BEREND T. IVÁN: A modern gazdasági rendszerek "laboratóriuma"

Állam és piacgazdaság Európában

A 20. század Európája valóságos laboratórium volt, amelyben gazdasági rendszerek sora született, mintegy kísérleti módon. Most, visszatekintve a letűnt századra, azt kell mondani, hogy úgyszólván mindegyik rendszer válságba került, vagy megbukott. Egy furcsa, önmagába visszatérő körről beszélhetünk. A század elejének laissez faire ("hadd menjen") gazdasági modellje van visszatérőben a század végének globalizációs korszakában.

Önszabályozó piaci gazdaság

A 19. század az ipari forradalom nyomán egy önszabályozó piaci gazdaság kibontakozására, kiteljesedésére vezetett. Az ipari forradalom utáni Anglia, a világ ipari műhelye, a világ legfőbb kereskedője exportigényei nyomán érdekelt volt abban, hogy szabadpiaci, laissez faire típusú gazdasági rendszer uralkodjon el az egész világban. [...]
Anglia, érdekeiből kifolyólag és teóriájától támogatva elindult a szabad kereskedelmi rendszer általánossá tétele útján. Egyedül és egyoldalúan vezette be mind a szabad kereskedelmet (1840), mind a deviza aranyalapra helyezését. Ez az időszak Angliában már az ipari forradalom befejezésének a korszaka. 1860-ban már [...] megindította a szabad kereskedelmi rendszer világrendszerré fejlesztését. [...]
Az 1860-70-es évektől Európa áttért a szabad kereskedelem, az átváltható valuták rendszerére, uralkodóvá vált a laissez faire gazdasági szisztéma. Egy sor egyéb intézmény kapcsolódott ehhez: standardizálási megállapodások, a copy right és a szabadalmi intézmény bevezetése, a postai egyezmény és mások.
Ebben a rendben számos ország kényelmetlenül érezte magát. Ezért a laissez faire kialakulásának azonnal voltak ellenzői. [...] Majd akkor lehet szabad kereskedelemre áttérni, akkor lehet szabadpiaci gazdaságot csinálni, ha a gazdaság elég fejlett lesz országaikban is - mondták. Amíg ez nem következik be, addig vámvédelem, állami beavatkozás kell, hogy a helyi gazdaság jobban fejlődjön és felzárkózzon. [...]

Szabályozott piacgazdaság

A fordulatot a gazdaságpolitikai felfogásban az első világháború hozta. Az első modern, gépi háború ugyanis szokatlan és addig elképzelhetetlen feladatok elé állította a hadviselő országokat. [...]
Már 1914-től kezdetét vette egy különleges német hadigazdasági rendszer kialakítása. [...] Hadd soroljam a legfőbb intézményrendszer létrehozását: 1914-ben állították fel a Kriegsrohstoff-abteilungot (háborús nyersanyaghivatal), 1916-ban a Kriegsernährungsamt (háborús élelmezési hivatal) intézményét, majd ugyanezen évben a Hindenburg-tervvel indult útjára a "Planwirtschaft", a tervgazdaság első megjelenése. [...] Ugyancsak 1916-ban az Oberstes Kriegsamt révén a vezérkar felügyelete és irányítása alá helyezték az egész német gazdaságot. Nagy gazdasági bürokrácia jött létre, megszűntek a piaci árak, mindent az állam szabályozott, megszűnt az anyagok és áruk piaci adásvétele, mindent az állam osztott el, amint a gazdaság minden folyamatát ellenőrizte és tervek alapján irányította. [...] A gazdaság finanszírozása, inflációs papírpénz-kibocsátás révén, ugyancsak az állam kezébe került.
A különösen hatékony német hadigazdasági rendszer mintává vált. Olyan eredményeket ér el Németország, amit az egész világ csodált - és követett. Elég megemlíteni, hogy a laissez faire hazája, Anglia is hasonló útra lépett: a Ministry of Munition egymaga 65 ezer tisztviselőt alkalmazott, az egész gazdaságot ellenőrizte, 250 állami üzemet működtetett és további 20 ezer üzemet ellenőrzött és irányított. [...]
A háború után számos ország a hadigazdaság német rendszeréhez nyúlt, és annak az eszköztárát, intézményrendszerét próbálta átvenni, felhasználni békebeli céljai elérésére. [...]
A laissez faire koporsójába az utolsó szöget a nagy gazdasági világválság (1929-32) verte be. A soha nem tapasztalt visszaesés, a mérhetetlen munkanélküliség olyan állapotokat teremtett Európában, különösen az elnyomorodó agrárországokban, hogy nem is gondolkodhattak többé azon: folytatható-e a szabad kereskedelmi és be nem avatkozásos politika. (Még a laissez faire szülőhazája, Anglia is feladta a fontsterling aranyalaphoz kötését és a szabad kereskedelmet!) A protekcionizmus, vám- és egyéb behozatali korlátozások, piacvédelem, a "befelé" forduló gazdasági nacionalizmus, ahogy ezt annak idején nevezték, elöntötte Európát, különösen Közép- és Kelet-, valamint Dél-Európát.
A piacot az állam beavatkozása szabályozta. [...] Az új gazdasági rendszer, a szabályozott piacgazdaság lépett az önszabályozó piaci rend helyére.

