PÁLFFY GÉZA: Udvari ceremónia és hatalmi reprezentáció

Koronázási lakomák Magyarországon

A Magyar Királyság legfontosabb ceremoniális eseménye a középkorban és az újkor folyamán egyaránt a mindenkori uralkodó vagy felesége koronázási ünnepsége volt. E szertartásnak a 15. század végére a templomi mellett fokozatosan kialakult egy világi része is. Az utóbbi alatt az ünnepség résztvevői végigvonultak a koronázóvároson (a középkorban Székesfehérváron, 1563-1830 között Pozsonyon, majd 1916-ig Budán), hogy azután az uralkodó a magyar nemesek közül lovagokat üssön, esküt tegyen a törvényekre, továbbá a négy égtáj felé történő kardvágással jelezze, mindenkor kész országa védelmére. A csaknem egész nap tartó szertartást végül pompás lakoma zárta, amelyet sok tucat előkelő személyiség nézett végig.
A koronázási ceremónia világi részének kialakulása mindenekelőtt a magyar politikai elit hatalmi reprezentációs törekvéseivel állt összefüggésben. Ők ugyanis a politikai életben betöltött kiemelkedő szerepüket igyekeztek a szertartás különböző eseményeinél a szemlélők tudomására hozni. [...] A lakomák alkalmával az egykori önálló magyar királyi udvar jelképesen újra meg újra életre kelt. A közös bécsi udvar létrejötte miatt névlegessé vált magyar királyi udvari tisztségek viselői (az udvarmester, az étekfogó, a pohárnok- és az ajtónállómester, valamint a főkamarás) csupán ekkor láthattak el valamit egykori feladatkörükből.

Hunyadi Mátyás szigorú felesége

A lakomák szertartásrendjét a politikai vezető réteg érdekei mellett a mindenkori magyar uralkodói udvar időről időre változó hagyományai is befolyásolták. Sőt, nemcsak a királyok, hanem gyakran idegenből érkező hitveseik udvartartásának szokásai is átformálhatták az ünnepi ebédek ceremóniáját. A különböző európai dinasztiák udvaraiban ugyanis más-más asztali rend dívott: az angol és a francia királyi rezidencián például kötetlenebb, a burgundiai, spanyol, itáliai és osztrák udvarban viszont általában jóval szigorúbb és szabályozottabb. [...]
Hunyadi Mátyás második felesége, a szép, de szigorú Aragóniai Beatrix királyné például már koronázási lakomája alkalmával elérte, hogy az asztali szertartásrendet megváltoztassák. [...]
A határozott feleség férjénél elérte, hogy a koronázási, majd az esküvői lakoma ünnepi asztalánál a királyi pár mellett csak a közvetlen rokonok és a legelőkelőbb követek foglalhassanak helyet. Az ekkor bevezetett, zártabb és szabályozottabb asztali rendtartás mégsem tartott Budán sokáig. II. Jagelló Ulászló uralkodása (1490-1516) alatt visszaállt a korábbi kötetlenebb udvari életmód, mely ellen utóbb az ő feleségének nem volt ellenvetése. [...]

