KLANICZAY GÁBOR: Gyógyító álmok a középkori Margitszigeten

Szentkultusz és középkori társadalom

Árpád-házi Szent Margit legrégebbi legendájában olvasható a következõ leírás: “A Káta nembõl származó és a váci egyházmegyében élõ, Petrik nevû nemesember különféle betegségekben több mint három évig szenvedett, s egész testén napról napra annyira elhatalmasodott a kór, hogy végül a jobb oldala teljesen megbénult. Nem tudott járni, sõt még egyik oldaláról a másikra fordulni is csak lepedõn, szolgájának segítségével volt képes. Nagy áhítattal és hittel telve szûz Margit soror segítõ érdemei iránt, nagyon szeretett volna az õ sírjához jönni. Ágyában fekve könnyek között gyakran kérte Istent és az õ szolgálóleányának érdemét, hogy ez a kívánsága teljesülhessen. Ám nagy betegségében annyira elnehezült, hogy sem szekéren, sem más jármûvön nem merték õt útnak indítani. Mikor ez történt, az említett beteg ember hitével és áhítatával kiérdemelte, hogy álmában - lám! - az említett szûz Margit soror jelent meg, néhány tiszteletre méltó személy kísérte õt. A szent szûzi kezével gyöngéden megérintette a beteg béna felét, és így szólt: »Ím, fogadd hited szerint óhajtott egészségedet, a mi Urunk, Jézus Krisztus nevében!« És azonnal eltûnt. A férfi pedig, mikor fölébredt, teljesen egészségesnek érezte magát, fölkelt betegágyából, és sokadmagával - hiszen nemesember volt - szûz Margit soror sírjához ment. Ott mindenkinek nyilvánosan hirdette, hogy jótevõje, Margit szûz érdemei miatt irgalmat nyert: a gyógyulás kegyelmét. Mindmáig nem szûnt meg ezt hirdetni.”

Használjuk fel e csodatörténetet arra, hogy bevezessen a középkori magyarországi szentkultusz hiedelmeinek, szertartásainak a világába, és egyúttal abba a szûkebb mikrokörnyezetbe is, ahol e csodás gyógyulások néhány éven áteseményszámbamentek!

V. Ince pápa elrendelésére 1276. július 26. és október 12. között újabb 110 tanút hallgatott meg [...] második vizsgálóbizottság. Az elsõ vizsgálódásban tanúskodók közül nem sikerült mindenkit újra maguk elé idézni: csak 5 Margit életében és 9 halála után bekövetkezett csoda tanúi jelentek meg. Emellett azonban találtak tanúvallomásokat 11 új, még Margit életében bekövetkezett csodára, 3 esetre, amikor csodás jelek tanúsították szentségét (elõre látta halálát, holttestébõl finom illat áradt, környezetével csodás látomás tudatta szentségét), és 38 Margit halála után bekövetkezett csodára. Ezzel 95-re emelkedett az õ közbenjárásának betudott csodák száma. A tanúvallomásokat összefoglaló jegyzõkönyv középkori vallási életünk legrészletesebb dokumentuma.

A szentek csodáiról beszámoló miraculum-gyûjtemények túlnyomó részét igen egyszerû, hétköznapi történetek alkották: arról számoltak be, hogyan gyógyultak meg különféle betegségben szenvedõ emberek a segítségül hívott szentek közbenjárására. Olyan is akadt, hogy másféle csodás, természetfeletti beavatkozásról tanúskodtak, mint például a fogságból történõ megszabadítás, a természeti csapások elhárítása vagy valamely büntetõcsoda. A segítség elnyerése érdekében fohászkodni kellett a szenthez, el kellett zarándokolni a szent ereklyéihez, s azok fizikai közelségében, azokat körbejárva, megérintve, sokszor több napon át mellettük fekve, fogadalmi felajánlások kíséretében kérlelni õket, hogy eszközöljék ki a szenvedõ beteg számára a gyógyulást.

Az inkubációs álom átöröklõdött a középkori miraculum-gyûjteményekbe, így Szent Margit csodái közé is. De milyen intézményes keretek között jegyezték fel e csodákat, milyen szabályok szerint folytatták azt a szentté avatási eljárást, amelynek segítségével meg akartak gyõzõdni Margit szentségérõl?

