MOLNÁR JUDIT: A "legtudósabb rabbi" sorstalansága

Szeged, 1944

Löw Immánuel születésének 150. évfordulója alkalmából szobrot avattak 2004 januárjában Szegeden, a Dóm téri Pantheonban. A tudós főrabbi méltó utódjaként folytatta édesapja, Löw Lipót tudományos és közéleti tevékenységét, valamint vezette a neológ zsidó hitközséget 1878-tól haláláig, 1944-ig. [...]

A "hűtlenség" kora

Szeged városa azonban 1944 tavaszán- nyarán hűtlenné vált a tudós rabbihoz. Több ezer sorstársával együtt marhavagonba zsúfolták az agg, beteg, majdnem vak főrabbit. [...]
A tudós főrabbi a tudomány, a tanítás mellett közéleti személyiség is volt, a felsőház tagja. [...]
1938-tól kezdve a diszkriminatív törvények és rendeletek sora következett. Előbb vallási, majd faji alapon különböztették meg a zsidókat. A különböző foglalkozási ágakban 20, majd 6%-ban maximálták arányukat. Löw Immánuelnek 1940-től már nem volt lehetősége még csak véleményt sem nyilvánítania a törvényjavaslatokkal kapcsolatban. 1940-ben hivatalosan megszüntették felsőházi tagságát. Teleki Pál miniszteri indokolása szerint "az izraelita hitfelekezet felsőházi képviseletének történeti gyökerei nincsenek". Alig néhány hónappal korábban - a szintén Teleki Pál által végigvitt második zsidótörvény értelmében - Löw Immánuel szegedi közgyűlési örökös tagságát is megszüntették.
Löw - mint sok tízezer sorstársa - "törvénytisztelő megadással és türelemmel" várta a "jogegyenlőség feltámadását". Mindhiába.
Az akkori Magyarország 825 ezer zsidó vallású, vagy legalább két zsidó vallású nagyszülővel rendelkező állampolgárát 1944 márciusáig még "csak" jogaikban korlátozták, a férfiakat fegyvertelen munkaszolgálatra kötelezték. Mégis azt mondhatjuk, hogy viszonylagos létbiztonságban élt Magyarország zsidósága. [...]

A német megszállás után

1944. március 19-ét követően azonban gyökeresen megváltozott a helyzet. A német megszálló csapatokkal Magyarországra érkezett az Eichmann-kommandó, hivatalos nevén az RSHA (Birodalmi Biztonsági Főhivatal) IV-B-4 osztálya is. Eichmann "rekordot" akart és tudott dönteni. 1944. május 15. és július 9. között 147 szerelvény hagyta el az országot, 437 ezer emberrel. Néhány vonat kivételével valamennyi célállomása Auschwitz-Birkenau megsemmisítőtábora volt. Az alig 200 főnyi kommandó vezetőjének célja csak azért valósulhatott meg, mert a körülbelül 200 ezer főnyi magyar végrehajtó apparátus - úgy a közigazgatási, mint a közbiztonsági - rendelkezésére állt. Horthy Miklós kormányzó a helyén maradt. Ugyanakkor szabad kezet adott a "zsidókérdés megoldása" tekintetében az új, Sztójay Döme vezette kormánynak, amely sorozatban tárgyalta és fogadta el a megkülönböztető jel viselésétől a kifosztáson keresztül a gettóba zárásig a zsidó tárgyú rendeleteket. [...]

Szegedi őrségváltás

A déli határsáv "zsidótlanítása" ügyében április 19-re hívták a Belügyminisztériumba a szegedi, a pécsi és a szombathelyi csendőrkerületek parancsnokait, a nyomozó alosztályparancsnokokat és a rendőrség vezetőit. [...] Szeged törvényhatósági jogú város így előbb a délvidéki zsidóknak, több mint 2200 főnek adott "szállást" rövid időre a zsidó iskolában, a régi zsinagógában, a hitközségi székházban és a Pick-szalámigyár akoltelepén. [...]
Májusban, a délvidéki zsidók elhelyezése, majd Bajára való továbbszállítása mellett már a szegedi zsidók számára szervezték a zárt gettót. Tárgyalások sorozata zajlott a városházán a zsidók kitelepítése ügyében. [...] A gettót olyan helyre tervezték, ahol a "lakások többségében ez idő szerint is zsidók laknak".
Május 31-én már az új főispán, az Imrédy Béla vezette Magyar Megújulás Pártjának tagja, Magyary-Kossa Aladár [...] arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy megkezdődött a gettó bekerítése, az egyetlen kijárat kivételével valamennyi utcatorkolat lezárása, a gettó szélére eső házak utcai ablakainak fehérre meszelése. [...]

A szegedi gettó

A helyi közigazgatás és rendőrség összehangolt intézkedései következtében összesen 3827 embert zsúfoltak a szegedi gettóba és a zsidó házakba. Egy fő számára, az iratok tanúsága szerint, 2,2 m2 jutott.
Június 10-én a két belügyi államtitkár, Endre László és Baky László "gépkocsival Szegedre érkeztek. [...]

