TÓTH ISTVÁN GYÖRGY: Bethlen Gábor végtisztessége
Vatikáni paródia
Bethlen Gábort 1613-ban - az egyik kortárs krónikaíró találóan gúnyos megjegyzése szerint - "féltekben szabadon" választották fejedelmükké az erdélyi rendek. Az országgyűlést körbevették a török-tatár hadak, és ezzel kevés lehetőséget adtak a küldötteknek arra, hogy más jelölteken gondolkodjanak. [...]
Az európai államok és uralkodók sorában
Bethlen Gábor azután 16 éves uralkodása alatt mégis mindent elkövetett, hogy
Erdélyt, ezt a kicsiny, török vazallus fejedelemséget az európai államok sorába
emelje. A harmincéves háború alatt (1618-48) a Habsburg II. Ferdinánd császár
ellen folytatott hadjáratai egyrészt Erdély területét és gazdagságát növelték
jelentősen, másrészt a magyarországi rendek és a protestáns vallás helyzetét
erősítették meg.
Mindezeken túlmenően Bethlen Gábor a Habsburg-dinasztia európai hegemóniájával
szembeforduló protestáns szövetség, az egész Európát átfogó Unió fontos tagja
lett. [...] Bethlen jól tudta, hogy udvarának pompája alapján az európai közvélemény
őt nem a krími tatár kánhoz, hanem a nyugat-európai uralkodókhoz hasonlatos
fejedelemként látja. [...]
Bethlen Gábor azonban nemcsak életében, de még a halála után is reprezentálta
állama hatalmát - akárcsak a kortárs uralkodók a szultánoktól a pápákig -, hiszen
a temetésével is kifejezte: itt nem egy szutykos kis balkáni török vajdát, hanem
az európai koronás királyok méltó társát helyezik a gyulafehérvári sírboltba.
Bethlen temetéséről azonban apródja és kései utódja, az őt rajongásig szerető
Kemény János Önéletírásának pár szavas utalásán kívül mind ez idáig szinte semmit
sem tudtunk. Volt ugyan egy leírás Bethlen Gábor temetéséről, ám a kutatás aligha
fogadhatta el hitelesnek a fejedelem - némiképp őrült - spanyol táncmesterének
nyilvánvalóan túlzó, sőt kalandregénybe illő beszámolóját.
A pápák római levéltárában, a missziókat irányító Hitterjesztés Szent Kongregációja
archívumában azonban sikerült egy részletes leírást találnunk Bethlen Gábor
végtisztességéről. Igaz, ennek a beszámolónak egy szavát sem hihetjük el: az
irodalmi igényű latin szöveg ugyanis paródia, egy magyar- horvát pálos szerzetes
gyűlölködő-gonoszkodó gúnyirata a katolikusok ellenségének tartott, református
Bethlen Gáborról. Ha azonban arra gondolunk, hogy egy szertartás paródiája csak
akkor lehet hatásos, ha a kétségkívül meglévő tényeket ferdíti és túlozza el,
akkor mégis jól rekonstruálhatjuk - hiteles forrás híján - ebből a gúnyiratból
a nagy fejedelem utolsó útját.
A temetés "görbe tükörben"
Bethlen gyászszertartásához a korábbi fejedelmi temetések sem szolgálhatnak
analógiával. [...]
A Rómában most megtalált latin nyelvű levélben Francisci András pálos szerzetes,
a római Collegium Germanicum Hungaricum egykori növendéke, később azután zenggi
és szerémi püspök, részletesen leírja Bethlen Gábor temetési menetét, az ott
hordozott zászlókat és azok feliratait, ezen kívül Bethlen özvegyének, továbbá
a várakozó tömegnek a szavait, valamint a református lelkész temetési beszédének
tartalmát. [...]
Francisci levelében elmondja, hogy amikor - pálos szerzetesként, a szerzeteseket
kitiltó Erdélyben persze álruhában (!) utazva - Kassáról megérkezett Kolozsvárra,
Bethlen Gábort már a halálán találta. Bethlen utolsó orvossága az volt, hogy
a hóhér tanácsára elevenen megnyúzatta az egyik katonáját, és annak a bőrébe
bújva talált időleges enyhülést, nemsokára azonban "a bőrért bőrével fizetett"
- azaz meghalt, a latin szójátékokat igencsak kedvelő szerzőnk szerint. Előbb
azonban összehívatta a fejedelemség előkelőit, és a lelkükre kötötte, hogy adják
át a fejedelemséget a töröknek. [...]