A “szentté avatási per” a 13. század újítása. A megelõzõ évszázadokban a püspökök jogkörébe tartozott, hogy valamely szent életû ember halála után megkezdõdött spontán kultusz szentesítéseként “felemeljék” a szentek ereklyéit (elevatio) és elrendeljék liturgikus tiszteletüket. III. Ince pápaságától (1198-1216) kezdve azonban a szentté avatás a pápa kizárólagos jogköre lett, és kánonjogi szabályokban rögzített gondos vizsgálódás elõzte meg. A vizsgálat elrendeléséhez szükség volt a “szent hírnév" (fama sanctitatis) elsõ dokumentumaira (egy elsõ életírásra és csodajegyzékre), ezután pápai legátusok szigorú bírósági szabályok szerint kikérdezték a szent életérõl és csodáiról tanúskodókat, igyekeztek tisztázni az elbeszélt csoda pontos idõpontját, helyét, más szemtanúit, egyéb körülményeit, olykor keresztkérdésekkel is kiszûrve az esetleges pontatlanságokat. A tolmácsok által lefordított és jegyzõk által leírt csodákat azután a pápai Kúriában egy bíborosokból álló bizottság vizsgálta meg, amely kedvezõ ítélet esetén kimondta a szentté avatást (kanonizáció). [...]

A mentalitástörténet kutatói számára különleges érdekességgel bír az, hogyan befolyásolták a tanúkihallgatást végzõ pápai legátusok az elbeszélések értelmezését, mennyiben járult hozzá az “új szent” ereklyéi körül kibontakozó propaganda, a kegyhelynél megfigyelhetõ feszült várakozás ahhoz, hogy az ereklyéknél gyógyulásra várókkal megtörténjen a “csoda”. Vagyis: hogyan “termelte ki” a szentté avatási eljárás magukat az összegyûjteni kívánt bizonyítékokat.

Margit szentté avatási perének második csodajegyzéke, és részben a kiválasztott egyetlen csoda: Kátai Petrik gyógyító álma, mindebbõl sok mindent igen jól szemléltet. Noha itt nem õ maga számol be gyógyulásáról, két rokona is részletes elbeszélést ad: sógora, Irichbeli Miklós (a 75. tanú) és távolabbi rokona, egy Margit nevû, Ágoston-rendi soror (az 54. tanú), akinek a margitszigeti házában szállt meg a gyógyulást keresõ beteg. [...]

A Margit soror házában alvó beteggel bekövetkezett gyógyító álomlátomás jól illeszkedik abba az antikvitásig visszanyúló hagyományba, mely szerint az inkubációs álomhoz az ereklyét õrzõ templom közelében kell tölteni az éjszakát. A vallomásokban az is figyelemre méltó, hogy a zarándoklat, a kegyhelyhez kötõ kapcsolat az egész Káta nembeli rokonságot megmozgatta. [...]

Befejezésként vessünk egy pillantást arra a társadalmi környezetre, arra a nemesi kapcsolatrendszerre, amely e csodatörténetek, zarándoklatok kapcsán a szemünk elõtt kibontakozik!

A Káta nem eredetérõl nem sokat tudunk: névadója a Zagyvától a Tápióig hatalmas területet foglalhatott el, ahol hét község is nevében hordozza emlékét (Nagy-Káta, Szentmárton-Káta, Szenttamás-Káta, Egres-Káta, Boldogasszony-Káta, Szentlõrinc-Káta és Cseke-Káta). Legkorábbi, 13. században említett képviselõik: Rafael (1216), Panyit fia “Magas” Lénárd (1219), Absolon (1219) és Farkas (1219). A Kátaiak V. István idején bukkannak fel a királyi udvar közelében. V. István lányának, Margit apácatársának, Erzsébetnek a két tisztviselõje is e nembõl került ki: Kátai István (1270) és Bertalan (1288). [...]

A Margit körül kibontakozott kultusz igen szorosan kötõdött a királyi udvarhoz és a magyarországi nemesség kapcsolathálójához. Szent Margit három királyi származású unokahúga (Margit, Anna hercegnõ lánya, Erzsébet, V. István lánya és Macsói Margit) mellett számos arisztokrata vagy nemes apáca volt a kolostorban, a vizsgálat során valamennyiüket “úrnõként” (domina) szólították. [...] Rangos és befolyásos "társaság" vette tehát körül Szent Margitot. [...]