Az internálótáborok felszámolása

A Belügyminisztérium VII. főosztályának kimutatása szerint Magyarországon  1953. június 1-jén a letartóztatottak és internáltak száma 41 639 fő volt. Ezt a számot a magyar belpolitikai válságtól tartó szovjet vezetés is olyan magasnak találta, hogy az 1953. júniusi moszkvai pártközi konzultáció alkalmával a belügyminiszteri tárcát átvevő Gerő Ernő egyik legfontosabb feladataként a törvénytelenségek felülvizsgálatát jelölte meg.
Az internáltak felülvizsgálatára és szabadon bocsátására felülvizsgáló bizottság alakult. A bizottság 1953. július elején kezdte el működését az internáltak ügyének felülvizsgálatával, s a különböző nemzetiségű hadifoglyok ügyével zárva tevékenységét. A bizottság a felülvizsgálat után javaslatot tehetett bíróságnak történő átadásra, szabadlábra helyezésre, "operatív felhasználásra" (vagyis ügynöki beszervezésre) is, illetve jogában állt kiegészítő vizsgálat elvégzése végett vizsgálócsoportnak átadni az ügyet.
Ezzel párhuzamosan folyt az "internálás, kitiltás és rendőrségi felügyelet alá helyezés" kérdésének megszüntetéséről, illetve újraszabályozásáról szóló előterjesztések előkészítése. Az MDP Politikai Bizottsága által jóváhagyott határozattervezetet 1953. július 24-én vitatta meg a minisztertanács, s erről már kétnapra törvényerejű rendeletet alkotott az Elnöki Tanács. A határozat nyomán az országban 58 szabadító bizottság kezdte meg a munkát, amelynek tagjait az internáltakat, illetve elítélteket foglalkoztató munkahely parancsnoka, a börtön területe szerint illetékes ügyészség és bíróság képviselői alkották. A Belügyminisztérium Kollégiumának 1953. augusztus 25-i ülésére készült jelentés szerint a szabadítás ütemét (a PB határozata szerint naponta legfeljebb 500 fő szabadulhatott) mindenütt betartották, s augusztus 16-ig már 8835 fő hagyta el a börtönt, illetve az államvédelmi szervek internálótáborait. (A leghírhedtebb táborban, Recsken a legnagyobb létszám kb. 1300 fő volt.)
Több száz internáltat azonban szabadon bocsátás helyett a táborokba kiszálló és helyben "ítélkező" bíróságnak adtak át. Az internáltak s a közkegyelmi rendelkezések eredményeképpen szabadultak valamennyien továbbra is az állambiztonsági szervek látókörében maradtak, s valamennyi volt internált operatív anyaga bekerült a BM operatív nyilvántartójába. (Ugyancsak nyilvántartásba vették és "szükség esetén" operatív hálózati feldolgozás alá vonták azokat is, akik a szovjet kormány amnesztiarendelete alapján szovjet táborból szabadultak, s akiket 1953. november 20. és 30. között vett át egy kormánybizottság.)
Arról szó sem esett, hogy a jogtalanul elítélt vagy internált személyeket bármilyen módon kárpótolták volna az őket ért jogsértés miatt. Az Igazságügy-minisztérium arra utasította a bíróságokat, hogy minden ún. visszaigénylési perben utasítsák el a keresetet, s intézkedtek arról is, hogy az ügyvédi kamarák tiltsák el az ügyvédeket az ilyen igények érvényesítésétől, illetve fegyelmi úton járjanak el azokkal az ügyvédekkel szemben, akik ilyen ügyeket vállalnak.

(B. M.)

Vissza a tartalomjegyzékhez