SZULOVSZKY JÁNOS: A borbélytól a fodrászig

Magyarországon minden bizonnyal a szerzetesek közt voltak az első borbélyok, s csak a 13. század során kezdtek feltünedezni e foglalkozás első világi műhelyei. Hozzátartoztak az előkelők udvartartásához is. [...]

Borbélyok, chirurgusok

A magyar borbély szó először 1436-ban fordul elő, személynévként. Minden bizonnyal ‘haj és szakáll ápolásával foglalkozó mesterember’ értelemben használták. 1556-ban már ‘felcser, sebész’ értelemben fordul elő. A legrégibb céhlevelük 1557-ből, Tokajról származik, ezt követi 1583-ból a debreceni. Ennek a bevezető részében az áll, hogy a céhlevél "az sebgyógyítóknak, avagy mint közönségesen hijuk, borbélyoknak" adatott ki. Eszerint a borbély és a sebgyógyító egy és ugyanaz. [...]
A 16. század közepétől a 19. század derekáig folyamatosan alakultak önálló borbélycéhek. Olykor a fürdősökkel, máskor pedig a sebészekkel igényeltek közös céhlevelet.
1701-ben a pesti orvosok, gyógyszerészek, sebészek és rokon foglalkozásúak jegyzékében a matrikula éles különbséget tesz az egyszerű borbélyok és a sebészborbélyok közt. Ugyanebben az évben Komárom városának egyik statútuma azonosnak veszi a sebészt és a borbélyt. A borbélyok gyakran sérelmezték, hogy tevékenységi körükbe tartozó munkát egyaránt végeznek a felcserek (katonai sebészek) és a fürdősök is. [...]
Az 1700-as évtizedekből származó céhlevelek azt mutatják, hogy a chirurgus és a borbély ekkor is azonos fogalmak még. A borbélyok hatáskörét először a Torkos-féle gyógyszerkönyvhöz csatolt helytartótanácsi utasítás szabályozta 1745-ben. Ebben arra kötelezték őket, hogy az orvosok rendeleteit a betegek mellett pontosan teljesítsék, mást, mint sebészeti gyógyszereket ne készítsenek, súlyos esetben hívjanak tanácskozásra céhtársakat, és ha lehet orvost is, de súlyosabb esetekben orvos nélkül ne intézkedjenek. 1755-től előírták: aki a sebészetet gyakorolja, annak engedélyért kell folyamodnia. A rendeletekkel azonban nem szűnt meg egyhamar a borbély orvosi funkciója.
A borbélyok [...] foglalkozásának mibenlétét Miskoltzi Ferenc 1742-ben így vázolta: "A Chirurgia avagy Borbély-Mesterség egy olly mesterséges munkálkodás, melly gyakor, könnyű és hamar kéznek, némi-nemű eszközöknek és orvosságoknak segítsége által, bizonyos experientiák szerint, az embernek külső nyavalyáit gyógyítja, és épen helyrehozza." A súlyos fejsebek esetén egy "tudós Medicustól" tanács kérését ajánlotta. Úgy vélte továbbá, hogy a gutaütés kezelése "inkább a Medicust illeti, hogy sem a Chirurgust". [...]
A nagyszombati egyetem orvosi karának a felállítása (1770) fordulópontot jelentett. A sebészet rendes tanszéket kapott. A sebészmesterek számának gyarapodásával a céhes sebészet egyre jobban teret vesztett. A 19. században mindinkább háttérbe szorult a borbélyok sebészeti tevékenysége. Az érvágásról az Egészségi Tanácsadó című újság 1866-ban úgy ír, mint húsz-harminc évvel korábban gyakorolt "szokásról". A tiltások ellenére azonban sok helyen még a 20. században is vágott eret, húzott fogat a borbély.

Testápolóból szépségápoló

A borbély a testápoló mesterségből a 19. század végére szépségápoló lett, amely egyre inkább függeni kezdett a divattól.
Az 1840-es években felmerült a ‘borbély’ foglalkozásnév másra cserélésének gondolata is - hajnyíró, hajfodorító, hajfodrász -, ami arra utal, megváltozóban volt, redukálódott a szakma tartalma. Valóban, egyre nagyobb szerep jutott a sebészeknek és az orvosoknak, s ezzel arányosan szűkült le - szigorú törvényi szabályozás, tiltás folytán - a borbélyok chirurgiai munkája előtt a tér.
Bár a tevékenységi kör módosult, a piperecikkek árusításának régi praxisa tovább élt. Szolgáltatóiparról lévén szó, az üzletek nyitva tartásával alkalmazkodni kellett a közönség idejéhez. [...]
"Kamaránkhoz egyre több oldalról érkeztek a női fodrász iparosok részéről panaszok amiatt, hogy férfi fodrászok és borbélyok női fodrászattal is foglalkoznak anélkül, hogy a női fodrászatra képesítésük igazolása alapján nyert iparigazolványuk volna - olvasható a Miskolci Kereskedelmi és Iparkamara 1929. évi jegyzőkönyvében. [...] Ez az általános jelenség abból fakadt, hogy az 1922:12. törvénycikk a borbélyt és a férfi fodrászt egy, a női fodrászatot pedig ettől különálló iparnak nyilvánította. [...] A kereskedelmi miniszter 141.139/1929. számú rendeletével rokoniparrá nyilvánította a két szakmát. A női fodrászok ezt nem fogadták megnyugvással. Az ellenérzések dacára nyolc év múlva a kereskedelmi és közlekedésügyi miniszter 19.000/1937. számú rendelete a borbély és férfi fodrász, valamint a női fodrásziparokat egy iparnak nyilvánította, s az új elnevezés fodrászipar lett.
Bár az 1922. évi törvénycikk tiltotta a házalásszerű fodrászi tevékenységet, ez még az 1930-as évek végén is eleven gyakorlat volt. Ezért az Ipartestületek Országos Központja 1938-ban a fodrásziparnak engedélyhez kötését és kizárólag nyitott üzletben való gyakorlásának elrendelését kérte az iparügyi minisztertől [...] Minden ez irányú törekvés dacára azonban a házhoz járást nem lehetett teljesen megszüntetni.
A második világháború után az államosítási hullám nem kímélte ezt a foglalkozást sem, sokan állami alkalmazottak, vagy szövetkezeti tagok lettek. Az 1960-as évek végétől mind több tér nyílt a maszek világ számára. Mivel egy saját üzlet megnyitása nem igényelt nagyon nagy befektetést, s különösen egy ügyes kezű női fodrásznak hamar híre ment, többeket vonzott ez a lehetőség.
Évszázadokon át a borbélyműhely egyik legjellemzőbb mozzanata volt az, hogy beült egy férfi a vendégszékbe, s néhány pillanat alatt a fürge kezű figaró habot kent az arcára, s kezdődhetett a borotválás. (Erre utal a mesterség hagyományos cégére, a borbélytányér is.) Az 1980- 90-es években mindez a múlté lett. Az AIDS-fertőzés veszélyétől tartva a fodrászok teljesen felhagytak a borotválással. E kényes műveletet ma a férfiak már otthon, saját maguk végzik. Hacsak nem növesztik a szakállukat és bajszukat.

Vissza a tartalomjegyzékhez