KEMENCZEI TIBOR: Szkíták az Alföldtől Ázsiáig

Az alföldi szkíta művészetről

Az utóbbi években Oroszország sztyeppei övezetében a korai nomádok két olyan fejedelmi temetkezését is a napvilágra hozták az ásatások, amelyek a magyar Alföld egykorú népessége művészetének, kultúrájának keleti jellegére a korábbinál élesebb fényt vetnek. Az előkerült pompás ötvösremekek egy részét alkotóik abban az állatstílusban formálták meg, amelynek emlékei a Kárpát-medencéből is ismertek.

Az állatstílus megszületése, léte a sztyeppei állattartó népek világnézetéhez, hitvilágához kapcsolódik, akik isteneiket, mítoszaikat különböző állatalakokban személyesítették meg. Ennek az ábrázolásmódnak megteremtői azok a nomád törzsek voltak, amelyek a Kr. e. I. évezred elején Belső-Ázsiától egészen a Kárpátokig húzódó sztyeppei térségben éltek.

Az újabb leletek

A Belső-Ázsiában, az Ujak folyó völgyében, a mongol határ közelében fekvő Arzsan falunál (Tuva Köztársaság) emelkedő kurgánok egyikének 2000- 2001-ben történt ásatása az ázsiai szkíta kultúra korai emlékeit hozta a napvilágra. A 75 méter átmérőjű, 2 méter magas földhalom alatt facölöpökből épített, kőtömbökkel fedett sírkamrában nyugvó férfi és női csontváz mellett 5700, összesen mintegy 20 kg súlyú aranytárgy feküdt. Közöttük vannak az eltemetettek ruházatát ékesítő szarvas-, párduc-, vadkanalakú aranylemezek, két, plasztikus párducfigurákkal borított nyakék, szarvasszobrocskában végződő hajtű, sasfej végű tegezcsatok. Az ötvösremekek a Kr. e. 7. századból származnak, s a belső-ázsiai állatstílusú művészet korai szakaszának jellemző jegyeit viselik magukon.

Arzsan falunál már korábban, 1971-74 között is feltártak egy kurgánt. A 110 méter átmérőjű, terméskövekkel fedett halom alatt lévő, cölöpökből összeácsolt sírépítmény központi kamrájában a 160 lóval együtt eltemetett férfi és nő csontváza mellett többek között állatalakos bronz rúdvégeket, bronz- és agancszablákat, kantárszíj díszeket és egy összegömbölyödő párducot ábrázoló nagy bronzkorongot találtak. [...]

Az innen származó lószerszámzattal megegyező típusú agancs szíjelosztók, bronzzablák a Kárpát-medencében is előkerültek (Biharugra, Maroscsapó, Velem-Szentvid). Ezek nyilvánvalóan nem a több ezer kilométer távolságban fekvő Belső-Ázsiából kerültek lelőhelyükre. A lovasnomádok ebben a korban a Kárpátokig húzódó sztyeppei övezetben azonos típusú lószerszámzatot használtak. [...]

A sztyeppei és alföldi leletek hasonlóságának magyarázatára két elmélet született. Az egyik szerint a Kr. e. 9-8. század folyamán a Fekete-tenger mellékéről származó lovas népcsoport telepedett meg a Tisza vidéken, míg a másik vélemény szerint az alföldi keleti típusú tárgyak csak a két terület közti kereskedelmi kapcsolatok emlékei.

A szkítákról

Az állatstílusú művészetet megteremtő népek neveiről, életmódjáról a legfontosabb antik írott forrást Hérodotosz görög történetíró (Kr. e. 484-425) hagyta ránk. Hérodotosz az Isztrosz (Duna) torkolatvidékétől a Tanaisz (Don) folyóig húzódó sztyeppei térséget nevezte Szkítiának, a szkíták földjének, míg a Don és a Volga közti vidéket szerinte a szauromaták lakták. Az attól délre húzódó közép-ázsiai sztyeppéket a szakák, azaz az "ázsiai szkíták" uralták. Szkítia területén Hérodotosz több népet sorolt fel. Az Isztroszon (a Dunán) túlról megnevezett népek közül a keleti eredetű szigünnák és agathürszoszok azok, amelyeket több kutató az erdélyi és alföldi szkíta kori lakossággal azonosított.

A szkíták az iráni nyelvcsaládhoz tartozhattak. [...]

