STARK TAMÁS: Népességmozgás Közép-Kelet-Európában

Üldözés, kitelepítés, 1939-48

Közép-Kelet Európában elsőként a magyar történetírás foglalkozott behatóan a második világháború nyomán bekövetkezett tömeges ki- és áttelepítések problémájával, a kollektív büntetés eme 20. századi formájával. A témával foglalkozó kutatók elsődleges fóruma a História volt. 2000-től azután egy tucat, főleg fiatal német, osztrák, lengyel, olasz, finn és magyar kutató együtt tanulmányozza a háborús népességmozgás történetét és hatását, az European Science Foundation által finanszírozott The Impact of National Socialist and Fascist Occupation (A fasiszta és a nemzetiszocialista megszállás hatása) című nemzetközi project keretében. Így lehetőség nyílik arra, hogy a hazai horizontot meghaladva a Kárpát-medencében történteket az összeurópai népmozgalom keretében vizsgáljuk. [...]

"Faji" és etnikai alapokon

Az európai társadalmi és politikai átalakulások legfőbb hajtóereje a nacionalizmus egy olyan sajátos formája volt, amely úgy gondolta, hogy "nemzet" és "állampolgári közösség" egyet jelent. Az elgondolás az 1918 után megszületett "nemzetállamokban" talált a legnagyobb visszhangra, idegen testet látva a nemzeti kisebbségben.
Az "egy állam-egy nemzet" elvet helyezte "faji" alapra a nemzetiszocializmus. A nemzetiszocializmus a nemzetet a néppel azonosította, amely a "közös vérből", közös fajból állók összessége. Az állam feladata a "faji" alapvonások megóvása és kiteljesítése. Ennek érdekében születtek a nürnbergi törvények (1935. szeptember), melyek a zsidókat, más fajúaknak minősítve, megfosztották a teljes jogú állampolgárságtól: bűncselekménynek minő- sítették az "árják" és nem "árják" (azaz a zsidók, cigányok stb.) közötti szexuális kapcsolatot. A "faji" gondolat megvalósítása a gyakorlatban azt jelentette: a német "élettérből" kiűzik a "fajilag" idegeneket, és helyettük betelepítik az "élettéren" kívül élő németeket. Ez Közép-Európa teljes etnikai átrendezését jelentette.
Bár a "faji" alapra helyezett politika a náci Németországból indult ki, de az etnikai homogenitás eszméje számos közép-kelet európai politikust és társadalomtudóst megérintett. Etnikailag "tiszta" nemzetállamok létrehozására születtek tervek cseh, szerb, lengyel és román fejekben is.
[...] A térség népességének arculatát a nemzetiszocialista Németország és a nacionalista kis nemzetek mellett a Szovjetunió is döntően alakította.

A Szovjetunió: osztályalapon

A szovjet utópia középpontjában az osztálynélküli társadalom megvalósítása állt. A hatalommal szemben ellenségesnek tekintett társadalmi csoportok felszámolása (elűzése, fizikai megsemmisítése) a forradalom győzelme után kezdődött, de tetőpontját az 1930-as évek elején a "kulákság" - vagyis a mezőgazdasági termelés közép- és kistulajdonosai - likvidálásával érte el.
Európától eltérő módon gondolkodott a szovjet vezetés a népesség etnikai összetételéről. A Szovjetunió lakosságának túlnyomó részét az oroszok és más szláv etnikumok adták, de jelentős volt a nemzeti kisebbségek aránya. A cárizmus 1917-ig ezeket a kisebbségeket oroszosítani akarta. A szovjet vezetés ezzel szemben elhatárolta magát a cári rendszer oroszosító politikájától. Ugyanakkor számos jel utal arra, hogy az osztály- és etnikai alapon végrehajtott tisztogatások között vékony a határvonal. A potenciális vagy valódi osztályellenség felszámolását célzó politika a nem orosz területeken a nemzetiségek és etnikai csoportok elitjének megsemmisítését jelentette. Az "ellenséges" osztályok felszámolása után került sor a "megbízhatatlan" nemzetiségek áttelepítésére.

