VÁSÁRY ISTVÁN: Az ázsiai hunok

Kínától Nyugat-Európáig

Az Európa keleti végein a 370-es években feltűnő hunok - akik pár évtized múlva hatalmas birodalmat hoztak létre Attila vezetésével és tevékenyen részt vettek a Nyugatrómai Birodalom utolsó évtizedeinek történéseiben - az európai kora középkor jól ismert, később nemegyszer legendák ködébe burkolt szereplői. [...] Az összes későbbi nomád hódítót Európa besorolta a hunok utódai közé, így a magyarokat is, jóllehet az egyes későbbi nomád törzsszövetségek etnikailag nem tartoztak a hunokhoz.
[...] Az első jelentős nomád birodalmat, mely a Kr. e. 2. században érte el fénykorát, a kínaiak a hiungnu névvel illették (mai kínai kiejtésben kb. hsziungnunak hangzik). Deguignes francia orientalista azonosította először ezt a nevet a 4-5. században az Európában feltűnt és ismertté vált hun névvel. Ez az azonosítás nyelvileg azóta igazolttá vált, annak ellenére, hogy az ázsiai és a későbbi európai hunok között az etnikai és történeti szálak igen lazák.

"Északi és keleti barbárok"

A kínai civilizáció a környező, általa barbárnak tartott népekkel való szakadatlan küzdelem közben jött létre és szilárdította meg magát. [...] A kínaiak a különböző északi nomád törzseket egybefogóan hunak, azaz ‘északi barbár’-nak nevezték, míg a keletebbre, főleg a mai Kelet-Mongólia és Mandzsúria területén élő törzseket tunghu, azaz ‘keleti barbár’-nak hívták. Nyugat felé a mai Kanszu tartomány volt a kínai civilizáció és állam határa; Kanszuban már különböző indoeurópai népek, így irániak és tohárok éltek, utóbbiakat a kínaiak jüecsi néven illették.
A hiungnu név először Kr. e. 318-ban jelent meg kínai forrásban, a kínai történetírás első nagy alkotója, Sze-ma Csien "Történeti feljegyzések" című művében. Ugyancsak Sze-ma Csiennek köszönhetjük a hiungnuk kultúrájának első leírását. "Az északi barbárok területén éltek, s egyik helyről a másikra vándoroltak, állataikat legeltetvén. Főleg lovat, tehenet és juhot tartanak, de olyan ritka állataik is vannak, mint a teve, szamár, öszvér és a vadló [...] Állandóan továbbvonulnak vizet és legelőt keresvén, nincsenek fallal körülvett városaik vagy állandó lakóhelyük, és semmilyen földműves tevékenységgel nem foglalkoznak. [...] Nincs írásuk, ígéreteik és egyezségeik is csak szóbeliek. Kiskorukban juhon tanulnak lovagolni, s íjjal és nyíllal madárra és patkányra lőni. Mikor már kissé nagyobbak, rókára és nyúlra vadásznak, melyeket ételnek fogyasztanak el. Így minden fiatalember tudja az íjat használni, és háború esetén fegyveres lovasként szolgálatba állni. Szokásuk, hogy békeidőben nyájaikat legeltetik, és vadászattal tartják fenn magukat, míg válságos időben fegyvert ragadnak, és fosztogató-rabló harcokra indulnak."[...]
A lovasnomád életmód területén maguk a kínaiak is sokat tanultak a hiungnuktól, így elsősorban a lónak mint harci állatnak a használatát. A nyereg, majd később a kengyel a nomádoktól eredt, és a lovas öltözködésének is nem egy elemét, így a szűk nadrágot, a csizmát, az öltözködés díszeit a nomád minta formálta.
A nomádok "harciassága" a nomád életmód szűkösségéből és "hiánygazdaságából" fakadt: a nomádok rá voltak utalva, hogy a kínai letelepült civilizáció bizonyos termékeit, így elsősorban a gabonát, a luxuscikkeket: selymet, drága kelmét, ékszereket és fegyvert adó formájában vagy erővel elvegyék. A béke ára a kínaiak által "ajándék"-nak nevezett adózás volt, ennek hiányában a nomádok fegyverrel vonultak a kínai városok és falvak ellen. A nomád támadásoknak kitett Észak- Kína védelme teremtette meg az alapot a kínai nagy fal fölépítésére. [...]

