BALOGH SÁNDOR: Magyarok kollektív felelősségre vonása, 1945

Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia, Szovjetunió

Csehszlovákia. Az 1945. január 20-i magyar fegyverszüneti megállapodás - az első bécsi döntés érvénytelenítésével - gyakorlatilag visszaállította az 1937. december 31-i államhatárt Magyarország és Csehszlovákia között. [...]
A csehszlovák kormány az 1945. április 5-i kassai programjában fogalmazta meg először átfogóan mind Magyarországgal, mind pedig a szlovákiai magyarsággal szemben követendő politikáját. "Magyarországhoz való viszonyunkban a kormány - szögezte le a kassai program - teljesen kihasználja a fegyverszüneti helyzetet, amely, hála a Szovjetunió segítségének, oly jelentős előnyöket biztosított Csehszlovákiának."
A kassai kormányprogram VIII. fejezete érintette a legérzékenyebben a magyar nemzetiségű lakosságot, amely a kollektív felelősség elvének a jegyében született. Az 1945. augusztus 2-án elfogadott 33. sz. köztársasági elnöki dekrétum a szlovákiai magyarok túlnyomó többségét megfosztotta csehszlovák állampolgárságától. A szlovákiai magyarság politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális téren egyaránt jogfosztott lett. (Ettől kezdve elesett az egészségügyi ellátástól, a nyugdíjtól, valamint azoktól a szociális juttatásoktól is, amelyeket nem nélkülözhetett, ha élni akart.)
1945. október 1-jén hatályba lépett a 88/1945. sz. elnöki dekrétum, amelynek alapján a férfiakat 16-55, a nőket pedig 18-45 éves korig közmunkára lehetett kirendelni, a lakóhelyüktől távol eső vidékekre is. [...]
1945. április-május folyamán a Szlovák Nemzeti Tanács elbocsátotta állásukból a magyar nemzetiségű közalkalmazottakat, majd nem sokkal később a magánalkalmazottak menesztése következett. A magyarok tulajdonában levő kis- és középüzemek, a kisiparosok műhelyeit is beleértve, nemzeti gondnokság alá kerültek.
A városokban, különösen pedig Pozsonyban, tömeges méreteket öltött a magyar nemzetiségű lakosság lakásainak igénybevétele, gyakran az érintettek internálásával egybekötve. Az érintettek rendszerint 50 kg-os csomagot vihettek magukkal, a többi ingóságukat viszont kötelesek voltak a lakásukban hagyni. A fentebbi intézkedések következményeként jelentősen megváltozott egyik-másik szlovákiai város etnikai összetétele. [...] Pozsonyban a város vezető köreiben 1945 tavaszán még az is felmerült - a sajtó tájékoztatása szerint -, hogy a magyarok számára elrendelik az "M" betű kötelező viselését.
1945 tavaszán a csehszlovák hatóságok megkezdték a magyar nemzetiségű lakosság kiutasítását a köztársaság területéről. [...]
A kassai kormányprogram nemzeti földalap létesítését írta elő. Ennek céljaira igénybe tervezte venni - kártérítés nélkül - többek között a "bármilyen állampolgársággal rendelkező" magyar nagybirtokosok földjeit. 1945. június 21-én törvény szentesítette a kassai kormányprogram idevonatkozó követeléseit. A földreform végrehajtása során 1,7 millió hektár földet osztottak ki mintegy 170 ezer cseh, szlovák és más szláv család részére. A földreformot elsősorban a Szudéta-vidéken és a határok mentén telepítésekre használták fel.
1945 őszén a magyar tannyelvű alsó- és középfokú iskolák egyáltalán nem nyíltak meg a tanulóifjúság számára. A magyar nemzetiségű gyermekek éveken keresztül nem részesülhettek anyanyelvi oktatásban. Sőt, jelentős részük hosszú ideig semmilyen iskolában, még szlovákban sem tanulhatott. Más kulturális intézményben (színház, mozi, múzeum, könyvtár stb.) magyar szó ugyancsak nem hangozhatott el, s persze magyar nyelvű sajtó és könyvek sem jelentek meg.