I. Telepítési tervek

Német fasiszta víziók, 1939-43

A németországi tervek folyamatosan készültek, a döntések azonban nagyon gyakran a pillanatnyi helyzetnek megfelelően születtek.
A nemzetiszocialista állam telepítési terveire Hitler nyilvánosan az 1939. október 6-i beszédében utalt először. A határokon túl élő németeket a német állam határain belülre akarta telepíteni. [...] A következő napon, 1939. október 7-én, Hitler megbízta Himmler SS birodalmi vezetőt a Lengyelországtól Németországhoz csatolt Varta-vidék elnémetesítésének megszervezésével. Vagyis a határokon kívüli németség ide telepítésével és az itteni nem németek kitelepítésével.
A német etnikum megerősítésének legfontosabb eszköze a telepítési politika volt. A Himmler által felállított központ, a Germán Népek Megerősítésének Birodalmi Hivatala (Reichkommissariat für die Festigung deutschen Volkstums, RKF) mellett számos más SS-intézmény is részt vett a telepítések tervezésében és lebonyolításában. [...]
Az átfogó telepítési tervet a történelmi szakirodalom "Generalplan Ost" néven tartja számon. Valójában 1939- től kezdve egészen 1943-ig számtalan kisebb-nagyobb terv készült a német uralom alá került területek etnikai átrendezésére.
1941 novemberében így készült el a hírhedt Generalplan Ost első változata. A terv az egykori lengyel területek, Nyugat-Ukrajna és Nyugat-Fehéroroszország elnémetesítésének folyamatát vázolta fel. Az európai zsidóság sorsa ekkor már megpecsételődött, de az még nem dőlt el, hogy milyen jövőt szánnak a szláv népeknek.
A mintegy harminc évre szóló Generalplan Ost 4,5 millió német betelepítését és 31 millió helyi lakos Nyugat-Szibériába való kitelepítését irányozta elő. A terv szerint az eredetileg 45 milliós helyi lakosság közül csak azok maradhattak volna szülőföldjükön, akiket az SS Faj- és Telepítési Főhivatala fajilag "értékesnek" tartott. Egyes SS-szakértők ugyanakkor a megsemmisítést is a "szláv kérdés" egyik lehetséges "megoldásának" tartották.
A balti népek sorsával kapcsolatban 1942 elején készültek tervek. A Megszállt Keleti Területek Minisztériuma az elnémetesítésre alkalmatlan balti népcsoportokat munkatáborokban kívánta dolgoztatni. Az SS telepítési szakértői azonban ellenezték ezt a koncepciót, és a baltiakat Nyugat-Szibériába telepítették volna, ahol a szlávok felett, de a germánok alatt álló valamiféle "faji középosztály" szerepét szánták nekik.
A legrészletesebb telepítési tervet a Germán Népek Megerősítésének Birodalmi Hivatala dolgozta ki, Konrad Mayer vezetésével. Az 1942 májusában elkészült terv 5,65 millió németnek az áttelepítését irányozta elő az elfoglalt lengyel területekre, a Baltikumba, az elfoglalt Ukrajnába és a megszállni tervezett Leningrád térségébe. Az áttelepítendők sorában nemcsak birodalmi és népi németek lettek volna, hanem "fajilag értékes" baltiak és egyes szláv etnikumok, így a Kárpátokban élő gorálok is. Az itteni szláv őslakosságot (oroszokat, ukránokat) a szovjet kolhozok földjeire telepítették volna (Leningrád térségéből például 3 millió oroszt telepítettek volna ki).
1942 őszén aztán újabb tervek készültek a németek ide-oda telepítéséről. Ebben a tervben már Elzász-Lotaringia, Cseh- és Morvaország, valamint a Krím félsziget németekkel történő betelepítése is szerepelt. [...]

