Zsigmond kalandos életű krónikása
Eberhard Windecke
A magyar történetírás Luxemburgi Zsigmond magyar király és német-római császár fél évszázados magyarországi uralmát sokáig a 15. század második felében élt Thuróczy János Chronica Hungaroruma alapján ítélte meg. A krónikás pedig mindent elkövetett, hogy az uralkodó személyét befeketítse.
A nem túl rokonszenves Zsigmond- képet csak a kortárs krónikák felhasználásával tudjuk árnyalni. Erre a feladatra pedig keresve sem találnánk alkalmasabb művet, mint a király szolgálatában hosszú éveket eltöltött mainzi polgár, Eberhard Windecke emlékiratát. [...]
Az emlékirat
Eberhard Windecke - akinek műveltsége és képzettsége egyaránt elmaradt a kortárs krónikaszerzőkétől - Zsigmond 1437. december 9-én bekövetkezett halála után nem sokkal kaphatott felkérést a birodalmi fejedelmektől és uraktól, hogy a király kíséretében és udvarában eltöltött hosszú évek eseményeit foglalja össze, és állítson emléket a megboldogult uralkodó cselekedeteinek és korának. [...] A kortárs szemével, és eredeti oklevelek felhasználásával - amelyekhez vélhetően Kaspar Schlick birodalmi kancellár jóvoltából juthatott - mutatja be a 15. század első évtizedeinek eseményeit.
Ezek közül a magyar történészek számára elsősorban azok lehetnek értékesek, amelyek az ifjú Zsigmond és Mária eljegyzéséről; a Károly-pártiak tevékenységéről és Kis Károly, valamint fia, László magyarországi szerepléséről; az anyakirályné, Erzsébet haláláról, Mária fogságba eséséről; Zsigmond megkoronázásáról, fogságáról és második házasságkötéséről; továbbá a Kanizsai-felkelésről; Magyarország és Ausztria kapcsolatáról; avagy a király délvidéki törökellenes és Velence elleni hadjáratairól szólnak.
Komoly érdeklődésre tarthatnak számot azon fejezetek is, amelyek Zsigmond bátyja és unokaöccsei ellen vívott harcát; avagy a német fejedelmek elleni hiábavaló küzdelmeit; a Német Lovagrend feletti gyámkodását; a lengyel királlyal, illetve más európai fejedelmekkel folytatott tanácskozásait; német, valamint cseh királlyá választását és római császárrá koronázását; a husziták elleni háborúit és a velük való megbékélést; a konstanzi és a bázeli zsinat eseményeit, továbbá a király európai utazásait ismertetik. A szigorúan vett történelmi tények és események sorát Windecke olyan részletekkel (lányrablás; megvesztegetés; mérgezés; ajándéklisták; halászat; vadászat; mesterdalnokok költeményei) fűszerezi, amelyek elolvasásával színesebb képet kaphatunk a 15. század mentalitás- és kultúrtörténetéről.
A kereskedő krónikás
[...] Eberhard Windecke 1382 körül születhetett Mainz városában. Tizenötödik életévében járhatott, amikor inasként elszegődött a Jungherr-Bentzelin kereskedőtársasághoz. [...] 1402-ben az akkor már a huszadik éve körül járó fiatalember Bécsben a nürnbergi kereskedő, Laurenz Grolant által vezetett cég faktora lett. A társaság megbízottjaként több éven át önállóan üzletelt a felnémet városok, a Magyar Királyság és Észak-Itália között.
Saját bevallása szerint 1406-ban látogatott először Budára. Itt azonban hamarosan a nem kívánt személyek sorában emlegették. Az történt ugyanis - amint az egy 1429. évi budai híradásból kiderül -, hogy Windecke az egyik budai polgárnak, ötven aranyforintnyi tartozása fejében, zálogként hasonló értékű rubint és gyöngyöt kötött le. A zálogot saját pecsétje alatt egy erszényben a budai bírónál helyezte letétbe. Amikor azonban a hitelező pénzéhez kívánt jutni és az erszényt felbontották, az abban talált kincsek hat aranyforintot is alig tettek ki. Eberhard azonban elmenekült a számonkérés elől.
1409-ben már a pozsonyi polgárok sorában találjuk. A gyors polgárjoghoz ő is, mint a középkorban oly sokan, úgy jutott hozzá, hogy nőül vett egy tehetős pozsonyi özvegyet. [...]
