Két szerelmes históriája
Zsigmond király és udvara Sienában
Luxemburgi Zsigmond, IV. Károly német-római császár, cseh király másodszülött fia szerencséjének és kitartásának köszönhetően Európa egyik legjelentősebb uralkodójává vált. Előbb magyar (1387), majd német (1410) és cseh (1420) király lett. 1430-ra pedig elérkezettnek látta az időt, hogy életművének betetőzéseképpen Rómában, a pápa kezéből fejére kerüljön a német-római császárok koronája is.
Hosszúra nyúlt vendégeskedés
Zsigmond ezért 1430 nyarán elhagyta Magyarországot, előbb Németországba ment, majd 1431 őszén délnek indult, és a Szent Gotthárd-hágón átkelt az Alpokon. November 25-én Milánóban Itália királyává koronázták, itt azonban a koronázás után nem volt maradása, december közepén a nagy hideg ellenére továbbindult. Kiújult köszvénye miatt egy-két hónapot időzve Piacenzában, Pármában, majd Luccában, lassan haladt úticélja felé.
Sienába, a gazdag és előkelő toszkán városba 1432. július 12-én, ünnepélyes körülmények közt vonult be. Siena urai a kapu előtt fogadták. [...] A város ünnepi díszt öltött. [...]
A nem mindennapi vendéget ünneplő sienaiak ekkor még nem tudták, hogy a látogatás meglehetősen hosszúra nyúlik - a pápával folytatott tárgyalások elhúzódása miatt Zsigmond végül jó kilenc hónapig élvezte "vendégszeretetüket". A város hatalmas összegeket költött az uralkodó és több ezer főnyi kísérete ellátására. [...] A Sienában töltött hónapok mindennapjairól azonban nem annyira az oklevelek, levelek, krónikák, illetve művészeti alkotások tudósítanak, hanem egy közel egykorú irodalmi emlék.
Szerelmes regény
A késő középkori európai szépirodalom egyik legismertebb szerelmes regénye, Euryalus és Lucretia históriája valós eseményt mesél el: egy sienai szépasszony és a császárkoronázásra tartó kíséret egyik előkelő tagjának végzetes szerelmét. Szerzője nem kisebb személy volt, mint az ismert itáliai humanista, Aeneas Sylvius Piccolomini, aki később, 1458-ban II. Pius néven a pápai méltóságba emelkedett. 1444-ben, amikor Bécsben megírta a De duobus amantibus historia (Két szerelmes históriája) című művét, a német császári udvarban állt alkalmazásban - tehát éppúgy ismerte a történetben szereplő sienai polgárokat, szokásaikat, mint a német udvaroncok életét. [...]
A regény szereplői valós személyek voltak. [...] A hősnő, Lucretia személyét nem sikerült kideríteni. [...] Euryalus személye azonban - a szakirodalomban régóta elfogadott feltételezés szerint - azonos Zsigmond kancellárjával, Schlick Gáspárral, akinek 1443 januárjától Aeneas Sylvius alkalmazottja és bizalmasa volt, és akinek a szerző az elkészült művet ajánlotta. [...]
Vakmerő szerelmesek
A románc Zsigmond király ünnepélyes, a város krónikájában részletesen leírt bevonulásakor kezdődött. A királyt - a regény szerint - szállásán négy fiatal sienai hölgy fogadta, a város legszebb asszonyai, közülük is kitűnt szépségével a húszesztendős Lucretia, egy Menelaus nevű dúsgazdag polgár felesége. [...] A király kísérői közül az egyik, a harmincas évei elején járó frank Euryalus első látásra beleszeretett Lucretiába. Az érzés kölcsönös volt, Lucretia is lángra lobbant a jó külsejű, gazdag és tekintélyes, az uralkodóval láthatólag szoros barátságban álló lovag iránt. [...]