Beneš - Hitlerrel egy időben

A londoni emigráns csehszlovák kormány által kidolgozott telepítési tervek a németek kelet-európai politikai céljaira adott válaszként születtek. Megállapíthatatlan, hogy a londoni emigráns kormány vezetője, Eduárd Beneš fejében mikor fogalmazódott meg a németek kitelepítésének gondolata. Elképzeléseit a szövetségesek általános hadicéljaihoz és aktuális állásfoglalásaihoz kellett igazítania. [...]
Az első ismert Beneš-terv 1939 őszén született. A jövendő Csehszlovákiában maradó németség számának csökkentése érdekében még hajlandó némi területi engedményre is. (Mint ismeretes, a müncheni döntés nemzetközi megegyezés alapján Csehszlovákiáról leválasztotta a Szudéta-vidéket, és azt a Német Birodalomhoz csatolta.) Elképzelése szerint német vereség esetén az északi és északnyugati határvidék átengedésével mintegy felével, azaz 1,5 millió fővel gyengült volna a cseh uralom alatt maradó németség. Beneš második ismert tervében 1940 tavaszán azonban már nincs szó területi engedményről. Az ő elképzelésében is az etnikailag tiszta térségek kialakítására esett a hangsúly. A Morvaországban lévő német etnikai szigeteket belső áttelepítéssel, a Szudéta-vidékre való átköltöztetéssel kívánták felszámolni. Az így létrehozott határ menti egységes német tömb önkormányzatot kapott volna. A terv végrehajtása esetén a cseh és a szlovák mellett a német is államalkotó nemzetté lépett volna elő Csehszlovákiában. [...]
E tervekkel merőben ellentétes törekvéseket képviselt a Benešre egyre nagyobb nyomást gyakoroló, radikálisan nacionalista cseh belső ellenállás, az Ellenálló Mozgalom Központi Bizottsága (UVOD). A cseh nemzeti ellenállók az 1941 nyarán Londonba küldött üzeneteikben nemcsak a föderalista elképzeléseket vetették el, hanem a németekkel való bárminemű együttélést is. Beneš azonban ekkor még nyíltan nem vállalhatta ezt a "maximális célt". [...]
Az egyre látványosabbá váló német megszállás és etnikai elnyomás hatására nőtt a nyugati hatalmak "rokonszenve" a "cseh ügy" iránt. Ezzel viszont jelentősen nőtt a radikális nacionalista irányítású londoni emigráns csehszlovák kormány mozgástere is.
Beneš is bátrabb lett, és a Foreign Affairs 1941. októberi számában olyan tervet tett közzé, melyben már egymillió német kitelepítését irányozta elő a háború utáni időkre. Ebben a tervben van szó először tömeges kitelepítésről. [...]
Beneš "emelte" a kitelepítendő németek számát: 1942 októberében 1,5 millióval, majd két hónappal később már 2 millió fővel kívánta csökkenteni a németek számát a jövendő Csehszlovákiában. Ez utóbbi "köztes megoldás"-nak tekinthető terv 1,5 millió személy kitelepítésével számolt, míg 500 ezer főt területtel együtt adtak volna át Németországnak. [...]
Külön tárgyalást kíván: hogyan viszonyult mindezekhez az etnikai ide-oda telepítésekhez a kommunista párt? A cseh kommunista párt kezdetben ellenezte a tömeges kitelepítést. A kollektív felelősség elve nem fért össze a kommunista felfogással. [...] Ráadásul a cseh kommunista párt valóban "nemzetek feletti" volt, és soraiban több tízezer német nemzetiségű is volt. A nemes elvi szempontoknál azonban erősebbek voltak a kommunisták kötődései a Szovjetunió nagyhatalmi érdekeihez. Így magyarázható, hogy miután az 1943. decemberi moszkvai Beneš-Sztálin megbeszéléseken a generalisszimusz elfogadta Beneš terveit, a cseh kommunista emigráció is feladta elveit, és kiállt a teljes kitelepítés mellett.
Benešnek a magyar kisebbséggel kapcsolatos tervei is fokozatosan változtak a háború folyamán: 1939 után mind radikálisabban magyarellenesekké váltak. 1941 júniusa, a Szovjetunió elleni magyar hadüzenet előtt Beneš elvben hajlott a kompromisszumra, és a békés kapcsolatok érdekében némi területi kiigazítást is el tudott volna fogadni. Amikor azonban 1941 után az USA, Nagy-Britannia és a Szovjetunió szövetsége megszilárdult, a londoni cseh emigráció magyarellenes érzelmei is fölerősödtek. Az 1943. decemberi tárgyalásokon Beneš már a magyarság kitelepítését is fölvetette, de a határozott szovjet jóváhagyásra várnia kellett az 1944. márciusi német megszállásig, mely drámai fordulatot hozott Magyarország megítélésében is.