Magyar hagyományokat őrző Habsburgok

Az utolsó, még Székesfehérvárott koronázott magyar uralkodónak, I. Ferdinándnak (1526-64), Beatrix királynéhoz hasonlóan, komoly problémát okozott a magyar udvar rendkívül kötetlen asztali rendtartása. Ennek ellenére 1527. november 3-án kénytelen volt asztalánál szinte a teljes magyar egyházi és világi elitet vendégül látni, azaz a Jagelló-kori hagyományt követni. Ezzel magyarázható, hogy a királyi asztalnál 24-en foglaltak helyet. Bár mindez a burgundiai és spanyol, szigorúbb udvari tradíciókhoz szokott Ferdinándnak messzemenően idegen lehetett, számára az adott pillanatban a magyar trón törvényes keretek közötti elnyerése és magyarországi híveinek gyarapítása sokkal fontosabb volt.
1563-ban Ferdinánd király fia, Miksa főherceg pozsonyi koronázási ebédjén viszont az ülésrend megváltoztatása már nem okozott legitimációs és politikai problémát. Erre az időre a Magyar Királyság a Habsburg Monarchia olyan meghatározó részévé vált, amelyre mint előretolt védőbástyára, éléskamrára és jövedelemforrásra az osztrák és cseh területeknek elengedhetetlen szükségük volt. [...] 1563-tól e meghatározó kérdések közé számított a magyar koronázási lakoma ülésrendjének összeállítása is. Azaz ettől kezdve ezt már nem a késő középkori önálló budai udvar hagyományai, hanem a bécsi közös udvar nyilvános lakomáinak gyakorlata szabta meg. [...]
Az asztal körüli szolgálat, azaz a kézmosás, az ételek felszolgálása és ún. előmetélők segítségével történő felvágása, valamint az étekfogók és pohárnokok feladatai tekintetében viszont a Habsburg uralkodók teljességgel megtartották a magyar hagyományokat. E tisztségviselők csakis magyar nemesek lehettek, közéjük egyetlen bécsi előkelőség sem kerülhetett.
A késő középkori szokások átörökítésében elsősorban az ezekhez ragaszkodó magyar politikai elitnek volt kiemelt szerepe. Ezeket a Magyar Tanács tagjai 1561-ben és 1563-ban két javaslatban Ferdinánd királynak írásba foglalták, 1608-ban - a koronázások történetében első alkalommal - pedig már a szertartás világi részének ceremóniarendjét is rögzítették. Sőt, a 17. század elejétől minden király- és királynékoronázás esetében külön rendtartásban szabályozták az egyes funkciókra kiválasztott főnemesek lakomák alatti feladatait is. [...]

Árulkodó ülésrend

Az ülésrendben a 17. században bekövetkező változások szinte kizárólag a magyar politikai elitben zajló hatalmi harcokkal álltak összefüggésben. A világi és az egyházi elöljárók két legfontosabb képviselője, a nádor és az esztergomi érsek szinte "párviadalt" folytatott: ki tudja magát és hatalmát jobban reprezentálni a lakomákon. [...]
Thurzó Szaniszló nádor (1622-25) ezért II. Ferdinánd felesége, Eleonóra Anna királyné 1622. júliusi soproni koronázását követően több levelében sérelmezte, hogy az asztal bal (szemből nézve jobb) oldalán Pázmány Péter érsek baljára, azaz kevésbé rangos helyre ültették. Noha az asztali szertartásrendet 1608-ban és 1613-ban étekfogóként, 1618-ban pedig II. Ferdinánd előmetélőjeként részletesen megismerhette, ezúttal mégis megkísérelte az ülésrend megváltoztatását. A két főméltóság feszült vitájából végül Pázmány került ki győztesen, [...] az esztergomi érsek-hercegprímás még az utolsó magyar koronázási bankett alkalmával, 1916 végén is a legelőkelőbb helyet foglalhatta el, oldalán a kalocsai érsekkel.

Ki öntse a kézmosóvizet?

