ABDASSAMAD BELHAJ: Szunniták, síiták, szúfik

A muszlimok politikai-teológiai állásfoglalásuk szerint különböző irányzatokra váltak szét a 7. század második felétől kezdődően.

Szunniták.Eredeti megnevezésük: "a bevett szokás és a közösség követői", ami a próféta szokásának, cselekedeteinek, életmódjának a követésére és a közösséghez való tartozásra utal.
A szunnita közösség a saría (szent törvény) négy forrását ismeri el: 1. Korán, 2. a próféta hagyománya (hadísz), 3. a vallásjogtudók konszenzusa (idzsmá’) és 4. az analógiás következtetés (qijász).
Teológiai szempontból három irányzat különült el: 1. a mutazilita irányzat, amelyik racionális, a szabad akarat képviselője és szigorúan vett monoteista. 2. A hanbalita, amelyik a próféta hagyományát követi, tradicionalista, a predestináció képviselője, és gyakran antropomorfizmussal vádolták. 3. Az asari és a máturidi irányzat, amelyik középső helyet foglal el a két előbbi között, racionális, és elfogadja a predestinációt.  Napjainkban a hivatalos iszlám képviselői az asari/máturidi irányzat követőinek tekinthetők, a liberális és a szekuláris muszlim gondolkodók a mutazilitákat tartják elődjüknek, míg az iszlamista mozgalmak a hanbalita gondolkodás útját járják.

Síiták. A sía szó eredeti jelentése ’követők, párt, frakció’, politikai értelemben Ali pártját jelenti. Azt a nézetet képviselték, hogy a politikai hatalom a próféta halála után vejére, Alira és az ő fiaira száll. A történelem során több irányzatra szakadtak, ezek közül napjainkban három jelentősebb ágazat található meg.
1. Imámiták: a síiták 90%-át adják a tizenkettes (a 12. imám követői), vagy imámita síiták, akik Iránban, Irakban, Dél-Libanonban és a Perzsa-öbölben élnek. Azt tartják, hogy az imámok sora Alitól indul, és a várt Megváltóig tart. A törvénykezés tekintetében két irányzatuk van: a) a tradicionalisták, akik csak a Koránt és a prófétai hagyományokat fogadják el jogforrásként; b) az uszuliták, racionalisták, akik a Korán és a hagyomány mellett elfogadják a konszenzust és az ember értelmi lehetőségeit mint jogforrást. Teológiai-politikai állásfoglalásuk hagyományosan a "rejtekezésre" (taqijja) alapult, és kerülte a politikai jellegű közéleti tevékenységet. A 20. század közepétől al-Khomeini megújította ezt a teológiai-politikai gondolkodást, azt hirdetve, hogy a Megváltó eljöveteléig a politikai és a szellemi hatalom a legkiválóbb vallásjogtudósokat illesse.
2. Iszmailiták: olyan gnosztikus muszlim irányzat, amely elismeri az iszlám szent törvényét, de azt "külsődlegesnek", másodlagosnak tekinti. A központi elem számukra a "belső, rejtett, fel nem tárt tartalom". Ezt a belső tartalmat azonban csak a "Rejtőző Imám" ismeri, aki teljes politikai és szellemi hatalommal rendelkezik, és irányítja a közösséget. Tanaikat titkos misszionáriusokkal terjesztették, propagandájukban felhasználták, hogy a próféta családjához tartoztak, s ügyüket sikerre víve Egyiptomban 969-1171 között a Fatimida-dinasztia virágzó államát hozták létre. Ma a síiták 7%-át teszik ki az iszmailiták, Indiában és Pakisztánban, illetve Nyugaton élnek.
3. Zajditák: Jemenben élnek, a szunnitákhoz a legközelebb álló irányzat, hanafiták a vallásjog és mutaziliták a teológia tekintetében.

SZÚFIK. Az iszlám misztikus irányzata. A szúfi elnevezés arra a gyapjúöltözetre utal, amit a misztika világtól visszahúzódó, aszkéta életmódot folytató korai képviselői viseltek. A szúfik a szunnita vagy a síita irányzathoz is tartozhatnak. Három fő csoportotjuk:
1. A szunnita misztika a világtól való tartózkodást, a mértékletességet jelenti. Bár követője nem vonul ki a mindennapi életből, de követi a szent törvény előírásait. Ez a változat minden muszlim államban megtalálható.
2. A rendek misztikája. A rend tagjai kivonulnak a közösség mindennapi életéből. Életüket a lelki és a testi gyakorlatok (dzikr), a vallásos éneklés és a vezetőnek való feltétlen engedelmesség határozza meg.
3. A filozófiai misztika. Alapja a meditáció, a lelki elmélyedés és a kontempláció. Egyéni misztikus gyakorlatot jelent.

Vissza a tartalomjegyzékhez