KOVÁCS ISTVÁN: A lengyel történetírás

Szentéletű vagy szerencsétlen?

Több mint ezerháromszáz személyt emelt eddig a boldogok és szentek sorába II. János Pál pápa. A lengyel közvélemény tekintélyes hányada - beleértve a tudományos köröket is - Habsburg Károly boldoggá avatását fenntartással fogadta. Részben azért, mert az 1916 decemberében trónra lépő uralkodó semmit sem tett az 1772-ben felosztott Lengyelország egyesítése érdekében. Az, ami e vonatkozásban történt - márminthogy az Oroszországhoz tartozó egykori, kongresszusi Lengyel Királyság elfoglalása után a német és az osztrák császár az 1916. november 5-i közös manifesztumában kihirdette a lengyel állam létrejöttét -, még Ferenc József nevéhez fűződött.
Az első világháború kirobbanását követően persze a lengyeleket hazájuk helyreállításával kecsegtető szép reményű ígéretek születtek: egyrészt a német II. Vilmos és az osztrák Ferenc József, másrészt az orosz II. Miklós részéről. Éppen azon hatalmak uralkodói részéről, amely hatalmak osztoztak a volt Lengyelország területén! A magyar parlamentben az ellenzékiek közül sokan azt követelték, hogy az Oroszországtól a világháborúban elhódított egykori lengyel területeket Galíciával, de talán még a Németországhoz tartozó Pozna ¤ i Nagyhercegséggel is egyesítve, állítsák helyre a Lengyel Királyságot, Habsburg uralkodóval az élen. Arról persze már megoszlottak a vélemények, hogy az új ország önálló állama legyen-e a Monarchiának, vagy esetleg Magyarországgal, illetve Ausztriával egyesüljön.
A határaiban, berendezkedésében körvonalazatlan szatellit lengyel államot elsősorban azért kiáltotta ki 1916 novemberében a két császár, hogy a lengyelséget - a háború válságos szakaszában - egyre nagyobb áldozatokra sarkallják. Tény azonban, hogy Lengyelország helyreállításának kérdése ettől kezdve a nemzetközi politika homlokterébe került. A központi hatalmak felé kihívást jelentett, hogy az 1917. februárban kirobbant orosz polgári forradalom nyomán a Pétervári Küldöttek Tanácsa érvénytelenítette Lengyelország felosztásait. Az Ideiglenes Kormány is kilátásba helyezte egy Oroszországgal szövetséges lengyel királyság kikiáltását. Párizsban is jelentős lengyel lobbi tevékenykedett a Nemzeti Demokrácia befolyásos vezetőjével, Roman Dmowskival az élen. Az ország helyreállítására vonatkozó minden elképzelés mögé nyíltan és illegálisan lengyel haderő szerveződött.
A Ferenc József halála után trónra lépő új osztrák császárnak, I. Károlynak semmilyen elképzelése nem volt Lengyelország jövőjét illetően - állítja a lengyel történetírás. Sőt! Miután az újsütetű Habsburg uralkodó Franciaországgal kapcsolatot kereső kísérlete 1917 elején kudarcot vallott, a lengyelek körében híre ment, hogy a béke fejében Párizsnak Elzászt és Lotaringiát felajánlván Károly a németeket Galíciával akarta kárpótolni... Miközben Károly ült volna a Galíciától megfosztott Lengyelország trónjára! A titokban kezdeményezett fegyverszüneti tapogatózás egyrészt - a németek értelmezése szerint - felért az árulással, másrészt az országuk helyreállításáért küzdő lengyeleket sem töltötte el megnyugvással. Nyomban megszületett a lengyel magyarázat: Károly nem nőtt fel az uralkodói feladatokhoz. Ehhez hozzátették: miként nőtt volna fel, amikor még vezérkari tisztnek is rossz volt.
Nem lehet tudni, mikor fogalmazódott meg a lengyel történetírásban annak a vádja, hogy noha hívő katolikus volt, Károly engedélyezte 1917 őszén - ha német nyomásra is - a mérges gáz használatát az olasz fronton. Mindenesetre az elmúlt hónapokban ez is az értelmiségi közbeszéd témája lett Lengyelországban.
A kritikus lengyel közvélemény voltaképpen megkérdőjelezi II. János Pálnak Habsburg Károly boldoggá avatására vonatkozó döntését. Károly javára két dolgot ír: egyrészt azt, hogy két ízben mégiscsak kísérletet tett a háborúból való kiválásra - először túl korán, majd 1918 őszén túl későn -, másrészt azt, hogy mélyen vallásos emberként, példás házasságban, majdhogynem vezeklő szegénységben élt madeirai száműzetésében. Szentéletű volt, vagy szerencsétlen? - teszik fel a lengyelek közül számosan a kérdést. Méltánytalanság? Nemzeti érzékenység ez a lengyel történetírás részéről? - ezt majd a mi utókorunk dönti el.

Vissza a tartalomjegyzékhez