Etnikum és nyelv

A forrásokban először Kr. e. 318-ban szereplő hiungnuk etnikumáról és nyelvéről keveset tudunk. A nomád törzsszövetségek mindig igen heterogén etnikumúak voltak, és a hódítások révén csatlakozott törzsek vagy népek a továbbiakban a hódító törzs nevét viselték. [...]
A hiungnuk eredeti etnikumára és nyelvére nézvést csak azt mondhatjuk, hogy feltehetőleg török és/vagy mongol nyelvűek lehettek. [...]

Az első birodalom, Kr. e. 200 körül

A hiungnuk első feltűnését követően még egy évszázadba tellett, míg erős nomád birodalmat tudtak szervezni a Kr. e. 3. század végére, 2. század elejére. Pár évvel halála előtt Kína első egyesítőjének, az erőskezű Csin Si Huang-ti császárnak 214-ben még sikerült a hiungnukat ordoszi hazájukból kiűzni észak felé. A halálát (Kr. e. 210) követő anarchikus éveket azonban kihasználták a hiungnuk, hogy visszatérjenek ordoszi hazájukba, és rövidesen nagy birodalmat szervezzenek Kína északi részén.
Ez idő tájt a hiungnuk vezetője Tumen és fia, Maotun voltak. A hiungnu vezető címe a sanjü volt. [...]Maotun leszámolt apjával, Tumennel, és 209-ben felvette a sanjü címet, melyet haláláig, 174-ig viselt. Uralkodásának harmincöt éve a hiungnu birodalom megteremtésének és első virágzásának ideje. Először a Góbit és Kelet-Mongóliát hódította meg. [...] Ezután nyugatnak fordult és a kanszui jüecsiket hódoltatta, majd észak felé egészen Dél-Szibéria és az Altáj vidékéig terjeszkedett. Így a prémkereskedés és az Altáj vidéki fémtermelés hasznát egyaránt megszerezhette.
De a legfontosabb gazdasági erőforrás, mint minden nomád birodalom számára, Kína volt. Kínát kellett rákényszeríteni fegyverrel, hogy kereskedés és adók formájában ellássa a nomádokat a szükséges árucikkekkel.
Maotun szerencséjére az új Han-dinasztia első uralkodója, Kao-cu (Kr. e. 206-195) alatt Kína még gyenge volt az ellenállásra, [...] a kínaiak hosszú időre defenzív helyzetbe kerültek.
198-ban kötötték meg először azt a békét, ami meg-megújítva mintegy hatvan éven át szabályozta a hiungnuk és Kína viszonyát. A béke mindkét fél számára előnyös feltételeket biztosított. Kína mentesült a harcias nomádok elleni állandó küzdelemtől, a nomádok számára pedig Kína adók formájában biztosította a szükséges mezőgazdasági és fényűzési javakat, valamint a hiungnu uralkodóháznak szintén "kijáró", presztízsként kezelt kínai hercegnőt.
Maotun még egy nagy hadjáratot vezetett élete végén, Kr. e. 175-174-ben nyugatra. [...] A hiungnu birodalom Mandzsúriától a Balhas-tóig terjedt, északon a Bajkál-tóig és Dél-Szibériáig ért fennhatósága, délen pedig Kína felé a nagy fal szabott határt terjeszkedésének.

A nomádok sinizálása

140-ben a Han-dinasztia legkiemelkedőbb császára, Vu-ti lépett a trónra (ur. Kr. e. 140-87), akinek uralkodása alatt Kína minden téren megerősödött, és ez a kínai-hiungnu kapcsolatok új fázisát is jelentette. Kína egyre többször merészkedett a nagy faltól északra, nyugaton pedig Kanszuba és azon túlra, hogy a nomád ellenséget saját területén törje meg. [...]
A kínai hadi sikerek persze a hiungnuk által leigázott népek és törzsek lázongásait vonták maguk után, így Vu-ti halála után pár évtizeddel, a Kr. e. 1. század közepére a hiungnu birodalom egysége megrendült. [...] A kínai császárok a megegyezések feltételéül szabták, hogy a sanjü formálisan ismerje el Kína fennhatóságát és küldjön túszt a kínai udvarba.
A hiungnuk hosszú ideig próbáltak ellenállni, de Kr. e. 54-ben a déli hiungnu csoportok sanjüje, Huhanje szimbolikus lépést tett: elfogadta a kínai fennhatóságot, és cserébe védelmet kért a kínai császártól. [...] A kínai fennhatóság elismerése fejében a kínaiak a nomád-kínai határvidéken, a nagy falon belülre engedték a nomádokat, ahol letelepítve védelmi funkciót láttak el. (Kína számára ez a módszer vált a nomádok sinizálásának, azaz kínaivá tételének egyik legfőbb eszközévé, melyet igen sikeresen alkalmazott az elmúlt 2000 év során. Ugyanakkor érdekes, hogy sok esetben a nomádok belső autonómiájának érintetlenül hagyása teremtette meg a lehetőséget, hogy a letelepített nomádok szervezkedjenek és később fellázadjanak a kínaiak ellen.)