A deportálás

Az államtitkárok értekezletet tartottak a városházán a szegedi és debreceni csendőrkerület közigazgatási és közbiztonsági vezetőinek. A résztvevők megtudhatták, hogy az ország északi és keleti területei, valamint a Délvidék után a szegedi és debreceni csendőrkerület területéről is megkezdődik a zsidók elszállítása, és "ebből a célból gyűjtőtáborok kerülnek felállításra". A szegedi gyűjtőtáborba és egyben vagonírozási központba az alábbi helységekből tervezték összegyűjteni a közel 9000 zsidónak minősített magyar állampolgárt: Szeged, Makó, Kiskunhalas, Hódmezővásárhely, Kecel, Kalocsa, Szentes, Mindszent, Kistelek, Kiskunmajsa, Kiskundorozsma.
A táborba szállítandó zsidók személyenként 50 kg súlyú csomagot és legfeljebb 14 napi szárazélelmet vihettek magukkal. (A csomagban nem lehetett semmiféle értéktárgy.) Ezekről hárompéldányos "bűnjeljegyzéket" kellett készíteni. Az ellenőrzés motozás útján történt. A táborba egyáltalán nem mehetett be látogató. Postai küldemények, sőt hatósági idézések sem voltak kézbesíthetők. [...] Nem egy esetben a mentesítő okiratot nem tudták kézbesíteni, mert a tábor őrsége nem engedélyezte. További utasításként hangzott el, hogy a táborba szállítandó zsidókról névjegyzék nem készíthető, de szám szerint, nyugta-ellennyugta ellenében adandók át az átkísérő őrszemélyzetnek.
A szegedi értekezlet tiltó rendelkezései szerint: a tábort 50 méter távolságon belül megközelíteni tilos, fényképezni sem a tábort, sem a beszállítást nem szabad, a sajtó zsidó ügyekkel nem foglalkozhat. A vidéki napilapokban - míg korábban a gettókkal kapcsolatban rendszeresen tájékoztató, illetve vitacikkek jelentek meg, addig - a gettók felszámolásával, a gyűjtőtáborok létrehozásával, a deportálással egyetlen hasábon sem foglalkoztak. [...]
Június 16-tól az államtitkári utasításnak megfelelően elkezdődött a gyűjtőtábor megszervezése Szegeden, a Rókusi pályaudvar közelében. A kijelölt téglagyár területén - melyet alig két hónappal korábban, a délvidéki zsidók érkezésekor 2000 személy elhelyezésére tartottak alkalmasnak - közel 9000 szegedi és Szeged környéki zsidót zsúfoltak össze és tartottak embertelen körülmények között. Köztük Löw Immánuelt is.
A deportáló vonatokat június 25-én, 27-én és 28-án indították Szegedről. Az első vonat utasait egyenesen Auschwitzba irányították. A második vonat utasainak egy része "szerencsésebb" volt, ugyanis a szerelvényeket részben az ausztriai Strasshof felé irányították. A harmadik vonat - részben a Bécs környéki munkaerőigény miatt, részben a cionista vezetők, elsősorban Kasztner Rezső Eichmann-nal való tárgyalásainak eredményeként - eleve Strasshof felé indult.

A kiválasztottak

Június 20-án a gyűjtőtábor német parancsnoka magához hívatott három szegedi és két hódmezővásárhelyi prominens zsidót, köztük Löw Lipótot, Löw Immánuel fiát, és átadott nekik egy német nyelvű levelet, amit Szilágyi Ernő - Kasztner közvetlen munkatársa a cionista Mentőbizottságban - küldött. Szilágyi közölte a címzettekkel, hogy a "hazai zsidók sorsán akart barátaival egyetemben könnyíteni". [...] Óriási pánik tört ki, amikor felolvasták a téglagyárba tereltek előtt a családok szétválasztását jelentő listát. [...] Végül lediktált az ötös bizottságnak 12 nevet és csak azt engedélyezte, hogy e 12 személy és családtagjaik, összesen 66 fő kerülhet külön vagonba az utolsó vonaton. [...]
A Szegedről június 28-án indult vonat utolsó kocsijába kerültek a prominensek és családjuk, köztük Löw Immánuel családjával. Hamvas Endre csanádi püspök hiába intézett levelet a főrabbi érdekében a belügyminiszterhez, Löw nem kapott mentesítést. Ezt az utolsó kocsit azonban Budapesten lekapcsolták a szerelvényről, és utasait az Aréna úti zsinagóga udvarán kialakított táborba vitték. A 91 éves főrabbi rendkívül legyengült állapotban érkezett a fővárosba. A haldokló idős embert a zsidókórházba szállították, de már nem tudtak segíteni rajta. 1944. július 19-én meghalt.
Hívei közül, akiket Auschwitzba szállítottak az első vonattal, alig néhányan tértek haza a háború után. Strasshofban és környékén kb. 75%-os volt a túlélők aránya.

Vissza a tartalomjegyzékhez