Windecke - a pozsonyi városkönyv bejegyzései szerint - tehetős polgárként, feleségétől származó ingatlanokat zálogként lekötve, nürnbergi, kölni kereskedőktől hitelbe jelentős mennyiségű nyugati posztót vásárolt, amely ez idő szerint a legkeresettebb magyar importterméknek számított. [...] A széles körű kereskedelmi tapasztalatokkal és kapcsolatokkal rendelkező, ambiciózus pozsonyi polgár, Windecke és a király pártfogását élvező pozsonyi bíró, Rauchenwarter az üzleti életben hamar egymásra talált. Valószínűleg Windecke a bíró révén került Zsigmond közelébe a király 1410. évi tíznapos pozsonyi tartózkodása alkalmával. Ekkor ugyanis Windecke segédkezett megszámlálni azt a negyvenezer aranyat, amelyet a Német Lovagrend küldött az uralkodónak.
1412 áprilisában a pozsonyi polgárok megelégelték Rauchenwarter több mint egy évtizede tartó uralmát. [...] Az exbíró 1413 áprilisában a városi szegényeket az esküdtek ellen fellázítva próbált visszatérni a hatalomba, sikertelenül. A lázításban Eberhard Windecke is hangadó volt. [...]
Az ügyben magát ártatlannak valló Windecke elbeszélése alapján tudjuk, hogy december 6-án távozott Pozsonyból és nyomban Zsigmond után eredt Észak-Itáliába, akivel 1414 januárjában Cremonában találkozott. Windecke kérésére Zsigmond levelet intézett a pozsonyiakhoz. [...] Hiába volt azonban a felséges úr oltalma, a pozsonyiak haragja nem csitult, továbbra is elégtételt követeltek.
Windecke ezért Pozsony városát messziről elkerülve Lengyelországon át a Brandenburgi Őrgrófságba menekült, ahol Berlinben - miként ő maga írja - a brandenburgi őrgrófnak köszönhetően olyan gazdasági tisztséget kapott, amely a tanácstagok sorába emelte. (Mivel 1415. április 30-ig az őrgrófság élén Zsigmond állt, kijelenthetjük, hogy Windecke 1413-tól bizonyosan és megszakítás nélkül az uralkodó szolgálatában volt, hívei közé tartozott.)
Az uralkodó szolgálatában
Az igazi fordulópont azonban akkor következett be életében, amikor 1415 júliusában Konstanzban csatlakozott Zsigmond Aragóniába, Franciaországba és Angliába tartó kíséretéhez. Az utazás során, 1416 januárjában Zsigmond kérésére Windecke Genfbe ment, hogy a kereskedelemben korábban kiépített kapcsolatait felhasználva pénzt kérjen kölcsön a vásárairól híres városban, feltehetően azért, hogy az uralkodó továbbutazását fedezni tudja. Ugyanezen év márciusában, amikor Zsigmond Párizsban járt, Windeckét Európa gazdaságilag legfejlettebb tartományaiba, Brabantba és Flandriába küldte, hogy az Angliába való átkeléséhez újabb összegeket vegyen fel hitelbe. S midőn a király 1416 októberében visszatért a kontinensre, nyomban útnak indította Windeckét, hogy az V. Henrik angol királytól kapott arany és ezüst ajándékokat, drágaköveket és kincseket - a Térdszalagrendet is beleértve - zálogosítsa el a kereskedelmi élet központjában, Brügge-ben. Majd a hatévi távollét után Magyarországra visszatérni készülő uralkodó 1418 októberében újabb követségbe küldte Windeckét Paviába, az újonnan megválasztott V. Márton pápához. 1420 januárjában Boroszlóba kísérte az uralkodót a Német Lovagrend és a lengyel-litván unió közötti békéltető tárgyalásra. Novemberben pedig, amikor a király a husziták elleni hadjáratában Vysehradnál vereséget szenvedett, Windecke is Csehországban tartózkodott, bár pontosan nem tudni, milyen céllal.
A király hűbérese
1422-ben a király hűbéresévé fogadta Eberhard Windeckét, és a "múltban, a jelenben, valamint a jövőben tanúsított hűséges, hasznos, állandó, készséges és fáradhatatlan szolgálatáért" egy Ginsheim közelében fekvő réttel jutalmazta. 1424-ben pedig a mainzi polgár Zsigmond jóvoltából heti járadékhoz jutott szülővárosa Rajna-vámjából. Mindezen adományok állandó és rendszeres, földbirtokból, illetve közvetett adóból származó jövedelmet biztosítottak neki és utódainak. Az élete utolsó másfél évtizedét szülővárosában töltő Eberhard Windecke így belekóstolhatott a korabeli kereskedő polgárság egy része által olyannyira vágyott nemesi életmódba.