UNGVÁRY KRISZTIÁN: Az ostrom és a városlakók

Hétköznapok Budapesten

Az ostromot sokan elkerülhetőnek tartották. "Nem kell ... senkinek sem attól tartania, hogy a magyar főváros utcai harcok színhelye lesz" - írta a Magyarság c. lap 1944. november 9-én. Jóslata nem teljesedett be. A főváros lakossága nehéz megpróbáltatások elé nézett.

Az ostromgyűrű zárul

A lakosság sorsáról nem született politikai döntés. Magyar szervek nem tudták volna lebonyolítani a milliós nagyváros evakuálását, a németek pedig nem voltak érdekeltek a segítségben. Eszközök híján ezért először mindenkit az önkéntes távozásra szólítottak fel. [...]
Egymás után jelentek meg a különböző kiürítési rendeletek, melyek azonban csak a fronthoz közel eső pesti elővárosokat érintették. [...]
Az ostromgyűrű bezárulásáig mintegy 100 ezer fő távozott el. A lakosság zöme, még az arisztokrácia jelentős része is, inkább a maradást választotta. Jellemző, hogy csak a Széchenyi családból huszonketten szorultak be az ostromgyűrűbe. Budapesten az ostrom alatt is működött orosz kolónia. [...] Winston Churchill unokahúga is Budapesten élte át az ostromot, jellemző módon legnagyobb bánata kedvenc kutyájának eltűnése volt.
Az ostrom "nyitányaként", november 4-én délután 2 órakor - egy véletlen folytán - a levegőbe repült a Margit híd Pestet a Margitszigettel összekötő szakasza. A Vecsés környékén dörgő ágyúkat ekkor még nem lehetett hallani a városban, de a híd felrobbanása mindenütt megrezegtette az ablakokat. Az áldozatok számát máig nem lehet pontosan tudni, a korabeli vizsgálat kb. 600 áldozatot említ.
Először november 7-én rendeltek el a lakosság részére kötelező sáncmunkát. Kispesten 15 ezer ember gyűlt össze, de mire a munkára került volna a sor, légiriadó, tüzérségi tűz és szervezetlenség miatt mindenki elszéledt. Később is minden hasonló akció komolytalanná vált, [...] a lakosság teljes passzivitással fogadta az efféle felhívásokat.

Gyanútlanul, tétlenül

A lakosság hangulatáról és a városban terjengő hírekről érzékletesen számolt be a korabeli rendőrségi jelentés: "a főváros lakosságának hangulata továbbra is nyomott". [...]
Általában elmondható, hogy a lakosság túlnyomó többségének fogalma sem volt arról, amivel az ostrom jár: sokan gyanútlanul és tétlenül nézték az eseményeket. "25-én az emberek tálakon, tepsikben hozták nekünk a karácsonyi bejglit, diósat, mákosat, és válogatás nélkül osztogatták a katonáink között. Minden házból, minden lakásból hoztak valamit, és érdeklődtek is, hogy mit tudunk, mi a hadi helyzet. Esküszöm, hogy nem az összeomlásra vártak"- számolt be a Budán uralkodó hangulatról Szalay István zászlós.

Rettegés az életért

Hindy Iván tábornok a honvédelmi miniszternek és a Honvéd Vezérkar főnökének küldött jelentésében néhány nap múltán már ezt írta: "A lakosság oroszvárása kétféleképpen nyilvánul meg. A nagyobb tömegek, ha az oroszokat nem is felszabadítóként várja, de a pergőtűz következtében olyan idegállapotban van, hogy a szovjet megszállást legalábbis megnyugvással várja. A budapesti polgárok lokálpatriotizmusa annyira megy, hogy az emberek sírnak, és nem önmaguk sorsával törődnek, hanem azon vannak kétségbeesve, hogy a város elpusztul. Mindenki borzadállyal gondol arra, hogy esetleg az összes hidat kénytelenek leszünk felrobbantani."
Hindynek a főváros értelmetlen pusztulása miatt érzett fokozódó elkeseredettsége jól nyomon követhető a különféle napijelentésekből is:
Január 16.: "A polgári lakosság körében az életért való rettegés kezd minden más kérdést elnyomni, sorsuk és helyzetük kétségbeejtő. A belváros sok helyen már csak égő romhalmaz."
Január 17.: "1. Pesti hídfő déli részein csak támpontok tartják magukat. Tovább fokozódó ellenséges nyomás esetén rövidesen Budára is hasonló sors vár. 2. Az állandó bombatámadások, aknavető és tüzérségi tűz az összezsúfolt csapatokban és anyagban felbecsülhetetlen károkat okoznak. 3. Utcákat óriási törmelékhalmazok torlaszolják el. Eltakarításuk kilátástalan. 4. Vízszolgáltatás megszűnt. Kevés számú kútnál óriási torlódás. 5. Tetvesség rohamosan terjed. 6. Sok német katona polgári ruhát szerzett be magának. 7. Vitéz Kalándy altábornagy súlyosan megsebesült. 8. Csapatok harcértéke óráról órára romlik, különösen szembetűnő ez a német csapatoknál."

