SOÓS István: A nádori méltóság
A király helytartója
A nádor a legrégibb magyar királyi udvari méltóság, melynek viselője a német királyi udvarban is megtalálható volt mint a király bírói helyettese és eredetileg pénzügyi értékeinek őre.
Az udvar ispánja
I. (Szent) István (997-1038) német mintára, mint első ispánt, az udvar élére állította. Jogállása az évszázadok során sokat változott. Hatásköre eleinte megegyezett a megyék élére kinevezett ispánokéval, amely főleg gazdasági jellegűnek mondható. Neve szláv eredetű: "na dvore zsupán", azaz az "udvar ispánja".
Udvarmesterként egyik fő feladata volt gondoskodni az uralkodói udvar ellátásáról. Ő gyűjtötte össze és kezelte az udvari jövedelmeket is. Felügyelete alá tartoztak továbbá az udvar ellátását biztosító birtokok. Mint parancsnok a királyi udvarban szolgáló milesek élén állt.
A 11. század folyamán a királyi jelenlét bíróságán ítélkezett az udvar népei, de a saját ispánságának joghatósága alatt élt népek felett is, valamint saját portáján az őt önszántukból felkereső jobbágyok (nemesek) ügyeiben. [ ...]
Az országbírói méltóság (curialis comes) megjelenésével az "udvar ispánja" megszabadult a gazdasági teendőitől. A 12. század közepétől a nádor már rendelkezett saját bírói székkel, amely elé a királyi udvaron belül bárkit megidézhetett. A 13. század elejére a nádort az országos méltóságok között már az első helyen említik a források. A király külföldi hadakozása idején annak helyetteseként tevékenykedett. Az 1222. évi Aranybulla már országos bíróként mutatja be a nádort (8. c.). [ ...] Ekkor már helyettest is tarthatott (alnádor). Az Aranybulla egyik példányát is ő őrizte (31. c.), és kötelezték arra, hogy az abban foglaltaktól sem magát a királyt, sem pedig a nemeseket ne engedje eltéríttetni.
Közvetítő a király és a nemesek között
A nádor politikai hatalmi súlyának növekedését jelzi az a tény is, hogy az ún. törvényhozó napon (augusztus 30.) a király távollétében Fehérvárott maga orvosolhatta az elébe terjesztett panaszokat, azaz egyfajta közvetítő szerepet töltött be a király és a nemesek között. [ ...]
A nemesség igyekezett korlátozni a nádor hatáskörét: kivette hatásköréből az egyházi hatóságokat megillető pereket is. Hatalmi jogkörének további korlátozását jelzi az 1290:9. tc., mely kimondta, hogy a királyi tanács hozzájárulását kell kikérni megválasztásához. [ ...]
Igazságszolgáltatási működésében több hivatali személy volt segítségére: így pl. a nádori jegyzők, a nádori pecsétet őrző ítélőmester (protonotarius), a sáfár, a bírságszedők és helyettese, az alnádor, aki tisztségét az urától kapta, s csak annak nevében ítélkezhetett.
A kiskorú király gyámja
A mindenkori nádor I. Albert trónra lépéséig (1437) kizárólag a király bizalmának és jóindulatának köszönhette méltóságát, és a rendek csak az 1439:2. tc.-ben újították meg azt az igényüket, miszerint a nádor a rendek részéről a királynak, a király oldaláról pedig a rendeknek kell hogy igazságot szolgáltasson. Feltételül szabták, hogy a király a nádort mindig "a főpapok, bárók és az ország nemeseinek tanácsára, velük egyetértően válassza ki".
Először nádort az országgyűlésen Hunyadi János kormányzósága idején választottak (1447-ben Garai László személyében), de csak azért, mivel ekkor nem volt király, aki a kinevezés jogával élhetett volna.
I. Mátyás (1458-90) megváltoztatta az "új" szokást, és visszatérve a "régihez", élve királyi hatalmával, egyik hű bizalmasát nevezte ki helyettesévé, és megfosztotta méltóságától az országgyűlés által kinevezett nádort. [ ...]
