MILTÉNYI MIKLÓS: Átkelés a Dunán

Hajóhidak Pest-Budán

A Pestről és Budáról készített látképeken az 1500-as évek második felétől feltűnik a Dunán egy, a mai szemnek szokatlan építmény. Ez a hajóhíd, amely évszázadokon át - egészen a Lánchíd 1849. évi átadásáig - egyedül kötötte össze a két várost.

A hajóhíd a legősibb hídfajták közé tartozik: úszó testekre - csónakokra - fából felépített hídpályából áll. Évezredek óta használják katonai és polgári célokra egyaránt. [...]

A török híd, 1566

Alkalmi, időlegesen fennálló hajóhidat már a rómaiak is építhettek a mai Budapest területén, és talán állt ilyen híd rövid ideig Zsigmond korában is, ám egyértelmű adatok egészen a török korig nincsenek arról, hogy híd állt volna Pest és Buda között. Az első állandó, az év nagyobbik felében működő és évről évre újra felállított hajóhidat a törökök építették a két város közé. [...]

Evlia Cselebi török utazó [...] leírásából a török kori híd összes fontos jellemzője kiolvasható. Az igen erős őrség jelenléte azt mutatja, hogy a híd elsősorban katonai jellegű létesítmény volt. A támadásoknak kitett hidat a folyón keresztben kifeszített lánccal próbálták megvédeni a leúsztatott fatörzsektől és gyújtóhajóktól (a láncot farönkök tartották a víz felszínén). A hadiesemények során a híd rendszerint elpusztult (pl. 1602-ben gyújtóhajóval rombolták szét a támadók, amiről több egykorú ábrázolás is fennmaradt), de földrengés miatt is megrongálódott az idők során (pl. 1578-ban) - ám mindig újra felépítették. A török kori híd véglegesen az 1686. évi ostrom során pusztult el. Ekkor ugyanis, Miksa Emánuel hadserege közeledtével, a 300 janicsárból álló kivonuló pesti helyőrség június 18-án a hajóhidat felgyújtotta. [...]

A következő nyolc évtizedben (!) nem is építettek hidat Pest és Buda között. Ehelyett újra az ősi eszközöknek: a csónakoknak jutott nagy szerep.

Lengőkomp, 1688

Egy 1696. évi látképen már megjelenik egy új szerkezet a folyón: a lengőkomp, a repülőhíd. Bár írásos adatunk csak 1701-től van, lengőkompot már a hajóhíd megszűnése utáni időtől, 1688-tól használhatták. Ez a komp - Moller Vilmos bécsi ácsmester találmánya - egy ötletes megoldással, a folyó erejét kihasználva lendült át egyik partról a másikra. A lengőkomp azonban erősen függött az időjárástól. [...]

Bár a lengőkomp csak szakaszosan biztosította az átkelést (és emiatt hídfőinél gyakoriak voltak a hosszú várakozások), teljesítménye mégsem lehetett csekély. Egy korabeli újsághír szerint: “Előző nap [1711. június 9.] 500 megrakott élelmiszerkocsi ment át a repülő hídon Pestre.” [...]

A második hajóhíd, 1767

A két város életében az 1700-as évek első fele a lassú újjáépülés és fejlődés időszaka volt. Ám hiába növekedett a népesség, élénkült a két város gazdasági szerepe, mégsem tervezték új híd felállítását.

Véletlenszerűen jutott azután Pest-Buda - igencsak későn - újra hajóhídhoz. 1767-ben, Albert szász herceg budai látogatása alkalmából ideiglenesnek szánt hajóhidat építettek a Dunán. A látogatást követően - az előzetes tervekkel ellentétben - mégsem bontották szét a hidat, hanem meghagyták azt a városok kezelésében. Ezt az alkalmi hidat azután évek alatt bővítették egy minden igényt kielégítő hajóhíddá. Ettől kezdve évente újra “felépítették” a két város között - egészen az első állandó híd 1849-es átadásáig, tehát 82 éven keresztül.

Erről az új hídról már sokkal többet tudunk, mint török kori elődjéről. [...] Az egyenes változat 43 hajótesten nyugodott, hosszúsága 422 méter, szélessége 8,85 méter volt, a következő megosztással: a két szűk gyalogjáró 1,10-1,10 méter, a kocsiút 6,65 méter szélességű; két szemben jövő szekér is elfért rajta. A hajók számára a parthoz közeli részen mindkét oldalon szét lehetett nyitni egy három hídtagból álló részt. [...]

Az új híd már egyértelműen polgári célokra készült: két oldalán korláttal elkerített gyalogjárókkal, amelyeken egyirányú közlekedés folyt (az északi oldalon lehetett Pestről Budára menni), s a kocsiútnak is az északi felén hajthattak át Budára. A hídfőknél emelkedett a vámház és az őrség épülete. Az átkelésért hídvámot kellett fizetni - de ez alól mentesültek többek között a nemesek, a papok, a szerzetesek és apácák, a katonák, a városi tisztviselők, az orvosok, a diákok, valamint a menyegzői menetek résztvevői. A hídvám gyalogosnak 1 krajcár, kétökrös szekérnek 36 krajcár volt. A hajósoknak hajóvámot kellett fizetni az áteresztésért. [...]