A mindenható állam a piacon

Ugyanezekben az első világháború utáni években, időben egybeesően azonban egy másik típusú gazdaság kialakulására is felfigyelhetünk. Néhány, különösen elmaradott dél-európai ország ugyanis nem elégedett meg a keynesi típusú állami beavatkozásos, szabályozott piacgazdasággal, hanem tovább akart menni.
Az utat Mussolini fasiszta Olaszországa törte. [...] Ennek a rendszernek a középpontjában egy mindenható állam állt.
Az átalakítás egyik fontos elemeként Mussolini kölcsön vette az olasz nacionalista párt eszméjét s bevezette a korporációs rendszert. [...] Ha munkások és vállalkozók nem tudtak megegyezni, akkor az állam döntött. A döntés természetesen majdnem mindig az állam kezében volt. A gyakorlatban a szakszervezetek államosítása játszódott le, teljhatalmat biztosítva a fasiszta államnak.
Mussolini, jóval az 1929-32. évi nagy világválság előtt, hatalmas közmunkák tervét dolgoztatta ki és indította el. Megkezdte az ország villamosítását, útépítéseket, melyek keretében a világ első autósztrádáit építették. A mezőgazdaság önellátó fejlesztésére nagy lecsapolási munkálatokkal tettek művelhetővé új területeket, s megkezdték a mezőgazdaság gépesítését, traktorokkal való ellátását. [...] A birodalomépítésre törő Mussolini meghirdette a "népességcsatát", a 60 millió olasz programját is.
A nagy kampányokkal kísért állami beavatkozási rendszert 1933-ban Mussolini totálissá kívánta tenni, kijelentve, hogy teljes és szerves termelésszabályozásra van szükség. Ennek jegyében megindult egy hatalmas állami szektor kiépítése Olaszországban. [...] Végül is a hajóépítő ipar 90%-a, a vasúti gépgyártás 80%-a, a villamosenergia-termelés egyharmada állami üzemekben folyt. De a vízi szállítás is állami kézbe került, és a vas- és acélipar ugyancsak teljesen állami lett. [...]
Ugyanezt a szisztémát, ugyanezt az intézményrendszert vette át Primo de Rivera, majd még inkább Franco Spanyolországa is a polgárháború végén, valamint Salazar Portugáliája. A dél-európai fasiszta, illetve autoriter katonai diktatúrák a Mussolini-féle dirigista gazdasági rendszerhez folyamodtak, ami jóval tovább ment, mint a szabályozott állami beavatkozásos keynesi rendszer.
Hitler az 1930-as években hasonló útra tért. [...] A náci gazdasági rendszer - Hjalmar Schacht "Neuer Plan"-ja, majd Göring "Négyéves terv"-e révén - erőteljes tervgazdaságot teremtett, a "Zentrale Planung"-ot (központi tervezést) egy hat osztályra tagolt tervhivatal irányította.
Tehát létrejött egy autoriter fasiszta, dirigista gazdasági rendszer a két világháború között, ami négy-öt országban terjedt el, de elemeit számos más országban is alkalmazták. Ez volt a második "laboratóriumi kísérlet" egy hatékony, új gazdasági rend kiépítésére.

