SOÓS ISTVÁN: Egy "lovagias ügy"

Történészek párbajoznak, 1929

"Az értékelés hiánya, sajnos, már képzett írók műveiben is feltűnik, főleg azokéban, akik nem tudnak uralkodni szorgalmasan összegyűjtött anyagukon. »Göncz szabadalmas mezőváros történeté«-nek írója [...] figyelmét annyira lefoglalják nagy fáradsággal összegyűjtött adatai, hogy nem törekszik kellő összeegyeztetésükre, félvén, hogy azok kikerülve izoláltságukból, kevésbé meggyőzőek lesznek."

Kölcsönös sértődések

A fenti sorokat Mályusz Elemér (1898- 1989) 1929-ben jelentette meg "Falutörténet" c. cikkében a Magyar Szemle hasábjain. Az 1920-as évek elején a magyar történettudományban üstökösként feltűnő, néhány év alatt magának nagy tekintélyt kivívó fiatal történetíró "híres" volt megalkuvást nem ismerő bírálatairól és hirtelen természetéről. A Mályusz által megkritizált a nálánál húsz évvel idősebb Iványi Béla (1878-1964) volt, aki a korabeli magyar történetírók között már nagy elismerést szerzett számos családi és városi oklevéltár közreadásával és jogtudományi munkásságával, s korábban a debreceni, majd - a sértés időpontjában - a szegedi egyetem állam- és jogtudományi karának tanára volt.
Mályusz cikkére, illetve az abban található "átlátszó támadás"-ra Iványi figyelmét néhány ismerőse hívta fel. Iványi a rajta esett "sérelmen" rendkívüli módon felháborodott és 1929. június 6-án kemény hangú levélben fordult ifjú kollégájához. [...] Felszólította Mályuszt, hogy adjon "e levél vételétől számított 24 órán belül ezen oktalan támadásra nézve" számára "kellő" magyarázatot. Iványi ennek elmulasztása esetén megtorlást helyezett kilátásba.
Mályusz Elemér ahelyett, hogy magyarázattal vagy helyreigazítással szolgált volna idősebb történészkollégájának, inkább "viszontsértődött". [...] Abban az esetben - figyelmeztette Iványit -, ha a bocsánatkérést elmulasztaná, párbajban kíván elégtételt venni a rajta esett sérelemért. Egyúttal megnevezte megbízottait (segédeit) is Fekete Nagy Antal és Varga Imre allevéltárnokok személyében (mindketten a Magyar Országos Levéltár alkalmazottai, tehát Mályusz kollégái voltak), és javaslatot tett a párbaj megvívásának időpontjára (június 18.) is.

Párbaj és párbajképesség

A párbajkódex a sértésnek három típusát különböztette meg: úgymint egyszerű sértést, gyalázást és tettleges bántalmazást. Mályusz úgy vélte, hogy a kollégája levelében foglaltak súlyosabbnak minősíthetők, mint az egyszerű sértés (megszólás, udvariatlanság, mely az egyéni hiúságot érinti), ennélfogva a gyalázás kategóriájába tartoznak, hagyatkozva a párbajkódexnek azon magyarázatára, miszerint a gyalázás "minden olyan sértés, mely akár gyalázó szavakban, akár gyalázásra méltó tulajdonságokkal való vádaskodásban nyilvánul".
A párbajozást és az abban való aktív segédletet mind a polgári büntető törvénykönyv (1878. évi V. tc.), mind a katonai büntetőtörvény tiltotta. A lovagias ügyek azonban a tiltás ellenére sem szűntek meg, sőt az első világháborút követő évtizedben a párbajok ismét virágkorukat élték Magyarországon. [...]
Ki számított "párbajképes"-nek? Elsősorban a történelmi és születési előjogok alapján a nemesség, a magas hivatalnoki kar tagjai, a széles társadalmi bázisú középosztály "úri" rétege (tőkés polgárság, nagykereskedők és iparosok, diplomás értelmiségiek), a hadsereg tiszti rangban szolgáló katonái. Mályusz és Iványi messzemenően megfeleltek a kritériumoknak: egyetemi végzettségű, diplomás emberek voltak, megfelelő hivatali állással (az előbbi főlevéltáros, egyetemi magántanár, az utóbbi nyilvános rendes egyetemi tanár), s mindketten magas fizetéssel rendelkeztek. [...]

