BARBA RAFAEL Péter: A kutya a kínai kultúrkörben
Egy útépítés során 1990-ben, 40 km-re a kínai Senhszi tartománybeli, mára már világhírűvé vált cseréphadsereget rejtő császársírtól, a korai (nyugati) Han-dinasztia negyedik uralkodójának, Han Jing-ti (Kr. e. 157-141) császárnak a sírkomplexumához tartozó szenzációs leletek kerültek napvilágra: a mindennapi élet kellékei, szerszámok, női és eunuch figurák, katonák. Az egyharmad élet- nagyságú alakok törzsének többsége fából készült, az ékszerek aranyozottak. A lelet igazi szenzációja azonban az eddig feltárt 200 juh, számos kecske és sertés mellett a 400 kutya terrakotta szobra.
A nagy anatómiai pontossággal megörökített rövid szőrű kutyák két típusba sorolhatók. A nagyobbik egy széles agykoponyájú, magasan tűzött, felálló fülű, rusztikus felépítésű, masztiff jellegű kutya. A kisebb termetű, hátára kunkorodó farkú, ugyancsak magasan tűzött fülekkel rendelkező eb arányaiban, fejtípusában az e korban már létező, eredeti foglalkozására nézve nyájak, lakóhelyek őrzőjeként használatos, majd gladiátorkutyává átlényegülő shar-pei-t mutatja. Igaz, itt a fülek még nem törnek meg, s nyoma sincs "extra" ráncoknak, a szemek nyíltak, barátságosak.
Nem tudhatunk semmi bizonyosat, hogy miért részesült másodmagával ez a Dél-kínai-tenger mellől származó fajta ebben a kétes szerencsében. Egy lehetséges hipotézis mégis kínálkozik. A déli és keleti tartományok hagyományosan termelő foglalkozást (kézművesség, földművelés), valamint kereskedelmet folytató népességének szemében az északi barbárokkal közvetlen harci érintkezésben élő, katonáskodó északnyugatiak is félig-meddig barbárnak számítottak. A két pólus között feszülő belső ellentét, megvetés kifejeződése is megmutatkozhat a jelenségben: "Én vagyok az erősebb, fogadd el ezt a tényt, mert az én kezem fogja a fegyvert, s lám, ahogy megölöm a kutyádat, téged is bármikor összeroppanthatlak." Kultúrtörténeti, néprajzi analógiák mutathatók ki, hogy a másik ember, nép totemének, szimbólumának elpusztításával miként üzen, félemlít meg a hódító.
Vadász, halottkísérő és húsforrás
Kínában a kutya domesztikációja a jelenlegi adatok szerint a Kr. e. V-IV. évezredre tehető. A Jangsao vidékén folytatott ásatások azt mutatják, hogy az újkőkori falu fő háziállata a kutya és a sertés. A kutya már kezdetektől társ a vadászatban, de fontos fehérjeforrás is. A Kr. e. II. évezred második felétől, a Shang-dinasztia idejéből fennmaradt leletekből tudjuk, hogy a nagyszabású fejedelmi vadászatok, melyek egyben hadgyakorlatok is voltak, hatalmas harci szekerekkel folytak, s a kutya fontos részese volt a vadászatnak.
E kultúra halottkultusza is megköveteli, hogy az elhunytnak fontos és kedves tárgyak, lények - pl. kutyái - elkísérjék a másik életbe. Ezért kezdetben feláldozzák őket. A Kr. e. III-II. évezred (neolitikum vége) folyamán a kutyákat a halottak alá temetik. A Kr. e. 18-11. században már változik az elhelyezés, ekkor már a kutyát a halott lábánál találjuk meg. Döntő változást hoz a "Hadakozó Fejedelemségek kora". Az élőt felváltja a jelképes áldozat: a kutya agyag-, bronz- vagy jádeszobor képében kerül a sírba.
Sajátos, a tibeti lámaista vallás reinkarnációs hitével összefüggő extrém gyakorlat a halottak kutyával történő felfalatása. A halott tetemét a szeletelő ember lehúsolja és a kutyáknak veti. A halott csak akkor születik újjá, ha teste már teljesen megsemmisült. E folyamatot gyorsítja meg a kutya (vagy a ragadozó madarak) tápcsatornájában történő megsemmisülés.
