MURÁDIN Jenő: Az aradi Golgota

Obeliszk, Szabadság-szobor

Alig két hónappal a világosi fegyverletétel után, 1849. október 6-án Aradon kivégezték a szabadságharc tizenhárom katonai vezetőjét. [ ...]

Virrasztó

A levert forradalom után - míg az alkotmányos rend helyre nem állott - szóba sem kerülhetett semmiféle megemlékezés a forradalomról, a szabadság mártírjairól. A jeltelen sírokat csak a Maros íve koszorúzta.

Az első bátortalan és gyorsan abbamaradt kezdeményezés 1861-ben volt: Aradon gyűjtés indult a vértanúk emlékének megörökítésére. 1867-tel, a kiegyezéssel, újraéledt a múlt, hangot kapott a nemzeti önbecsülés, szabaddá lett az emlékezés, az addig tiltott kegyelet.

Arad gyorsan és határozottan kezd munkához. Magyarország hű fiai és leányaihoz! címmel az aradi Alföld (a Függetlenségi és 48-as Párt hivatalos lapja) napilapban 1867. június 16-án megjelent felhívás még csak egy emlékoszlop fölállításának igényét fogalmazta meg az akasztások színhelyének megjelölésére.

Obeliszk a vesztőhelyen

[ ...] Csak harmadik változatában, 1881-ben épült meg az az emlékmű, amely ma is a helyén áll. A mesterséges domb, melyre 15 lépcső vezet föl, kiemeli a síkságból a sötétszürke gránitból készült obeliszket. Egyik oldalán a gyásznap dátuma: 1849. október 6., a másikon a tizenhárom honvédtiszt neve, kivégzésük sorrendjében.

A fölállítás után ötven évvel a helyszín azonosítása korrekcióra szorult. Az 1932. évi ásatások során sikerült agnoszkálni azon főtisztek maradványait, akiket a bitófák tövébe temettek. A kivégzés tényleges helye eszerint a Maros egyik hídjától 250 méterre, több száz méterrel közelebb  volt, mint az obeliszk. (Az 1932-ben föllelt, illetve az Arad megyében található összes hamvakat 1974. október 6-án, a 125. évfordulón temették el kis koporsókban az obeliszk alá.)

Emlékmű a vértanúknak

A Szabadság-szobor fölállítását 1867- ben vették tervbe, de csak 1890-ben állították föl, kizárólag közadakozásból származó pénzekből.

1867 júniusában hozták létre az első szoborbizottságot, s tíz év gyűjtőmunka következett. 1876. június 14-én megalakult a második szoborbizottság. Pesten pedig szintén alakult egy szoborbizottság a gyűjtőmunka fölgyorsítására. A szoborbizottság 1877 márciusában pályázatot hirdetett.

A 100 ezer forint összkiadással számoló emlékszoborra tizennégy pályamunka érkezett be. Elbírálásukra - tekintve a szobor országos, nemzeti jellegét - a kor jeles műértőit kérték föl. A 250 arannyal jutalmazott első díjat "A haza mindenekelőtt" jeligéjű pályázat kapta - Huszár Adolf szobormintája. A művész váratlan halála után Arad városa az ifjú, 27 éves Zala Györggyel kötött szerződést.

Egy szobor színeváltozása

Zala 1885. október 6-án fogott hozzá a szoboralakok átfogalmazásához. Először az Ébredő szabadság allegorikus alakját vette munkába. (A szobor mint önálló mű, itthon és külföldön egyaránt sikert aratott.) Majd párizsi tanulmányútjáról hazatérve Zala a Harckészség és az Áldozatkészség mintázásához fogott, végül a Haldokló harcos kompozícióját vette munkába.

Komoly gondot okozott Zalának a főalak, a koszorút tartó Hungária megmintázása. Elődje elgondolásán alakítva Zala olyan Hungáriát képzelt el, mely attribútumaiban még inkább kifejezi magyar voltát. [ ...]

Még a Hungária megalkotása előtt elkészültek a talapzatot díszítő domborművek (a tizenhárom vértanú arcképei), valamint a törzsoszlopra tervezett két címer, Magyarországé és Arad városáé. (Az arcképcsarnok túlélte az emlékmű pusztulását, az aradi múzeumban sértetlenül megmaradt.)