Elődei kudarca ellenére Esterházy Miklós nádor (1625-45) mégsem adta fel az érsekekkel folytatott küzdelmet. [...]
A hatalmi reprezentáció területén különleges kompromisszum jött létre a prelátusok és a bárók legfőbb képviselője, az esztergomi érsek és a nádor között. Míg az ülésrend tekintetében a koronázó érsek rangban továbbra is megelőzte a nádort, addig a palatinus az asztal körüli szolgálatnál elsőbbséghez jutott. Mivel pedig a kézmosás megelőzte az asztalhoz ülést, a nádor a koronázási szertartás utolsó világi eleménél primátust vívott ki magának az érsekkel szemben. Ennek szimbolikus jelentősége volt, hiszen a nyilvános lakoma szemlélőinek egyértelműen jelezte, hogy a Magyar Királyság világi életében az ország első embere a nádor. Ezt ugyanakkor az érsek is elfogadhatta, hiszen az asztalhoz ülve minden jelenlévő számára gyorsan világossá vált, hogy rangban egyáltalán nem kisebb a nádornál. [...]
A nádorok növekvő befolyását kiválóan jelezte az is, hogy míg 1638-ban Esterházy Miklós öt rokonát juttatta be a különféle fogásokat az asztalhoz hordó harminc étekfogó közé, addig fia, Pál nádor 1681-ben három, 1687-ben kettő, 1712-ben pedig öt Esterházy-fival képviseltette családját a felszolgálók sorában. De nem panaszkodhattak az étekfogómesterek és pártfogoltjaik sem. 1608-ban Thurzó György, majd 1638-ban Osztrosics István étekfogómester is kihasználta tisztét arra, hogy három rokonát és további ismerőseit protezsálja be beosztottjai közé. Ezekkel magyarázható, hogy a lakomák étekfogólistái reprezentatív tükörképét adják a korabeli magyar politikai elitnek és kapcsolatrendszerének.

Rangtisztelet mindenekfelett

A koronázási bankettek alkalmával nem pusztán az uralkodó és a magyar politikai elit ünnepelt. A mindenkori magyar király már a késő középkortól fogva vendégül látta a teljes királyválasztó diétát, sőt egy néplakomán a koronázóváros lakosságát is, ami a korabeli hatalmi reprezentációnak szintén fontos és hatásos eszköze volt. Miként a királyi asztalnál is mindent áthatott a rangtisztelet, hiszen még az egyes székfajtáknak (háttámlás, karfás stb.), sőt a pohárszékeknek is rangjelző értékük volt, úgy érvényes volt ez az országgyűlés megvendégelésére is.
A 17. század közepétől az újjáépített pozsonyi várban vendégül látott bécsi udvartartás és a diéta tagjai összesen 20 asztalnál foglaltak helyet. Számukra - alacsonyabb rangjuknak megfelelően - a vár egyre kevésbé előkelő termeiben terítettek. Az Alsótábla azonos méltóságú követeit 15 fős, kör alakú asztalokhoz ültették, a Felsőtábla és a bécsi udvartartás tagjait viszont rangjuk szerint hosszúkás asztalokhoz invitálták. Az utóbbiak számára a császár Bécsből érkező személyes konyháján az udvari főszakács és segítői főztek, míg az előbbieknek a kevésbé rangos udvari nagykonyha készítette az étkeket. S miközben az Alsótábla tagjainak többsége ón tányérokat és csészéket kapott, előkelőbb képviselői (a kancellár, a királyi táblabírák, a prépostok és apátok), valamint a Felsőtábla és a bécsi udvartartás tagjai számára ezüst, a királyi asztalnál helyet foglalók részére pedig arany (aranyozott ezüst) étkészletben tálaltak. A mindent uraló rangtiszteletet végül kiválóan jelezte az is, hogy az Alsótábla egyes asztalaihoz rendelt étekfogómestereket a pozsonyi Magyar Kamara egyre alacsonyabb rangú hivatalnokai testesítették meg.

Jelképes lakomák

A 18-19. században a koronázási lakomák ceremóniája már viszonylag keveset változott. [...] A koronázási bankettek nem szűntek meg, noha fokozatosan egyre inkább színházi jelleget öltő, formálissá váló rendezvényekké alakultak.
Ezek egyik legfőbb jele az volt, hogy az asztalhoz ülők a 19. század közepétől már gyakran egyetlen falatot sem fogyasztottak a jelképesen feltálalt, ugyanakkor valódi, ínyenc fogásokból. [...] Nem volt ez másként az utolsó magyar király, IV. Károly és felesége, Zita királyné 1916. december 30-án tartott díszebédjén sem. Így - miközben a késő középkori udvari hagyományokat és a 17. században végbement változásokat maradéktalanul betartották - az uralkodópár éhesen volt kénytelen távozni a díszes külsőségek közepette megrendezett lakoma helyszínéről.

Vissza a tartalomjegyzékhez