Nagy pillanata volt a városnak és benne a hídnak is az 1814. október 24-ével kezdődő négy nap, amikor itt találkozott I. Ferenc osztrák császár, magyar és cseh király, I. Sándor orosz cár és III. Frigyes Vilmos porosz király. Erre az alkalomra, az ünnepi kivilágítás keretében, a hajóhidat 800 erős fényű gyertyával díszítették, és mindkét hídfőt diadalkapuvá alakították át - itt kocsizott át a három uralkodó a pesti német színházba.

A hídon

Amíg a hajóhíd képes volt kielégíteni a fejlődő városok növekvő igényeit, addig az emberek könnyebben elviselték azokat a nehézségeket, amelyek a híd napi üzemeltetésével együtt jártak. És ezek száma nem volt csekély. Mivel a híd útjában állt a hajók közlekedésének, szükség volt a mozgatható elemek időnkénti szétnyitására, és a hajók átengedésére. Vagy a hajóknak kellett tehát várakoznia a híd szétnyitására - vagy pedig az átkelni szándékozóknak a hajók áthaladására. [...] De ezek a napi gondok eltörpültek a hajóhíd legnagyobb hátránya mellett: hogy ugyanis évente csak mintegy nyolc hónapig állhatott - azt télen szét kellett szedni. Így a főváros a téli hónapokban (általában november közepétől március közepéig) híd nélkül maradt!

A hajóhíd igen sérülékeny építmény volt, amelyet megrongálhatott a vihar, az áradás, a jég és mindenféle vízen úszó eszköz: rakott hajók, tutajok, elszabadult hajómalmok (melyekből a két város térségében közel 400 db horgonyzott a folyón). A balesetekről a szaporodó újságok természetesen részletesen tudósítottak. [...]

Gyökeresen megváltozott a helyzet, amint a folyó annyira befagyott, hogy a jég elbírta az ember súlyát. Ekkor mindenki kedve szerint kelhetett át a túlsó partra a legrövidebb úton. Mivel ez viszont balesetveszélyes volt, a városok külön utakat jelöltek ki a jégen át, amelyeket karban is tartottak: a jeget leszórt szalmára locsolt vízzel vastagították, az utakat éjjelre fáklyákkal kivilágították. Külön út volt a gyalogosok és külön a szekerek számára, de az átkelésért itt is fizetni kellett. Főleg farsang idején folyt vidám élet a Duna jegén, ahol ilyenkor egymást érték a mulatságok.

Az egyetlen hídon a reformkorban naponta sok ezer ember és számos jármű kelhetett át. A hídfők a város legforgalmasabb pontjai lehettek. Mindenféle kifőzdék, lacikonyhák kínálták itt étkeiket, a pesti hídfő közelében pedig felépítették a Redoutot, a bálok és koncertek előkelő helyszínét, és mellé az Angol királynő Szállodát.

Egyetlen híd azonban nem volt elég a két város igényeinek kielégítésére. A hídtól távolabb lakók számára a csónakon való átkelés gyorsabb és jóval egyszerűbb volt, mint nagy kerülőt tenni a híd miatt.

A forradalom

Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc idején a hajóhíd sem maradhatott ki a történelmi eseményekből. Már az első napon, március 15-én fontos szerephez jutott, hiszen ezen vonult át a tömeg Budára, az ott ülésező Helytartótanács elé, majd itt hozta át a lelkesült tömeg a budai börtönéből kiszabadított Táncsics Mihályt Pestre. Az őszi hónapok egyik drámai eseménye épp a hajóhídon játszódott le szeptember 28-án: Lamberget (a magyarországi császári haderő néhány napja kinevezett főparancsnokát) a hídon koncolta fel a feldühödött tömeg. [...]

A következő, sorsdöntő esemény dátuma már a hajóhíd pusztulásának éve, 1849. A honvédseregek Buda visszafoglalására indulnak. A császári hadsereg kiüríti Pestet. Az utóvéd április 24-e éjjelén hagyja el a folyó bal partját - s közben a Lánchíd ideiglenesen lerakott pályagerendáit felszedik, a hajóhidat pedig az előre odakészített szurkos szalmatekercsek segítségével felgyújtják. A második hajóhíd is a tűz martaléka lett tehát, mint elődje, a török kori híd 1686-ban.

A pest-budai hajóhidak története azonban ezzel még nem ért véget: a 20. század sem múlt el hajóhidak nélkül. 1945-ben a felrobbantott hidak pótlására állítottak fel pontonhidakat a Dunán. Ezek egyike, az 1945. november 18-án megnyílt Petőfi pontonhíd, az Erzsébet híd roncsaitól északra épült meg, nagyjából a hajóhidak “megszokott” helyén. Bár ezt a pontonhidat is el kellett bontani a jégzajlás elől, a következő években újra felépítették, s ez volt a legtovább, egészen az újjáépített Lánchíd 1949. november 20-i átadásáig üzemelő pontonhidunk.

Mindent összevetve, több mint kétszázhúsz éven keresztül állt hajóhíd a Dunán Pest és Buda között - hosszabb ideig, mint azóta bármilyen másféle híd.

Vissza a tartalomjegyzékhez