BLANKA SZEGHYOVÁ: Erőszak és büntetés a 16. században
Féktelen indulatok
A múlt embere sokkal kevésbé tartotta féken ösztöneit, érzelmeinek sokkal nagyobb teret engedett: hitük intenzitása, a pokoltól való félelem, a bűntudat, a bűnhődés, az öröm és vidámság féktelen kinyilvánítása, a fékezhetetlen ellenszenv és harciasság, a hirtelen hangulatváltások mind-mind az érzelmi élet elfogadott megnyilvánulásainak számítottak.
Élet elleni bűntettek
Ebben a bűnténycsoportban az erőszakoskodástól, mint például a verekedés, fegyveres
fenyegetés, testi sértés, halállal végződő sebesítés az emberölés különböző
eseteiig - véletlen emberölés, gyilkosság, gyermek-, illetve csecsemőgyilkosság
- terjed a skála. Megítélésüknél mindig két szempontot vettek figyelembe: a
tett szándékosságát és a kár mértékét. [...]
A tettes sorsa gyakran attól függött, hogy a károsult családja hajlandó volt-e
elfogadni vérdíjat vagy kártérítést. Ha a család ragaszkodott a tettes megbüntetéséhez,
halálbüntetés várt rá. [...]
Kivételesen találunk olyan eseteket is, ahol nőt vádoltak gyilkossággal. Bártfán
1580-ban egy bizonyos Hedvig, a felsővolyai Tamás lánya, unokatestvéreivel,
Jánossal és Mihállyal megölte saját férjét. [...] A két unokatestvért "csak"
lefejezték, míg Hedviget élve eltemették, és szívét a sírban karóval átszúrták.
Az erőszakos bűntényekhez tartozott az öngyilkosság is. Lőcsén 1517-ben egy
bebörtönzött tolvaj nő öngyilkos lett a tömlöcben. Testét a bakó az akasztófa
alatt földelte el. Büntetést érdemelt az öngyilkosság kísérlete is. Bártfán
megbüntettek egy asszonyt, aki megkísérelte eldobni az életét, de büntetést
kapott a férje is, mivel az ő istentelen életmódja volt az oka a feleség kísérletének.
Gyermekgyilkosság
A nők csak kivételes esetben váltak gyilkossá, a gyermek-, illetve csecsemőgyilkosságot
viszont tipikusan női bűntettnek tekinthetjük. Feltehető ugyan, hogy a tettre
a gyermek apjának csendes jóváhagyásával került sor, a végrehajtás azonban mindig
a nőre maradt, néhány esetben a terhes nő anyja szerepelt még tettestársként.
A csecsemőgyilkosságok többségét rendszerint azért követték el, hogy a szégyent,
a paráználkodásért vagy a házasságon kívüli kapcsolatért járó büntetést elkerüljék,
[...]
Emiatt a nők az utolsó pillanatig igyekeztek eltitkolni terhességüket, vagy
bármiféle módon elvetetni a magzatot. A magzatelhajtás megítélése a korban azonos
volt a gyermekgyilkosságéval. A szülés rendszerint titokban, eldugott helyen
történt, ahol a megölt újszülött tetemét is megpróbálták eltüntetni: volt, hogy
a közelben elföldelték, volt, hogy bedobták a folyóba. [...]
Viszonylag kevés nőt ítéltek el csecsemőgyilkosságért. A 16. század második
feléből, amelynek bírósági ítéleteiről teljesebb iratanyag maradt fenn Bártfa,
Eperjes, Lőcse és Kassa levéltáraiban, egy fél évszázad leforgása alatt csak
2-4 hasonló esetet jegyeztek fel.
Hajhúzás, szakálltépés, harapás
A városi bírósági jegyzőkönyvek, a pénzbírságok könyvei bizonyítják, hogy a
szóbeli tettlegesség, veszekedés, káromkodás, de a testi sértések, verekedések
is mindennapos jelenségnek számítottak, jóllehet a városi jegyzőkönyvekbe és
hasonló iratokba az ilyen eseteknek csupán a töredékét jegyezték be. A konfliktusok
többsége soha nem került bíróság elé, erre ugyanis csak akkor került sor, ha
komolyabb sebesülés történt, vagy ha a sértett fél perbe fogta a másikat.
A verekedéseknél sokféle fegyvert használtak, de e célra közkedveltek voltak
a fazekak, kannák és más edények is. A fegyver nélküli tettlegességek között
gyakran fordult elő a hajhúzás, szakálltépés vagy harapás
is. A szakáll kitépése nemcsak fájdalmat, hanem megaláztatást is jelentett a
sértettnek, és a bírságok jegyzőkönyveinek vallomása szerint viszonylag magas
pénzbüntetést szabtak ki érte. [...]
Szigorúbban ítélték meg az egyoldalú testi sértéseket, támadásokat, főleg ha
fegyvert is használt a támadó, vagy ha az erőszak nyilvános helyen történt.
Keservesen végezte 1559-ben az eperjesi Faigell Péter két szolgája, Andreas
és Johann, akik a városkapunál erőszakoskodtak, és megsebesítettek (vagy talán
meg is öltek) egy szegényt. Azután ellenálltak az előváros bírájának, és puskával
lövöldöztek a városi vámosra. Tettükért mindkettejüknek levágták a jobb kezét.
