzékhez