SZÉKELY GYÖRGY: A Római Birodalom és a hunok

Attila, a birodalomépítő

A Római Birodalomban akkor szereztek tudomást a kelet felől özönlő, sztyeppei lovas hunok közeledéséről, amikor 375-ben a Don és Dnyeper közti földeket azok harcosai elfoglalták. Az új jövevények mozgásba hozták az addig ott élő germán törzseket. A hunokra alkalmazták a barbárnak ítélt népek sztereotip jellemvonásait: félelmet nem ismerő vadság, durva, rút arcvonások, szekereken élés, házak nem ismerete, nyers hús evése. Valójában a hunok jól szervezett pásztortársadalma a nagycsalád-nemzetség-törzs-törzsszövetség felépítésen alapult, hadszervezetük a tized-század-ezred egységeket ismerte. A 4. század végére már a hagyományos szervezeti egységekből kivált katonai kíséret jelent meg a hun vezérek körül. Utóbbiak közül a leghatalmasabb emelkedett királyi tekintélyre. [...]
A hunok gazdasági fejlettségi foka, nomád társadalma érthetővé teszi, hogy gyakorta támadtak szomszéd területek ellen, és az ottani népek terményeit, kézműves termékeit adóba kicsikarták. Erre alkalmas volt a Keletrómai Birodalom európai területe. 400 óta a Dunáig tört előre Uldin, a törzsszövetségi eredetű hun birodalom királya, aki némelykor ellenségként, máskor szövetségesként, hun és germán törzsek felett uralkodott. A hunok terjeszkedése elől Sirmium népessége a Száva egy szigetére húzódott vissza.
II. Theodosius keletrómai császár (408-450) uralma első évében még visszaűzte a hunokat. [...] A császár utóbb, 430 körül, nagy mennyiségű adó (évi 350 font arany) fizetését vállalta a következő hun uralkodó, Ruas számára, hogy seregeit visszatartsa. A Balkán megmentése érdekében el kellett ismernie, hogy Pannónia tartomány a hunok területe, és le kellett mondania arról, hogy az északi barbárok közül zsoldosokat fogadjon.
Ruas halála (434) után a hun terjeszkedés veszélye felújult. [...]

Róma: gótok, hunok

Közben a kettéosztott Római Birodalom nyugati felének veszedelmes külső és bomlasztó belső jelenségekkel kellett szembenéznie. 410-ben a nyugati gótok kitartóan ostromolták Róma városát és augusztus 24-re el is foglalták. A harcban a rómaiak rabszolgái is a gótokhoz csatlakoztak. A várost a győztesek felprédálták. A római uralkodó rétegek számára borzasztó esemény miatt először a gótokat nevezték - Aurelius Augustinus szavaival - isten ostorának.
Tovább rontott a Nyugatrómai Birodalom helyzetén, hogy 432-ben Itália, az udvari intrikák következtében, hadvezérek belháborújának lett a színtere. [...]
A folytonos háborúskodás és a nagybirtokok terjeszkedése folytán egyre kisebb számban maradtak a Nyugatrómai Birodalomnak szabad paraszt harcosai, és így fogadott zsoldosokra szorult. Az elnyomó államrendtől szenvedő parasztok legfeljebb olyan hódító ellenséggel fordultak szembe, mint a hun birodalom, amely életüket létalapjaiban fenyegette.

Róma és Attila szövetsége, 436

A Nyugatrómai Birodalom és a hun birodalom sajátságos szövetsége alakult ki viszont a germán burgundok ellen. Ez utóbbiak a növekvő hun nyomás elől mind nyugatabbra szorultak, a Rajna-Majna vidékre. [...] A burgundok törzsi állama Worms körül még 443-ig fennmaradt, amikor is a hunok felszámolták. (A hun fennhatóság következménye lehet a koponyatorzítás szokásának megjelenése az ottmaradt burgundoknál.) [...]
Attila híre a Nyugatrómai Birodalmon kívül elhelyezkedő, illetve az abba betelepülő germán törzsekhez is eljutott. A hun uralkodó hatalma alá került türingiaiak körében is teret hódított a hun szokás szerinti koponyatorzítás. Az angolszász honfoglalás hagyományaiban is jelentékeny helyet kapott: az Angolszász Krónika kéziratainak "E" változata (Peterborough Chronicle) szerint 443-ban a britek segítségért fordultak Rómához a piktek ellen, de hiába, mert a rómaiak le voltak kötve Attila, a hunok királya elleni hadjárattal. Az északi Eddaban kapott helyet az Atli-dal, a német hősmondában (Nibelungen-Lied) pedig Etzel jutott szerephez. Az utóbbi monda ismerete alapján nevezhette a magyar Anonymus Attila király városának és Ecil- burgnak az aquincumi rommezőt. [...]