Az erőszakos viselkedést akkor is igen szigorúan ítélték meg, ha az erőszakoskodó
senkit sem ölt meg, elég volt, ha csak próbálkozott vagy fenyegetőzött. Kassán
[...] Péter hóhér nyilvános helyen erőszakoskodott, megszegte a város békéjét
és még a városi szolgát is veszélyeztette, halálra ítélték. A kivégzés (fővétel)
végrehajtására a lőcsei hóhért hívták át, aki a felső elővárosban hajtotta végre
kollégáján az ítéletet.
Az erőszakos viselkedéshez közel álltak a fenyegetések is, akár halállal, akár
tettlegességgel riogattak. Gyakran fenyegették meg egymást az emberek azzal,
hogy rágyújtják a másikra a házat. Ezt a hatóságok úgy ítélték meg, mintha a
gyújtogatás ténylegesen megtörtént volna, ezért nagyon szigorúan büntették az
ilyen megnyilvánulásokat.
Nem tudni, hány éves kortól voltak a gyerekek felelősek tetteikért, de az bizonyos,
hogy gyerekeket is elítéltek. [...]
Erőszak az otthon falai között
Akárcsak a nemi erőszaké, az otthon elkövetett erőszakos cselekmények száma
is sokkal magasabb lehetett, mint amennyiről a források hírt adnak. Példa rá
az a néhány, Kassáról ismert eset, amikor a férj súlyosan megsebesítette, agyonverte,
megölte feleségét, vagy olyan sebesülést okozott neki, hogy sérüléseibe belehalt.
A bejegyzésekből ilyenkor kitűnik, hogy a férj már huzamosabb ideje erőszakoskodott,
arról viszont nincs bejegyzés, hogy valaki bármit is tett volna ez ellen. [...]
A családon belüli erőszak más családtagokat sem kímélt. Bártfán pénzbírságra
ítélték Grünwalt polgárt, mert lánya ellen követett el erőszakot, Gregor Wollgerotot
pedig azért, mert feleségét akarta megverni és közben majdnem megölte saját
fiát. Sichler Kristóf fejszével testvérét sebesítette meg, Jordán Péter mostohaapját
verte meg, és haját is kitépte. Eperjesen Gotsman János karddal saját apját
támadta meg, és Kassán is összeverekedett egy fiú az apjával, mert az nem engedte
neki, hogy a húgával táncoljon.
A források árulkodnak arról is, hogy a gazdák gyakran verték a szolgákat, szolgálólányokat.
Sokat elárul a kor mentalitásáról egy eperjesi eset: Zula Gáspár éjszaka megverte
és kidobta a házából a szolgálólányt. [...]
A becsület védelmében
Az egyik leggyakoribb hely, ahol az emberek erőszakhoz folyamodtak, a kocsma
volt. Az alkohol azonban önmagában nem elegendő az agresszivitáshoz. A kocsma
és az erőszak kapcsolatát abban kell keresni, hogy a kocsma mindig is a társasági
élet központja volt, az a hely, ahol a helyi lakosok az idegenekkel találkoztak,
illetve ahol a sok ember és a kötetlenebb viselkedés könnyebben vezethetett
konfliktusokhoz.
A fizikai vagy szóbeli erőszaknak gyakran egészen jelentéktelen volt a kiváltó
oka, amelyet sokszor túlzott vagy aránytalan reakció követett.
Az erőszak leggyakoribb motívuma anyagi volt, de a tisztesség, tekintély,
jó hírnév, társadalmi helyzet stb. érdekében is felszöktek az indulatok.
A verekedést rendszerint szóváltás, veszekedés, egymás ócsárolása vagy káromkodás
előzte meg. A megsértett fél haragja azután gyakran fizikai erőszakba torkollott,
az emberek fontosnak tartották megvédeni becsületüket, jó hírüket. Az erőszak
itt nem volt több, mint a kialakult helyzet megoldásának egyik lehetősége.
A városi bíróságok különösen keményen büntették a nyilvános helyen elkövetett
erőszakot, főleg a piac- és vásártartó napokon, amikor a kard előrántása is
a városi béke komoly megsértésének számított. (Nyilvános helynek számított a
városházán kívül a városi borozó és a börtön is.) Szigorúbban ítélték meg a
nyílt sérüléseket (amikor vér is folyt), mint a verést.
A veszekedéseket és pereket rendszerint bírói beavatkozás nélkül igyekeztek
megoldani. Az apának, mint a család fejének és a ház tulajdonosának, kötelessége
volt biztosítani, hogy a házban ne történjen semmi tiltott dolog. Ha nem volt
elég éber, vagy a tudtával történt valami kihágás a házban, a bíróság őt is
elítélhette. [...]
A céhek alsó szintű fegyelmező hatáskörrel rendelkeztek. Büntethették a tanoncokat,
legényeket, de a mestereket is, ha nem tartották be a céh statútumait, ítélkezhettek
a céhtagok közötti perekben, s csak ha nem tudták a problémát megoldani, akkor
adták át az ügyet a városi bíráknak. A bíróságon a rendes bírákon kívül békebírók
ténykedtek, akik megpróbálták a peres feleket kibékíteni. A nagyobb városokban
elővárosi bírók is működtek, akiknek a területükön előfordult kisebb bűntetteket
kellett megoldaniuk. A városi bíróság így csak a falakon belüli utolsó állomása
volt a peres ügyeknek és konfliktusoknak.
*
Jóllehet a városi bíróságok mindent megtettek annak érdekében, hogy csökkentsék az erőszakos megnyilvánulásokat, az erőszak mégis mindennapos jelenség volt a városlakók életében. Sem a bírságok, sem a kemény büntetések nem tudták a polgárokat leszoktatni az egymás közti konfliktusok erőszakos megoldásáról.[...]