Közvetítők útján levelezésbe kezdtek, és Boccaccio Decameronjába illő körülmények közt, egy Lucretia háza mögötti kocsma árnyékszékének ablakából Euryalus végre közvetlenül szót érthetett szerelmével. Hasonló módon zajlott az első pásztoróra is: A Német-római Birodalom egyik legelőkelőbb lovagja zsákhordó parasztnak öltözve, vállán gabonászsákkal jutott be a férj házába. [...]
Az első találka majdnem balul ért véget. Hosszú hónapok epekedése után épp hogy nekifogtak Ámor szolgálatának, amikor bizonyos iratokért hazatért a felszarvazott férj. A találékony asszony azonban szerencsésen elrejtette kedvesét, ügyes csellel távozásra bírta férjét, és sor került a rég várt együttlétre. Euryalus ahogy jött, álruhában, észrevétlenül hagyta el a házat, szerelmük pedig az átélt örömöktől és a közösen legyőzött veszélyektől még jobban fellángolt.
Románcuk keretét a város és a hosszú hónapokra a falak közt ragadt udvari kíséret mindennapjai adták. A két szerelmesnek egyre nehezebb akadályokkal kellett szembenézni, hosszú szervezkedéssel azonban biztosították, hogy néhány alkalommal kettesben legyenek.
Végül azonban elérkezett a búcsú napja: Zsigmond és kísérete továbbindult Rómába. [...]
A két szerelmes története közös jövő nélkül szomorú véget ért. Miután a császárkoronázás megtörténtével, Sienát épp csak érintve, az udvar végképp elhagyta Itáliát, Lucretia gyászruhát öltött, többé nem látták mosolyogni, nem hallották dalolni, végül megbetegedett, és hamarosan belehalt bánatába. Euryalus, aki a koronázás idején ugyancsak betege volt a kényszerű elválásnak, könnyebben felépült bánatából. Mikor hírét vette kedvese halálának, maga is gyászruhát vett, "s nem is vigasztalódott, míg csak a császár őt egy fejedelmi vérből való hajadonnal, ki úgy szép, valamint tiszta és okos volt, össze nem házasította".
A veszélyes Ámor
Aeneas Sylvius, aki később, pápaként már bánta frivol művét, megírásakor még meglehetősen szabadon fogalmazta meg a szerelemről vallott véleményét: "Mi általánosabb az egész föld kerekségén a szerelemnél? [...] Én magamról következtetek, én, akit Ámor ezer veszélybe sodort." Aeneas nem volt szemérmes a szerelmesek légyottjainak, Lucretia ruhátlan testének leírásánál sem - az erotikus részletek feltehetőleg jelentősen hozzájárultak a könyv hajdani népszerűségéhez. [...]
A széphistóriából azonban nem- csak a szerzőnek, nemcsak a két szerelmesnek, hanem a történet sokat emlegetett szereplőjének, Zsigmond királynak is megismerhetjük a szerelemről vallott felfogását. A király sienai látogatásakor 64 esztendős volt, köszvény kínozta, Aeneas Sylvius szerint azonban még ekkor is rajongott a női nemért. [...]
*
Boccaccio földjén százszámra születtek a hasonló történetek szenvedélyes szeretőkről, felszarvazott férjekről, a házasságtörő szerelem áldozataivá vált itáliai asszonyokról. Mi akkor a De duobus amantibus historia egykori sikerének a magyarázata? Az ok egyrészt természetesen a szerző személye, a pápa, aki korábban pikáns szövegeket is szerzett. A latrinából szerelmet valló, kedveséért zsákhordó parasztnak öltöző, ablakon bemászó, az istálló szénájában megbúvó udvari előkelő története azonban - az erotikus részleteken túl - a saját korában is elsősorban annak köszönhette sikerét, amiért a mai történész is élvezettel olvassa: az elbeszélésből olyan apró részleteket, intim titkokat ismerhet meg Európa egyik legjelentősebb uralkodójának és udvarának életéből, amilyeneket a kor hivatalos forrásaiban sosem találhat meg.