Ma már Hérodotosznál többet tudunk? Az iráni, belső- és közép-ázsiai elemek ötvöződéséből a klasszikus, jellegzetesen szkíta művészet Kr. e. 750 körül bontakozott ki. Ennek emlékei a Kubán folyó menti alföldön, az Azovi- tenger és a Dnyeper mellékén feltárt kurgánokból kerültek napvilágra. Az előkerült ötvösremekek egy részéről feltételezhető, hogy azokat a Kr. e. 6. században a Fekete-tenger északi partvidékén létesült görög gyarmatvárosok, mindenekelőtt Olbia műhelyei készítették a szkíta vezető réteg megrendelésére.

A szkíták a magyar történelmi hagyományban

A magyar régészeti kutatásnak a sztyeppei térség szkíta kultúrájú népei és a Kárpát-medence egykorú lakossága kapcsolatainak jellege, története a 19. század vége óta témája. [...]

De nem csak a tudomány művelőit foglalkoztatta ez a téma. A korai középkor óta élt és hatott a hagyomány, amely a magyarok elődei között tartja számon a szkítákat. A magyar krónikaírók közül elsőként Anonymus az 1210 táján írt művében származtatta a magyarokat a szkítáktól. A magyarság szkítiai őshazájának leírását Kézai Simon 1282-85 között írt krónikájában a hun származás mondájával egészítette ki. [...] A hun eredet hagyományát több középkori krónika (Bécsi Képes Krónika, Budai Krónika, Turóczy János, Bonfini krónikája), valamint Werbőczy István 1517-ben megjelent Hármaskönyve is átvette, elevenen tartva a szkítiai őshaza, a hun eredet hagyományát a magyar nemesség származástudatában. A 19. század végétől, ugyan vitákkal kísérve, de ez a tan máig széles körben ismert, vallott maradt.

A szarvas

A Szkítia régészeti emlékei iránti érdeklődést az 1920-as években két nagyszerű lelet előkerülése csak fokozta. 1928-ban Mezőkeresztes-Zöldhalompusztán, 1923-ban Tápiószentmárton határában bukkantak egy-egy arany-, illetve elektronlemezből megformált szarvasdomborműre. Mindkét ötvösmunka a korai szkíta-görög művészet jellemző jegyeit tükrözi. [...]

A zöldhalompusztai aranyszarvashoz hasonló, a küzdelemben leroskadó, fejét hátra fordító állatalak ábrázolása a szkíta művészet elő-ázsiai, iráni eredetű motívumai közé tartozik. [...] Jellemző e stílusra a határozott vonalakkal határolt nagy felületek alkalmazása, az ábrázolt állatalak lényegi vonásainak kiemelése. Ezek a stílusjegyek összességükben azt mutatják, hogy az ötvösremekek mintaképeit eredetileg fából, csontból faragták.

A tápiószentmártoni, elektronlemezből domborított ábrázolás a talajtól elrugaszkodó, lábait maga alá húzó, vágtató, szinte repülő szarvast örökít meg. Hasonlóan megmintázott szarvasfigurák nagy számban ismertek a sztyeppei övezet szkíta emlékei között. A végső soron belső-ázsiai eredetű motívumot a legkülönfélébb tárgyakon, váltakozó méretekben, így többek között díszfegyvereket, ruhákat ékesítő lemezeken, mellpáncélokon, ékszereken, edényeken alkalmazták a szkíta, görög mesterek. [...]

A sztyeppevidék népeinek hitvilágában gyökerező szarvasábrázolások nagyszerű képviselői a Dél-Ural vidékén, Filippovka falunál feltárt kurgánból kiásott leletek. A filippovkai kurgán a szarmaták (szauromaták) emléke, s a Kr. e. 4. századból származik, de leletei ugyanúgy a sebezhetetlen, égi eredetű szarvas alakjának megőrzői, mint az idősebb korú szkíta alkotások. Ebben a korban szintén a Dél-Ural térségében volt az ősmagyarság szállásterülete, ahol a csodaszarvas rege ősi változata a magyarság mondavilágába kerülhetett. [...]