A lengyelek igényei, 1940

Szinte általános az a nézet, hogy a lengyelek igénye Németország keleti területeire azért erősödött fel, mert a Szovjetunió igényeket támasztott keletlengyel területek iránt. Ez a nézet nem megalapozott.
A londoni lengyel kormány már 1942-ben jelezte területi igényét az Odera és a keleti Neisse folyóktól keletre eső területekre. A szövetségesek győzelmének közeledtével természetesen nőttek az emigráns lengyelek igényei is. 1943-ban már követelték a teljes Sziléziát és a balti tengerpartot egészen Rügen szigetéig.
A területi célokkal párhuzamosan a legfontosabb lengyel háborús cél a németek kitelepítése volt. Ezt az igényt az emigráns kormány 1940 februárjától nyíltan hangoztatta. [...]

Szerb tervek, 1941

A Jugoszlávia megszállása (1941. április 11.) és felbomlása óta Londonban működő emigráns szerb királyi kormány telepítési terveiről nincsen tudomásunk. [...] A nacionalista csetnik mozgalom főideológusa, Stevan Moljevic nacionalista boszniai szerb ügyvéd már 1941 júniusában tervet dolgozott ki a győzelem utáni időkre. A terv olyan Szerbiával számolt, amely Románia és Magyarország egy részét, Horvátország nagy részét, valamint Boszniát, Montenegrót és Macedoniát is magában foglalta. A terv 2,675 millió nem szerb, köztük félmillió német, kitelepítését irányozta elő a nagyszerb nemzetállam megteremtése céljából. Ezt az elképzelést megküldték a londoni jugoszláv emigráns kormánynak és a csetnik vezetésnek. Mindkettő elfogadta azt.
Jóval szerényebb volt Vasa Øubriloviå nacionalista politikusnak a terve, melyet 1944 novemberében készített a Tito-féle vezetés számára. A dokumentum abból indul ki, hogy a kisebbségi kérdés egyetlen megoldása a kitelepítés. A szerző azonban jelentős különbségeket tesz a jugoszláviai kisebbségek között aszerint, hogy azokat mennyire találja veszélyesnek az állam egysége szempontjából. A terv szerint a németekre kitelepítés várt, de a magyarok, albánok, olaszok és románok által lakott területeken csak a szerb etnikai túlsúly létrehozása volt a cél. [...] "Könyörületes" volt a terv az olaszokkal szemben is, mivel csak az 1918 után betelepült olaszok kitelepítését szorgalmazta. A bánáti románság lakosságcsere-egyezmény révén hagyta volna el Jugoszláviát, míg a koszovói albánok a helyükön maradtak volna, de területüket nagyszámú szerb telepessel kellett volna megosztaniuk.

Román tervek, 1940

Monumentális volt a román Központi Statisztikai Intézet igazgatója, Sabin Manuilë által Antonescu marsall számára készített telepítési terv (1941. október). A Szovjetunió elleni hadjárat sikeres periódusában készített ötszakaszos terv első fázisában a Romániában és az ugyancsak román területként számon tartott Bánátban élő szerbek és a szerbiai románok cseréjére került volna sor. A második fázisban telepítették volna ki az 1940-ben elvesztett, de visszafoglalandó Dél-Dobrudzsa bolgár lakosságát. A terv szerint Észak- Erdély túlnyomó része ismét román terület. A harmadik fázisban az ottani magyarok áttelepítésére került volna sor Bácskába, illetve a "meghagyott" Nagyszalonta, Nagyvárad, Szatmárnémeti területsávra és Kárpátaljára. A negyedik fázisban az ukránokat és az oroszokat cserélték volna ki a transznisztriai románokra, majd a németek és a törökök kitelepítésére került volna sor. A terv szerint összesen mintegy 6,2 millió embert kellett volna lakóhelyéről elmozdítani Románia "románná" tételéhez. E célkitűzés végrehajtását egy "heroikus" nemzedéktől várták - mivel a vázolt népességcseréket jórészt olyan területeken kívánták végrehajtani, amelyek 1941 nyarán nem álltak román ellenőrzés alatt!