Románia. Az 1944. szeptember 12-i román fegyverszüneti megállapodás antifasiszta előírásait arra használták fel, hogy lényegében háborús bűnösként kezeljék a magyarságot. Ezrével gyűjtötték össze azokat a dél-erdélyi magyar férfiakat, akik a háborús és munkaszolgálat elől Észak-Erdélybe menekültek. Hasonló sors várt a magyar hadseregben harcolni már nem akaró és az erdélyi otthonaikba visszatért férfiakra is. [...]
1944. szeptember végétől-október elejétől az ún. Maniu-gárdák is megjelentek Észak-Erdélyben. A portyázó gárdák útközben raboltak, fosztogattak és gyújtogattak. [...]
Mihály király 1945. március 6-án Petru Grozát bízta meg kormányalakítással. [...] Észak-Erdélynek Romániával való újbóli "egyesülését" az 1945. március 13-i kolozsvári, illetőleg a bukaresti ünnepségen pecsételték meg, ahol Groza az erdélyi népek egyenjogúságát hangsúlyozta beszédében.
A Groza-kormány hivatalba lépése után valóban tett lépéseket a román- magyar megbékélés és együttműködés, a magyar nemzetiségű lakosság helyzetének javítása érdekében. Észak-Erdélyben jórészt érvényesült a nemzetiségek szólás-, sajtó- és gyülekezési szabadsága. Az erdélyi magyar demokraták számottevő szerepet töltöttek be a politikai közéletben. A nemzetiségi kultúra, ezen belül az oktatásügy terén komoly fejlődés következett be. Más vonatkozásokban azonban már korántsem alakult ilyen kedve- zően a magyar nemzetiség helyzete.
1945. július 23-án a Groza-kormány kibocsátotta katonai közkegyelmi rendeletét, amely a magyar nemzetiségű hadkötelesekre is vonatkozott. De rendkívül lassan és vontatottan haladt előre a különböző táborok feloszlatása és az elhurcolt erdélyi magyarok hazaengedése.
A magyar nemzetiség talán legfájóbb sérelme az állampolgársággal volt kapcsolatos. Az 1945. április 2-i 261. sz. törvény értelmében nem lehetett román állampolgár az, aki Észak-Erdély katonai kiürítésekor elhagyta lakóhelyét, függetlenül attól, hogy az illető önkéntesen vagy kényszerűségből távozott el.
Az 1945. február 9-én kelt 91. sz. törvény intézkedett az Ellenséges Vagyonokat Kezelő és Ellenőrző Intézet (CASBI) létrehozásáról. Ennek következményeként mind a magyar állampolgárok, mind a magyar érdekeltségű vállalatok ingó és ingatlan vagyona az intézet "kezelésébe" került. A törvény előírásait súlyosbító végrehajtási utasítás 1945. április 25-én jelent meg. Ebben megalkották a "vélelmezett ellenség" kategóriáját. Idesorolták az észak-erdélyi menekülteket és azokat a dél-erdélyi magyar nemzetiségű román állampolgárokat is, akik 1944. szeptember 12-én Magyarországon vagy a még akkor magyar fennhatóságú észak-erdélyi részeken tartózkodtak. A "vélelmezett ellenség" indokával mintegy 30 ezer magyar nemzetiségű román állampolgárt fosztottak meg a vagyonától. Ugyanakkor a "hontalanok" vagyonának sorsáról nincsen elérhető adatunk.
1945. március 23-án jelent meg a 187. sz. törvény, amely a földreform végrehajtásáról intézkedett. Ennek alapján kisajátították az 50 hektár feletti földesúri birtokokat, kivéve a királyi család és a görögkeleti egyház birtokait. A törvény értelmében felszerelésükkel egyetemben elkobzandók mindazoknak a földbirtokai, akik Romániával hadiállapotban levő országba távoztak, illetőleg 1944. augusztus 23. után külföldre menekültek. A végrehajtási utasítás tovább szigorított. Így kollaboránsnak számított és birtoka kisajátítás alá esett annak is, aki a német vagy a magyar hadsereggel eltávozott. [...]
A földreform során Romániában 1,4 millió hektár földet osztottak ki közel 230 ezer parasztcsalád számára. A végrehajtás azonban az előírásoknál is hátrányosabban érintette a magyarságot. Egyes helyeken ugyanis háborús bűnösnek minősítettek - és ingatlanaiktól megfosztottak - olyanokat is, akik ellen ilyen címen egyáltalán nem indult bűnvádi eljárás.
Észak-Erdélyben a magyar iskolahálózatot - alsótól a felsőfokúig - alapjában véve sikerült megőrizni. Dél-Erdélyben több új elemi iskola és egy középiskola nyílt meg. Az 1944. november 14. után Észak-Erdélyben létrehozott magyar tanügyigazgatási szervek általában a helyükön maradtak. 1945. június 1-jei hatállyal törvény született a magyar előadási nyelvű Állami Tudományegyetem kolozsvári létrehozásáról. Októbertől a kolozsvári Magyar Színház állami státusba került, 1946 februárjában pedig Marosvásárhelyen létesült magyar nyelvű állami színház.
A pozitív képet azonban a közoktatás területén is beárnyékolták azok a negatív tendenciák és jelenségek, amelyek egyidejűleg szintén jelen voltak. [...]

