BÍRÓ László: Futball Kelet-Európában
Virágzás és hanyatlás
Az első kelet-európai labdarúgócsapatok a századforduló körül alakultak. Ekkor indultak az első bajnokságok is. Ebben az időben jöttek létre a sportágat irányító országos szövetségek is, a magyar 1897-ben, a cseh 1901-ben, a román 1909-ben, 1919-ben pedig a két ekkor alapított, illetve helyreállított országban: Jugoszláviában és Lengyelországban. A bolgár szövetség 1923-ban, az albán 1930-ban kezdte meg működését. A két világháború közötti két legnagyobb eredmény a csehszlovák és a magyar válogatott nevéhez fűződik: mindkettő második lett a világbajnokságon (a csehek 1934-ben, illetve a magyarok 1938-ban).
A térség labdarúgóéletében a második világháború után két lényeges változás zajlott le. Az egyik: a kommunista pártok hatalomátvétele után a sportirányítás és -finanszírozás - miként az egyes országok egész belső hatalmi és irányítási struktúrája - a szovjet mintát követte. A másik: az európai labdarúgásban végbemenő változások hatása. A sportban ugyanis a szocialista országok kevésbé mutatkoztak elzárkózónak, mint az élet más területein. És a nyugatiak részéről is nagyobb együttműködési készség mutatkozott, mint a politika vagy a gazdaság területén. A sportnak nem csekély érdeme volt a nyugat-keleti kapcsolattartásban a hidegháború éveiben.
I. Nyugat- és Kelet-Európa
A szovjet sport és futball
Oroszországban a 19. század végén alakultak meg az első sportegyesületek, az orosz sportolók részt vettek a 20. század első olimpiáin. Az első futballcsapatok az 1900-as évek elején jöttek létre. 1910-től rendezték meg a városok válogatottjait felvonultató országos bajnokságot.
Az új társadalmi rendszer létrejötte után megváltozott a sport szerepe. Szervezését és irányítását a mindenható állam vette a kezébe. A testnevelés és sport fejlesztésére külön állami szervet hoztak létre 1923-ban (Legfelsőbb Testnevelési Tanács, 1936-tól Össz-szövetségi Testnevelési és Sportbizottság), és a katonai testnevelés megszervezésére is külön tanács jött létre (Vszevobucs). [ ...] 1923-24 során már meglévő sportegyletek bevonásával létrejött a Dinamo, a belügyminisztérium sportegyesülete, valamint a CSZKA, a hadsereg központi klubja. Ezek az egyesületek minden nagyobb városban szakosztályokat hoztak létre. Az elkövetkező években létrejöttek a szakszervezetek (Szpartak), az egyes kerületi és területi pártbizottságok, szovjetek által támogatott egyesületek.
A katonai felkészítést szolgálta a sportmozgalmon belül az 1931-ben életre hívott GTO-mozgalom (Munkára és védelemre kész), melynek keretében az állampolgároknak jelvényekért bizonyos sportágakban szinteket kellett elérniük, valamint sportmegmozdulásokon kellett részt venniük. A 16-18 éveseknek kiírt feladatok között honvédelmi jellegűek is szerepeltek.
A Szovjetunió nem vett részt az olimpiákon és a nemzetközi sportéletben. Ideológiája szerint nem az élsport, hanem a munkások sportolása (tömegsport) a fontos. [ ...] 1952-ben versenyzői megjelentek az olimpián. [ ...]
Az európai versenyrendszer átalakulása
A második világháború után a labdarúgás sohasem látott népszerűségre tett szert Európában, majd néhány évtized múlva több kontinenst is meghódított. [ ...] A versenyszerkezetet a FIFA vonakodott megváltoztatni, ezért érlelődött meg a gondolat egy újabb nemzetközi szervezet, az Európai Labdarúgó-szövetségek Uniója (UEFA) létrehozására. Az 1954-ben megalapított UEFA több kupasorozatot indított. 1956-ban megindult a Bajnokcsapatok Európai Kupája (BEK), 1958-ban a Vásárvárosok Kupája (VVK), amely nevét 1971-ben UEFA-kupára változtatta. 1961-ben rajtolt a Kupagyőztesek Európai Kupája (KEK). A klubcsapatok vetélkedése mellett 1960-ban Nemzetek Európa Kupája néven válogatottak számára is rendeztek versenyt. [...]1968-tól az új szisztéma alapján, Európa-bajnokság néven megrendezett versenysorozat valóban egész Európára kiterjedt (a négy, majd fokozatosan egyre több csapatot felvonultató döntőt körmérkőzéses csoportküzdelmek előzik meg). [...]
A kontinens nyugati felén mindenütt szakítottak az amatörizmussal. [...]
Az 1970-es évektől újabb pénzek érkeztek a sportágba. A meccsek közvetítéséért a tévétársaságok fizetni kezdtek, a befektetők pedig egyre nagyobb reklámlehetőséget láttak a futballban. A pénzből az előrelátó klubok megszervezték az utánpótlásukat (akár játékosvásárlások révén), az orvosi ellátást, a magas szintű szakmai munkát, a játékosok életét stb. Nem véletlen, hogy ettől az időszaktól csökkent a befektetések tekintetében nem versenyképes kelet-európai labdarúgás súlya, eredményei pedig szerényebbek lettek. [...]