A szovjet "malenkij robot"

A Szovjetunió felbomlása után megjelent tanulmányokból meglehetősen részletes kép rajzolódik ki a világháború nyomán végrehajtott deportálásokról, telepítésekről. A szovjet tervek azonban még homályban vannak. [...] A GUPVI (Glavnaja Upravlenyija Voennoplennih, i Internyirovannih, azaz Hadifogoly- és Internált Táborok Főigazgatósága) táborrendszerbe a Szovjetunión túli területekről elfogott, deportált, illetve hadifogságba esett civil személyek és katonák kerültek. A gyorsan növekvő táborvilág összesen mintegy 340 főtáborból és 4000 melléktáborból állt. A fő- és melléktáboron kívül léteztek még speciális munkabrigádok, kórháztáborok, elkülönített munkabrigádok, büntető munkatáborok, politikai elkülönítő táborok és börtönök. [...]
A Szovjetunió megtámadása után a német foglyok foglalkoztatására az egykori külügyminiszter, Litvinov vezetésével 1943 nyarán készültek tervek. [...] Később, az 1944 júliusában elkészült jelentés 5 millió fogoly (hadifogoly és civil) tízéves kényszermunkáját irányozta elő, melynek eredményeként a gazdaság 35-45 milliárd dollár nyereséget termelne.

II. A megvalósítás

Németek hazatelepítése és a "telepek", 1939-43

A német telepítési tervek végrehajtása szorosan összefüggött a lengyel és ukrán területeken véghezvitt etnikai tisztogatásokkal és a zsidóság kiirtásával. A gigantikus tervek közül a Lengyelországtól közvetlenül a birodalomhoz csatolt Varta-vidék elnémetesítése befejezés előtt állt. Erről a vidékről mintegy félmillió zsidót deportáltak a Főkormányzóság gettóiba. Ugyancsak a Főkormányzóság területére űztek 250 ezer lengyelt, további 200 ezer főt pedig a birodalomba szállítottak kényszermunkára. [...] 1939 és 1943 között Németország a kelet- és délkelet-európai országokkal (Olaszország, Észtország, Lettország, Szovjetunió, Románia, Horvátország, Bulgária) összesen kilenc szerződést kötött a német népcsoport "hazahozatala" érdekében. A háború folyamán mintegy egymillió német érkezett a Németországhoz csatolt Varta-vidékre.
[...] 1942 folyamán Zamoscs körzetébe mintegy 10 ezer telepes érkezett, de tervbe vették egy német negyed létrehozását Lublinban is. Mivel a telepítések előfeltétele szerintük a térségben élő zsidóság kiirtása volt, Himmler kérésére a Főkormányzóságban 1942 tavaszán megkezdődött a "végső megoldás" programja. Az év végéig 1,3 millió zsidót gyilkoltak meg Belzec, Sobibor, Treblinka és Majdenek haláltáboraiban.
Az Ukrajnában létrehozandó német telepek központja Zsitomír térsége volt. Himmler kezdeményezésére, 1942 őszén itt 30 ezer telepessel két mintatelepet szerveztek meg Hegewald és Försterstadt névvel.
Jelentős népességmozgatásokra került sor Nyugat-Európában, Elzász-Lotaringiában is. 200 ezer helyi lakost deportáltak a Vichy-féle Franciaországba, míg 20 ezer elzászit "németesítésre érdemesnek tartva" német átnevelő táborokba küldtek. Megkezdődött a lakosság faji vagy nemzeti alapon történő osztályozása Szlovéniában és a Cseh Protektorátusban is.
A hadi események alakulása azonban nem tette lehetővé a gigantikus német tervek megvalósulását.