Az ezután következő évszázadokban a szarvasmotívum új változatai születtek meg, amelyek megformálására az iráni, majd a görög művészet stílusa hatott. Változatlan maradhatott azonban az a szellemi tartalom, a misztikus szarvas totemősként való tisztelete, amely a sztyeppe népeinek hitvilágában azonos volt. A zöldhalompusztai és a tápiószentmártoni aranyszarvasok annak tanúi, hogy ezt a mítoszt, a totemisztikus eredetmondát az Alföld szkíta népessége is ismerte.

Szkíta anyagi kultúra

A szkíta anyagi kultúra fő elemei: az állatstílusú művészet, a fegyverzet és a lószerszámzat. A Kárpát-medence emlékanyagában a szkíta kultúra mindegyik alkotórésze jelen van. [...] Az alföldi szkíták temetkezési rítusának keleti vonásai így foglalhatók össze: sírhalmokat emelnek, faládákba, cölöpökből ácsolt sírkamrába temetik halottaikat, a harcosok felszerszámozott lovát is eltemetik a gazdájukkal, a kocsit is sírba helyezik.

Az elhunytakkal együtt eltemetett tárgyakból képet alkothatunk a szkíta harcosok fegyverzetéről, a nők viseletéről, a hitvilágról, művészetről, a kézművesség fejlettségéről.

A nyílvesszőket tartó bőr- és fategezek kereszt alakú bronz zárócsatjainak többségét állatmotívumokkal ékesítették. [...]

A jellegzetesen szkíta fegyverformák közé tartoznak a rövid vastőrök, kardok. Közöttük olyan darabok is vannak, amelyek agancsból faragott, vagy bronzból öntött markolatának végét szkíta állatstílusban ragadozó madár-, illetve sasfejalakúra alakították. (Ilyeneket találtak: Szentes-Vekerzug, Nyíregyháza-Manda-bokor, Penc.)

A hitvilágba engednek bepillantást az állatalakos díszű bronztükrök és rúdvégek, csörgők. Olbiai görög mintákat követve készültek azok a párduc-, fekvő szarvas-, kosfejalakokkal díszített nyelű bronztükrök, amelyeket a Kaukázustól a Kárpát-medencéig terjedő szkíta kultúrkör népei helyeztek a sírokba mint az örök élet, a Nap jelképét. Az Alföldön a Muhin, Tápiószelén feltárt temetőkből kerültek elő ilyen tükrök.

A sámán szertartás kellékei voltak a csörgők, a csengők. 1964-ben a Kárpát-medencei szkítaság kiemelkedői emlékei közé tartozó áldozati leletegyüttesre bukkantak Nagytarcsán. Ebben három bronzcsörgő, nyolc bronzkolomp és négy vaszabla van. [...]

A szkíták az Alföldön

A régészeti emlékek tanúsága szerint a Kr. e. 8-4. században az Alföldön élt lakosság a keleti, sztyeppevidéki kultúrkör része volt. Ennek az időszaknak az elején ez a nép a vasművesség, az akkor a legkorszerűbb lószerszámzat meghonosításával a Duna-Tisza vidékén új gazdasági, kereskedelmi fejlődést alapozott meg. Újabb keleti eredetű bevándorlókkal gyarapodva a Kr. e. 6-5. században az Alföld népe meghatározó politikai-gazdasági hatalommá vált a közép-európai térségben. A Kárpát-medence nyugati felében és az Észak-Balkánon előkerült nagyszámú, alföldi szkíta típusú lószerszám és fegyverlelet jelzi hatását a hallstatti, illír-venét kultúrkörre. Kézművessége, kultúrája nem tűnt el azután sem, hogy az Alföld kelta uralom alá (Kr. e. 4-Kr. u. 1. század) került. [...]

*

Szkítia és az Alföld népe elit rétegének rokonságát az állatstílusban megfogalmazott emlékek egyértelműen tanúsítják. Az ilyen alföldi emlékek nagy száma, változatossága arról vall, hogy nemcsak néhány szkíta importtárgy, kereskedelmi áru került erre a tájra, hanem az ott élt lakosság olyan világképpel rendelkezett, amelyből ez az ábrázolásmód eredt.

A Fekete-tenger északi partvidékén létrejött, virágzó szkíta birodalmat a Kr. e. 3. századtól a keletről előrenyomult szarmata törzsek fokozatosan felszámolták. Az Alföldet a szarmaták a Kr. u. 1. század második felében foglalták el. Hódításuk, a kelta uralom után, ismét a keleti kultúrkörhöz kapcsolta ezt a tájat.

Vissza a tartalomjegyzékhez