KONTLER LÁSZLÓ: Erzsébet királynő "szuperkémje"

"Túlságosan félni nem olyan veszélyes, mint túl kevéssé"; "mi sem veszedelmesebb, mint a biztonság" - mondotta 1568 decemberében Sir William Cecilnek (Lord Burghley), I. Erzsébet legfobb külpolitikai és pénzügyi tanácsosának Sir Francis Walsingham, aki ekkortájt bukkant fel az angol hírszerzés berkeiben. Az aforisztikus megállapításokat bízvást választhatná muködésének ars poeticájául bármely titkosszolgálat. Nem véletlen, hogy olyan korban és helyzetben fogalmazódtak meg, amikor az állam belso és külso biztonsága a kortársak felfogásában szorosan összefonódott egymással, s ideológiai kérdéssé emelkedett. Ennek illusztrálásához érdemes röviden felidézni az angliai reformáció folyamatának néhány epizódját, s azt, hogy e folyamat szorosan ágyazódik a nemzetközi összefüggések egész rendszerébe.

Protestánsok és katolikusok a Tudor Angliában

1558-ban I. Erzsébet lépett trónra, aki novére, a katolikus I. ("Véres") Mária ötéves uralkodása után visszatért az apja, VIII. Henrik és öccse, VI. Edward alatt megkezdett egyházi reform útjára. Ez egyszerre jelentett politikai és vallási programot. A "henriki reformáció" az uralkodói egyházfoség deklarálásával, a Szentszéknek fizetett évi adó felmondásával és a Rómához egyházjogi ügyekben való fellebbezés tilalmával Angliát egyúttal "birodalomnak" (empire) minosítette. Az imperium római jogi jelentésének ("a parancsolás fohatalma") szellemében minden külso tényezot kizárt az ország népessége fölötti bármilyen ellenorzés gyakorlásából. (Ezáltal a "pápizmus" felségárulásnak minosült, hiszen egy másik "birodalom" uralkodója iránti lojalitást is feltételezett.) [...]
Anglia lakosságának többsége ekkor még minden bizonnyal katolikus volt. Erzsébet politikáját a katolikusokkal szemben általánosságban a visszafogottság jellemezte. Nem eroszakos üldözésüktol remélte a protestantizmus sikerét, hanem attól, hogy a katolicizmus mozgásterét - mindenekelott a nyilvános istentisztelet tilalmával és pénzbírságokkal - igyekezett szukíteni. [...]
Eközben az angol katolikusok nemcsak passzívan - például a misézés kellékeinek készenlétben tartásával -, hanem aktívan is: külföldi tanintézetek (így az 1568-ban Douai-ben alapított egyetem) fenntartásával, misszionáriusok kiképzésével és hazaküldésével, befolyásos családok körében folytatott óvatos agitációval készültek az "alkalmas pillanatra".

Ellenségek gyurujében

A reményt, hogy ez a pillanat eljön, a nemzetközi helyzet alakulása indokolta. I. Mária halálával férje, II. Fülöp spanyol király társuralkodói státusa és a közvetlen spanyol befolyás lehetosége megszunt. Egy évre rá, 1559-ben azonban a több évtizedes spanyol-francia háborúkat lezáró cateau-cambrésis-i béke megteremtette a két katolikus hatalom összefogásának lehetoségét, s angol szempontból a helyzet kritikusságát fokozta a franciák térnyerése Skóciában. Anglia északi határai mentén Stuart Mária skót királyno kiskorúsága idején francia anyjának családja, a hugenotta háborúk katolikus oldalán rövidesen vezeto szerephez jutó Guise-ek kormányoztak. [...] Miközben a Guise-ek nem bánták volna, ha Anglia is beilleszkedik a skót-francia-spanyol katolikus tengelybe, Erzsébet felkarolta a protestáns mozgalmakat a riválisok befolyása alá eso országokban. (Így angol támogatással zajlott le 1559- 60-ban, még Stuart Mária hazatérése elott, a skóciai protestáns "forradalom".) [...]
Stuart Mária 1568 májusában menekült Angliába. Menedékre szoruló, engedetlen (de protestáns!) alattvalói által eluzött fejedelmi rokon volt Erzsébet számára, ugyanakkor az angol trónutódlás szempontjából fenyegeto katolikus rivális, a vallási és politikai elégedetlenség eroinek központja. Stuart Mária megérkezése után másfél éven belül (1569) kitört az Erzsébet uralma elleni egyetlen komolyabb lázadás (az északi fourak felkelése) és az elso összeesküvés a (fominiszteri székbe a Mária - immár negyedik - férjéül kiszemelt Norfolk hercegét akarták ültetni). 1570 februárjában V. Pius pápa Regnans in excelsis bullája (megerosítve az angol katolikusokat abbéli vélekedésükben, hogy Erzsébet, mint Boleyn Anna leánya fattyú, s így törvénytelen uralkodó) kiátkozta a királynot, és felmentette alattvalóit a huség alól. Az angol hatóságok 1571 oszén azonban lecsaptak az összeesküvokre, Norfolk hercege 1572 júniusában a vérpadon végezte. Az 1568-72 közötti események igazolták Walsingham álláspontját egy belföldön és külföldön egyaránt jól muködo titkosszolgálat szükségességérol.