Románia, 1941-44

A háború alatt a román tervekből is csak a zsidóság "kitelepítése" valósult meg. De az is csak részlegesen. 1941- 42-ben mintegy 200 ezer besszarábiai és észak-bukovinai zsidót deportáltak a román ellenőrzés alatt álló Transznisztriába. Ott túlnyomó részüket a mintegy 150 ezernyi helyi zsidósággal együtt gettóba zárták, majd 1943-ban elpusztították. Az ó-romániai zsidóság tervezett Németországba deportálására végül nem került sor. [...]
A romániai zsidóság sorsa párhuzamba állítható a romániai németekével. A háború utáni megtorlásokat túlélő romániai németség többsége, amikor módja volt rá, a zsidókhoz hasonlóan elhagyta szülőföldjét, és a Német Szövetségi Köztársaságba települt.
A megtorlások a magyar lakosságot sem kerülték el. 1944. augusztus végén Bukarestből fegyveres különítmények indultak el, hogy a szovjet hadsereg nyomában haladva bosszút álljanak a magyar lakosságon. A Iuliu Maniu parasztpárti politikus után "Maniu-gárdáknak" nevezett alakulatok szeptember közepén lepték el Észak-Erdély területét. Tömeggyilkosságokat követtek el többek között Szárazajtán, Csíkszeredán és Csíkszentdomonkoson. [...] a bosszúhadjárat áldozatainak száma máig ismeretlen. [...] A bosszúhadjárat elől mintegy 100 ezer magyar hagyta el végleg szülőföldjét és települt át a mai Magyarország területére.
1941-ben Sabin Manuilë úgy látta, hogy legalább 20 évre lesz szükség az etnikailag homogén Románia megteremtéséhez. Bár teljesen más körülmények között, mint azt a háború elején gondolták, a zsidók, németek és a magyarok egy részének távozásával, az 1960-as évekre Románia valóban közelebb került a nagy álom, az etnikai egyszínűség megvalósításához.

Szovjetunió

Teljesültek a hadifoglyok és civil internáltak kényszermunkájára, illetve a Szovjetunióhoz csatolt területek politikai megtisztítására vonatkozó szovjet tervek. A Lengyelország elleni szovjet agresszió (1939) során* mintegy 250 ezer lengyel katona esett fogságba.  Az elfogott tisztek közül 14 ezer főt 1940 nyarán kivégeztek.
A németek által megszállt területekről menekült lengyelek közül 145 ezer civilt a GUPVI táborvilágba szállítottak, akik közül körülbelül 10 ezren a Gulágon végezték. [...] Ugyancsak a szovjet hatalom megerősítését szolgálta a Curzon-vonaltól keletre eső területekre az 1920-as évek elején érkező lengyel telepesek kitelepítése Nyugat-Szibériába (140 ezer ember). 1941 tavaszán 86 ezer lengyelt a határzóna "megtisztítása" végett szállítottak a Szovjetunió belsejébe.
Hasonló letartóztatási és kitelepítési hullám zajlott le a Baltikumban és Besszarábiában. [...]
A belbiztonsági szempont és a kollektív megtorlás politikája egyaránt érvényesült a szovjetunióbeli németek kitelepítésénél. 1942 júniusáig 1,2 millió németet deportáltak Közép-Ázsiába és Szibériába, valamint több tízezerre tehető a GUPVI, illetve a Gulág táborvilágába hurcoltak száma. A németekkel való együttműködés - egyébként alaptalan - vádjával, a kollektív felelősségre vonás elve alapján telepítették át a Szovjetunió ázsiai vidékeire 1943 novembere és 1944 júniusa között a karacsajokat, kalmüköket, ingusokat, csecseneket, balkarokat és a krími tatárokat, összesen mintegy 900 ezer főt. 1944 novemberében a török határ mentén élő meszhetek, kurdok, hemcsinek kerültek sorra. Őket is határvédelmi, belbiztonsági okokból, de nemzetiségi alapon telepítették át Szibériába.