Az aradi ünnep

A munkálatok nem készültek el a vértanúk halálának 40. évfordulójára, így a fölavatásra csak 1890. október 6-án került sor. A szobrot a kevésbé kiépült Szabadság térre helyezték, a 19. század végéig ezen a helyen állt a régi aradi városháza, ahol az 1849. augusztus 11-i utolsó országgyűlésen Kossuth teljhatalommal ruházta fel Görgeyt.

A Szabadság-szobor leleplezéséről a budapesti Vasárnapi Újság tudósított. [ ...]

Szobrok a porban

Arad tereiről, utcáiról az 1918 utáni közhatalom-változás után nyomtalanul eltűntek a magyar emlékművek. Az indulatoktól fűtött kezdeti szoborrongálások után lebontották a köztéri emlékműveket, s hivatali úton összeírták és eltávolították az emléktáblákat is.

Az aradi városi tanács 21 635/919- es számú, október 11-i határozatában elrendelte az "Arad város tulajdonát képező" vértanú- és Kossuth-szobrok sürgős lebontását. A román kormány végleges döntéséig a szobrot deszkaburkolattal vetették körül. [ ...]

A román kormány 1925. május 30-i ülésén 1512/925 szám alatt hozta meg végső határozatát a szobrok eltávolításáról. 1925. július 1-jén kezdték meg a Szabadság-szobor lebontását, amit a Kossuth-szobor lebontása követett július 27-én.

A szobrokat és a talapzatok megszámozott köveit ökrökkel vontatott farönkökön szállították el. A hatalmas bronzalakokat, terjedelmüknél fogva, végül is nem a Kultúrpalotába, hanem a víztorony melletti régi katonai lovarda épületébe szállították. Ott álltak évekig, ponyvákkal letakarva. (Az 1960-as években a szobrok a lovardából a sporttelep melletti üres telekre kerültek, majd  darukkal és egy harckocsi segítségével az aradi várba szállították, és a bástyák közötti vársáncba rakták le azokat.)

Föltámadásra várva

A forradalom és szabadságharc 100. évfordulója közeledtével a romániai Magyar Népi Szövetség egyik helyi vezetője Bukarestben járt közben a szobor újraállításának engedélyezéséért. Akkor még üresen állt a tér, és a szobrot egykor körülfogó vaskorlát is ép volt. 1949-ben végül csak a megemlékezést engedélyezték a vesztőhelyi obeliszknél, egyebet nem...

A Sztálin halála (1953) utáni enyhébb időszakban államközi egyezség szintjén került ismét napirendre a kérdés. 1955-ben magyar párt- és kormányszervek vállalták (és meg is valósították) az 1944 őszén Magyarországon elesett román katonák emlékműveinek fölállítását. Cserében a román fél ígéretet tett a Szabadság-szobor restaurálására és újraállítására. 1956 őszén az eredeti gránitköveket ki is szállították a térre. Ám előbb pénz híján akadt el a munka, majd politikai ellentámadás akadályozta magát a tervet. Nagyszámú román értelmiségi aláírásával ugyanis beadvány érkezett a párt akkori vezetőjéhez, Gheorghiu-Dejhez. Érvelésük: a szabadságharc idején román falvakat és erdélyi románok tízezreit pusztították el, s a vérengzések vezetői éppen a magyarok által mártírokként tisztelt tábornokok lettek volna. Másrészt szerintük a koszorút tartó Hungária az ezeréves magyar uralom, egyben a románság elnyomásának jelképe. Az 1956-os forradalom azután elmosta a maradék reményeket is. Az egykori Szabadság téren, mely közben Avram Iancu nevét vette fel, 1961-ben a Román katona szobrát állították föl.

A prágai tavasz idején, 1968-ban ismét történt egy erőtlen kísérlet az aradi szobor ügyében. Akkor a pártvezetés Bukarestbe hívta a romániai magyar értelmiségiek szóvivőit, akik az emlékmű méltatlan helyzetét is szóba hozták. Eredménytelenül.

Új remények a diktatúra 1989-es bukása után éledeztek. A Nemzeti Megmentési Front már 1990 januárjában előirányozta a Szabadság-szobor mielőbbi fölállítását. Ám a marosvásárhelyi pogrom ismét szertefoszlatta az illúziókat...

Magyarország és Románia miniszteri szintű megállapodása kellett ahhoz, hogy az emlékművet a vár sáncaiból 1999. október elsején napvilágra hozzák. Az emlékmű újraállításáról városi tanácsi határozat döntött. A szobrok restaurálása befejeződött. A szobrok felállításáról sajnos az elszabadult nemzeti indulatok és a politika dönt...

Vissza a tartalomjegyzékhez