ABDASSAMAD BELHAJ: Az iszlám
Az iszlám monoteista Ábrahám-vallásként a 7. század elején jelent meg az Arab-félszigeten
a judaizmus és a kereszténység megújításának programjával. Az első hívők felfogásában
az iszlám az (Egyetlen) Istennek való alárendelést, a sokistenhit elutasítását
és a kor erkölcsi romlásának felszámolását jelentette. Ez a hit határozta meg
a mohamedi misszió mekkai szakaszát. A medinai közösséghez való csatlakozás
kitágította az iszlám értelmezési körét, s olyan gyakorlati rendszerré, életmóddá
vált, amit sajátos hittételekkel, szent joggal és erkölcsi
tanítással lehet jellemezni. Az iszlám: 1. Hangsúlyozta Ábrahám központi
szerepét a kinyilatkoztatás, a vallásjog és a vallási szimbólumok tekintetében.
2. Elismerte a korábbi kinyilatkoztatott vallásokat, a judaizmust és a kereszténységet.
3. Azt hirdette, hogy Mohamed missziója az utolsó küldetés a kinyilatkoztatások
azon sorozatában, amely eddig Ádámtól Jézusig terjedt.
Aqída (a hit kérdései): a muszlimok közössége egyetért a következő öt
hittételben: 1. a hit az (Egyetlen) Istenben, 2. a hit az angyalokban, 3. a
hit a prófétákban és a kinyilatkoztatásokban, 4. a hit az utolsó ítéletben,
5. a hit az eleve elrendelésben, akár a jóra, akár a rosszra.
A síita közösség, amely a muszlimok 10 százalékát teszi ki, alapvető hittételnek
tartja az imámátust, ami azt jelenti, hogy a közösség vezetője révén Isten közvetlenül
irányítja a közösséget, vagyis az imám a politikai és a szellemi hatalom letéteményese.
Saría (szent jog): minden muszlim közösség egyetért abban, hogy
a szent jog tekintetében öt oszlopa van az iszlámnak: 1. a hitvallás, azaz annak
megvallása, hogy nincs más Isten csak Allah, és hogy Mohamed az ő prófétája,
2. a szalát, a napi ötszöri istentisztelet, 3. a zakát, a vallási adó, ami 2,5%-ot
tesz ki, 4. a szaum, a Ramadán havi böjt, és 5. a hadzsdzs, a mekkai zarándoklat,
amit mindenkinek el kell végezni egyszer az életében, ha erre az anyagi helyzete
lehetőséget ad.
Szulúk (erkölcsi tanítás): az ember erkölcsiségét az egyéni, családi,
társadalmi és politikai szinten a szent törvény előírásai szabályozzák. Az iszlám
erkölcsi tanítása a szülők tiszteletét, az arany középút követését, az igazságosságot,
a jámborságot és a becsületességet tekinti értéknek. Ezek az értékek a hívők
szolidáris közösségének magatartásában realizálódnak, ami az egyéniség viszonylagos
gyengeségét jelenti a közösséggel szemben.
Szijásza (politikai tanítás): a muszlim felfogás szerint a társadalom
a szent törvény szerint szerveződik. A politikai uralom olyan szerződésen alapul,
ami az uralkodó részére az igazságosságot és a szent törvény betartását írja
elő, míg a közösségtől ennek fejében a teljes engedelmességet követeli meg.
A szerződés ebben az értelemben szent, és a végrehajtását a vallásjogtudósok
közössége ellenőrzi. A modern államokban az uralom felhasználja a nyugati államstruktúra
eszközkészletét, miközben legitimációját többnyire a hagyományos szerződési
formával biztosítja.