SIPOS Péter: Az MDP sportpolitikája
1949-54
A folyamat, amelynek során a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) folyamatosan kiterjesztette hatalmát a társadalom valamennyi létformájára, akaratát mindenütt kézi vezérléssel érvényesítette, 1948 júniusától kezdődött. Az MDP Központi Vezetősége olyan apparátust épített ki, amelynek osztályai lefedték az állami, közéleti tevékenység minden szféráját. Valamennyi intézmény, szerv, hatóság valamelyik osztály hatáskörébe tartozott. Működésüket a Központi Vezetőség titkárai felügyelték.
Első olvasatra ártatlannak tűnik az "adminisztratív osztály" megnevezés, mintha csupán valami ügyvitellel foglalatoskodó hivatalról lenne szó. Valójában a semmitmondó név a párton belül legnagyobb hatalommal bíró részleget fedte, amelynek hatókörébe tartoztak a belügy- és a honvédelmi minisztérium, a közigazgatás és a fegyveres erők. (Kivételt képezett az Államvédelmi Hatóság, amelyet Rákosi Mátyás főtitkár a saját hatáskörébe vont.) Az adminisztratív osztályt felügyelő titkár Farkas Mihály hadseregtábornok, honvédelmi miniszter volt, a pártot és az államot gyakorlatilag irányító ún. "trojka" (hármas) tagja Rákosi és Gerő mellett.
Célok és módszerek
Az adminisztratív osztály keretében működött a sportügyeket pártvonalon felvigyázó sportalosztály. A sportügyek "előkelő" környezete arra vall, hogy a pártvezetés a testnevelést és a sportot elsősorban honvédelmi szempontból tartotta fontosnak, fejlesztését a háborúra való felkészülés szerves részének tekintette. Ehhez járult még a sportsikerek nemzetközi és hazai propagandaértékének felismerése. [ ...] Így alakult ki az MDP sportpolitikájának kettős jellege. Egyfelől a testnevelés és sport tömegesítése, a gazdasági élethez hasonlóan a mennyiségi szempontok érvényesítése. Másfelől pedig a versenysport kiemelkedő személyiségei, az ún. élsportolók különleges patronálása, kiváltságok biztosítása.
A politikai töltetű célkitűzések megvalósítása érdekében a pártvezetés szükségesnek tartotta a sportélet totális átszervezését, az 1945 után újjáéledt hagyományos egyesületi struktúra teljes felszámolását, a sportból és a testnevelésből a civil társadalmi elemek kiiktatását. A sport és a testnevelés szoros párt- és állami irányításának bevezetése beilleszkedett az egész magyar közélet és intézményrendszer átalakításába az erőszakos szovjetizálás jegyében.
Az előzmények
Az MDP sportpolitikáját megelőlegezte a Magyar Kommunista Párt viszonya a sporthoz. A párt 1947 augusztusában 29 pontból álló programot dolgozott ki "a sport valamennyi kérdésének megoldására". Az MKP javasolta többek között a tömegsport megszervezését, a minőségi sport fejlesztését és az 1948. évi londoni olimpiára készülő keret munkájához az anyagi alapok biztosítását. [ ...]
A sport főhatósága 1946-48 között a Nemzeti Sportbizottság volt. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium kötelékében működő testület lényegében társadalmi szervezetként jött létre és politikailag még koalíciós alapon működött. Mint elsősorban konzultatív szerv, tényleges operatív jogkörrel nem rendelkezett, erre apparátus sem állott rendelkezésére.
A "fordulat évében", a kommunista hatalomkisajátítás keretében az NSB megszűnt és 1948. március 5-én megalakult az Országos Sporthivatal. Az OSH már bírt hivatalszervezettel a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumon belül. Hatáskörébe tartozott az iskolai sport, a Testnevelési Főiskola és a sportszövetségek felügyelete, valamint a nemzetközi sportkapcsolatok ápolása. [ ...]
Az átszervezés
A pártvezetés "jelentékeny lemaradást" állapított meg a sportban az egyéb területekhez képest. [ ...]
A sportélet átalakításának vezérlő elvét az Elnöki Tanács 1951 januárjában kiadott 2. sz. törvényerejű rendelete határozta meg. A tvr. értelmében a sportügyek kikerültek a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium hatásköréből, és az irányításukra létrehozott Országos Testnevelési és Sportbizottság a Minisztertanács mellett működő önálló főhatóságként alakult meg. [ ...]
