RÁTKI András: Hol vannak a deportálási listák?
Hazai és külföldi kutatók időről időre keresik az 1944-ben elhurcolt zsidók névjegyzékét. Igényüket arra alapozzák, hogy Magyarország német megszállása után a Belügyminisztérium új vezetői pánikszerű tempóban kezdtek hozzá a zsidókérdés "végleges megoldása" szervezéséhez. Buzgalmuk egyik dokumentuma az az április 4-én kelt belügyminiszteri utasítás, amely szerint a zsidó közösségekkel névjegyzéket kell készíttetni minden zsidó személyről. A jegyzéket négy példányban kérték, amiből kap a csendőrség, a rendőrség, a helyi közigazgatás és a Belügyminisztérium. Fel kell tételeznünk, hogy ki-ki lehetőségei szerint igyekezett a miniszteri utasításnak eleget tenni. Ha ez így történt, akkor napok alatt - óvatos becslés szerint is - mintegy 20 ezer lapnyi jegyzék állt össze az Úri utcai minisztérium irodáiban. (Ebből a papírhalmazból egy jó könyvkötő 40 darab lexikonnyi kötetet fűzne össze.)
A beérkezett névsorokkal nem lehetett mit kezdeni, félre kellett tenni azokat. Van utalás arra, hogy a névjegyzéket átadták az akkor alakult Zsidókérdést Kutató Intézetnek. A vidéki zsidók deportálása és a budapestiek gettóba zárása után a minisztérium - és vele a "kutatóintézet" is - csomagolt, mert jöttek a szovjet csapatok. Az evakuálás döntési kényszert jelentett az iratok sorsát illetően, amelyeknek ügyviteli értéke már nem volt. Azt pedig minden akkori illetékes is tudta, hogy az iratanyag az antifasiszta koalíció bármely tagjának a kezében veszedelmes fegyver lenne a háború utáni elszámoltatás során.
Szinte biztos, hogy központi utasításra ezeket a jegyzékeket és más hasonló iratokat is megsemmisítették. A kutatók elsősorban a Belügyminisztérium iratai között keresték a jegyzéket, de ma már tudjuk, hogy az elkészült példányokból a csendőrségnek, a rendőrségnek és a helyi közigazgatásnak jutott példányokból sem maradt egyetlen használható iratcsomó sem.
Az biztos, hogy 1945-ben vagy később állami levéltárba ez a terjedelmes, elvben közel 800 ezer nevet (címet, anyja nevét stb.) tartalmazó lista nem került be. Közel 60 év során a legkülönbözőbb indíttatású kutatók, levéltárosok generációi keresték, de egy ilyen terjedelmű irategyüttes nem kallódhat el, nem maradhat ki a nyilvántartásokból, és ennyi időre el sem dugható.
Az utasítás szerint készült jegyzék sem akkor, sem ma nem tartalmazna hasznosítható információkat. A magyar közigazgatás történetében nem nagyon készülhetett ennél hevenyészettebb, hitványabb utasítás!
"Valamennyi Polgármesternek és Községi Elöljáróságnak.
Állomáshelyeiken.
Utasítsa a zsidó közösségi szervezeteket, hogy az összes zsidó személyekről, családtagjaikkal együtt egy névjegyzéket állítsanak össze négy példányban, lakhelyük és lakásaik feltüntetésével és azokat azonnal a polgármesternek, illetve a községi elöljáróságnak adják át. A polgármester, illetve a községi elöljáróságok a névjegyzék egy példányát az elsőfokú rendőrhatóságnak, másik példányát a csendőr őrsparancsnokságnak, harmadik példányát pedig legkésőbb f. hó 8-ig a m. kir. Belügyminiszter Úrnak címezve adják postára.
A névjegyzékben a felsoroltak anyja nevét is tüntessék fel,
Budapest, 1944. április hó 4.
M. kir. Belügyminiszter
6136/1944.
VII. Res."
Ha minden "optimálisan" zajlik, akkor is egy kisebb népszámlálást kellett volna három nap alatt megcsinálni, és kikkel - a katonaköteles korú férfiak már mind munkaszolgálatosok voltak.
Felteszem, hogy a közigazgatási vezetők azonnal visszakérdeztek, hogy milyen zsidó közösségi szervezeteknek kell jegyzéket készíteniük, csak az egyháziaknak (hitközség) vagy a kulturális, szociális, egészségügyi, oktatási szervezeteknek, temetkezési egyleteknek stb. is. Ki javítja az átfedéseket? A szervezetek csak a saját tagságukkal - vallásukat gyakorló hittársaikkal - számoljanak el? Ez azonban nem a teljes zsidóság. Ki írja össze a vallásukat már nem gyakorlókat, a felekezetváltókat (kikeresztelkedettek), hiszen az akkori magyar törvények szerint a polgárok hovatartozását hat felmenőjük "keresztlevele" alapján lehet csak eldönteni.
Bonyolította a helyzetet, hogy a zsidó hitközségek három irányzat között oszlottak meg: az ortodox, a neológ és az ún. kongresszusi zsidók más-más zsinagógát látogattak. Sőt, a zömében már nem vallásos cionisták is színezték a képet. Mely közösségeknek meddig terjedt az összeírási kötelezettsége? És a szükséges ismerete?
A rendelkezésre álló igen rövid idő és a lényegében értelmezhetetlen utasítás eleve hasznavehetetlenné tette a beérkező papírhalmazt. De nem is volt rá szükség. A Statisztikai Hivatal adataiból pontosan lehetett tudni, hogy hova, hány marhavagont kell küldeni. Ez sajnos bevált.