A később a Corpus Iurisba (1517) is törvénycikkekként bekerült rendelkezések többek között kimondták, hogy trónüresedés esetén és a király kiskorúságakor a nádor hívja össze az országgyűlést, és a királyválasztáskor őt illeti meg az első szavazat joga. Mint a kiskorú király gyámjának, a gyámság idején neki is mindenki feltétlen engedelmességgel tartozott. A felkelt nemesi hadseregnek ő lett a vezére. A törvény kötelességévé tette az idegen követek fogadását, amennyiben a király nem lenne abban a helyzetben azt megtenni, vagy elhanyagolná azt. Ha a király az adományozási jogokkal visszaélne, a nádor kötelezettsége volt a bajokat orvosolni. Mint az ország legfőbb bírája, a király távollétében annak helytartója, a kunok és Dalmácia bírája volt.
1526 után: királyi helytartó
A mohácsi csata (1526) után megszűnt a külön magyar királyi udvartartás. I. Ferdinánd (1526-64) trónra kerülésével a Habsburgok közel négy évszázadon át Bécsből, császári udvarukból irányították a magyar királyságot. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy a Habsburgok által bevezetett kormányzással a több mint félezer éve fennálló országos méltóságok tekintélye és a közéletben játszott szerepük jelentős mértékben csökkent.
Néhánynak azonban mégis sikerült megtartania régi pozícióját az új kormányszékekben. Így pl. a nádori méltóságnak, amelyet azonban a 16. században igen ritkán töltöttek be. I. Ferdinánd és utódai igyekeztek a nádor megválasztását halogatni, illetve elkerülni. [ ...]
A gyakorlat az volt, hogy a helytartó elhunyta után minden esetben az uralkodó nevezett ki hívei közül egy új helytartót, a diéta megkérdezése nélkül.
Király és a magyar rendek között
Az első nádorválasztó országgyűlésre 1608-ban került sor. Az 1608:3. tc. szabályozta az immár fél évszázada üres nádori szék betöltésének módját, s ezáltal a rendek megakadályozták, hogy a bécsi udvar a jövőben a nádori méltóságot szüneteltesse. A nádorválasztást az 1622. és az 1638. évi hitlevelekben a Habsburg uralkodókkal ismételten megerősíttették.
Bár a rendeknek sikerült törvényileg a nádori méltóságot visszaállítaniuk, a nádorok régi hatáskörüket, egykori politikai-hatalmi tekintélyüket megőrizni már nem tudták. [ ...] 1667-81 között a Habsburgok nem töltették be a nádori tisztséget. A nádorok jogköre ezzel egyidejűleg fokozatosan csökkent a bécsi kormányszékekkel szemben, ráadásul a nádorok inkább a Habsburg-kormányzat, mint a magyarországi rendek érdekeit képviselték.
Helytartótanács elnöke, 1723
Jelentősebb befolyásra az udvarban és a magyar politikai életben a mindenkori nádor a király helyetteseként ismét csak azt követően tehetett szert, miután az 1723-ban létrehozott Magyar Királyi Helytartótanács elnöke lett, s ezzel egyértelműen a királyi érdekek és nem a rendek érdekeinek képviselője lett. [ ...] A nádori méltóságot 1765 és 1790 között mégsem töltették be: Mária Terézia (1740-80) az 1764/65. évi országgyűlés után vejét, Albert szász-tescheni herceget nevezte ki királyi helytartónak, aki II. József trónra lépéséig volt a király helyettese az országban. II. József (1780-90) felvilágosult abszolutista uralma alatt azután még helytartót sem állítottak.
Főherceg nádorok, 1790-1848
Új helyzet állt elő a nádori méltóság viselésében 1790-ben, amikor az udvar a magyar rendekkel tartós kompromisszumra kényszerült. Ekkortól 1848. szeptember végéig mindig volt nádora az országnak, sőt azok az uralkodóház tagjai közül kerültek ki. [ ...]
1849 után többé már nem töltötték be ezt a méltóságot. Ferenc József (1848-1916) az 1867:7. tc.-kel felfüggesztette a nádor jogkörét, a nádorválasztást pedig bizonytalan időre elhalasztotta, mindaddig, amíg a nádor hatáskörét a felelős kormányéval össze nem egyeztetik. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a nádori méltóságot nem töltötték be, sőt az intézmény - mivel feleslegesnek bizonyult - a dualista parlamentarizmus idején meg is szűnt.