Az új vezetők
Az OTSB elnöki tisztségét Hegyi Gyula töltötte be államtitkári rangban. Hegyi tanult szakmája vasesztergályos volt. [ ...]
Hegyi hatalmával szívesen élő, öntörvényű ember volt. Kiváló szervező és lobbizó képességekkel rendelkezett. Tehetséges és rámenős menedzser lévén rendszerint kihajtotta a fukar gazdasági kormányzattól, amit a versenysport, s elsősorban az olimpiai, világ- és Európa-bajnokságokon, valamint a nemzetközi labdarúgásban való sikeres szereplés szempontjából szükségesnek tartott.
Az OTSB második embere megalakulásától Sebes Gusztáv elnökhelyettes volt. 1945 előtt kétkezi munkás, majd NB I-es futballista. 1947-50 között a Szakszervezeti Tanács sportosztályát vezette, 1949-56 között a válogatott labdarúgó csapat szövetségi kapitánya volt, 1948-1951 között a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. [ ...]
A két OTSB-főnök népszerű volt a sportolók elitjében, hiszen módjukban állott jelentékeny összegeket, utazási lehetőségeket és az élelmiszerhiány éveiben fontos ún. kalóriacsomagokat osztogatni. Az OTSB vezetői olyan "lazaságot" is megengedhettek maguknak, hogy elhanyagolták a sportolók politikai képzését, nem támaszkodtak a pártszervezetre és nem vették komolyan a párttitkár javaslatait. Sőt, az OTSB nem tanúsított buzgalmat a pártközpont átiratainak megválaszolásában sem. (Ezeket többnyire - az éberség követelményeinek megfelelően - nem a papírkosárba dobták, hanem jobbára elintézetlenül a páncélszekrényben tárolták.) [ ...]
Az OTSB vezetői a szakszervezeti funkcionáriusokkal karöltve 1951-52-ben végrehajtották az MDP vezetése által megszabott legfontosabb feladatukat - a hagyományos sportegyesületek és szövetségek felszámolását és szovjet példára az egységes rendszerű szakszervezeti sportegyesületek létrehozását. Ugyancsak megalakultak a fegyveres testületek egyesületei, a Honvéd (Honvédelmi Minisztérium és Néphadsereg), a Dózsa (Belügyminisztérium és rendőrség), és a Bástya (Államvédelmi Hatóság).*
Átigazolási diktatúra
Az erőszakszervekhez kötődő "hármasfogat" (Honvéd, Dózsa, Bástya) magatartása, az élvonalbeli sportolók hivatalos kifejezéssel "átigazolása", valójában kíméletlen, jogtipró módon való megkaparintása még abban a diktatórikus világban is számos tiltakozást váltott ki a civil, azaz a szakszervezeti és ifjúsági egyesületek részéről. Egy panaszlevél szerint a Honvéd "minden kérdezés nélkül, presszióval" viszi el a szakszervezeti egyesületek játékosait. A Debreceni Honvéd szuronyos katonákkal kísértetett be egy nyíregyházi futballistát a kaszárnyába. [ ...]
Jóllehet 1951. január 6-án megegyezés született, amely szerint a szakszervezeti egyesületek versenyzőit csak előzetes megegyezés alapján igazolják át valamelyik fegyveres testület sportklubjához, a megállapodást nem tartották be. Az erőszakos "csapatépítés" folytatódott, ami súlyosan hátráltatta az utánpótlás nevelését. A szakszervezeti egyesületek vezetői és edzői szerint ugyanis nem érdemes a fiatal tehetségekkel foglalkozniuk, mert ha kiemelkedő eredményeket érnek el, úgyis elviszik őket...
A szovjet recept
A sportélet átszervezésében szovjet mintákat követtek. [ ...]
A szovjet tanácsadók 1951 márciusában türelmetlenül követelték, hogy az új egyesületeket heteken belül hozzák létre, ami lényegében meg is történt.
Az MHK-mozgalom
A magyar párt- és sportvezetés kísérletet tett a szó legszorosabb értelmében vett tömegjellegű testedzés meghonosítására a "Munkára, harcra kész" (MHK-) mozgalom kiépítésével. A mintát a Szovjetunióban 1931 óta működő GTO (Gotov k trudu i oboronye SzSzSzR) szolgáltatta.
