STIPICH BÉLA: Királyi szimbólumok a hettita birodalomban

Ásóbot, őrlőkő, szarvkorona

A Hettita Birodalomban a királyság, mint általában a mezopotámiai államrendszerek, hangsúlyozottan vallási jellegű volt. A hettita király - amellett, hogy főpap volt - természetesen sok világi funkciót is ellátott: így például ő volt a hadsereg főparancsnoka és a legfelsőbb jogi fórum. A fennmaradt szövegek és képi ábrázolások sokasága mégis a birodalom legfőbb papjaként mutatják be őt.

A hettita király és a napisten

A hettita uralkodót a hettita állam keletkezésétől (Kr. e. 18. század) kezdődően különleges viszony fűzte a napistenséghez. A legendás Anitta királyt a feltehetőleg indoeurópai Siu fény- és égisten segítette hódításai során. A Kr. e. 17-16. században már egészen biztosan az arinnai Napistennő vette át a hivatalos napistenség szerepét. A király ettől fogva az arinnai Napistennő (és a Viharisten) által kijelölt és legitimált uralkodó, akinek feladata a nagy istenpár tulajdonát képező területek igazgatása volt. Egyes szövegekben a király egyenesen az istenpár leszármazottjaként szerepel. A király megnevezésének (titulatúra) gyakori eleme a napistenhez fűződő kivételes kapcsolat hangsúlyozása: nem egy uralkodó nevezi magát "Nap"-nak vagy "Napom"-nak, esetleg "Napunk"-nak, sőt IV. Tudhaliya (Kr. e. 1250-1220) a híres yazìlìkaya-i (ma: Törökország) sziklaszentély egyik reliefjén egy napistenségre jellemző ruházatban jelenik meg. Az Egyiptomból átvett uralkodói szimbólum, a szárnyas napkorong, a Kr. e. 14. századtól szintén a "Nap", "Napom" jelentéstartalommal szerepel mind az ékírásos, mind pedig a hieroglif hettita királyfeliratokon, pecséteken.

Királykoronázás

A királlyá koronázás rítusaiban szintén kifejeződik a királyság szakrális, illetve papi jellege - a koronázási rítusok révén a király tulajdonképpen átkerült a profán szférából a szakrális szférába. Ennek megfelelően a koronázás magában foglalta a pappá szentelést is.

A koronázási ceremóniával kapcsolatosan sajnos csak nagyon töredékes szövegek maradtak fenn. Megmaradt azonban egy, a "helyettes király" kinevezését szolgáló rituálé, amelynek alapján következtethetünk az igazi ceremóniára. Rossz előjelek esetén a királyt meghatározott időre egy másik személy váltotta fel, hogy a baljós események ne az igazi királyt érjék utol. Az eseménysorozat fontos részét képezte a felkenés, a névváltoztatás és a felöltöztetés aktusa. A leendő királyt felkenték a "királyság finom olajával". A Kr. e. 15-14. századtól kezdődően biztosan (bár nem kizárt, hogy azelőtt is) a hettita királyok a koronázási ceremónia során születéskor kapott neveiket anatóliai eredetű trónnevekre cserélték. (Így például a már említett IV. Tudhaliya a hurri eredetű Hismi-Sarruma nevet viselte megkoronázásáig.) A névváltoztatás azt fejezte ki, hogy a frissen felkent uralkodó rituálisan is elszakadt a profán világtól és betagozódott a szakrális világba, ahol az istenek az új nevén szólították őt. A felöltöztetés rituáléja során az új király felöltötte a ceremóniaöltözetet, amelynek különleges kelléke volt egy homlokpánt. A trón elfoglalásának jogi aktusa is vallási háttérrel rendelkezett: az ún. "trónra ülés ünnepe" ceremónia keretében, amely a koronázási ünnepségek tetőpontját jelentette, az új király a trónistennő "ölébe ült", aki ezáltal legitimálta őt.

A királyok kötelezettségei

A királyság erőteljes szakrális jellegéből következik, hogy a király volt az állam legfőbb papja és a legjelentősebb (állami) rituálék levezetője. Ebben a minőségében viselte a Labarna szakrális uralkodói címet, amely a legkorábbi hettita királyok titulatúrájában már megtalálható. A hettita királynak számtalan vallási kötelezettsége volt, hiszen majdnem mindegyik állami ünnepen szükséges volt a király vagy a királyi pár jelenléte. A hettita királyok ezen kötelezettségüket olyan komolyan vették, hogy adott esetben még hadjáratokat is megszakítottak az ünnepeken való részvétel érdekében - így tett például I. Suppiluliuma (Kr. e. 1380-1340), aki többször félbeszakította a hettita hatalmi pozíciókat jelentősen megerősítő nagy szíriai hadjáratát, hogy hazasiessen különféle ünnepekre. (A hadsereg természetesen nem maradt vezér nélkül: a király fia és katonai parancsnokai vették át a vezérletet.)

A birodalom legjelentősebb isteneihez fűződő különleges viszonya a hettita királyt országának egyfajta védőistenévé emelte. Már-már emberfeletti, karizmatikus erőt kölcsönzött neki. Ennek megfelelően a király jelképezte a hettita társadalom alapvető gazdasági érdekeit: hittek abban, hogy a király mint földműves és pásztor képes befolyásolni a természet gyarapodását, és vadászként védi a természetet. Egy óhettita imában a király és a királyné a földművelés legősibb eszközeivel, az ásóbottal és az őrlőkővel szerepelnek, mint akik az isteneket a mindennapi áldozattal ellátják. A pásztormotívum a mezopotámiai párhuzamok mellett visszavezethető az indoeurópai bevándorlók állattenyésztő életmódjára, ami nemcsak a királyideológiában, hanem számos rituáléban is tetten érhető: a király bizonyos ünnepeken pásztorokra jellemző ruházatban jelent meg.

