TAKÁCS Ferenc: Futbólia aranykora
A magyar foci a csúcson
Magyarország legnépszerűbb sportjához, a labdarúgáshoz mindenki "ért". Millióknak van biztos tippje, hogy miként kellene kihúzni a mély gödörből a magyar focit, ahova nagyon magasról esett bele. Ez a "magaslat" az 1940-es évek vége és az ötvenes évek eleje volt, amikor válogatottunk 32 (!) mérkőzésen keresztül győzött és megőrizte veretlenségét 1954. július 4-ig, a vb-döntőig.
Csak egy ország válogatott csapata tudott ennél hosszabb ideig veretlen maradni: Angliáé. [ ...]
A meghívás
A magyar labdarúgó válogatott 1952-ben megnyerte a helsinki olimpiát. A döntőt végignéző Sir Stanley Rous, az angol szövetség nagyhatalmú elnöke a meccs után odament Sebes Gusztáv szövetségi kapitányhoz, gratulált (Magyarország a döntőben 2:0-ra legyőzte Jugoszláviát) és meghívta a csapatot Angliába. Rousék ugyanis úgy gondolták, hogy a következő évben, 1953-ban lesz az angol labdarúgó-szövetség 90. évfordulója, és az ünnep pompáját emelné, ha az egyre híresebb magyar "aranycsapattal" játszanának, és természetesen győznének. [ ...]
"Futbólia" felemelkedése
A háború után meglepően hamar talpra állt a magyar sport. A világégés a sport eszközeit is tönkretette. A sportoló ember azonban, amint tehette, edzésre ment és küzdött a versenyeken. Az újrainduló pártok kitörési lehetőséget láttak a sportban, és szinte valamennyien készítettek "sportkoncepciót". A fiatalok számára szinte az egyetlen szabad idő eltöltési módnak kínálkozott a sportolás. A különböző pártok igyekeztek sportközpontokat működtetni, hogy a fiatalokat ezzel is megnyerjék maguknak.
A "fordulat éve" (1948) után megalakult az Országos Sporthivatal (OSH) és a Magyar Dolgozók Pártja által kiadott sportirányelvek szerint megkezdte tevékenységét az akkor kötelező (de számunkra nem éppen "őshonos") demokratikus centralizmus szellemében. [ ...] A növekvő sportaktivitásnak olyan triviális okai voltak, mint: a külföldi utazás lehetősége, a csempészéssel való jövedelem-kiegészítés (sőt, akár vagyonszerzés), lakáshoz vagy később autóhoz jutás, bújtatott, kevés munkával járó állások stb. Az azonban már kevésbé ismert, hogy az ancien régime "felsőházhoz" tartozó tagjai - ahogy akkor mondták: a "deklasszált elemek" - közül többen a sportba menekültek, mivel máshol nem érvényesülhettek, és grófi vagy egyéb címük elhagyásával végül felkerültek a bajnokok listájára (lásd: öttusa, vízilabda, vívás stb.).
A sport a tömeglélektani manipuláció (korabeli szóhasználattal agitáció és propaganda) legjobb eszköze. Nagyon kellett ugyanis a példakép, a hős (sztár). A személyi kultuszban ez kötelező penzum volt; és gyártották is a sztahanovista és egyéb (ál)élmunkásokat országszerte. De sok tekintélyük nem volt, mert a "nép" tudta, hogy nincs mögötte valódi munka. Az élsportoló azonban igen népszerű lett, mert győzött, szórakoztatott (volt kiért izgulni) és - nem utolsósorban - hiteles is volt, hiszen a sportban kézzelfogható teljesítményeket mutatott fel.
A társadalmi-politikai viszonyok tehát kedvezőek voltak az "aranycsapat" kialakulásához. Az 1940-es évek végétől sorozatban aratott győzelmek megteremtették "Futbólia" alapjait, és az "országimázs" elsőszámú hordozói a focisták lettek.
A diadal
Visszatérve a Sir Stanley Rous által felkínált angliai mérkőzésre: első hallásra a központi (párt- és állami) vezetők elvetették: "kapitalistákkal nem paktálunk le". Azután jöttek a mérlegelésre érdemes érvelések: milyen jó propaganda lenne, ha győzünk; saját fészkében vernénk meg a brit oroszlánt, a fél (de inkább az egész) világ felfigyelne "népi demokráciánk magas szintű sportjára"; ha visszalépünk, gyávának mutatkozunk és így tovább.
Közben az Angol Labdarúgó-szövetség megtartotta 90. ünnepi jubileumát a Wembley-stadionban még október 21-én, ahol az Anglia-Európa válogatott mérkőzés lett a fő attrakció. (Mi azért nem kaptunk egyetlen helyet sem a kontinens válogatottjába, mert akkor már sejthető volt, hogy novemberben megyünk a ködös Albionba játszani.)
A többi történelem. Megtörtént az, ami 90 esztendeig soha: 90 perc alatt szétvertük a mestereket. A Daily Herald így írt: "Anglia jól megkapta Magyarországtól, pontosan ott, ahol a csirke a kést kapja." A Daily Mirror viszont istenek alkonyáról beszélt és szegény kontároknak nevezte az angol labdarúgókat. [ ...]
Itthon mindenki a rádiót hallgatta, másnap pedig kétszer megismételték a közvetítést. Az összes újság már hajnalban elfogyott, mert mindenki saját szemével is látni akarta a diadalmas győzelmet. A mérkőzést közvetítő Szepesi felszólította a költőket, írjanak verset erről a csodálatos hőstettről. Rá 15 percre már betelefonálták az első költeményt a Kossuth rádióba, később pedig még tucatnyi poéma látott napvilágot, köztük Zelk Zoltáné talán a legveretesebb.
Természetes, hogy ebből a győzelemből (is) politikai tőkét kovácsolt a Rákosi-éra. Nem beszélve a szintén 1953-ban felépült - tehát ugyancsak ötven éves - Népstadionban 1954 tavaszán lejátszott "revánson" aratott 7:1-es újabb győzelemről (ahogy a pesti humor megfogalmazta: "az angolok egy hétre jöttek és 7:1-re távoztak!").
A Wembley-stadionban lezajlott mérkőzést és a pesti visszavágót főpróbának tekintették a svájci vb-re. Futbólia aranykorát élte, és biztos várományosa lett a világbajnoki címnek. Ám a döntő bukást hozott. [ ...]