Az MHK szervezése 1949-ben kezdődött, majd a következő években bontakozott ki a kampány. Az MHK más és más sportágakból összetett próbák rendszerére épült. A jelentkezőnek különböző sportágakban szinteket kellett teljesítenie, és eredményes próbázás esetén jelvényt kapott. A követelmények között gyorsasági, ügyességi és állóképességi kritériumok szerepeltek. Ezeket futással, úszással, kerékpározással, gyakorló kézigránátdobással, kislabdahajítással, függeszkedéssel, laposkúszással stb. lehetett teljesíteni. A próbákra való felkészülés - az MHK szabályzata szerint - lehetővé teszi "a magyar dolgozók erkölcsi és testi tulajdonságainak kifejlesztését azáltal, hogy a munkára és a haza védelmére irányuló készségüket fokozza és megacélozza." [ ...]
Az MHK mérlegét így vonta meg az MDP Központi Vezetőségének 1954. december 15-i határozata a testnevelési és sportmozgalom helyzetéről: "Az MHK testnevelési rendszer nagymértékben elvesztette népszerűségét, adminisztratív kampányfeladattá vált, melyben a tömegek nem szívesen vesznek részt, melyet sportszakembereink többsége nem szívesen támogat. A többszázezres próbázások mögött gyakran nem állnak tényleges teljesítmények, sok a valóságnak nem megfelelő jelentés. Ennek következtében az MHK nem vált testnevelésünk és sportunk alapjává."
Nemzetközi színtéren
Az OTSB még a hidegháború csúcspontján, 1950-53 között is folyamatosan szorgalmazta a legjobb sportolók nemzetközi szereplését. A találkozók száma évenként jóval meghaladta a százat. A sikereknek a pártvezetés jelentős propagandahozamot tulajdonított, úgy vélte, ezek hathatósan szolgálják a rendszer népszerűsítését - amelyre ugyancsak rászorult. Sőt, ahogyan fogyott a "panem", úgy növekedett a "circenses" szerepe a magyar társadalom manipulálásában. Rákosi egy lakonikus feljegyzése szerint "1950-51-ben tervszerűen növeltük a találkozókat. Olimpia".
A sportvezetés helyzete nem volt könnyű. Hiszen az internacionális bajnokságok, válogatott találkozók többsége a vasfüggöny túlsó oldalán zajlott le. Minden alkalommal számolni kellett azzal a kockázattal, hogy néhány sportoló "a szabadságot választja". A prevenció érdekében a külföldre, nem csak Nyugatra, utazó csapatokat mindig politikai felügyelő, általában az OTSB, a pártközpont vagy a SZOT vezető beosztású munkatársa kísérte. A névsort minden esetben az Államvédelmi Hatóság priorálta, az ÁVH engedélye nélkül a Belügyminisztérium útlevélosztálya nem járult hozzá a határ átlépéséhez. [ ...]
1952-ben a finn fővárosban rendezték meg a XV. nyári olimpiai játékokat. A magyar előkészületek korántsem csupán a pályákon, az uszodákban és az edzőtermekben zajlottak. A párt- és sportvezetés nagy figyelmet fordított a politikai és biztonsági teendőkre a disszidálások megelőzése végett. [ ...]
Az MDP sportpolitikai eredményességének idehaza talán még az olimpiai győzelmeknél is jobban méltányolt újabb csúcspontját az jelentette volna, ha 1954 júliusában az "aranycsapat" megnyeri a labdarúgó világbajnokságot. A biztosra vett győzelem hitében a magyar-nyugatnémet döntő előestéjén az OTSB grandiózus ünneplési és jutalmazási tervet dolgozott ki. [ ...]
A döntőt a magyar csapat elvesztette. A csapatot Hegyeshalomnál csak két második vonalbeli politikus üdvözölte, meglehetősen röviden, a fővárosi ünnepségből pedig csak egy szűk körű vacsora maradt. A vereség után Budapesten első ízben került sor rendszerellenes jellegű utcai tüntetésre. Holott bőven lett volna egyéb ok is tiltakozó demonstrációra, de hiába, volt-e fontosabb dolog a futballnál?