II. A szocialista kísérlet futballja
A sportélet államosítása
A szocialista korszakban a sportnak különböző funkciói voltak, ezek a 40 év alatt időnként módosultak, illetve bizonyos hangsúlyeltolódások figyelhetők meg. Külpolitikai szempontból a sport kiváló lehetőséget nyújtott a szocialista államok életképességének, esetleg felsőbbrendűségének igazolására. Mindez a versenysport fejlesztését igényelte. A szocialista országok mindegyike hangsúlyozta a tömegsport fontosságát is, de ehhez már nem tudott kellő anyagi támogatást nyújtani (kivétel az NDK). A nemzetközi versenyek lehetőséget nyújtottak az elfojtott nemzettudat, nemzeti büszkeség kiéléséhez, a sikerek elvonták a figyelmet a megélhetési nehézségekről. Így a szocialista országok mindegyike nagymértékben, olykor erején felül is támogatta a labdarúgást.
A kommunista hatalomátvétel után a sportot és benne a labdarúgást államosították. [...]
Minisztériumi csapatok
1945 után mindegyik országban megtörtént az egyesületek átalakítása. Miként korábban a Szovjetunióban, létrejöttek a honvédelmi minisztériumhoz tartozó katonacsapatok. Jugoszláviában a Partizan, Magyarországon a Honvéd, Lengyelországban a Legia, Romániában a Steaua, Csehszlovákiában a Dukla (egy a második világháborúban sikeresen megvívott csata emlékére kapta a nevét), az NDK-ban a Vorwärts (Előre) - nevük révén mindegyik emlékeztetett a katonai életre. Bulgáriában a CSZKA - a bolgár és az orosz nyelv hasonlóságának köszönhetően - még nevében is azonos volt a szovjet megfelelőjével.
A belügyi-titkosszolgálati egyesületek egy része - miként a Szovjetunióban - a Dinamo nevet kapta, Magyarországon csak a D betű utalt arra, hogy a Dózsák a belügyminisztérium csapatai. A belügyi egyesületek másik része a vörös csillagot viselte nevében és címerében (Crvena Zvezda Jugoszláviában, Ruda Hvezdá és Cervena Hvezda Csehszlovákiában). Bulgáriában a szabadságharcos Vaszil Levszkiről nevezték el a belügyi klubot.
A nagyobb állami vállalatok és nagyüzemek is mind fenntartottak sportegyesületeket, nevük ennek megfelelően tükrözte vasutas, bányász, kohász stb. voltukat. A korábbi nagy hírű polgári egyesületek kisebb presztízsű minisztériumok vagy szakszervezetek felügyelete alá kerültek.
A csapat szempontjából egyáltalán nem volt mellékes, mekkora politikai súllyal rendelkezett a főhatóság első embere. Ebből a szempontból a katonai, illetve belügyi klubok voltak kedvezőbb helyzetben. A párt politikai és központi bizottságainak ülései előtt gyakran volt téma a labdarúgás, számos kérdés ezen a szinten dőlt el. KB- és PB-tagok időnként még az öltözőbe is bekukkantottak, másrészt viszont a "nagy emberhez" való bejárás sok dolog elintézését tette lehetővé.
Főváros és vidék
A labdarúgás bizonyos értelemben városi sportágnak tekinthető, mivel a városokban jöttek létre az első egyesületek, s idővel ezek játszották a főszerepet a bajnoki küzdelmekben. Az egyes városoknak ugyanakkor hihetetlen ismertséget és presztízst kölcsönzött egy jó futballcsapat. [...]
Mindegyik országra jellemző volt a főváros és vidék közti ellentét. A vidékiek sokszor érezték úgy, hogy legjobb játékosaikat elszipkázzák a jobb feltételekkel rendelkező fővárosi egyesületek. Különösen a katonai és belügyi csapatok jártak ebben az élen, mivel a bevonultatáskor válogathattak az ifjú tehetségek között. A bajnokságokat igen gyakran a fővárosiak nyerték. [...]
Tiltott profizmus
A szocialista országok elvi szinten elutasították a profizmust, a játékosoknak volt munkahelye, a magasabb osztályokban játszó labdarúgók munkaidő-kedvezményben részesültek. Gyakran előfordult, hogy teljesen eltekintettek a munkába járásuktól, mondván, legalább ne zavarják azokat, akiknek dolgozni kell. Fizetésüket a játékosok a bázisszervtől kapták. Idővel ez azonban nem volt elegendő, így az egyesületek rákényszerültek arra, hogy valamilyen - illegális - módon is fizessék a sportolókat. [...]
Nemzetközi tornák
A szocialista országok a nemzetközi labdarúgó életben korántsem tudták azt az eredményességet produkálni, mint az olimpiákon. [...]
