DEMÉNY LAJOS: A román történetírás
Habsburg-restauráció és kisantant
"Nekünk eléggé szimpatikus volt a fiatal uralkodó mindig mosolygós alakja,
noha nem volt semmi, amit néki köszönhettünk volna, hiszen a román nemzet, úgy
tűnik, számára is csak elhanyagolható tényező volt; mi mindvégig meg tudtuk
őrizni iránta a hitünket, s az ő szerencsétlensége, noha egybeesik a mi szerencsénkkel,
bennünket nem tölt el örömmel. Az utolsó Habsburg bukása a román nemzet számára
mindig egy szomorú emlék marad." (A balázsfalvi görög katolikus érsekség
és Iuliu Maniu szócsöve, az Unirea 1918. november 23-i száma.)
IV. Károly egyénisége nem maradt ismeretlen a román történeti szakirodalomban,
még kevésbé az emlékírásban. Személyiségével főleg akkor kezdtek közelebbről
foglalkozni, amikor 1921-ben kísérletet tett a magyar királyi korona visszaszerzésére
és az Osztrák-Magyar Monarchia restaurálására. Az erdélyi román értelmiség elitjét
képviselő szakemberek közreműködésével 1930-ban Kolozsvárott kiadott Minerva
Enciclopedie Român ë című terjedelmes kézikönyvben a Habsburg-dinasztia,
IV. Károly címszó alatt a 273. oldalon a szerzők megemlítik: "A tapasztalatlan
ifjú nem fogta fel az idők szavát és nem biztosította a birodalom kisebbségeinek
szabadságát. Mikor pedig ezt meg akarta tenni", az olaszországi sikertelen
harcok nyomán, már késő volt, mert "a dualista monarchia felbomlása megkezdődött
a francia és macedón fronton elszenvedett vereségek után".
A kolozsvári román enciklopédia után majdnem 40 éven át IV. Károly nevét a román
szakirodalom mellőzte. Csupán néhány emlékírásban bukkant fel IV. Károly személyisége
az 1921. évi magyarországi visszatérési kísérleteivel kapcsolatban.
IV. Károly 1921. évi két fellépése Magyarországon 1968-ban került a román történelemkutatás
homlokterébe. A bukaresti Tudományos Kiadó akkor jelentette meg Eliza Campus:
Kisantant (Mica În ò elegere) című könyvét, és ebben négy oldalt
(34-36., 60.) szentelt IV. Károly 1921. évi szereplésének. A főleg a román külügyi
levéltári forrásokat feldolgozó szerző szerint a kisantant létrehozását IV.
Károly Habsburg-restaurációs törekvése sürgette. Eliza Campus részletesen kitér
IV. Károly 1917. évi javaslatára is az antanthatalmakkal kötendő különbéke dolgában.
Megemlíti, hogy kezdetben mind Franciaország, mind Nagy-Britannia kedvezően
fogadták a javaslatot, mert - a szerző szerint - a két hatalom a dualista monarchiában
látta az orosz bolsevizmus előretörésének megállítását. E magatartás csak rövid
ideig tartott, s ebben a Duna-medencében kialakult utódállamoknak nem kis szerepe
volt.
Campus felemlíti nem csupán a Masar ÿ k-tervet, de külön felhívja a figyelmet
Eduard Beneš bukaresti látogatására 1920 augusztusában. 1921 januárjában ugyancsak
Beneš hangsúlyozta a prágai román követtel folytatott beszélgetésében az érdekek
egyeztetését, és a közös fellépést Magyarországgal szemben. Campus kiemelte,
hogy a Károly visszatérési kísérlete kiváltotta súlyos válság nyomán Beneš azt
javasolta, hogy a három ország közös szankciókat dolgozzon ki, melyek automatikusan
lépjenek életbe, mihelyt hasonló kísérlet történne. Beneš szerint - írja Campus
- az esetleges bonyodalmak elkerülése végett a "nagyhatalmakat kész tények
elé kell állítani".
A későbbi román történetírás két mérvadó kiadványa közül a megjelenés sorrendjében
az első a Mircea Mu ñ at és Ion Ardeleanu România dup ë Marea
Unire (Románia a Nagy Egyesülés után) II. kötetének első része. Az 1986. évi
kiadás három oldalán (1012-1014) a szerzőpár (a Román Kommunista Párt Propagandaosztályának
munkatársai) kiemeli: "Ami sürgette és meghatározta a Románia, Csehszlovákia
és Jugoszlávia közötti egyre szorosabb együttműködést, az a magyarországi revíziós
mozgalmak voltak". A Campus könyvében említetteken kívül megjegyzik, hogy
1921. március 29-én a szerb követ Budapesten "értesítette Horthyt",
hogy országa nemzetközi kérdésként kezeli IV. Károly restaurációs törekvéseit,
és ez ellen fegyveresen lép fel. "A nagykövetek párizsi konferenciája -
szem előtt tartva a kisantant határozott álláspontját a Habsburg-restaurációval
szemben - 1921. március 31-én nyilvánosságra hozott határozatában pedig figyelmeztette
a magyar kormányt az 1920. évi békeszerződés döntésére, miszerint a Habsburg-restauráció
ellentmond a szövetséges hatalmak határozatának, valamint a biztonságnak és
békének [...] A határozott és megismételt fellépés nyomán 1921. november 6-án
a magyar parlament megfosztotta a Habsburg-házat a trón öröklésétől".
Végül megemlítem a Románok története (Istoria Românilor) 2003-ban kiadott
VIII. kötetét. A szerzők szerint a Csehszlovák Köztársaság, a Szerb, Horvát
és Szlovén Királyság, valamint Románia Királysága az 1921. szeptember 22-én
aláírt szerződés értelmében megegyeztek, hogy diplomáciai fellépésüket egyeztetik
és összehangolják katonai intézkedéseiket. Õk is kiemelik, hogy az 1921
márciusában elfogadott "védekező jellegű" egyezségük létrehozását
sürgette Habsburg Károly törekvése, hogy a magyar királyi trónt elfoglalja,
s ezzel a dualista monarchiát visszaállítsa. Magas rangú román katonai küldöttség
(Constantin Cristecu tábornok, Anton Ivanovici és Ioan Prodan ezredesek, valamint
Gheorghe Rozin őrnagy) érkezett Prágába 1921. június végén, ahol katonai egyezséget
írtak alá a csehszlovák féllel. Ezzel párhuzamosan és egyidejűleg Bukarestben
és Belgrádban tárgyaltak a Duna-medence és Európa biztonságáról. 1921. június
7-én Take Ionescu román külügyminiszter és Nikola Pasi å "aláírták
a védekező jellegű szerződést" a két ország között. Bevallott célja volt
ezen egyezségnek az új status quo megőrzése Magyarországgal és Bulgáriával szemben.
Ennek értelmében egy "nem provokált támadás" esetén kölcsönösen egymás
védelmére kelnek. Megerősítette ezt a nem sokkal későbbi katonai egyezség a
két fél között.
Az idézett művek mutatják, hogy a román történetírásban IV. Károly 1921. évi
restaurációs akciói révén, a kisantant létrehozásával kapcsolatban került előtérbe.
A Habsburg restauráció magában hordozta ugyanis Magyarország revíziós törekvését.