GLATZ Ferenc: Futball és történetírás
Jegyzetek
A teljes életet megélni, a teljes emberi élet történelmét megírni - emberi és történészi életmű-program lehet. Az ember érzéseiről, életműalkotó tudatos tevékenységéről néhány tízezer, de jobban csak 6-7 ezer éve hagyott hátra számunkra emlékeket, művészi ábrázolások, írott szövegek formájában. Láthatjuk ezen élettevékenység és a követett életcélok tárgya, majd írásos emlékeiből az önfenntartó embert, aki élelmét, a lakáskörülményeit, technikai eszközeit készíti. Cseréli őket, kereskedik velük. Látjuk hitvilágát a természet és a maga fölé teremtett égiekkel vagy közöttük lakó szellemekről. És látjuk a legmagasabbrendű emberi tevékenység, a közösségalkotás emlékeit: az immáron írásba rögzített (5000 éve óta) politikai-igazgatási intézményeket, a mindennapi együttélést szabályozó törvényeket, közösséget és államot építő, a tulajdont, a családi szabályozó embert.
De igen keveset látunk még a játékos emberből, a homo ludensből. Pedig a játék - ezt azért tudjuk - szerves része volt a test edzésének, tehát az egészséges önalakításnak, gondolkodás-csiszolásnak. (Ma már komoly matematikai problémaként beszélünk a játékelméletről.) Ma már megkérdezzük: milyen alapon nevezzük az egyik tevékenységünket "munká"-nak, a másikat "játék"-nak? Azért, mert az egyik adóképes, adóköteles lehet, azaz "munka"? S ez hozza, így gondoljuk, az egyéni és a közhasznot. A játék pedig az ún. szabad idő, a pihenésnek elnevezett tevékenység formája? Tegyünk csak kérdőjelet e felfogás állításai mögé! Az önfenntartás teljes fogalmába szervesen tartozik bele mindkét fogalommal jelölt tevékenység. Az emberi elme csiszolása, a fizikai ellenállóképesség fejlesztése a "játék" és "munkavégzés"-nek nevezett tevékenységünk egysége. A futballakcióban ugyanúgy IQ-s teljesítmény van jelen, mint a tervezésben, építésben, könyvírásban vagy a matematikaimodell-alkotásában...
A "játszó ember" történelmének megismerése az emberi teljes történet megírásának egyik előfeltétele. Csak az európai ember gondolkodás az elmúlt évszázadokban túlságosan politika-, gazdaság- és háború- (tehát szerzés-) központú. Más szinten nem érdekődik az ember, a közösségi társunk iránt. És a történeti kíváncsiság követi ezt a közgondolkodást. Sajnos...
Reméljük: a 21. század történetírásának tematikája kiteljesedik a játék - no és a hozzá az érzelmek: örömök, bánatok - történelmére.
*
A sportot a játék fogalmába csomagolja a társadalomtudomány. Ez mai életfelfogásunk önkénye, mint az emberi élettevékenység minden kategorizálása. Ki állapítja meg, hogy mire van jobban szükségünk a 21. század Európájában? Testünk, egészségünk és ezzel szellemi képességünk feltételeinek erősítésére, vagy járműveink sebességének fokozására? Unokáink hál’ istennek már kérdezik: mit jelent az önmagunk magasabb szintű újratermelése, amiről a nagyapa mint életcélokról beszél? S hogy volt ez az ókori görögöknél, rómaiaknál, amelyekről az unoka éppen tanul, s hogy volt a keleti kultúrákban évezredekkel ezelőtt?
*
Készítjük a História évfordulós számát, az angol-magyar 6:3-ról. A "magyar futball" - és a magyar sport történelmét gondos kollégák kutatják. A nemrég megjelent "Sportenciklopédia" bármelyik európai nemzeti kultúrának irigyelt része lehetne. Igaz, versenyközpontú mű - unokánk is észreveszi, s kérdez, miért? -, de nagyszerű kezdet! Követhetik, követhetjük mi, a megélhetés-történészek.
Kiadhatjuk kötelező irodalomnak vagy szakdolgozattémának egy-egy sportág történelmét, egy-egy korszak összehasonlító sporttörténelmét. És akkor majd megjelennek a történeti munkák között a disszertációk, amelyek megmutatják: hogyan alakult ki a 20. század elején a Prága- Bécs-Budapest háromszögben az a sajátos futballkultúra, amelynek csúcseredménye kétségtelenül a magyarok világszereplése 1938-68 között. (Ennek feldolgozását a bécsi Haselsteinerrel sok évtizede tervezzük.)