A legjobb helyezés, amit a labdarúgó-világbajnokságokon a kelet-európai országok csapatai elértek, a második volt: 1954-ben a magyar válogatott, 1962-ben a csehszlovák nemzeti tizenegy nyert ezüstérmet. A két második helyezés mellett két harmadik fűződik még a régió országaihoz, mindkét bronzérmet a lengyel csapat szerezte (1974-ben, illetve 1982-ben). Az 1968 óta rendezett Európa-bajnokságok történetében egy arany- (Csehszlovákia 1976), három ezüst- (Jugoszlávia 1968, Szovjetunió 1972 és 1988) és egy bronzérem (Csehszlovákia 1980) volt a szocialista országok "termése".
Az európai kupaküzdelmekben sem arattak kimagasló sikereket a kelet-európai csapatok. [...]
Nemzetek sportháborúja
A kelet-európai szocialista államokban a hivatalos ideológia a proletár internacionalizmust, a nemzetek közti békét, valamint az egyes soknemzetiségű országokban a népek és nemzetek "testvériségét és egységét" hirdette. A hivatalos felfogás szerint a szocialista fejlődés megoldja a nemzeti problémákat, majd pedig az azonos társadalmi berendezkedésből adódóan eltűnnek a szocialista országok között az évszázados ellentétek is. A sport viszont - mivel itt nemzeti válogatottak küzdenek egymás ellen - teret adott a nemzeti érzés megnyilvánulásainak is. Nem véletlen, hogy a csapatsportokban a Szovjetunióval - esetleg egy másik rivális nemzettel - vívott válogatott mérkőzéseknek kiemelt jelentőséget tulajdonítottak a szurkolók. A sport volt ugyanis az egyetlen terep, ahol mindenki szeme láttára és örömére le lehetett győzni a Szovjetuniót. [...]
Nem nehéz elképzelni, milyen hatást váltott ki a feszült politikai légkörben a magyar válogatott 1:0-ás győzelme Moszkvában 1956. szeptember 23-án, és leírhatatlan volt a csalódás az emberekben, amikor egy év múlva, 1957. szeptember 22-én a szovjet válogatott győzött 2:1-re a Népstadionban.
III. A rendszerváltozás után
Vállalkozók a sportban
A szocialista társadalmi rendszer bukása óhatatlanul hatással volt a sportra és benne a labdarúgásra. Bizonytalan lett, ki az egyesületek tulajdonosa, kinek a tulajdonát képezik a stadionok, létesítmények, valamint ki köteles azokat fenntartani. Az állami vállalatok megszűnése sok egyesület anyagi alapját rendítette meg. [...]
Kelet-Európában mindenütt megjelentek a jó szándékú vállalkozók, akik szerepet kívántak vállalni a sportágban, de szűkösebb anyagi erejükből kifolyólag hosszú távon nem voltak képesek erre. (És persze feltűntek olyanok is, akik sok esetben ismeretlen eredetű pénzeiket kívánták tisztára mosni.) A klubok, amelyeknek mind a nemzetközi, mind a hazai versenyben egyre több pénzre lett volna szükségük, gyakran fordultak a helyi önkormányzatokhoz a lokálpatriotizmusra hivatkozva. [...]
A nyugati játékospiac része
A játékosok külföldi csapatokhoz való szerződése nagyobb mértékűvé vált. [...]
A külföldön játszóktól azt várták, hogy pályafutásuk befejezése, hazatértük után tapasztalataikkal segítik megújítani a honi labdarúgást. (Erre a hazai közegben azután persze elég kevés lehetőség nyílott.) A játékostranszfer - ahogy újabban elegánsan hívni illik - a rendszerváltás után már nemcsak a játékosoknak nyújtott jobb kereseti lehetőséget, hanem a játékosokért kapott pénz időnként a szakosztály fennmaradását is biztosította. A tehetségesebb kelet-európai labdarúgók a nyugat-európai bajnokságokat erősítették, így a hazai küzdelmekben a szerényebb képességűek jeleskednek.
Hanyatlás
A kelet-európai bajnokságok többségének színvonala sok tényező következtében fokozatosan esik. A nézőszám rohamosan csökken, az országos bajnokságok néhány országban szinte a teljes érdektelenségbe torkollottak.
A rendszerváltozást követően a térség államai egyre kisebb szerepet kezdtek játszani a nemzetközi futballporondon. [...] Az időközben szinte európai "szuperbajnoksággá" váló Bajnokok Ligájában csak elvétve jut be kelet-európai csapat a legjobb nyolcba (pl. CSZKA Moszkva 1992-93, Dinamo Kijev 1997-99). Sok ország - így például a balti államok, Albánia, Magyarország, Makedónia, Szlovákia, Szerbia stb. - bajnokának pedig szinte szemernyi esélye sincs, hogy a minőséget szem előtt tartó sorozatban akár a csoportküzdelmekig eljusson. Mindez megerősíti azt a feltételezést, hogy a nemzeti tőke nem elég erős ahhoz, hogy támogatása nyomán létrejöjjön egy nemzetközileg is jegyzett csapat.
A labdarúgás előtt - minként az egész kelet-európai térség előtt - jelenleg a felzárkózás feladata áll. Nem ismeretlen cél ez, hiszen végső soron mindig ez motiválta a nagy kelet-európai modernizációs törekvéseket.