Jugoszlávia. 1944 őszén-telén új fejezete kezdődött a jugoszláviai magyar nemzetiség kálváriájának. Az első hetekben a királypárti csetnikek éppen úgy gyilkolták az ártatlan magyarokat, mint a partizánhadsereg tagjai. [...] A jugoszláviai magyarirtás és az üldözések menekülési hullámot indítottak el, s nemcsak a Bácskába telepített székelyek, hanem a magyar nemzetiségű lakosság is tömegesen hagyta el szülőföldjét, és Magyarországon keresett menedéket.
A bosszúállás és a nemzeti türelmetlenség eme borzalmas és tragikus megnyilvánulásait az elsők között ítélte el Milovan Djilas, aki 1944 decemberében a következőket hangsúlyozta: "Nem felelhet minden magyar Horthy és Szálasi gaztetteiért. Nem lehetnek felelősek, és nem is felelősek. Fasiszta gazemberek és gyilkosok a szerbek és horvátok, a szlovének és a macedónok... között is vannak. A gonosztevőket, akik beszennyezték kezüket a nép vérével, meg kell büntetni, tekintet nélkül arra, hogy milyen nemzetiséghez tartoznak."
1945. november 29-én megalakult a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság, és 1946. január 31-én kihirdették az új alkotmányt. Ez az alkotmány a nemzeti kisebbségek számára előírta a politikai, gazdasági és kulturális egyenjogúságot, de sem a területi, sem a nemzetiségi önkormányzatról nem esett szó benne. Ugyanakkor a Szerb Népköztársaság keretében létrehozták a Vajdaság Autonóm Tartományt.

Szovjetunió. 1944 szeptemberében- októberében, amikor a szovjet hadsereg az egész területet felszabadította a német megszállás alól, fel sem merült, hogy Kárpátalja bármely területe Magyarország része maradjon. Az események az 1945. június 29-i szovjet-csehszlovák szerződésbe torkollottak, amely formálisan is kimondta Kárpátalja átadását a Szovjetuniónak.
Kárpátalján a szovjet hadsereg tagjai hozzáfogtak a német és a magyar férfiak összegyűjtéséhez. [...] Valószínűsíthető, hogy 40-60 ezer 18 és 50 év közötti magyart, nagy többségükben férfiakat hurcoltak el a Szovjetunió különböző hadifogoly- és munkatáboraiba. Ez a szám a kárpátaljai magyarság jelentős részét tette ki. Az összefogdosottak között válogatás nélkül voltak katonák és civilek. Sokan elpusztultak közülük, egyeseket, amikor kiszabadultak, évtizedekig nem engedték visszaköltözni szülőföldjükre. Így Kárpátalján a magyar lakosság ilyen létszámbeli vesztesége nagyobb volt, mint a háborús cselekmények okozta vérveszteség. Nem szólva arról, hogy az életben és helyben maradottak életminősége is katasztrofálisan rossz volt.

Vissza a tartalomjegyzékhez