Francisci részletesen leírta Bethlen temetési menetét, amely a gyulafehérvári
fejedelmi palotából a székesegyházba vonult. Az arannyal és drágakövekkel díszített
koporsót - legalábbis a gúnyirat szerint - két bíborba öltöztetett öszvérkanca
húzta, és ezerhét bíborruhás lovas kísérte, hatalmas zászlókkal. A holttest
előtt földig érő, bíborvörös zászlót vittek, a koporsó után viszont többszínű
zászló következett. Francisci részletesen beszámol a zászlók latin feliratairól
is.
A koporsót az erdélyi fejedelemség egész nemessége követte, hatalmas pompával.
[...]
A temetési menetben nagy vigasság uralkodott - állítja a fejedelmet gyűlölő
Francisci András -, inkább lakodalomnak lehetett volna hinni. Még a fejedelem
özvegye, Brandenburgi Katalin is roppant vidám volt. [...]
Valóságelemek
Hiteles leírás híján Francisci nem éppen objektív beszámolója alapján kell
kihámoznunk, hogyan zajlottak az események, a paródiából kell a nem ismert valóságra
következtetnünk.
Francisci levele azt rögzítette, amit a gyulafehérvári udvarból Kolozsvárra
visszatért katolikus nemesurak nem leplezett kajánsággal beszéltek a református
fejedelem, Bethlen haláláról és temetési menetéről.
Az nyilvánvaló rágalom volt, hogy Bethlent a hóhérja tanácsára egy elevenen
megnyúzatott katonája bőrébe burkolták. A rosszindulatú pletykának azonban volt
valami valóságtartalma! Kemény János Önéletírásában megírta, hogy "Lőcsén lakott
egy hóhér, ki doktoros ember is volt, ezt is odahozták vala, és kúrálá [Bethlent],
lábain sebeket nyitván, hogy az benne lévő nedvesség azon szivárognék ki, de
hiába lőn". Erről a gyógyító hóhérról hallhattak Francisci környezetében Kolozsváron,
és ezt a valós történetet színezték ki rosszakarói. [...]
Az sem szorul bizonyításra, hogy Bethlen Gábor nem javasolta a fejedelemség
legfőbb urainak, hogy adják át az országot a töröknek. Igaz, a fejedelem a testamentumában
intette az erdélyi urakat, hogy "a török nemzettel való frigyet" tartsák meg,
de ugyanakkor arról is rendelkezett, praktikus tanácsokat is adva, hogyan kell
a törökkel szemben "kedveskedéssel, adománnyal" megőrizni Erdély viszonylagos
függetlenségét, miként kell a díván urait megvesztegetni. Ezt az államtitoknak
számító testamentumot a pálos szerzetes természetesen nem ismerhette. A katolikus
urakat viszont foglalkoztatta Bethlen végakarata, valami bizonyára ki is szivároghatott
a gyulafehérvári palotából, ami azután eltorzult.
Bethlen temetési menetében persze nem öszvérek húzták a koporsót, de ha a pálos
szerzetes ezt tollhegyre tűzte, akkor nyilvánvaló, hogy Bethlen holttestét nagyszámú
lovas és nemes jelenlétében átszállították a gyulafehérvári székesegyházba.
Ennek, a palotából a templomba induló gyászmenetnek a pompája volt hivatva reprezentálni
Bethlen nagyságát, Erdély hatalmát.
Francisci leírása szerint a fejedelmet kísérő lovasok bíborvörösbe öltöztek,
és ilyen színű volt a legnagyobb, földig érő zászló is, amin az udvari bolond
gúnyolódott.
Az erdélyi fejedelmek végtisztességén nem szerepelt a bíborszín, hanem a fekete
posztóval letakart koporsót fekete ruhás lovasok, fekete zászlók követték. [...]
