ZALKA András: "A zsenik tizenegye"
A magyar találmány
"Nagy múlt előtt áll a magyar labdarúgás" - egy futballrajongó fogalmazott így 40-50 esztendővel ezelőtt, amikor a magyar labdarúgás népszerűségének és teljesítményének tetőpontján volt.
A nyugati világhoz viszonyított alacsony életszínvonalunk átmenetileg kedvezett a versenysport élvonalának, egyfajta kitörési lehetőséget kínált a fiatalság jelentős tömegei számára. Megérte élsportolónak, válogatott labdarúgónak lenni. A legjobbak előtt kinyílt a nagyvilág. [...]
Két alapvető kérdést kell feltennünk: mennyi szerepe volt a (sport-) politikának a sikerekben, és mennyi a szakmának?
Ami az elsőt illeti, tény: 1948 után Magyarországon államosították a sportot, az egészet a pártállam irányításával működő szakszervezetek egyenruháiba öltöztetve. Mindent központosítottak, mindent egy akarat vezérelt. Sok pénzt áldoztak a sportra, a labdarúgásra is. Nos, ilyen társadalmi miliőben született hazánkban egy "csodacsapat"!
4-2-4
Ami a szakmai szempontot illeti: az 1950-es évek magyar labdarúgása forradalmasította a focit.
Új játékrendszer született, és ebben a rendszerben (elsősorban) új támadójáték. Ez tartalmában jelentette a sokmozgásos (nagyon sok futásra épülő) helycserés támadójátékot, a kötetlenséget, az ötletességet, improvizációt az ellenfél térfelén és megfelelő stabilitást a védekezésben. Formájában (alapfelállásban) viszont ez nem volt más, mint a híres 4-2-4-es "hadrend". Ezt az új rendszert mi "találtuk föl", de sajnos az akkori magyar futballvezérkar elfelejtette "szabadalmaztatni". (Megtették helyettünk 1958-ban a brazilok.) [...]
A rengeteg, gyors futással a "csodacsapat" középpályásai és csatárai kitágították saját támadó területüket, a sok helycserével szétzilálták az ellenfél védelmét, szűkítve ezzel beavatkozási idejüket. Ezt a játékot sokáig nem is tudta másolni a világon senki. [...]
1953: a "zsenik tizenegye"
1953 novembere. Az egész futballvilág a magyarok játékát csodálta. Különös csapat volt ez a magyar válogatott. Évekig nem verték meg. A világ labdarúgó szakírói áradoztak: "ez a futball csúcsa, a zsenik tizenegye". 1953 novemberében ünnepélyes ceremóniára került sor a labdarúgás templomában, a Wembley-stadionban. Az angolokat hazájukban még kontinentális válogatott nem győzte le. Kilencven éve voltak veretlenek otthoni pályán! Mindenki arra számított, hogy ez az évszázad mérkőzése lesz. Nem csalódtak...
Az eredmény 6:3. "A brit birodalom másodszor omlott össze!" - harsogták az angol lapok főcímei.
Ezen a mérkőzésen is a 4-2-4-es szisztémát játszotta a magyar csapat, csúcsformára járatták a támadójátékot labdarúgóink - a brit nézők tízezreinek csodálatára is. A négy csatár és a két középpályás igen nagy területen játszott, mélységben és a pálya szélességében, szinte két futballpályát futottak be egy mérkőzés alatt.
Ezt a játékot még többször megismételték (a visszavágón, Budapesten 7:1), majd az 1954-ben Svájcban rendezett vb-n az NSZK ellen (8:3) és a brazilok, valamint a kétszeres vb- győztes Uruguay ellen (4:2). Ám az 1954. évi vb döntőjében az esélyest mégis az esélytelen ütötte ki... [...]
Azután 1956-ban "megszakadt" valami. A forradalom elbukott, két generációt kitevő "kész" labdarúgó és ugyanennyi "zsenijelölt" hagyta el az országot. A vérveszteség óriási volt, nem is sikerült sokáig kiheverni... [...]