A déli hiungnuk

Ettől kezdve a déli hiungnuk, akik Kína határvidékén éltek Ordoszban és Észak-Sanhsziben kínai szövetségesekként, más politikát és érdekeket követtek, mint az északi hiungnuk, akik a Góbiban és Mongóliában éltek. Utóbbiak, mint a sztyeppe nomád harcosai, továbbra is inkább a konfrontáció útját választották Kínával, őrizve függetlenségüket. Az északi hiungnuk teljes megtörése Kr. u. 89-ben következett be. Ekkor az északi hiungnuk jelentős része költözött délre és nyugatra. [...]
A birodalmi keretek megszűnése természetesen nem jelentette a törzsek megszűnését, hanem a hatalmi keretek változását: a nép kisebb, törzsi-nemzetségi keretek között folytatta életét, és elvándorlások, összeolvadások következtében ilyenkor jelentősen megváltozhatott az etnikai kép, akárcsak egy-egy nomád birodalom létrejöttekor. Különösen áll ez a déli hiungnukra, akik a Kínába való adminisztratív beolvasztás után is jelentős hatalmi tényezők voltak még hosszabb ideig, és katonai segédcsapatokként gyakran felhasználták őket az egymással viaskodó kínai pártok a Han-dinasztia bukását követő anarchikus időszakban, a 3-4. században. Olyannyira, hogy a 4. század elején egy hiungnu vezető, Liu Jüan fellázadt a kínaiak ellen és újból felvette a sanjü címet. Rövidesen a hiungnuk elfoglalták a két császári fővárost, Lojangot (311) és Csangant (316), kivégezték a Cin-dinasztia császárát, és Csao néven új kínai dinasztiát alapítottak. [...] A hiungnu éppúgy kínaivá szelídült évszázadok alatt, mint ahogyan később a hódító mongolokból vagy mandzsukból is kínai lett. A mai Észak-Kína népességének etnikai képe hűen tükrözi az évezredes nomád hódítások és asszimilációk sorát.

A nyugati hiungnuk: a hunok

Végezetül meg kell emlékeznünk a hiungnuk nyugati elvándorlásairól, hiszen ezek nyomán született meg később az a nyugati hiungnu törzsszövetség, mely a mai Kazak-sztyeppe vidékéről a 370-es években hun néven Európába vándorolt, majd hatalmas birodalmat hozott létre, melynek fénykora Attila († 453) uralkodása volt.
Egyes hiungnu csoportok nyugati elvándorlása a Kr. e. 1. század közepén kezdődött. [...]
A nyugatra vándorolt hiungnu csoportok évszázadok alatt jelentős etnikai változásokon mehettek keresztül. A Tien-san és Kazakisztán vidékén ekkortájt túlnyomórészt iráni eredetű népek éltek (vuszunok, szakák, alánok stb.), akikkel a feltehetően török-mongol etnikumú hiungnu csoportok intenzíven érintkeztek és keveredtek. A 370-es években, amikor a hunok feltűntek Európa keleti végeinél, már egy soketnikumú nomád törzsszövetség képét mutatták.

*

A hiungnu = hun név azonossága ugyan bizonyítottnak vehető, de a történeti út, melynek során a nyugatra több hullámban elkerülő hiungnuk új törzsszövetséget hoztak létre hun néven, nem ismert. Így bármennyire is jogosult a hiungnukat mint a hunok keleti elődeit kezelni és ázsiai hunoknak nevezni őket, e tény mélyebb történeti következtetésekre - a névhasználat folytonosságán kívül - nem jogosít fel bennünket.

Vissza a tartalomjegyzékhez