Szétvert közművek

A városra jellemző civilizációs vívmányok lassan megszűntek, mivel a létfontosságú közművek zöme (a víz-, gáz- és villanyszolgáltatás) a városon kívül vagy a peremkerületekben helyezkedett el, és különböző időpontban szovjet kézre került. A gázszolgáltatás december 28-án, a vízszolgáltatás január 3-án szűnt meg végleg. A telefonvonalak december végéig, egyes helyeken, különösen a bel-budai telefonközpontok környékén, a kitörés kezdetéig működtek. December 30-án a villanyszolgáltatás is felmondta a szolgálatot. [...]
Az óvóhelyek lakói között a fő konfliktusok a főzés, vízhordás, mosás körül alakultak ki. Általában csak egy tűzhely ("sparherd") állt 15-20 család rendelkezésére, ezen kellett főzni, a mosáshoz vizet melegíteni.
Csak kevés ház rendelkezett saját kúttal, ezért az ivóvizet messziről, gyakran életüket kockáztatva hozták. A káposztásmegyeri kutak már december végére szovjet kézre kerültek, ezért Pest csak a Parlament melletti, illetve a margitszigeti kutakból kapott ivóvizet az ostrom alatt, illetve hónapokkal utána is.
Budán a Gellért-hegy melletti gyógyforrások és a mainál sűrűbb, az ostrom alatt folyamatosan bővülő, a lakóházak pincéiben fúrt, vagy újrafelfedezett régi kúthálózat látta el a lakosságot. Egyes helyeken azonban, mint például a Várban, katasztrofális vízhiány alakult ki. [...]
A vízellátás megszűntével a vécék használatának is vége szakadt; ahol mégis használni próbálták, néhány nap alatt fojtogató bűzt árasztottak a kiszáradt csatornák.
Hasonló problémát okozott az egyre terjedő szemét. A lakosok a felgyülemlő háztartási hulladékot, a kommunális szolgáltatások összeomlása után, az utcákra és parkokba hordták, ahol kiterjedt szemétmezők alakultak ki. [...]

Élelemhiány

Az élelmiszer-ellátásban már november folyamán kisebb zavarok keletkeztek: egyes árucikkeket csak rapszodikusan lehetett kapni, a friss hús ritkaságnak számított. Szervezési hiányosságok miatt a meglevő készleteket sem lehetett rendesen kihasználni.
Rajk Endre nyilas államtitkár (a kommunista Rajk László testvére) már december 24-én jelentette, hogy a főváros csak 12 napra rendelkezik élelemmel. A jegyre adott élelmiszerek mennyisége a nyilas hatalomátvétel után többször is csökkent: december közepén naponta már csak 15 dkg kenyeret, karácsonykor pedig 12 dkg húst osztottak. [...]
Karácsony után szinte teljesen megszűnt a szervezett élelmiszer-árusítás. Mivel a lakosság nem készült fel többhetes ostromra - készletek felhalmozása egyébként is tiltva volt -, az emberek legnagyobb része néhány nap után már éhezett. [...] A legnagyobb gondot az élelmiszer elosztása okozta. Egyes helyeken kifejezett dőzsölés folyt, másoknak pedig szinte alig jutott.
A lakosságnak szigorúan tilos volt felhasználni a ledobott ejtőernyős tartályok tartalmát - tettenérés esetén ezért felkoncolás járt, amit egyes német egységek végre is hajtottak.