Állami tulajdon és tervgazdaság

Az első világháború után közvetlenül egy harmadik kísérlet is útjára indult, a szovjet típusú központi tervgazdaság. Ez is hasonló gyökerekhez nyúlt vissza, az első világháború német hadigazdaságához. [...]
A forradalmat követő általános államosítással, majd nagy viták után a húszas évek végén bevezetett első ötéves tervvel épült ki a világ első nem piaci rendszerű gazdasága. A szovjet központi tervezéses rendszer jóval tovább ment, mint Mussolini dirigista gazdasága, mert teljes körű állami tulajdonra épült, és teljessé tette a központi állami tervezést. A piacot, s jórészt a pénzt is kikapcsolva a gazdaságból, ez a rendszer a leghatékonyabb modernizációs diktatúrát valósította meg az 1930-as években.
A rendszer azután a második világháború után - jól ismert módon - Közép- és Kelet-Európára is átterjedt. Először Albánia és Jugoszlávia vette át önkéntesen, azután Sztálin a többi közép- és kelet-európai országra is ráerőszakolta. Az ún. szovjet blokk államszocialista országai, de hamarosan a világ mintegy egyharmada ezen harmadik új gazdasági rendet valósította meg.

Vegyes gazdaságú jóléti állam

A második világháború után egy negyedik gazdasági rendszer is kiformálódóban van, ami az összes előbb bemutatott rendszer elemeiből építkezik. A beavatkozó állam ez esetben demokratikus, nem törekszik önellátásra, hanem szabad kereskedelemmel társítja piaci intervencióját. A korábbi kezdetek alapján kiépülő vegyes gazdasági rendszerű jóléti állam valósítja meg ezt az újabb gazdasági rendszert. Olyan rendszer épül ki Nyugat-Európában, amiben a magánszektorral kombinálva jelentős állami szektor van.
Angliában például, a szabadpiaci kapitalizmus őshazájában, a háború utáni széles körű államosítások nyomán az ipar 20%-a állami kézbe került. Franciaországban ugyancsak az ipar 20%-a, de például az energiagazdaság 94%-a állami kézben volt. A kommunikációs ipar 83%-át, a szállítás 46%-át állami cégek bonyolították le. A bankrendszer 44%-a volt állami. Sőt, az 1980-as években Franciaország a Mitterrand-kormány idején még tovább ment. Végül is az összes francia tőke 53%-a állami vállalatokban koncentrálódott, és a munkaerő egynegyede itt dolgozott. Németország, amely a második világháború után leginkább maradt meg a laissez faire szellemiségében, ugyancsak vegyes gazdaságú ország volt: az autóipar 50%-a, a szénbányászat egyötöde, az alumínium-ipar 70%-a állami kézen volt. E vonatkozásban Ausztria ment a legtovább, ahol a gazdaság mintegy 70%-a az állami szektorhoz tartozott. A korábbi fasiszta spanyol és olasz gazdaság simán evezett át az új vizekre, és leginkább egy francia típusú vegyes gazdaságba nőtt át.
A jelentős állami szektor azonban nem az államnak alávetve, nem állami dirigizmus alatt működött, hanem zavartalan piaci versenyközegben. [...]
A nyugat-európai vegyes gazdasági rendszerben nem egy esetben megjelent a tervezés. Nem minden ország folyamodott ehhez, de Franciaország kilenc négyéves tervet valósított meg a gazdaság technikai újjáépítése és modernizációja, a kutatás és fejlesztés fellendítése jegyében. [...]
A vegyes gazdaság nyugat-európai rendszere sok esetben összekapcsolódott az állami beavatkozás és redisztribúció legfőbb megvalósulási formájával, a jóléti állammal. [....]
A gondoskodó állam magas adózásra épült, s az állami kiadások arányát jelentősen megnövelte: az állami kiadások 1950-ben a bruttó nemzeti termék mintegy 20-30%-át emésztették fel Nyugat-Európában, és ez az 1980-as évekig a bruttó nemzeti termék 50-60%-ára emelkedett. A jóléti állam erőteljes újraelosztó politikát valósított meg. A szociális transzfer, amely 1950-ben a nemzeti jövedelem 6-10%-át emésztette fel, 1975-ben már mintegy 25%-át tette ki.
Az újraelosztó állam az adókkal elvont források egy részét a társadalomról leszakadó rétegek felemelésére fordította. [...] A társadalmi szolidaritás elve alapján szociális biztonságot teremtettek a háború utáni Nyugat-Európában.
Thomas Marshall 1949. évi híres előadásában bevezette a szociális állampolgárság fogalmát. [...] Marshall szerint minden ún. fő kockázattól az államnak kell megvédenie az egyént. Az idős kor bizonytalanságától a nyugdíjjal, a baleset és betegség okozta veszélyektől a biztosítással, a munkanélküliség társadalmi betegsége ellen a munkanélküli segéllyel. Mindezt megvalósította a jóléti állam, és még sok minden mást is. Az ingyenes oktatás, a családi juttatások széles köre, nagy és egyre növekvő fizetett szabadság, újra- és továbbképzési lehetőségek állami biztosítása tartozott még ehhez a jóléti csomaghoz. [...]
A jóléti állam csökkentette a vagyoni különbségeket, a társadalom polarizáltságát is, de nem laposan egyenlősítő rendszert honosított meg, amely eltörli, szétrombolja a vállalkozókat ösztönző erőket.
A jóléti állam korporatív intézményeket is kiépített, de nem az olasz fasiszta típusú kötelező és állam által diktált korporáció formájában, hanem - ahogy Ausztriában nevezték - Sozialpartnerschaft, a szakszervezeti munkástestületek és a vállalkozók testületeinek önkéntes, demokratikus, önkorlátozásra alapozott rendjében. [...]
Kibontakozott és virágzott tehát Nyugat-Európában a gazdaság új rendszere. Mindezt betetőzte, hogy az európai jóléti államok a háborút követő évektől megindultak a fokozatos integráció útján, létrehozták az Európai Uniót, mely hat ország integrációjából fokozatosan 25 ország összekapcsolódásává szélesedett.

