NÉMETH GYÖRGY: A családi és állami címer görög előképei

Pajzsdíszekből címer

A pajzsok képekkel, szimbólumokkal való díszítése már a homéroszi korban, a Kr. e. 8. században elterjedt, a későbbiekben pedig általánossá vált. A képet vagy fölfestették a pajzsra, vagy fémrátétből készítették el. A pajzsdísz (episzémon) kétféle lehetett: individuális, vagyis arra a személyre jellemző, akinek a pajzsán volt, vagy közösségi, mintegy állami szimbólum. Tehát az episzémon mindkét használata a családi és az állami címerek funkcióját vetítette előre.

Családi pajzsdíszek

A Kr. e. 8. századtól elterjedő ún. hoplita fegyverzet különösen fontossá tette a személyes pajzsdíszek használatát. Mivel a sisak (korinthoszi típusú sisak) elfedte viselője egész arcát, így csak pajzsa alapján lehetett a harcost azonosítani. Már az Íliász- ban is láthatjuk, hogy Pan- darosz pajzsdísze alapján ismeri fel a görögök egyik legnagyobb hősét, az állig felfegyverzett Diomédészt (azt azonban sajnos nem említi, mi volt a pajzsára festve), Hektór viszont Akhilleusz barátját, Patrok- loszt nézte Akhilleusznak, mivel Patroklosz öltötte magára a hős fegyverzetét (így pajzsát is).

Hérodotosz úgy tudta, hogy a kis-ázsiai kariaiak látták el először jelekkel pajzsaikat, a hellének tőlük vették át ezt a szokást. Ez az elképzelés csak annyiban igaz, hogy a krétai görögök talán az asszíroktól, talán más keleti néptől tanulták el az állatfejjel díszített pajzsok készítését, és a szárazföldi görögségnél a szokás krétai eredetű lehetett.*

A pajzsdíszeket általában a hopliták kerek (0,8-1,2 m közötti nagyságú) pajzsán, a hoplonon látjuk. Az egyes hősök által választott, vagy családjukban öröklődő, címerszerű  pajzsdíszek szorosan kapcsolódtak a családok történetéhez. A krétai Idomeneusz pajzsán kakas volt látható. A kakas Héliosz napisten szent madara volt, hiszen a napot minden hajnalban harsány kukorékolással köszöntötte, Idomeneusz pedig Hélioszra vezette vissza családfáját. A spártaiakat is megfutamító messzénéi Arisztomenész pajzsát egy sas díszítette, amely szárnyait a pajzs két széléig kiterjesztette. A plataiai csata (Kr. e. 479) legnagyobb athéni hősének, Szóphanésznak Hérodotosz szerint horgony díszítette a pajzsát. Bár az állandósult családi címerek a Kr. e. 6-5. században talán még nem léteztek vagy ritkaságnak számítottak, többen feltételezték, hogy a Peiszisztratosz (Kr. e. 5. század) korában vert legkorábbi athéni érmék, az ún. "címeres érmék" motívumai egyes arisztokrata családok szimbólumai voltak.

Díszpajzsok

A nagy hősök különleges pajzsainak  leírása vagy képzőművészeti ábrázolása a görög irodalom és művészet kedvelt témája volt.

A legkorábbi és egyben mintaadó pajzsleírást az Íliászban találjuk. Akhilleusz pajzsát a trójai Hektór zsákmányul ejtette, amikor megölte a barátja fegyvereit magára öltött Patrokloszt. A legnagyobb görög hős így fegyver nélkül maradt. Akhilleusz anyja, Thetisz tengeristennő az istenek kovácsát, Héphaisztoszt kérte meg, hogy készítsen fiának új fegyverzetet. Az isten a legszebbre a pajzsot remekelte. Díszítésül a Napot, a Holdat, a csillagokat, a tengert és a szárazföldet kalapálta rá, majd két várost is, az egyikben béke volt, a másikban háború. A városok körül szántóföldek, szőlők, legelők és erdők húzódtak. A tánctéren fiúk és lányok hajladoztak. A bonyolult kompozíciót az óceán hullámai vették körül. A dórok nagy hősének, Héraklésznak is készített egy csodálatos pajzsot Héphaisztosz, legalábbis a Hésziodosz neve alatt fennmaradt Pajzs című költemény szerint, amelyben a pajzs leírása 180 sort vesz igénybe!

Az ilyesféle díszpajzsok nem arra készültek - ha egyáltalán készültek ilyenek -, hogy a csatában védelmet nyújtsanak. Fogadalmi felajánlásokként arany pajzsokat is elhelyeznek a szentélyekben, de ezeket is eleve dísznek és nem védőfegyvernek szánták. Bonyolult képi programjuk semmiképp sem illeszthető bele a pajzsábrázolások címerré válásának folyamatába.