A kihívás

Mályusz követte a kódexnek azt az előírását, melynek értelmében a sértett félnek kötelessége volt 24 órán belül a sértő felet személyesen vagy írásban megkeresni és felszólítani a bocsánatkérésre. Amennyiben a sértő fél erre nem volt hajlandó, a becsület védése érdekében meg kellett történnie a kihívásnak. Ha a sértő fél elfogadta a kihívást, hasonlóképpen tudomására hozta kihívója számára megbízottainak nevét és címét.
Iványi válaszában elfogadta, hogy az ügyet párbaj útján rendezzék. Levelében szintén megnevezte budapesti képviselőit.
A két fél megbízottai az ügy részleteit megvitatandó június 11-én és a következő két napon találkoztak. [...]
Mivel az ismételt összejöveteleken egyik fél sem engedett a saját vélt igazából, egyezségre nem jutottak. [...]
Mivel a két fél továbbra is görcsösen kitartott saját álláspontja mellett, az ügy békés úton nem volt rendezhető. Mályusz megbízottjai fegyveres elégtételt kértek, és a párbajkódex 21. és 37. §-a értelmében a fegyverválasztás jogával élve az "enyhébb feltételű pisztolypárbaj"-ra tettek javaslatot.
Úgy tűnt azonban, hogy a pisztollyal megvívandó párbaj akadályokba ütközik. Ugyanis mind Mályusz, mind Iványi vidlátó volt. Erre hivatkozva Iványi megbízottjai nem fogadták el a kívánt fegyvernemet, hivatkozva a párbajkódex 80. §-ára, melynek értelmében "a segédek, akik egy rövidlátó vagy félszemű egyént képviselnek, a pisztolypárbajt visszautasíthatják". Iványi képviselői a fenti érven kívül elutasították a pisztolypárbajt azért is, "mivel a szóbanforgó ügy elintézésére a pisztolyt túlságosan súlyosnak" tartották. A másik lehetőséget, ti. a kardpárbajt viszont Mályusz egészségi állapotára (szívbajára) tekintettel annak képviselői vetették el. [...]

A párbaj

Miután egy levélváltás megerősítette, hogy Iványi "rövidlátása nem olyan mérvű, hogy ez őt pisztolypárbaj vívásában gátolná", kitűzték a párbaj helyét és időpontját. A párbajt simacsövű pisztollyal 35 lépés (1 lépés 75 cm), azaz 26,25 m távolságról, tehát a megengedett távolság maximumáról vívják meg egyszeri golyóváltással. Párbajorvosokról, valamint a pisztolyokról és a töltényekről mindkét fél részéről a segédek voltak kötelesek gondoskodni. A párbaj helyszínére a sértett fél tett javaslatot.
A július 1-jei döntéseknek megfelelően Mályusz és Iványi megbízottaikkal, továbbá mindkét részről egy-egy orvos kíséretében július 4-én megjelentek a Ferenc József Laktanya kis lovardájában. Kimérték a 35 lépésnyi távolságot, a segédek és az orvosok kétoldalt, mintegy 20 lépés távolságra húzódtak. A kijelölt vezetősegéd, azaz a párbajt lebonyolító személy, Iványi egyik megbízottja, Kogutovicz Lajos kibékülésre szólította fel a feleket, akik ennek nem tettek eleget. Ezt követően ismertette a párbaj menetét. A vezetősegéd "Vigyázz!" vezényszavára az ellenfelek felemelik fegyvereiket, felhúzzák a pisztolyok kakasát, majd ügyelő állásban várják meg a "Tűz!" vezényszót, amire már lőhetnek is. Kogutovicz megadta a "Vigyázz!" vezényszót, és 6 másodperc múlva előbb tapsolt, azután 10 másodpercen belül eldördült mind a két lövés.
Szerencsére egyikük sem találta el a másikat, sérülés nem történt. A párbajról készült szűkszavú jegyzőkönyvből nem derül ki, vajon Mályusz és Iványi valóban egymásra lőttek-e, vagy csak "jelképesen" vívták meg a párbajt, azaz pisztolyukat ugyan elsütötték, de ahelyett, hogy egymást célba vették volna, inkább a levegőbe lőttek. Talán ezért nem történt sebesülés. Vagy ha mégis egymásra tüzeltek, feltehetően rövidlátásuk is oka volt annak, hogy nem tettek kárt egymásban.

*

A párbaj megvívása után Mályusz Elemér és Iványi Béla kibékültek egymással. Ez azonban csak látszólagos békülés volt. Bár feltétel nélkül tisztelték egymást és kölcsönösen elismerték egymás tudományos eredményeit, levelezésük tanúsága szerint csak az 1940-es évek végétől kerültek valóban békés viszonyba, mondhatni barátságba egymással, amely barátság Iványinak 1964-ben bekövetkezett haláláig töretlen maradt.

Vissza a tartalomjegyzékhez