Koncepciós perek
Moszkvai perek. 1936 nyara és 1938 tavasza közt a történelmi bolsevizmus első nemzedékével, illetve a Vörös Hadsereg vezetőivel való leszámolás jegyében három nyilvános és egy zárt tárgyalásra került sor Moszkvában.
Az elsőben, az ún. "tizenhatok" koncepciós perében (1936. augusztus 19-24.) a vádlottak közt találni Grigorij Zinovjevet és Lev Kamenyevet. A vád ellenük, hogy "trockista-zinovjevista terrorista központot" hoztak létre, továbbá kapcsolatban álltak Trockijjal, részesei voltak a Kirov elleni gyilkosságnak és összeesküvést szőttek Sztálin és munkatársai ellen. Valamennyi vádlottat halálra ítélték és a per lezártát követő napon kivégezték.
A második, ún. "tizenhetek" perében (1937. január 23-30.) a vádlottak közt találni Georgij Pjatakovot és Karl Radeket. A vád ellenük "szovjetellenes trockista központ" alapítása, továbbá ipari szabotázs és kémkedés Németország, valamint Japán javára. Tizenhárom vádlottat halálra, négyet különböző hosszúságú börtönbüntetésre ítéltek.
1937. június 11-én jelent meg az első moszkvai híradás arról, hogy nyolc magas rangú katonai vezetőt letartóztattak, köztük Mihail Tuhacsevszkijt. A vád: hazaárulás. A zárt tárgyaláson valamennyiüket halálra ítélték, amit június 12-én végre is hajtottak.
A harmadik nyilvános moszkvai koncepciós perben, az ún. "huszonegyek" perében (1938. március 2-13.) a vádlottak között éppúgy találni "jobboldali elhajlókat" (Nyikolaj Buharin, Alekszej Rikov), miként "trockistákat" (Hrisztofor Rakovszkij). Ebben a perben vonták felelősségre az NKVD korábbi vezetőjét, Genrih Jagodát is. Az ún. "jobboldali-trockista szovjetellenes blokk" hivatalos bűnlajstromán Lenin és Sztálin elleni összeesküvés szervezése mellett Kirov, Kujbisev és Gorkij meggyilkolása, továbbá szabotázs és hazaárulás szerepelt. Három kivételével valamennyi vádlottat halálra ítélték és a pert követő napon kivégezték.
A "leningrádi ügy". A "leningrádi ügy" a második világháborút követő, a Sztálin körüli hatalmi harc egyik jelentős fejezete. Georgij Malenkovnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének, a PB tagjának, Sztálin ez idő tájt talán legközelebbi munkatársának sikerült a hatalomból kiszorítania a párt- és állami vezetés jórészt Leningrádhoz kötődő, hatalmi ambíciókkal megvádolt csoportját. Az ügy 1949 márciusában indult. Ekkor felmentették miniszterelnök-helyettesi és állami tervbizottság elnöki posztjáról Nyikolaj Voznyeszenszkijt, akit egyúttal a Politikai Bizottságból is kizártak. Néhány hónappal később, 1949 augusztusában megkezdődött a későbbi per érintettjeinek letartóztatása. Ekkor került rács mögé - többek mellett - Alekszej Kuznyecov, korábbi leningrádi első titkár, a KB titkára, Pjotr Popkov, a párt leningrádi területi és városi bizottságának első titkára, Mihail Rogyionov, az orosz tagköztársaság miniszterelnöke és a már említett Nyikolaj Voznyeszenszkij. Perükre 1950 szeptemberében kerül sor. A vádlottak többségét halálra ítélték s az ítéletet október 1-jén végrehajtották.
Szereplők
Sztálin (Dzsugasvili), Joszif Visszarionovics (1879-1953) 1898-tól párttag. Pártmunkáját a Kaukázuson túli területen kezdi el. Többször letartóztatják és száműzik. 1917 márciusában bekerül a legszűkebb pártvezetésbe, a bolsevik párt Központi Bizottsága Irodájába. 1917 októbere és 1923 júliusa között nemzetiségügyi népbiztos. A polgárháború éveiben különböző frontszakaszok katonai tanácsaiban tölt be politikai funkciókat. 1922 áprilisától haláláig a KB titkára (1922-34 között a KB főtitkára). 1941 márciusától haláláig a Népbiztosok Tanácsának (1946-tól a Szovjetunió Minisztertanácsának) elnöke. 1941 júniusától 1945 szeptemberéig az Állami Védelmi Bizottság (GKO) elnöke, 1941 júliusától 1946 februárjáig honvédelmi népbiztos. 1946 februárjától 1947 márciusáig a Szovjetunió Fegyveres Erőinek népbiztosa (1946 márciusától minisztere). 1943-ban kinevezik a Szovjetunió marsalljává, 1945-ben, a háború európai lezártát követően pedig megkapja a generalisszimuszi rangot.