Közösségi szimbólumok

A hoplita phalanx kialakulása fölöslegessé tette az egyes katonák individuális megkülönböztetését. A phalanx ereje a zárt sorok lökéserejében volt, a harcos pedig akkor volt alkalmas erre a hadviselésre, ha minél kevésbé lógott ki a sorból. Arcát korinthoszi sisak takarta, testét pedig kerek pajzs. A pajzson az arisztokraták feltüntethették családi szimbólumaikat, de voltak államok, ahol még ezt sem tehették. A legfélelmetesebb phalanxszal Spárta rendelkezett. A spártaiak - vagy ahogy magukat nevezték: lakedaimóniak - egyforma, vörös ruhát viseltek, amelyen nem látszott meg, ha megsebesültek, és bronzlemezzel bevont pajzsuk is egyforma volt. A pajzson semmi más nem szerepelhetett, csak egy hatalmas lambda, a Lakedaimón kezdőbetűje. Talán a lakedaimóniaktól vették át más peloponnészoszi államok is ezt a szokást, így került a sziküóniak pajzsára egy szigma, a messzéniaiakéra pedig egy . Voltak azonban olyan államok is, amelyek nem egy betűt, hanem egy az államukra vagy annak védőistenére jellemző szimbólumot használtak közösségi jelként. A Thébai vezette Boiótia seregének pajzsát egy furkósbot díszítette. A husáng, mint azt minden görög tudta, Héraklész fegyvere volt. A mítoszok szerint Héraklész Boiótiában nevelkedett, de a betűvetést alig-alig sajátította el, mert indulatában agyonütötte mesterét, Linoszt. Így aztán az ifjú Héraklészt inkább kiküldték a nyájakhoz a boiótiai Helikón hegyére. Minthogy nem volt fegyvere, gyökerestől kihúzott a földből egy vadolajfát, és abból készítette el híressé vált husángját. A boiótok tehát ennek emlékére választották pajzsdíszül a bunkósbotot. A mantineiaiak Poszeidón háromágú szigonyával díszítették pajzsaikat, a makedónok pedig hol Gorgófejjel, hol husánggal, hol pedig aranyló napkoronggal. (Xenophón szerint a perzsa királyi lovasságnak is volt egy ehhez hasonló megkülönböztető jele: pajzsukon kitárt szárnyú arany sasmadarat viseltek.) E kollektív pajzsdíszek segítettek abban, hogy a harc forgatagában a harcosok felismerjék, ki tartozik közéjük és ki az ellenséghez. A görög és perzsa hajóknak is voltak ilyen jelei. A szalamiszi csatát Xerxész egy sziklán álló trónusról nézte végig, és onnan is látta, hogyan vitézkedik a kariai királynő, Atossza, mivel messziről látszott a hajójára festett jel.

 

Hadicselek

Az azonosító jellel azonban vissza is lehetett élni. Patroklosz is azzal csapta be a trójaiakat, hogy felöltötte magára Akhilleusz fegyverzetét. Egy egész hadsereg esetében azonban nehezebb elképzelni hasonló hadicselt. Pedig erre is akadt példa. Az argosziak a lakedaimóniak és a velük szövetséges sziküóniak ellen háborúztak. A sziküóniak menekülni kezdtek a csatatérről, még pajzsukat is eldobálták. Ekkor spártai lovasok vették föl a pajzsokat, és szembeszálltak a sziküóniakat üldöző argosziakkal. Az argosziak nem féltek a sziküóniaktól, mivel gyávának tartották őket. A lakedaimóniak aznap olyan hatalmas győzelmet arattak, hogy az argosziak hullái - ahogy Xenophón fogalmaz - hegyekben álltak. A cselt ebben az esetben a véletlen szülte alkalom kihasználása segítette.

A mantineiai csatában azonban az arkadiaiak tudatosan festettek furkósbotot pajzsukra, hogy az ellenség őket is thébainak nézze, és jobban tartson tőlük. A csatát, ha nem is emiatt, megnyerték a thébaiak, de győzelmüket nem tudták kihasználni, mivel vezérük, Epameinóndasz elesett. A legfurfangosabb csellel azonban a messzénéiek éltek. El akarták foglalni örök riválisukat, Éliszt, amelyet azonban megszállva tartottak a lakedaimóniak csapatai. A messzénéiek tudták, hogy a várost nem képesek ostrommal bevenni, ezért vakmerő lépésre szánták el magukat: ezer messzénéi harcos hatalmas lambdát festett a pajzsára, majd zárt sorokban bemasírozott Éliszbe. A spártaiak azt hitték, hogy megérkezett hozzájuk az utánpótlás. Amire fölocsúdtak, már késő volt, Éliszt elfoglalták a messzénéiek.

Vissza a tartalomjegyzékhez