Királyi jelvények: trón, jogar, bot, hintó

A koronázás során a királlyá felkent személy új identitását a névváltoztatáson kívül a ceremóniaöltözet felöltése is jelezte: a ruházat és a napisten jelvénye, a jellegzetes (pásztor-) bot révén a király a napisten képmásává vált. A király mint főpap a különböző ünnepeken és rituálékon más-más ruházatot öltött fel, sőt egy ünnep vagy rituálé során akár többször is átöltözött. A ceremóniaöltözethez tartozott a megfelelő színű és anyagú felsőruházat: kabát, öv, fejdísz és fülbevaló. Mindegyik ceremóniához pontosan elő voltak írva a kellékek.

A trón és a jogar mint uralkodói jelkép a már említett Anitta királyig vezethető vissza: miután Anitta Anatólia legerősebb városait uralma alá hajtotta, Purushanda fejedelme is alávetette magát Anittának, méghozzá azzal, hogy a hatalmi jelvényeit: egy vasból készült trónt és egy ugyancsak vasból készült jogart átadta. Ettől az időtől kezdve a vastrón a királyság tartósságát szimbolizálta. A trónnak azonban, mint láttuk, nem csak ilyen jellegű szimbolikája volt. A trónistennő fontos legitimációs tényező is volt, pl. a "trónra ülés ünnepe" révén már a legkorábbi időktől, a Kr. e. 18. századtól kezdve.

A királyi jelvények közé tartozik a kétkerekű hintó és a kocsi. A ceremóniahintó szintén a trónistennővel áll kapcsolatban, mivel - egy palotaépítési rituáléleírás szerint - ő adta át a hintót a királynak. A nagy ünnepi ceremóniák alkalmával a király (néha a királyné társaságában) aranyozott hintón közlekedett a ceremónia helyszínei között, de az útviszonyoknak megfelelően stabilabb utazóeszközre (egy másik hintóra) is átszállhatott. A hintón nemcsak a király és a királyné ülhetett, hanem istenszobrokat is szállíthattak vele.

A legfontosabb királyi jelvény azonban a már említett, pásztorbotra emlékeztető bot, amely a Napisten ismertetőjegyei között is megtalálható mint az isteni királyság szimbóluma, a király esetében pedig a bírói hatalmat jelképezte. A (pásztor)bot hettita nevét is ismerjük: a források mint kalmus hivatkoznak rá. (A kalmus pásztorbotként való értelmezése annak alakja miatt kevéssé valószínű, ugyanis az ábrázolásokon látható bot alsó része hátrafelé csavarodik.) A ceremóniától függően vasból, aranyból, ezüstből vagy ezüstbevonattal készült kalmust a hettita király általában a "győztes lándzsával" együtt (ez utóbbi a király katonai hatalmára utal) hordozta magánál az ünnepségeken. Egyéb alkalmakkor a kalmust a király trónja mellett, az előkelő jobb oldalon helyezték el.

Ikonográfiai változások

Azt régóta tudjuk, hogy a hettita királyokat haláluk után isteneknek tekintették. A halott királyok istenként való tiszteletére a legfontosabb források azok az áldozati listák, amelyek a "siu"-vá vált uralkodók számára felajánlott áldozati tárgyakat (leggyakrabban áldozati állatokat) sorolják fel. A listák mellett tudunk a megistenült királyok számára emelt templomokról, amelyekben a szobraikat állították fel, illetve egyéb emlékhelyekről is, ahol nagyszámú személyzet gondoskodott az elhunyt uralkodó emlékének megfelelő ápolásáról.

Egyetlen olyan hettita királyról sem tudunk, aki az ékírásban a neve elé az isten jelzőt még életében kitette volna (mint ahogy azt több mezopotámiai király megtette). Azonban rendelkezünk olyan képi forrásokkal, amelyeken a hettita király az istenekre jellemző szarvkoronával tűnik fel - ez arra utal, hogy egyes hettita uralkodók már életükben érvényesíteni kívánták isteni mivoltukat. Egy egyiptomi (abu-szimbeli) reliefen is ilyen fejdíszben látható III. Hattusili (Kr. e. 1275-50), amint éppen lányát kíséri II. Ramszesz fáraó háremébe. A koronán a szarv(ak) feltűnése azonban új fejleménynek számított az ikonográfiában: III. Hattusili például egy reliefen ugyanolyan szarvkoronát visel, mint az istenség, amelynek éppen italáldozatot mutat be, illetve IV. Tudhaliya egy Ugaritban talált pecséten az őt átkaroló istenhez igen hasonló, sok szarvval díszített koronát hord. Mi lehetett annak az oka, hogy egy bizonyos időtől kezdve a királyok már életükben igényt tartottak az isteni címre, vagy legalábbis istenként ábrázolták őket?

A magyarázat a politikai viszonyokban keresendő: az ilyenfajta ábrázolások akkor jelentek meg először, amikor a szilárdnak tűnő Hettita Birodalomban válságjelek mutatkoztak, amelyek később a birodalom bukásában is szerepet játszottak. Az első adat a királynak istenként való megjelenítésére III. Mursili (Kr. e. 1282-75) uralkodásának idejéről való, aki nemcsak mint napisten, hanem más istenségekhez hasonló öltözékben is ábrázoltatta önmagát. IV. Tudhaliya pedig, aki ikonográfiájában nemcsak istenként tüntette fel önmagát, hanem személyét kultikus cselekmények tárgyává is tette, áldozat bemutatását követelte meg.

Vissza a tartalomjegyzékhez