RÓNA-TAS ANDRÁS: Az őstörténet-kutatás vitás kérdéseihez

Észrevételek Szabó István Mihály elméletéhez

A História 2003/5-6. számában "A magyar őstörténetkutatás új távlatai?" címmel összefoglaló jelent meg Szabó István Mihály: "A magyar őstörténelem egy biológus szemével" című előadásáról. Az előadás (amelyen jelen voltam) alapvető tájékozatlanságról, tudománytalan állításoktól, tévedésektől hemzsegett, s egy nyilván jószándékú szerző dilettáns nézeteit tükrözte. Ezt adta vissza "hűen" a Históriában megjelent, az előadásról készített összefoglaló.

Szabó István Mihály "hangsúlyozta, hogy a nemzetközi történettudomány új iránya az emberiség történetét mindinkább a szűkebb, illetve tágabb természeti környezet állapotával együtt vizsgálja". Ez az állítás nem igaz, ugyanis a történettudomány amióta tudomány, mindig a társadalom és a természet kölcsönhatásában vizsgálta a történelmet. Csak kuriózumként említem, hogy egy német szerzetes a 10. században a magyar honfoglalást természeti katasztrófával és éhínséggel magyarázta. De a modern történelemtudományból is csak tallózva említek olyan vitákat, amelyek pl. a nomadizmus kialakulását vizsgálták a természeti környezet változásával kapcsolatban, az európai magaskultúra összefüggéseit kutatták a mérsékelt égöv éghajlatának változásaival kapcsolatban, a folyóvölgyi nagy kultúrák bukását fürkészték a bioszféra változásának függvényében, s a sort természetesen hosszan folytathatnám. Természetesen elképzelhető lenne, hogy a bioszféra és az emberi társadalom viszonyában Szabó István Mihály valami újat fedezett fel, de erről szó sincs. Szabó István Mihály eddigi bibliográfiájában semmi ilyenre utaló tanulmányt nem találtam. A magyar kutatások is foglalkoznak a történeti földrajzzal, történeti éghajlattannal, történeti növényföldrajzzal, talajtannal, geofizikával (Pl. "Bevezetés a magyar őstörténettudomány forrásaiba" IV. kötet, vagy Zichy István kutatásai, N. Sebestyén Irén vagy Hajdú Péter tanulmányai). László Gyula nagy vitát kiváltott akadémiai doktori disszertációja is éppen az uráli népek korai történelmét kísérelte meg életföldrajzi módszerekkel új megvilágításba helyezni.

Szabó István Mihály az uráli népek történetéről alakult új nézetekről ír. Első állítása, hogy "az uráli népek történetét az eddigi vélt 6-7 ezer év helyett 35-40 ezer évre vezethetjük vissza". Itt azonban a szerző, s persze az általa erősen szelektíven használt irodalom, visszaél a fogalmakkal. Minden nép története visszavezethető Ádám és Éváig, vagy Noéig vagy a homo sapiens sapiens kialakulásáig, hiszen ha azt állítjuk, hogy egy nép 6-7 ezer évvel ezelőtt jött létre, mindig föltehetjük a kérdést, hogy előtte hol voltak, s természetesen feltehetjük azt a kérdést is, hogy azok előtt, akik 30-40 ezer évvel ezelőtt éltek, kik és hol voltak még korábban? Az az állítás, hogy az uráli nép 30-40 ezer évvel ezelőtt jött létre, üres állítás. Szabó István Mihály semmivel nem tudja bizonyítani, hogy a 30-40 ezer éve élt népcsoport uráli nyelvet beszélt.

Lehetne ezt bizonyítani? Hogy egy nyelv milyen régi, az természetesen régóta tudományos vizsgálat tárgya. Hogyan lehet egy rekonstruált nyelv, például az uráli vagy a később idézett ugor rekonstruált nyelvek történeti korát bizonyítani? A sok módszer közül én csak kettőt említek meg. Az első éppen a bioszférával van kapcsolatban és azt vizsgálja, hogy milyen természeti környezet tükröződik a rekonstruált, vagyis a későbbi nyelvek vizsgálata alapján a korai időre feltételezett nyelvben. Mind az indoeurópai, mind az uráli nyelvek történetének és korának rekonstrukciójához, de más nyelvek történetének rekonstrukciójához is használják ezt a módszert, s a módszer használói természetesen szoros kapcsolatban állnak a bioszféra történetének kutatóival és azok legújabb eredményeivel. Sem Szabó István Mihály, sem az általa használt irodalomban nincs olyan eredmény, amely a 30-40 ezer évvel ezelőtt Európában élt emberek nyelvéről egyetlen hiteles adatot tudna felhozni, vagy akárcsak valószínűsíteni tudná, hogy uráli nyelven beszéltek.