Berija, Lavrentyij Pavlovics (1899-1953) 1917-től a bolsevik párt tagja. 1920-ban a mensevikek irányította Grúziában illegális pártfeladatot végez, letartóztatják és kitoloncolják Azerbajdzsánba. Előbb az azerbajdzsáni bolsevik párt központi apparátusában dolgozik, majd a helyi Cseka, azaz belbiztonsági szervek titkosszolgálati részlegének irányítója. 1921-től az azerbajdzsáni belbiztonsági szervek helyettes vezetője. 1922 őszén visszatér Grúziába. 1924 augusztusától a szovjet politikai rendőrség, az OGPU Kaukázuson túli teljhatalmú meghatalmazottja apparátusának egyik vezetője. 1927-től a grúziai belbiztonsági szervek elnöke és egyben a teljes Transzkaukázusért felelős részleg elnökhelyettese, 1929-től - grúziai funkcióját megtartva - elnöke. 1931 novemberében megválasztják a bolsevik párt grúziai szervezetének első titkárává. 1938 augusztusában kinevezik a szövetségi Belügyi Népbiztosság (NKVD) vezetőjének (Nyikolaj Jezsov) első helyettesévé és egyben a népbiztosság felügyelete alatt működő állambiztonsági főigazgatóság vezetőjévé. Jezsov leváltását követően, 1938 novemberétől 1945 decemberéig belügyi népbiztos. 1941 februárja és 1953 márciusa közt a szövetségi kormány egyik elnökhelyettese. 1941 júniusától az Állami Védelmi Bizottság tagja, 1944 májusától elnökhelyettese. 1945 augusztusától a szovjet nukleáris program irányításáért felelős bizottságnak az elnöke. Sztálin halálakor a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettesévé és a belbiztonsági szervekkel ismét összevont szövetségi Belügyminisztérium vezetőjévé nevezik ki. 1953. június 23-án letartóztatják, valamennyi rangjától megfosztják; december 23-án a Szovjetunió Legfelsőbb Bíróságának Különleges Tanácsa halálra ítéli. Az ítéletet még aznap végrehajtják.
Malenkov, Georgij Makszimilianovics (1902-1988) 1920-tól a bolsevik párt tagja. 1925-től a párt központi apparátusának munkatársa. 1930-tól a párt moszkvai szervezetének osztályvezetője. 1934-től a KB apparátusának osztályvezetője. 1939 márciusától 1946 májusáig a KB egyik titkára, párhuzamosan ezzel a KB káderosztályának vezetője. 1941 és 1945 között a Szovjetunió Állami Védelmi Bizottságának (GKO) tagja. Ekkor kerül Sztálin közvetlen környezetébe. 1944 áprilisától 1946 márciusáig a szovjet kormány, a Népbiztosok Tanácsának egyik elnökhelyettese. 1946 augusztusa és 1953 márciusa között a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese, párhuzamosan ezzel 1948 júliusától Sztálin haláláig a KB titkára. Ezeken a posztjain Sztálin egyik legszorosabb munkatársa. 1953 márciusában megválasztják a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökévé. 1955 februárjában leváltják e posztról, ám miniszterelnök-helyettesként és egyben a villamoserőművek minisztériumának vezetőjeként 1957 júniusáig a kormány tagja marad. Később különböző erőművek igazgatója. 1961-ben pártellenes tevékenység vádjával kizárják az SZKP-ból. 1961-ben nyugdíjazzák.
Hruscsov, Nyikita Szergejevics (1894-1971) 1918-tól a bolsevik párt tagja. Pártkarrierjét az 1920-as évek elején Ukrajnában kezdi. 1929-ben Moszkvába kerül, az Ipari Akadémia hallgatója lesz. A harmincas évek elejétől különböző szintű moszkvai párttisztségeket tölt be. 1938 februárjában visszatér Kijevbe, ahol 1947 márciusáig tölti be az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottságának, továbbá a Kijev megyei és városi pártbizottságának első titkári posztját. A háború idején - párttisztségeit megtartva - különböző frontszakaszok katonai tanácsának tagja. 1944 augusztusa és 1949 decembere között az ukrán tagköztársaság kormányát vezeti, s 1947 végétől ismét az Ukrán Kommunista Párt vezetője. 1949 végén visszatér Moszkvába, miután a KB egyik titkárává választják. Ezzel párhuzamosan 1953 márciusáig ellátja a moszkvai pártbizottság első titkári funkcióját is. 1953 szeptemberében az SZKP KB első titkárává választják. 1958 márciusától egyben a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke. Valamennyi - párt és állami - posztjáról 1964 októberében mentik fel. Ezt követően haláláig nyugdíjasként él Moszkvában.