Megjelenik majd a disszertációk fejezetei között a közép- kelet-európai ipari-technikai forradalom munkaszervezése, az ipari munkás szabályozott, 3x8-as munkarendje, amely a szabad idő és a "gyári" műszak sajátos egyensúlyát teremtette meg az éjt nappallal összemosó agrármunkával szemben. Megjelenik majd a nagy gyári központok körül kiépülő munkás- és kistisztviselő-lakhely, a külváros.
Megjelennek majd a grundok, a külváros foghíjai, sajátos gyermekjátékaikkal, a fogócskákkal, amelyik a cselező csatár és az ellentartó hátvéd készségeit fejlesztették már 5-6 éves korban. Mint ahogy arról is írnak majd oldalakat, hogy a fogócskából hogyan alakult ki a külvárosi grundokon ismert hátrahúzó csel: amikor a téged támadó (megfogni akaró) partnered elől egy hirtelen, váll indította féltest-visszahúzással térsz ki, s azonnal indulsz a rugóztatott, támaszkodó lábadról másik irányba. (A sajtó ezt Hidegkuti és Puskás nevéhez kötötte, később, az 1960-as években a helyi twistkultúrában tér vissza a mozdulat.)
Fejezetek íródnak majd a grundfoci erkölcséről: ahol ellenfél van, nem ellenség. Mert holnap veled lesz, aki ma ellened játszik. Nincs bíró, nincs kiállítás - de van kiközösítés. És mindent szemtől szembe.
Fejezet készül majd a gyermeki mesterműről, a szakadt alsóneműkből flór- és az első selyemharisnyákba keményre gyömöszölt rongylabdáról, amely ragadt a testhez a dekázáskor és hozzászoktatta már a kisgyermeket, hogy a dobott labdát mellére vegye - a mell homorított behúzásával engedje végiggurulni combján a lábfejéig, s azután kezdje visszafelé: lábfejről fel a combra, combról a tetőre, a fejre. S ki hányszor tudja mindezt: le-föl, föl-le. S azután talán egy fejezet majd szólhat arról, mi volt a közép-európai futball sajátja a különleges labdakezelés (amelyet a rongylabdával lehet igazán begyakorolni gyermekkorban), az állandó mozgás, a csapattárs mozgásának kiszámítása, a tréfás és a többieket is magával ragadó játékosság. Rögtönzési készség a támadásépítésben, rohanni a lukakba, amelyek váratlanul keletkeznek, a játékostárs pillanatnyi rögtönzésétől függően, s mindezt felismerni a labda birtoklása közben. Alapelemeket lehet gyakorolni futballkultúrában de ahány mérkőzés, ahány helyzet, ahány ellenfél, annyi rögtönzött modellezés. A magyar futballban az éppen pályára küldött csapatnak van "egyénisége" és a játékos zsenialitása éppen a helyzetteremtésben bontakozik ki. Ami a közép-európai futball kiszámíthatatlanságát eredményezi. (Szemben az angol vagy német atlétikus és gépszerű, "munkajellegű" futballal. És szemben a dél-amerikai futballal, amely néhány játékos egyéni önmegvalósítására épült fel. Amelyik a résztvevőknek és a közönségnek is ugyanolyan örömöt és eredményt ad - csak más.)
És fejezet arról, hogyan alakult ki a közép-európai térségben a helyi társadalmak futballkultúrája, mennyire kötődik az egy-egy társadalmi osztály megerősödéséhez, hogyan terjed át a helyi társadalmak egészére? A játszók és a közösség kultúrájára. S miként emelkedik a helyi közösség évszázadok óta központi építményei (a templom, a községháza, a kocsma) közé a futballpálya? (Amelyet mára már többnyire eltöröltek a községek terjeszkedő sorházai...) S miként lesz a sportkör - az egyházak mellett - az utóbbi évszázad legkomolyabb civil szerveződése, állampolgári közössége. És születnek a helyi hősök (a játékosok) és kiemelkednek az új tekintélyek, az intézők, a klubelnökök. Mert változhattak nálunk, Csepel alatt, politikai vezetők, rendszerek - a Csöpi, a Csepasz, a Kuki, a Duci, a Szafi, mind-mind helyi amatőr futballisták, nagyobb emberek voltak s maradtak a köznapi életben, mint az izzadtságszagú ünnepélyeken politikai beszédeket prelegáló elöljárók. (Kivétel természetesen 1956 és környéke volt...) S mert írhatnak és írhattak bármit a pénzről, a juttatásokról az újságírók, a történészek: ha egyszer a 11 ember kifutott a gyepre s körülnézett a pálya körül tolongókra, akkor csak a labda létezett. Függetlenül a pénztől. Nevezhetik játéknak, munkának...