Attila és környezete

Attila neve (Omeljan Pritsak értelmezése szerint) uralkodásával felvett név ("trónnév"), aminek jelentése ’nagy folyó, messze özönlő víz’. Ez a cím a nomád népek tudatában a terjeszkedő hatalom nagyságára utalt. Hun és ahhoz csatlakozott keleti töredékelemek így érthették a nevét. Az alávetett germánok ezt aligha tudták, csakhogy az ő nyelvükön is volt a névnek megbecsülést jelentő értelme. A germanisták egyetértenek abban, hogy a hun uralkodó neve a gót atta (’atya’) szó kicsinyített formája, attila (’atyácska’), Nagy Theoderich fuldai életrajzában Attala.
A 445 óta egyedül uralkodó Attilának a birodalmat megszervező hunokból (török nyelvű nép), alánokból (iráni nép), germánokból és más töredékekből álló lakosság felett volt hatalma. (A hunok töröknyelvűségét a hun történeti szereplők nevei és a nevekbeli hangok igazolják.) Ha a szorosabb értelemben vett hunok és rokon töredékek törzsszövetséget alkottak is, a birodalom felépítése ezen túljutott. A vezetők rangja főember (logas), aki nem mindig volt hun törzs- vagy nemzetségfő, hanem voltak a főemberek közt kiválasztással felemelt hun harcosok vagy csatlakozott elemek is. [...] Az etnikai változatosság teszi érthetővé, hogy Attila élete végén burgund hölgyet, Ildicót választotta feleségül.
Ezen ismereteinket Priskos rhetornak köszönhetjük, aki Theodosius megbízásából 448-ban járt Attila udvarában követként. Priskos a régi hadi úton (via militaris), a Konstantinápoly-Drinápoly-Plovdiv-Szófia- Niš-Belgrád mai városok keletrómai elődeit összekötő vonalon jutott a magyar Alföld akkori tájára. Theodosius császár adott a diplomáciai formákra és arra, hogy birodalma tekintélyét őrizze a barbárnak tekintett harcos néppel szemben. Ezért tüntette ki a terjeszkedő hun királyt magas római katonai ranggal (magister militum), s annak ellátmányaként lehetett "elkönyvelni" a jelentősen megemelkedett évi adót. Ez az önáltatás jelenik meg a francia szakirodalomban úgy, hogy Attila a keleti császárság szolgálatában álló hun zsoldos csapatok vezére volt (Amédée Thierry nézete). Amikor Priskos hun küldöttség kíséretében visszaindult, már a Balkánon egy közös ebéden azon vitatkoztak: Attila vagy Theodosius különb-e? A görög Vigilas szerint azonban nem hasonlítható össze Attila, egy ember és Theodosius, egy isten. Attila végzetes hibájának bizonyult, hogy a 450-ig tartó sikersorozattól megittasulva egyszerre vállalt konfrontációt a Nyugatrómai Birodalom, a germán foederatusok és Bizánc katonai erejével (Hahn István nézete).
Markianosz (450-457), az alacsony származású trák katonacsászár megtagadta az adófizetést Attilának (450). Sőt, amikor a hun uralkodó Itáliába vezetett hadjáratot, bizánci csapatok hun területeket támadtak meg, és győztek a Dunánál.
A döntetlen csata: Catalaunum, 451
A Nyugatrómai Birodalom és a hun birodalom legnagyobb összecsapására 451 nyarán került sor. Az erőviszo- nyokra jellemző, hogy az messze nyugaton történt, a Troyes-Méry-Châlons- sur-Marne vonaltól nyugatra, a catalaunumi mezőkön. Attila tehát egészen idáig képes volt eljutni! [...]
A nyugatrómai haderő parancsnoka a korábbi segélykérő, Flavius Aëtius volt. A római harcosok mellett a germán szövetségesek ereje volt tekintélyes (nyugati gótok I. Theoderich király és fia, Thorismond vezérlete alatt, száli frankok és burgundok). Ők engedelmeskedtek III. Valentinianus császár felhívásának, hogy "siessenek a köztársaság segítségére, amelynek tagjaként tekintik őket".
Attila seregének balszárnyát Valamir keleti gót király hada alkotta.
A csatát kölcsönösen nagy emberveszteséget okozó összeütközések előzték meg. [...] Az ütközet döntetlenül ért véget, előbb Thorismond gótjai, majd Attila serege kerekedett fel és távozott. A harcmezőn Aëtiust ünnepelték. A támadó hun seregek a Maas és a Rajna folyón átkelve, a Weser mellett Türingián át tértek otthonaikba.

Róma megtámadása, 452

452-ben az erőt gyűjtött hun uralkodó - a római úthálózat felhasználásával - újra rátört Itáliára. Ostromgépekkel bevette és feldúlta Aquileát, ezt az észak és kelet felé addig nagy forgalmat lebonyolító, népes adriai kereskedővárost az Isonzo torkolatvidékén. Elpusztította Bergamót, elfoglalta Milanót s a barbárok elleni védelem másik kulcspontját, Ticinumot (később: Pavia). Felperzselte Cremonát, Mantovát. [...]

A hun birodalom vége, 453-457

A hun birodalom végórái közeledtek. 453-ban vérömlésben meghalt Attila. Erre Valamir keleti gót király, majd biztatására Arderich gepida király, valamint más, a hunoknak alávetett népek fellázadtak. [...] Ám a hunok csapásait alig átvészelt Itália hamarosan újabb, germán ellenségtől volt hangos.
A nyugatrómai-hun viszony tehát nagyon változatos volt, de a tartományok határán nem változtatott. A hun kézre jutott Pannóniától nyugatra fekvő Noricum tartomány római kormányzat alatt maradt. Itt 449-ben Promotus római helytartó működött, aki abban az esztendőben a hun uralkodó udvarában is megfordult. A helyzet zavarosabbá vált Attila halála után, több település a pusztító "barbárok" kezére jutott, akik addig mint római foederatusok az utakat őrizték. A bizonytalanság miatt határozta el az ott élő rómaiak egy része az elvándorlást.
A keletrómai I. Leó császár (457- 474) idején már csak portyázó benyomulásokra tellett a hunok erejéből az akkori Dacia ellen, ezeket Anthemiosz hadvezér visszaverte (466, 468). Izauriai Zenon császár (474-491) ezüstpénze hun lovassírban utal a Kárpátokon kívüli hadjárásra. I. Anasztasziosz császár (491-518) idején a hunokkal és szlávokkal együtt emlegetik a fő fenyegető erővé vált bolgár-törököket (protobolgárok) mint támadókat (507-512). Ezzel ért véget a hun-késő római érintkezés.

Vissza a tartalomjegyzékhez