A megszállt zónából a Szovjetunióba

Kelet-Európában 1944-45-ben a tisztogatások ott folytatódtak, ahol 1941-ben abbamaradtak. Alapjai a kollektív felelősségre vonás, az etnikai, valamint osztály-hovatartozás volt.
Az NKVD különleges egységei letartóztatták és elhurcolták a német és a szovjet hadsereg ellen egyaránt harcoló Ukrán Nemzeti Unió (Organizacija Ukrainszkih Nacionalisztov) és Ukrán Felkelő Hadsereg (Ukrainszka Povsztanszka Armija) partizánjainak hozzátartozóit, mintegy 100 ezer polgári személyt. Letartóztattak több százezer katonaszökevényt és kollaboránst, és olyan személyeket, akiket a szovjet hatalom potenciális ellenségeinek tartottak. Az etnikai és politikai tisztogatások folytatódtak a Baltikumban és a visszafoglalt lengyel területeken.
[... ] 1944. december 16-án a Szovjetunió állambiztonsági bizottságának határozata arról rendelkezett, hogy "mozgósítani" és szovjetunióbeli munkára kell irányítani minden 17-44 év közötti német férfit és a 18-30 év közötti német nőt, akik a Vörös Hadsereg által elfoglalt Románia, Magyarország, Jugoszlávia, Bulgária, Csehszlovákia területén tartózkodnak. A deportálások végrehajtásáért az NKVD volt a felelős.
Romániából [...] mintegy 75 ezer főt vittek el, nőket is, akik közül mintegy 10 ezren nem tértek vissza. A németek egy részét az NDK-ba vitték.
A Magyarország jelenlegi területéről a Szovjetunió állambiztonsági bizottságának 1944. december 16-i határozata alapján elvben csak a német nemzetiségűeket hurcolták el, de a valóságban a deportáltak nagyobb része magyar volt. [...]A szovjet fogságba esett civil magyarok és magyarországi németek száma 200-250 ezer főre tehető. A katonákkal és a Kárpátaljáról, valamint Észak-Erdélyből és a Felvidékről elhurcolt civilekkel együtt a szovjet fogságba esett magyarok teljes száma meghaladja a 600 ezret; közülük legalább 200 ezren sohasem tértek vissza a szovjet táborvilágból.
A Németország területére érő front sem tett különbséget civil és katona között. A Königsberg (Kalinyingrád) erődjébe menekült mintegy 150 ezer civil túlnyomó része elpusztult. A pomerániai partvidéken százezrek próbáltak a tenger felé menekülni. Kelet- Brandenburg környékén az előrenyomuló szovjet hadsereg mintegy 600 ezer menekülőt kerített be és fordított keleti irányba. A hirtelen "hadifogollyá" vált civilek túlnyomó része el sem jutott a szovjet munkatáborokba, mert már útközben elpusztult. [...] A GUPVI adatai szerint a szovjet kényszermunkatáborokba a második világháború végén összesen 3 899 397 hadifogoly és civil került. (A foglyok kétharmada német volt. Szovjet fogságba ennél jóval többen estek, de mivel a foglyok regisztrációjára a szovjet területen került sor, a gyűjtő- és átmenőtáborokban, valamint a hetekig tartó kiszállítás közben meghaltak számát a fenti adat nem tartalmazza.) A deportált német civilek számát valószínűleg jobban tükrözi a Német Vöröskereszt keresőszolgálata által becsült 500 ezer fős adat.
Jugoszláviában Tito győzelmével a csetnik telepítési tervek lekerültek a napirendről. [...] A Jugoszlávia területéről mint katonák és polgári menekültek, 250 ezer német hagyta el szülőföldjét. A helyben maradt mintegy 150 ezer németet kényszermunkatáborokba zárták. Közülük 60 ezren elpusztultak. A táborok mintegy 90 ezer túlélője másodosztályú polgár lett, és túlnyomó részük az 1950-es évek elején Ausztriába és az NSZK-ba vándorolt. Az 1950-es évek elején a kiirtott, elüldözött németek helyére mintegy 200 ezer telepes érkezett Szerbiából, Boszniából és Montenegróból.
A világháború utáni években Dalmáciából és Isztriából mintegy 300 ezer olasz távozott Olaszországba.
Az 1942. januári magyar délvidéki razziáért a Tito-féle partizánsereg különösen kegyetlen bosszút állt. Az 1945 januárjáig tartó öldöklésnek legalább 20 ezer magyar civil áldozata volt. A magyarság sorsa a közvetlen terror befejezése után is bizonytalan volt. Jugoszláv részről is felmerült a németek mellett a magyarok részleges kitelepítésének a terve. [...] Magyarország és Jugoszlávia között létre is jött egy lakosságcsere-egyezmény, amit azonban nem hajtottak végre.

Lengyelország

[...] A lengyelországi harcok befejeződése után németek tízezrei tértek vissza lakóhelyükre, abban bízva, hogy a békeszerződés majd visszaadja ezeket a területeket Németországnak. A "visszatért területek" kommunista minisztere, Wîadysîaw Gomuîka ekkor kiadta a jelszót: "Olyan helyzetet kell teremteni, hogy a németeknek rosszabb legyen maradni, mint menni". A németek elleni támadások rendszeresek voltak, és a kényszermunkát is bevezették. Mintegy 105 ezer személyt zártak az egykori náci koncentrációs táborokba. Auschwitz, Lamsdorf, Jaworzno, Swietochlowitz, Potulitz ismét benépesült...
A népességmozgatás következtében a Lengyelországhoz csatolt területekről 8,3 millió németet telepítettek ki.
A németek helyébe 2 millió lengyelt "hoztak" a Szovjetunióból.

