KOVÁCS ISTVÁN: A lengyel történetírás
Szentéletű vagy szerencsétlen?
Több mint ezerháromszáz személyt emelt eddig a boldogok és szentek sorába II.
János Pál pápa. A lengyel közvélemény tekintélyes hányada - beleértve a tudományos
köröket is - Habsburg Károly boldoggá avatását fenntartással fogadta.
Részben azért, mert az 1916 decemberében trónra lépő uralkodó semmit sem tett
az 1772-ben felosztott Lengyelország egyesítése érdekében. Az, ami e vonatkozásban
történt - márminthogy az Oroszországhoz tartozó egykori, kongresszusi Lengyel
Királyság elfoglalása után a német és az osztrák császár az 1916. november 5-i
közös manifesztumában kihirdette a lengyel állam létrejöttét -, még Ferenc József
nevéhez fűződött.
Az első világháború kirobbanását követően persze a lengyeleket hazájuk helyreállításával
kecsegtető szép reményű ígéretek születtek: egyrészt a német II. Vilmos és az
osztrák Ferenc József, másrészt az orosz II. Miklós részéről. Éppen azon hatalmak
uralkodói részéről, amely hatalmak osztoztak a volt Lengyelország területén!
A magyar parlamentben az ellenzékiek közül sokan azt követelték, hogy az Oroszországtól
a világháborúban elhódított egykori lengyel területeket Galíciával, de talán
még a Németországhoz tartozó Pozna ¤ i Nagyhercegséggel is egyesítve, állítsák
helyre a Lengyel Királyságot, Habsburg uralkodóval az élen. Arról persze már
megoszlottak a vélemények, hogy az új ország önálló állama legyen-e a Monarchiának,
vagy esetleg Magyarországgal, illetve Ausztriával egyesüljön.
A határaiban, berendezkedésében körvonalazatlan szatellit lengyel államot elsősorban
azért kiáltotta ki 1916 novemberében a két császár, hogy a lengyelséget - a
háború válságos szakaszában - egyre nagyobb áldozatokra sarkallják. Tény azonban,
hogy Lengyelország helyreállításának kérdése ettől kezdve a nemzetközi politika
homlokterébe került. A központi hatalmak felé kihívást jelentett, hogy az 1917.
februárban kirobbant orosz polgári forradalom nyomán a Pétervári Küldöttek Tanácsa
érvénytelenítette Lengyelország felosztásait. Az Ideiglenes Kormány is kilátásba
helyezte egy Oroszországgal szövetséges lengyel királyság kikiáltását. Párizsban
is jelentős lengyel lobbi tevékenykedett a Nemzeti Demokrácia befolyásos vezetőjével,
Roman Dmowskival az élen. Az ország helyreállítására vonatkozó minden elképzelés
mögé nyíltan és illegálisan lengyel haderő szerveződött.
A Ferenc József halála után trónra lépő új osztrák császárnak, I. Károlynak
semmilyen elképzelése nem volt Lengyelország jövőjét illetően - állítja a lengyel
történetírás. Sőt! Miután az újsütetű Habsburg uralkodó Franciaországgal kapcsolatot
kereső kísérlete 1917 elején kudarcot vallott, a lengyelek körében híre ment,
hogy a béke fejében Párizsnak Elzászt és Lotaringiát felajánlván Károly a németeket
Galíciával akarta kárpótolni... Miközben Károly ült volna a Galíciától megfosztott
Lengyelország trónjára! A titokban kezdeményezett fegyverszüneti tapogatózás
egyrészt - a németek értelmezése szerint - felért az árulással, másrészt az
országuk helyreállításáért küzdő lengyeleket sem töltötte el megnyugvással.
Nyomban megszületett a lengyel magyarázat: Károly nem nőtt fel az uralkodói
feladatokhoz. Ehhez hozzátették: miként nőtt volna fel, amikor még vezérkari
tisztnek is rossz volt.
Nem lehet tudni, mikor fogalmazódott meg a lengyel történetírásban annak a vádja,
hogy noha hívő katolikus volt, Károly engedélyezte 1917 őszén - ha német nyomásra
is - a mérges gáz használatát az olasz fronton. Mindenesetre az elmúlt hónapokban
ez is az értelmiségi közbeszéd témája lett Lengyelországban.
A kritikus lengyel közvélemény voltaképpen megkérdőjelezi II. János Pálnak Habsburg
Károly boldoggá avatására vonatkozó döntését. Károly javára két dolgot ír: egyrészt
azt, hogy két ízben mégiscsak kísérletet tett a háborúból való kiválásra - először
túl korán, majd 1918 őszén túl későn -, másrészt azt, hogy mélyen vallásos emberként,
példás házasságban, majdhogynem vezeklő szegénységben élt madeirai száműzetésében.
Szentéletű volt, vagy szerencsétlen? - teszik fel a lengyelek közül számosan
a kérdést. Méltánytalanság? Nemzeti érzékenység ez a lengyel történetírás részéről?
- ezt majd a mi utókorunk dönti el.