Összeomlott egészségügy

A legrettenetesebb állapotok a kórházakban alakultak ki. A Parlament, a Hadtörténeti Múzeum, az Állami Nyomda és a Vár pincéiben ezrével feküdtek a polgári és katonai sebesültek.
A Várban lakó Ney Klára, akinek bátyja is ide került, miután januárban vízhordás közben aknaszilánk találta el, így írt a viszonyokról: "Sötét, mindenfelé szerteágazó sikátorszerű folyosók. Ember, ember hátán mindenütt, hihetetlen piszokban és nyomorúságban. A puszta sziklafalak alatt fekete salakos földön hevenyészve összetákolt deszkákból, ajtószárnyakból, hordágyakból összehordott fekvőhelyeken a szó legszorosabb értelmében egymás hegyén-hátán összezsúfolva félkarú, féllábú, sebektől eléktelenített emberi roncsok. Ha a Sziklakórházat elviselhetetlenül piszkosnak, levegőjét kibírhatatlanul rossznak találtuk, úgy az még mindig jobb ahhoz képest, ami itt van. Emellett az egész valósággal mászik a tetűk millióitól." [...]

Nyilas közigazgatás, terror

A nyilas közigazgatás nagy része még az ostromgyűrű bezárulása előtt elmenekült. Csak néhány kerületi pártvezető maradt a helyén. Jellemző a nyilaskeresztes pártban uralkodó káoszra, hogy még a párton belül is több fegyveres testület működött - a Fegyveres Nemzetszolgálat és a Pártszolgálat -, melyek egymással szemben is háborút vívtak. [...]
A nyilas terror a menleveleket kiadókat és a diplomatákat is fenyegette. Így például 1944. november 17-én pártszolgálatosok súlyosan bántalmazták Cavallier Józsefet, a Magyar Szent Kereszt Egyesület elnökét, aki a keretlegények szerint "Sztálin barátja, a pápa" (sic) menleveleit osztogatta az üldözötteknek. A pártszolgálatosok először az ablaküvegbe vágták fejét, majd kilógatták az ablakon. Feller svájci ügyvivőt december 29-én Kun "páter" meztelenre vetkőztette, hogy körülmetéletlenségéről meggyőződjön, majd kihallgatás után kifosztotta. [...]
Egyes helyeken, elsősorban a XI. kerületben azonban egészen február 11-ig működött a polgári közigazgatás. [...]
Karácsony napjáig az engedélyezett nyilas és egyéb jobboldali napi- és hetilapok rendszeresen megjelentek. A gyűrű bezárását követően néhány napilapot még január első harmadáig kinyomtattak (Új Magyarság, Összetartás). Később a január 22-én megindított és február 11-ig minden nap megjelenő Budai Összetartás, illetve a bekerítés kezdete óta kiadott Budapester Kessel-Nachrichten képviselték a hivatalos "ostromsajtót".

Deportálások

Az ostrom idején a nemzetiszocialista uralom példátlan, államilag támogatott, illetve eltűrt bűncselekményeket követett el zsidónak minősített magyar állampolgárokkal szemben. [...]
Nemsokára megkezdődtek a gyalogmenetben végrehajtott deportálások is Németországba. Naponta mintegy 6000 embert indítottak útnak három útvonalon. Átlagosan 30 kilométert kellett megtenniük a többségében ilyen teljesítményekre felkészületlen deportáltaknak. Első állomáshelyük az óbudai téglagyárakban volt. Az állapotokat jellemzi, hogy mindenki szeme láttára történtek kivégzések és brutális kínzások. Október 20-tól a csillagos házak lakosait válogatás nélkül sáncásásra is kirendelték; ők ásták a szovjeteket feltartóztató páncélosárkok zömét. Volt, akit 81 éves kora ellenére hurcoltak munkára.
A városban fokozatosan elszabadult  a pokol: a pártszolgálatosok nap mint nap követtek el tömeggyilkosságokat, gyakran a nyílt utcán, a járókelők szeme láttára.

*

Utólag sokakat elgondolkoztatott, hogyan alakulhattak ki Budapesten ennyire embertelen állapotok. [...] Pusztán a hatályos jogszabályokat kellett volna az illetékeseknek betartatniuk. A rendőrség, csendőrség és katonaság mégis lábhoz tett fegyverrel nézte végig a zöld ár elszabadulását.

Vissza a tartalomjegyzékhez