Csehszlovákia

Csehországban a szovjet csapatokat különböző cseh fegyveres egységek kísérték. [...] Ezek a fegyveres csoportok mindent elkövettek, hogy az el nem menekült németeket távozásra kényszerítsék. Falvakat gyújtottak fel, és válogatás nélkül gyilkoltak meg németeket, függetlenül attól, hogy együttműködtek-e a megszálló német hatóságokkal, vagy sem. A német visszaemlékezők szerint a csehek kegyetlenebbek voltak a szovjeteknél. [...] A Szudéta-vidékről 3 millió németet telepítettek ki.
A "vad" deportálások időszaka 1945 augusztusáig, a potsdami konferenciáig tartott. A konferencián a szövetségesek hivatalosan is szabad utat engedtek a németek kitelepítésének Csehszlovákiából, Lengyelországból és Magyarországról. [...]
A kitelepített németek helyére 1,9 millió telepes érkezett, elsősorban Szlovákiából. Az etnikai homogenizációt tovább növelte, hogy lakosságcsere-egyezmények keretében Lengyelországból 53 ezer, Csehszlovákiából pedig 4 ezer ukrán települt át a Szovjetunióba. Ellentételezésként onnan 2 millió lengyel és 230 ezer cseh és szlovák költözött az anyaországába.
Csehszlovákiában a németek kitoloncolásával együtt haladt a magyarok kitelepítésének megszervezése is. A nyugati szövetségesek Potsdamban nem járultak hozzá a magyarok elűzéséhez, csehszlovák siker volt azonban az 1946. február 27-én megkötött lakosságcsere-egyezmény, [...] A menekültekkel, elüldözöttekkel és kiutasítottakkal együtt összesen mintegy 120 ezer magyar kényszerült a Felvidék elhagyására.
[...] A megmaradt felvidéki magyarságot Csehszlovákián belül kezdték el szétszórni. Így szüntették meg a korábban összefüggően magyarlakta területeken a magyar többséget. A 88/1945. sz. közmunkarendelet alapján 1946 októbere és 1947 februárja között 393 településről 43 546 magyart szállítottak a cseh országrészbe. A felvidéki népesség etnikai összetételének megváltoztatását szolgálta az 1946-47-ben folytatott "reszlovakizációs" kampány is, melynek során 282 ezer magyart minősítettek szlováknak.

Magyarország

A magyarországi németek  kitelepítésének ügye a felvidéki magyarság kitoloncolásáért folytatott csehszlovák hadjárat mellékhadszíntere volt, [...] ugyanis a németek házaiba és földjeire a felvidéki magyarokat akarták letelepíteni.
[...] Kétségtelen, hogy a több mint 200 ezernyi, Magyarországra menekült és áttelepült magyar népesség elhelyezését megkönnyítette volna a németek kitelepítése. A magyar kormány viszont épp a határon túli magyarság érdekében nem tehette magáévá a kollektív felelősségre vonás elvét, és nem teremthette meg önként a felvidéki magyarság befogadásának feltételeit.
A Németországi Szövetséges Ellenőrző Tanács 1945. november 20-i határozata 500 ezer német kitelepítését irányozta elő, és ezt a kontingenst erőltette a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke, Vorosilov tábornok is. A magyar kormány viszont maximum 310 ezer német kitelepítését tartotta keresztülvihetőnek. A valóságban 1948. június 15-ig mintegy 200 ezer németet telepítettek ki Magyarországról Németországba, háromnegyed részben a nyugati övezetekbe. (A kitelepítésnek nem a kollektív felelősségre vonás elvének feladása, hanem a megszállási övezetek telítettsége szabott korlátot.)

*
[...] A világháború kezdetén számos terv készült az etnikailag tiszta nemzetállamok kialakítására. A háború után pedig Európa ezen részén etnikailag majdnem tiszta nemzetállamok alakultak ki. Kérdés, hogy nyert-e a térség népessége a határok ide-oda tologatásával és a népek kitoloncolásával?


Vissza a tartalomjegyzékhez