Hunyadi Mátyás királyt (1458-90) azonban, akihez több kortársa hasonlította
Bethlent, bíbor szemfedéllel takarták le a ravatalon, és Bonfini leírása szerint
- amelyet minden bizonnyal jól ismertek a gyulafehérvári udvarban - a koporsót
a temetési menetben tizenkét bíborba öltözött páncélos lovag kísérte, zászlókkal.
Nyilvánvaló, hogy a Bethlen temetéséről Kolozsvárra visszaérkezett katolikus
nemesek közt beszédtéma volt a temetésen látott sok bíborszövet, amelyet túl
hivalkodónak, a gyászhoz nem illőnek találtak. [...]
A Francisci levelében leírt zászlók veretes latin feliratai első pillantásra
akár hitelesnek is tünhetnének, hiszen a holttest után hordozott tarkaszínű
lobogó felirata szerint Bethlen arra kéri Fortuna istennőt, hogy ahogy életében
őt, a merészet segítette, most merész utódainak legyen a segítségére. Bármennyire
igyekezett is azonban Francisci, hogy - éles ellentétben például az öszvérek
szerepeltetésével - valószerű feliratokat gyártson, kitűnik az a szándéka, hogy
Bethlent nemcsak túlzottan pompakedvelő, de egyben "véres" fejedelemnek állítsa
be.
Biztos tények
[...] Az Erdély történetét tárgyaló szakirodalom joggal sajnálkozik afelett,
hogy Bethlen gyászszertartásának részletei egyáltalán nem ismeretesek. Ez azonban
csak akkor igaz, ha teljesen figyelmen kívül hagyjuk Don Diego de Estrada spanyol
lovag, fejedelmi táncmester már említett visszaemlékezéseit. [...]
Don Diego beszámolt Bethlen temetési előkészületeiről is. Amikor a fejedelem
közeledni érezte a halálát, meghagyta, "hogy készíttessenek számára egy hatalmas
ezüstkoporsót, abba pedig egy másikat, egy kisebbet ólomból, és ebbe az ólomkoporsóba
temessék majd a halála után. Elkészült az ezüstkoporsó, alul négy oroszlán tartotta,
s a tetején még egy sasmadár pihent." Brandenburgi Katalin udvarhölgyei
drágakövekkel és gyöngyökkel kivarrt brokát leplet hímeztek a ravatalra, továbbá
egy "káprázatosan díszes zászlót", a további kisebb lobogókat a halott
lábához szánták. Bethlen belefeküdt a koporsóba az udvar tagjai előtt, "úgy,
ahogy majd a halála után fog feküdni benne". A fejedelem halála után, folytatta
a lovag, a gyászünnepségek "kimondhatatlan pompával" zajlottak, "tízezer katona
őrizte éjjel-nappal a holttestet, amely egy gyászos, de fényes ravatalon feküdt
a templom közepén, temérdek fáklyától megvilágítva, számtalan latin, magyar,
német, olasz és spanyol nyelvű" epigrammával.
Ha egybevetjük Francisci András leírását Don Diegóéval, és hitelesnek fogadjuk
el azt, amiről mind a ketten megemlékeztek, akkor jól látható, hogy Bethlen
Gábor gyászpompájából mi gyakorolt különösen nagy hatást a kortársakra: feltűnt
nekik a rendkívül díszes koporsó, amelyet a - persze ekkor református
- székesegyházban ravataloztak fel, feltűntek a villogó drágakövek,
a különleges méretű és díszes zászlók, a kísérő katonák rendkívül nagy száma,
a Bethlent dicsőítő latin nyelvű epigrammák. [...]
Ez az, amit a két, önmagában egyaránt megbízhatatlan forrást egybevetve Bethlen
Gábor "nagy solennitással" történt végtisztességéről biztos tényként elfogadhatunk.
*
Bethlen Gábor temetési menetében a lovasok és a lovak bíbor öltözéke, a bíbor zászló a német-római birodalmi herceg címét is viselő fejedelem rangját jelképezték. Azt tudatosították az erdélyi nemesekben és az összegyűlt külföldi követekben, hogy itt nem egy török vazallus vajdát temettek, hanem egy olyan szuverén uralkodót, aki egyenrangúnak tekinti magát az európai királyokkal. [...]