Szabó István Mihály kijelenti: "A magyarok ősei az uráliak azon ága között voltak, akik a pleisztocén végén Észak-Európába, majd Szibériáig vándoroltak. Itt az Ob alsó folyása vidékén különült el önálló etnikumként a magyarság, és innen tért vissza Európába." Ez olyan állítás, amelyet már többen is vallottak, de azóta a legújabb kutatások megcáfoltak. Tudományos érvek szólnak az ugor őshaza Ob melletti helye mellett és ellene, ezeket azonban Szabó István Mihály mintha nem ismerné. Ugyancsak nem ismerteti a homo sapiens sapiens vándorlásáról folyó komoly tudományos vitát, illetve csak az egyik nézetet, az Afrikából való kivándorlás elméletét említi.

Szabó István Mihály ismertet olyan újabb kutatási eredményeket, amelyek szerint a homo sapiens sapiens Afrikából a Közel-Keleten át Belső-Ázsiába, majd onnan Anatólián (vagyis a mai Törökországon) és a Balkánon át jutott el Nyugat-Európába. Az ősembernek ez a hihetetlen távokat átívelő vándorlása valóban komoly vita tárgya a tudományban. Szabó István Mihály azonban nem ismerteti az ellentétes nézeteket, ami pedig egy ilyen esetben a tudomány elengedhetetlen feltétele.

Szabó István Mihály egy 2000-ben elvégzett genetikai vizsgálat eredményét idézi: "E vizsgálat szerint a homo sapiens sapiens europoid rasszelemeinek az Európát elsőnek benépesítő hulláma során (35-40 ezer éve) Kelet- és Észak-Európát a magyarok, lengyelek, ukránok és horvátok eredetüket tekintve közös ősei foglalták el."

Itt újabb terminológiai zavarral szembesülünk. Az europid rassz terminust a fizikai antropológia használja mindenekelőtt a fosszilis csontok mérése alapján. A genetika robbanásszerű fejlődésben van, de egyelőre a csontrendszer típusának kialakulásáért felelős genetikai kombinációkat még nem sikerült azonosítani. Másfelől a fosszilis csontok génállományának vizsgálata még éppen csak hogy megkezdődött, bár igen ígéretes módon fejlődik. Nagy érdeklődéssel várjuk annak a néhány emberi csontmaradványnak a genetikai térképét (genomját), amelyet sikerült 35-40 ezer évvel ezelőtti időre datálni. Ilyen kutatásokról azonban itt nincs szó! A Szabó István Mihály által idézett vizsgálatok a mai népesség genetikai állományának vizsgálatáról szólnak. Itt valóban megkíséreltek rokonsági fokozatokat megállapítani, azonban ezek erősen statisztikai jellegűek, ami nem is csodálható, ha tudjuk, hogy az emberi haploid genom mintegy három milliárd bázisból áll. Amikor azt állítja egy ilyen kutatás, hogy A és B népcsoport genetikai "rokonsága" mondjuk 40%, akkor természetesen nem tudjuk, hogy száz évvel ezelőtt 50% volt és mostanára csökkent 40%-ra, vagy száz évvel korábban 30% volt és mostanára nőtt 40%-ra. S mindezt egyelőre képtelenek vagyunk 30 ezer évre visszafelé követni. A mai lakosság genetikai vizsgálatából ezért ezekkel a módszerekkel egyelőre nem lehet történeti következtetéseket levonni, legfeljebb kutatási hipotéziseket lehet felállítani. Ezek értéke azonban korlátozott.

Szabó István Mihály nem választja szét a biológiai, az etnikai és a nyelvrokonságot. Ma tudománytalannak kell minősítenünk minden olyan nézetet, amely nem határozza meg a háromféle kategória egymástól való különbségeit és összefüggéseit.

Az olyan állítások, amelyek szerint "orosz kutatók egy Kr. e. VI. évezredben itt feltűnt lovas nomád népet a magyarokkal azonosítottak", egyszerűen a képtelenségek közé kell sorolnunk. Lovas nomádokról, tehát lóháton mozgó népekről a Kr. e. VI. évezredben, vagyis a csiszolt kőkorszak közepetájt nincs semmilyen megbízható adatunk, s ha ilyen adat volna, mivel bizonyítható, hogy azok magyarok és nem pl. szkíták voltak?

Nem térek ki Amerika obi-ugorok által történt "elfoglalására", vagy a penut indiánok nyelvének az ugor nyelvekkel való rokonságára. Ez ugyanis nyelvészeti kérdés. Nem azt kifogásolom, hogy egy jeles mikrobiológus nem ért a nyelvészethez, hanem azt, hogy ilyen kérdésekben nyilatkozik. Azt, hogy olvasmányai között nem tudja szétválasztani a búzát az ocsútól, a tudományos eredményeket az áltudományos cikkektől. Az áltudományos és dilettáns nézetek mindenütt fellelhetők a világon. Nem meglepő, hogy e nézetek szerzői előszeretettel idézik egymást. Ilyeneket idézett előadásában mint "nemzetközi szakirodalmat" Szabó István Mihály is. Egy új nézet hitelét nem az állítás újdonsága teszi tudományossá (ilyet csak a bulvárlapok állítanak), hanem az eddigi nézetek tudományos cáfolata és az új nézetek tudományos bizonyítása.

Vissza a tartalomjegyzékhez