Angol és protestáns érdekek külhoni szolgálatában

E majdani titkosszolgálat vezéralakja, Walsingham 1530-ban született Kent grófságban, 1548-tól két éven át a cambridge-i King's College hallgatója volt, ahol a protestantizmus elkötelezett hívévé vált. A kontinensen való utazások során tanulmányozta a fobb európai államok jogrendszerét, politikáját, ami - foként az itáliai udvaroknál alkalmazott módszerek megfigyelése - kiválóan felkészítette nemcsak saját politikai és diplomáciai karrierjére, hanem arra is, hogy késobb szinte egész ügynökhálózatát maga vezesse be a hírszerzés, a kémkedés rejtelmeibe.
1558-ban Walsingham hazatért Angliába. A kormányzattal való együttmuködése 1567-tol datálható, ekkortól gyujtött és szolgáltatott információt az idegen ügynökök londoni ténykedésérol. [...]

Megfelelo ember a megfelelo posztra

1573-tól 1590-ben bekövetkezett haláláig Walsingham államtitkárként, azaz a rezsim egyik legfobb támaszaként muködött, ami azt mutatja, hogy a királyno értékelte képességeit.
A jelek szerint Walsinghamnak a titkosszolgálati munkához különleges érzéke volt. A korona és az általa felfogott angol (protestáns) érdekek védelmében létrehozott bonyolult és hatékony ügynökhálózatának kezdetei az 1560-as évek végére nyúlnak vissza. Teljes kiépülésekor Walsingham kémhálózata csak a külföldi udvaroknál több mint ötven ügynököt foglalkoztatott, Madridtól kezdve Brüsszelen keresztül egészen Konstantinápolyig, akiknek nagy részét saját zsebbol finanszírozta.
Hálózatának legnevesebb tagja a kalandos életu drámaíró, Christopher Marlowe volt, aki 1584-tol feltunoen gyakran tartózkodott távol cambridge-i tanulmányainak színhelyétol, minden bizonnyal "szolgálatban". A titkos ügynököktol és a hazai és külföldi hivatalos forrásokból származó értesülések mellett szívesen hagyatkozott kereskedok szolgálataira a mozaikkockák összerakásában. Informátorainak egy része kettos ügynök volt, de Walsingham több sikert könyvelhetett el az ellenérdekelt oldal híveinek megkörnyékezésében, mint amazok: irodája anyagának jelentos hányada származott egymást eláruló katolikusoktól. Londoni fohadiszállásán emberei titkosírás-fejtésben, pecsétek észrevétlen feltörésében, kézírás-hamisításban szerezhettek jártasságot. S a "jó ügy" érdekében, ha - nem túlságosan gyakran - szükségesnek mutatkozott, Walsingham nem habozott a kínzás eszközéhez nyúlni, hogy az óhajtott információ birtokába jusson.

Összeesküvok ostora

Ez a kémelhárító szervezet fontos szerepet játszott a királyno élete elleni kísérletek meghiúsításában, ezzel az erzsébeti rendszer stabilitásának biztosításában. A legjelentosebb sikerek, amelyeket Walsingham elkönyvelhetett, az 1583. évi Thockmorton-féle összeesküvés, és 1586-ban a Babington-összeesküvés felgöngyölítése és politikai kiaknázása. [...]
Stuart Mária hívei mindkét esetben a rejtozködo angol katolikusok hálózatára és a nemzetközi katolikus erok támogatására támaszkodva próbálták a foglyot kiszabadítani, Erzsébetet pedig eltenni láb alól, de Walsingham gépezete jól muködött. [...]
1584 októberében Walsingham és Cecil fominiszter kezdeményezésére Erzsébet titkos tanácsa aláírta a "társulás kötését" (Bond of Association), mely a trónöröklésbol való kizárást és halálbüntetést helyezett kilátásba minden olyan személy számára, akinek érdekében összeesküvést szonek a királyno ellen. A következo évben az intézkedés parlament által jóváhagyott változata (Act of Association) ezen annyiban "enyhített", hogy a fovesztéshez szükséges feltételként szabta, hogy az érintettnek "tudomása legyen" a szervezkedésrol.
Walsingham, aki hosszabb ideje szorgalmazta, hogy Stuart Máriától meg kell szabadulni, biztos lehetett abban, hogy az említett "feltételek" elobb-utóbb teljesülnek. Mária többszöri átköltöztetése 1585- 86 folyamán kiváló alkalmat szolgáltatott iratainak átvizsgálására. [...] A szervezkedésnek a kontinensen is volt háttere: a szálak az Allen bíboros vezette rheimsi katolikus szemináriumba vezettek. 1586 júliusában Walsinghamnek kapóra jöttek Babington könnyuszerrel desiffrírozott levelei, melyekben arra kéri "törvényes uralkodóját", engedélyezze Erzsébet meggyilkolását.  Az Act of Association értelmében ennyi éppen elég is volt: Máriának a tervekrol "tudomása volt". [...] 1587 februárjában Stuart Mária, a Walsingham számára állambiztonsági problémát jelento katolikus kötodések megszemélyesítoje, a vérpadon végezte.
A tálcán kapott lehetoséget mesterien manipuláló Walsingham három évvel élte túl legfontosabb akciójának áldozatát. Hazájának kormánya ekkorra túl volt a spanyol Armada inváziós kísérletének "megoldásán" (1588). E két esemény nem megteremtette, de szimbolizálta az Erzsébet kor politikai stabilitását és Anglia új nemzetközi presztízsét.

Vissza a tartalomjegyzékhez