Globalizáció

Az 1973 után kibontakozó, az olajválság fordulata által jelzett új szakaszban a globalizáció, s egy új technikai forradalom időszakában új követelmények jelentkeztek. [...] Ez a régi technikára alapozott vezető ágazatok hanyatlását eredményezte és új technikára épülő új szektorok és exportágazatok kiépítését tette szükségessé.
A strukturális válság új technikára épülő szerkezeti átalakítást igényelt, és ez a követelmény számos gazdasági rendszert aláásott. Aláásta az államszocializmus rendszerét, amely 1973 után mély, tartós és elhúzódó válságba került. (Latin-Amerika kísértetiesen hasonló válságon ment át.) [...]
1973 és 1983 között a leggazdagabb országok is súlyos helyzetben voltak. (Amerikában is 20%-os volt az infláció, és 13%-os a munkanélküliség.) A hatalmas kutatási kapacitások, beruházások, az új ágazatok létrejötte új technikai bázison újabb prosperitás kibontakozásához vezetett, és Nyugat-Európa fokozatosan követni tudta ezt az utat.
Az amerikai politika és globalizált piaci fundamentalista ideológia révén ismét a laissez faire elvei kerekedtek felül. Elindult a globális gazdaság kiépülése, melyben 44 ezer multinacionális vállalat állítja elő a világ ipari termelésének 1/3-át, tartja kézben a világ ipari exportjának közel 3/4-ét, és finanszírozza a világ ipari-technikai kutatási és fejlesztési programjainak 70%-át. Ez a multinacionális világbirodalom egy globalizált gazdasági rendszerben új, kiélezett versenyt támaszt, új követelményeket állít.
Ebben a versenyben az államszocializmus [...] a piaci hatásokat nélkülöző, merev tervgazdasági rendszer nem volt képes az alkalmazkodásra és megújulásra. [...]
A vegyes gazdaságú jóléti állam is krízisbe jutott, s reformra szorult, ami 1973 után megindult. Margaret Theacher angol miniszterelnök, valamint Ronald Reagen amerikai elnök a piaci fundamentalizmus valóságos propagátorai voltak az 1980-as években. [...]
[...] A jóléti állam nyilvánvalóan reformra szorul. Van, aki azt mondja, hogy a jóléti állam ideje lejárt. A tények azonban azt mutatják, hogy demokratikus rendszerekben igen nehéz a jóléti vívmányok felszámolása. A jóléti kiadások az elmúlt két évtizedben mégsem csökkentek Európában.

*

A 20. század a laissez faire gazdasági rendszer jegyében indult. A századvég globalizaciós korszaka mintha ismét a laissez faire-hez kanyarodna vissza. De legalábbis újabb elemekkel gazdagodik a rendszerek kombinációja. Egy modern szociális szolidaritás elvét is magába foglaló versenyképes, hatékony piaci rendszer kibontakozásának vagyunk tanúi egy gyorsan integrálódó Európában.

Vissza a tartalomjegyzékhez