Szabó A. Ferenc: A ruandai népirtás

Hutuk, tuszik, belgák

A kis területű, de sűrűn lakott közép-afrikai országban végbement események - hasonlóan sok más, emberéletek százezreit követelő tragédiához - társadalmi-demográfiai előzményekre vezethetők vissza. Ruanda és a környező államok: Burundi, Uganda, valamint Tanzánia nyugati részei a fekete kontinensen kivételesnek számító, kedvező geopolitikai környezetet alkotnak. [...]
Ruanda területe - azaz akkoriban még Ruanda és Urundi - német gyarmat lett, de az elveszített első világháború után népszövetségi mandátumként a nyugat felé szomszédos Belga Kongót is kézben tartó Belgium szerzett jogot a terület igazgatására.

Belgák és az őslakosok

A fennsíkon élő afrikaiak nagyobb része bantu (hutu), akik viszonylag hamar áttértek a földművelésre, míg a hamita eredetű tuszik állattenyésztéssel foglalkoztak, de mindig jóval kevesebben voltak. Talán a nomád életforma révén, talán harci erényeik miatt, de kezükben tartották a mai Ruanda vidékén a politikai vezetést. Ahogyan a németek, úgy a belgák is megegyeztek a tuszi származású szultánokkal, hogy könnyebben kezelhessék a gyarmati lakosságot. [...] A népesség szaporodása csak növelte a feszültséget, ugyanis a népes hutu törzs tagjai egyre több szavannás területet szerettek volna feltörni, ami a tuszik ellenállásába ütközött.
Az akkor még Burundival együtt kormányozott tartományt közigazgatásilag Belga Kongóhoz csatolták. A belga hatóságok jelenlévő gyarmati katonáikkal a gyakori helyi torzsalkodások ellenére sokáig fenn tudták tartani a viszonylagos rendet. Az 1950-es évek végétől itt is, mint másutt a gyarmati világban, felszabadító mozgalom bontakozott ki. A hagyományosnak mondható hutu-tuszi ellentét mellett a terület felosztásának kérdése is napirendre került. A tuszik vezetői szerették volna együtt kézbe venni a függetlenedés után Ruanda és Burundi egész területét, mert ekkor kevésbé tűnt volna ki, hogy kevesebben vannak, mint a hutuk, akik felett a hatalmat a gyarmatosítók távozása után már egyedül ők, a tuszik kívánták gyakorolni. A belgák azonban formális kivonulásuk után is bele kívántak szólni a helyi politikába, és az etnikai-törzsi vitába, amelyet színezett az uralkodó elit és az elnyomott többség ellentéte. A belgák a földfoglalások és földfelosztások mellett érvelő hutuk pártjára álltak.

1962: az új állam

Az első választásokat még feudális körülmények, a szultánság fennállása közepette, 1960-ban tartották. Maradt a tuszi szultán, de választott parlamenttel és kormánnyal. Nem sokkal ezután, 1961 januárjában a belga gyarmatosítók a földreform ígéretével maguk mellé állították a hutu lakosságot, és együttes erővel elűzték a szultánt, s kikiáltották a köztársaságot. Egyúttal megkezdték a Burundival fenntartott államközösség lazítását is. Fokozatos előkészületek történtek a függetlenségre. Először ENSZ-felügyelettel népszavazást tartottak a monarchia felszámolásáról (80% igen), majd autonómiát kapott a tartomány, végül 1962. július 1-jén teljes alkotmányos függetlenség következett, ami után nemsokára megszűnt a már korábban formálissá vált pénz- és vámügyi unió Burundival.
A drámai politikai harcok és változások a két népcsoport, a körülbelül 16%-ot kitevő tuszik és a többségi hutuk között véres törzsi háborúhoz vezettek. Ennek során az egykori feudális uralkodó réteg, a tuszik ellen valóságos irtóhadjárat bontakozott ki. Öt év alatt alatt - a statisztikák szerint - mintegy félmillió tuszi menekült el az országból és kb. 200 ezret megöltek. [...]

1994: az öldöklés kezdete

Milyen volt a politikai helyzet 1994-ben?
A hatalmat a hutuk gyakorolták. Az elnöki posztot az a Juvénal Habyarimana töltötte be, aki ismert volt radikális tusziellenes nézeteiről. A több mint harminc éve dúló ellentétek ekkoriban már ismét élesek voltak. Az ország hegyes peremvidékein tuszi gerillák küzdöttek a hutu kormánycsapatokkal. [...] Tanzániai közvetítéssel tárgyalások folytak a kormány és a gerillák vezetői között a béke megteremtéséről. [...]
Az elnök elleni merénylet után országszerte véres támadás indult a tuszik ellen, akiknek aránya az 1960-as évek eleji 16%-ról - a gyilkosságok és a kényszermigráció hatására - addigra már 9-10%-ra csökkent. (A népesség országos adatai alapján kb. 700 ezren élhettek még a határokon belül.) [...]

Felülkerekednek a tuszik

A véres küzdelem korántsem ért véget a tuszik legyilkolásával és tömeges exodusával, amely elsősorban a Kongói Köztársaság (Zaire) felé irányult. Részint az ott létrehozott menekülttáborokban, részint a ruandai hegyekben újjászerveződött az eredetileg tuszikból álló Ruandai Hazafias Front, és legyőzte a kormánycsapatokat. [...] Nyilván nemzetközi tényezők is közreműködtek. (A francia békefenntartók szimpatizáltak a magát frankofónnak nyilvánító hutu kormányzattal, míg a tuszikból verbuválódott RPF inkább az angol-amerikai oldalon kereste a támogatást.) Tény, hogy a népirtást követő háborúban a kisebbségi tuszik vezette Front győzött, amelyik Ruanda elfoglalása után csapatait a határon túli menekülttáborokba küldte. [...]
Ez a konfliktus magán viselte az etnikumok demográfiai versengésének jellegzetességeit, és bár egy ország határain belül keletkezett, a bantu hutuk és a hamita tuszik szembenállása a tágabb földrajzi térségre is jellemző.

Vissza a tartalomjegyzékhez