Tudott az is, hogy a kínai konyha fogásai között a kutyahús a kezdetektől napjainkig szerepel. Az azonban, hogy ilyen egyértelműen az étkezési célú "haszonállatok" sorában nyert elhelyezést, azt mutatja: az étkezésben betöltött szerepe fontosabb volt, mint eddig hittük. A korai irodalmi emlékek alapján (pl. "Csu dalok") az alantas húsételek közé tartozónak ismertük. "A vendéglőbe betérő utazó húst rendel. - Nincs húsom! - mondja a vendéglős. - Nem baj, jó lesz kutyahús is! - feleli a vendég."
A kutyahús tehát csak a disznóhús után következik a húsok hierarchiájában. Ám korok és egyéni, olykor talán uralkodói ízlések módosíthatták egy-egy étel megítélését. (Érdekes körülmény, hogy a Han-dinasztia uralomra jutását fegyverrel is támogatta a kutyamészárosok "céhe". Talán ez is arra utal, hogy a kutyahús népszerű étel volt. Vagy a segítségért fizetett az udvar a felvásárlással?)
"Kutyaművészet", asztrológia
Nem sorolható az irodalom műfajai közé, de meg kell említeni a "Kutyák könyvé"-t mint a kynologiai irodalom korai megnyilvánulását. E műben a császárok megbecsült és különös védelmet élvező kedvenc kutyáit írták le, és így a legkorábbi standard gyűjteménynek és törzskönyvnek tekinthető. A kutya tartására, kiképzésére és elfogyasztására (!) vonatkozó tudnivalókat pedig a Kr. e. 7. században foglalták egybe a "Rítusok könyvé"-ben.
A kutya szobrászati megjelenítése elsősorban rituális célokat szolgál, de a gyermekjátékok között is találunk megkapó alkotásokat. A sírokban való elhelyezésük mitológiai szerepükkel magyarázható. Az állatképfestészet kialakulása a Kr. u. 8. század utánra tehető, ekkor kezdenek ugyanis fokozatosan elkülönülni az ábrázolt témák. Előbb a ló, majd a bivaly, őket követően a kutya és a macska mint luxusállat, aztán a mitológiai jelentőségű és mitikus erejű teremtmények, végül a halak, rovarok is bevonulnak a festészeti témák világába. A természetábrázolás témaskálája a 12. századra válik teljessé. A kutya ábrázolása a régi életképeken előfordul ugyan, de nem túl gyakori.
Nem lenne teljes a kép az asztrológia és a kutya kapcsolatának említése nélkül. A kínai asztrológia hozzávetőleg 5000 éves múltra tekinthet vissza. Eltérése a nyugati asztrológiától jelképrendszerében is markánsan testet ölt. Míg a nyugati csillagképek konstellációs nevei tengeri, a kínaiak szárazföldi kultúrára utalnak (nyugaton elsősorban a hajós népek, Kínában az ország belső régióiban élők foglalkoznak csillagászattal).
A kínai asztrológiában először a Hold-állatöv 27 képét tartották számon (ezek is egy-egy állat uralma alatt álltak), majd a 12 állatövi jegyet tartalmazó ciklusra tértek át. Egy teljes (12 éves) periódus adja az ún. Nagy Évet. Az egyes állatövi jegyek: Patkány, Bivaly, Tigris, Nyúl, Sárkány, Kígyó, Ló, Kecske, Majom, Kakas, Kutya, Disznó. Hogy miért ők?
A monda szerint Buddha felszólította a világ összes állatát, hogy járuljon eléje és fogadjon neki hűséget. Ám csupán 12 állat jött el. Buddha azzal jutalmazta őket, hogy érkezésük sorrendjében mindegyiknek adott egy-egy esztendőt, melyet a tulajdonos állatról nevezett el, s abba oltotta annak tulajdonságait, sőt az adott évben születő embereket is a névadó karakterjegyeivel ruházta fel.
A 12 állatövi jegy 6 párra oszlik. Minden pár első állata Jang (aktív), a második Jin (passzív). A hűséges Kutya a szeretetteljes Disznóval pár. A Kutya a barátságot és a védelmet, a Disznó az otthont, a kényelmet és az utódokat szimbolizálja a Család Házában.